Mesél a szakértő – Csak egy apró repedés

2020.01.20.
Rövidke mese, egy egyperces olvasnivaló következik. Nem könnyű fenntartanom a közösségi oldalakon meglévő autós csoporttagságaimat, de megéri. Múlthéten a legnépszerűbb hazai Golf csoportban találtam egy posztot, ami nagyon sok tanulsággal szolgálhat. Golf VII. GTI A csoport egyik tagja abban a szerencsés helyzetben volt, hogy egy most kifutó, 7-es szériás Golf GTI változatát vehette meg használtan. A 2015-ös modellévű autó szép és jó volt egyetlen szépséghibával. Párásodik a jobboldali fényszórója. A Golf hetes nagy sláger, annál is inkább, mert szinte minden kivitelben kapható. Van, benzines, dízel, tölthető hibrid és teljesen elektromos változata is. Az elektromos változatokat kivéve mindegyik elérhető kombi változatban is, kérhetünk összkerékhajtású verziót, ráadásul bőséges extra listán csemegézhettek azok, akik újonnan vásárolták meg. Volkswagen Golf VII. GTI  (Fotó: autoszektor.hu archiv) Dízelben nem volt nagy variációs lehetőség („egyhatos” és kétliteres változatok voltak elérhetők), de benzinmotorral a belépő 1.2 TSI-től az R jelzésűig volt itt minden. A szóban forgó GTI változat már legendás, így elmaradhatatlan része a palettának, a hetesben a GTI 220 lóerős kétliteres TFSI motorja szolgál, ami már jónéhány vetélytársat maga mögé utasít teljesítményben. A Golf a IV. széria óta tulajdonképpen prémium autónak is mondható, és mint már annyiszor elmondtuk, a prémium autó alkatrészei is prémium kategóriások, már ami az árszínvonalat illeti. Van repedés, nincs pára Sok mesénk azzal zárul, milyen jó lett volna még a vásárlás előtt észrevenni, hogy valami baj van az autóval. Tulajdonképpen az előzetes helyszíni használt autó vizsgálattal foglalkozó vállalkozásunk adja a Mesél a szakértő rovat esettanulmányainak alapanyagát. Egy előre feltárt hibát vagy érvényesítünk a vételárban, vagy elállunk a vásárlástól – ez sok mindentől függ. De ha nem is tudunk a hibáról, akkor esélyünk sincsen alkudni, vagy másik autót keresni. De itt résen volt a vevő és észlelte is, hogy a jobboldali fényszórón egy néhány centis repedés van. Mást, például párásodást nem látott. De hát igy működik Murphy és az ő törvénye: az autót nem esős, párás időben vásárolta. Van repedés, van pára Aztán az első napokban, annak rendje és módja szerint megérkezett a nedves időjárás és vele együtt jelent meg a fényszóróban a pára. Sajnos a berepedt lámpatestekbe bejut a külső levegő, amelyben megkötött pára van. A hideg beálltával a pára a lámpatestben lévő levegőből kicsapódik és a belülről telepedik le a lámpabúrára. Megérkezett (szegény) pára (Fotó: Facebook - GolFamilia csoport) Ez egyrészt rontja a világítás hatásfokát, másrészt nagyon csúnya is. Ha ennél is tovább megyek, akkor hosszú távon, extrém esetben az is elképzelhető, hogy a pára tartós jelenlétében az elektromos csatlakozókon korrózió alakul ki. A korrózió érintkezési hibához vezethet, amiből átmeneti ellenállás növekedés származhat és ez nem egy esetben vezetett már tűzhöz. Érkeznek a jó tanácsok Mivel erről az egészről egy Facebook bejegyzésből értesültem, követtem a csoport tagjainak tanácsait. Felmerült, hogy kiszerelés és száraz, meleg helyen való kiszárítás után egy erre a célra megfelelő fóliaréteggel kell bevonni a búrát, ez megszünteti majd a jelenséget. Ha ez a dolog beválik, akkor ezt a másikon is illik megcsinálni, mert hogy a fóliázott és a fólia nélküli lámpatest nem ugyanúgy fog kinézni, az szinte garantált. Vagy jó lesz, vagy nem. Lehet venni használtan, például az Ebay-ről, de hát a 200 Euró feletti összegért egy előre nem ellenőrizhető alkatrész kapunk, aztán ha mégsem jó, akkor nagyon bizonytalan, hogy vissza tudjuk-e cserélni stb. A szállítási költséget és a sok vesződséget semmiképpen sem spórolhatjuk meg. Íme a gyanúsított: néhány centiméter hosszú repedés a búra fellső részén: a gond valószínűleg a lámpa felső élén túl van (Fotó: Facebook - GolFamilia csoport) Van, aki szerint csak a lámpa szellőzője dugult el, egy sima tisztítással megoldható a dolog. Bárhogyan is, egy ilyen otthoni javítgatás nem passzol egy 5 évnél is fiatalabb sportkocsihoz, nem méltó hozzá. És akkor marad az autentikus megoldás, le kellene cserélni a lámpatestet. DAT járműjavítás kalkulációs program és az árak A 7-es GTI xenon lámpájának ára jelenleg 190.000 + ÁFA. Jön még rá egy szerelés, számla és máris 260.000,- Ft fizetendő felett járunk, pedig csak egy kis repedésről van szó. Vissza a kereskedésbe A nem kívánt jogi procedúra is megoldás lehet. Ha megkeressük a kereskedés (vagy eladó magánszemélyt), hogy ez a kis repedés valójában milyen hibajelenséget hordoz magában, jó esetben szóba állnak velünk, de a lámpa árát, vagy annak legalább egy részét nem lesz olyan egyszerű kicsikarni belőle. Egy felkészült jogi képviselő sem árt az ügyhöz, az sem lesz olcsó és a végeredmény még így sem garantált. A helyzet még rosszabb, ha pl. külföldi magánszemély szerepel az autó szerződésben, mert őt megtalálni és szóra-, pláne fizetésre bírni más a csoda kategóriába meg. Mit tegyünk hát? Tanuljunk mások esetéből és vásárlás előtt minden észlelt hibáról tájékozódjunk, akár több helyről. Persze minél több mindent megvizsgálunk, annál kisebb kockázatot vállalunk a használt autó vásárlással, éppen ezért hoztuk létre mi is vállalkozásunkat. Egy vásárlás előtti részletes vizsgálattal a legtöbb hibára fény derül, legyen az motorprobléma, vagy „csak” lámpabúra repedés. Címlapfotó: autoszektor.hu archív

Pep Guardiola: amilyen zseniális edző, olyan suta a volán mögött

2020.01.20.
Aligha vonja kétségbe bárki is Josep "Pep" Guardiola tehetségét labdarúgóként és edzőként. A sportvezető sikerei és trófeái magukért beszélnek. Autósként viszont a katalán szakember – aki 2016 óta vezeti edzőként a Manchester City csapatát – már jóval kevésbé tehetséges. A brit The Sun bulvárlap csokorba gyűjtötte, hány alkalommal okozott kárt saját autójában Guardiola, aki láthatóan még mindig nem tudott kellően alkalmazkodni az Angliában hatályos baloldali közlekedéshez és a jobboldalon lévő kormányhoz. Guardiola autóinak listája egyébként igazán előkelő, ami még kínosabbá teszi számára a sok vezetési malőrt. Úgy tűnik, hogy a legújabb áldozata egy fekete Mercedes GLE, amelynek visszapillantó tükrét immár többedszer törte össze. Korábban "Pep" leamortizált egy Bentley Continental Supersports luxusautót, amelynek értéke meghaladja a 200 000 fontot, valamint egy négyajtós Mini Cooper-t. De ami mindennek a csimborasszója: úgy vágta tönkre Range Roverét, hogy dízellel tankolta tele az egyébként benzinmotoros autót. A zseniális futballedzőről írt könyvükben egy spanyol szerzőpáros, Lu Martín és Pol Ballús úgy fogalmazott: „Guardiolának már a Barcelona edzőjeként is az volt a híre, hogy kétbalkezes autós. Ez a vélemény tovább erősödött róla Angliában, ahol sorrendben a negyedik autóját tette tönkre.” 

Nemzetközi hallgatók találkozója a kecskeméti Mercedesnél

2020.01.20.
Több nemzet, úgy mint Dél-Korea, Magyarország, Németország és Tajvan különböző szakirányú hallgatói - pénzügy és számvitel, nemzetközi gazdálkodás, valamint informatika - érkeztek a magyarországi találkozóra. A tanulók szakmai vezetéssel betekintést nyertek a Mercedes-Benz gyár és a Mercedes-Benz Academy Kecskemét képzési központ életébe. A workshopon a hallgatókat az egyetemekről érkező vendégoktatók és a gyár szakemberei támogatták: Prof. Dr. Uwe Sachse, Prof. Dr. Szívós László, Andreas ter Woort és Simon Laubscher. A projektfeladat egy gazdaságilag fenntartható és digitálisan támogatott üzleti modell megalkotása volt, melyhez olyan innovatív módszereket ismerhettek meg a gyakorlatban, valós üzleti körülmények között is, mint a Canvas, a Scrum, a Lean Startup, vagy a Design Thinking. A workshopot gyárlátogatás, és a Neumann János Egyetem campusának megtekintése, valamint kulturális programok kísérték. A nemzetközi workshop célja az volt, hogy az új módszerek segítségével a diákok egy interkulturális csapatban, valós üzleti környezetben tehessék próbára és fejleszthessék tovább meglévő ismereteiket. A kidolgozott projektfeladatokat a szakmai vezetőkkel, valamint a Mercedes-Benz Academy Kecskemét munkatársaival is lehetőségük volt megvitatni. - A programba való jelentkezésemet legfőképpen az motiválta, hogy a Németországban megszerzett elméleti tudásomat egy neves autóipari vállalatnál, a gyakorlatban is próbára tehessem. Hasznosnak tartom, hogy betekintést nyerhettem egy külföldi gyár működésébe – mondta az Albstadt-Sigmaringen Egyetem egyik hallgatója. „Lehetőségünk volt arra, hogy egy valós, gyártásközeli környezetben dolgozzuk ki a valós üzleti kérdést felvető projektfeladatunkat” – tette hozzá egy diáktársa. A Mercedes-Benz életében meghatározó szerepet játszik a diákok és a hallgatók tanulmányainak támogatása és ösztönzése. A Mercedes-Benz Academy Kecskemét 2018 októberében nyitotta meg kapuit, ahol többek között az ipar 4.0 világára készítik fel a jövő járműipari szakembereit. A vállalat képzési rendszerének újabb sikerét jelzi, hogy a kecskeméti gyár három duális képzésben résztvevő hallgatója 2019 végén nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesült. Az ösztöndíjat a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói nyerhetik el.

Tavaly tíz százalékkal csökkentek a PSA csoport autóeladásai

2020.01.20.
A csoport eladásai Kínában, a Közel-Keleten és Afrikában csökkentek a legnagyobb mértékben. Kínában 117 ezer autót adott el 2019-ben a PSA csoport, 55,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A PSA néhány évvel ezelőtt egymilliós értékesítési célt tűzött ki magának az évtized végére Kínában. A Közel-Keleten 43,7 százalékkal, Latin-Amerikában 22,5 százalékkal csökkentek a PSA eladásai tavaly. Európában a francia autóipari csoport 3,11 millió autót adott el, 2,5 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A legnagyobb mértékben a csoporthoz tartozó Opel-Vauxhall márka eladásai csökkentek Európában, 6,4 százalékkal. A PSA csoport Peugeot márkája 16,3 százalékos, a Citroen 5,1 százalékos, az Opel-Vauxhall eladásai 5,9 százalékos csökkenést szenvedtek el tavaly. A DS márka 17,4 százalékkal növelte eladásait 2019-ben. Az európai autópiaci forgalom tavaly 1,3 százalékkal nőtt az előző évihez képest. A PSA 16,8 százalékos piaci részesedésre tett szert tavaly Európában a 2018-as 17,1 százalék után, ami 3,8 százalékponttal haladta meg a 2017-es piaci részesedést. A PSA jövendőbeli partnere, a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) eladásai 7,3 százalékkal estek tavaly Európában. A PSA és az FCA a múlt hónapban állapodott meg az egyesülésről, ami a világ negyedik legnagyobb autóipari csoportját hozná létre.

Moto GP - Utánpótlás-sorozatot indított a Dorna, magyarok a mezőnyben

2020.01.20.
A Northern Talent Cup névre keresztelt versenysorozat egyes hétvégéi közül kettőt a Moto GP, egyet a Superbike-világbajnokság, hármat pedig a nyílt nemzetközi német bajnokság (IDM) egy-egy fordulójának betétfutamaként rendeznek meg. A fiatal motorosok így többek között a hollandiai Assenben, az ausztriai Red Bull Ringen, a csehországi Brnoban és a németországi Hockenheimringen is versenyezhetnek majd. A Dorna azonos technikai feltételeket biztosít az általa meghívott, 12 és 17 év közötti pilótáknak, ugyanis a 24 fős mezőny minden tagja ugyanazzal a KTM típusú motorral küzdhet majd. A kiválasztottak 14 országból érkeznek, Magyarországot Görbe Soma és Varga Tibor képviseli majd a sorozatban. Utóbbi motorost a korábbi Európa-bajnok Györfi Alen, és csapata, a Forty Racing készíti fel a versenyekre. - Igyekszünk minden támogatást megadni a számára, mert ha itt jó eredményeket ér el, az döntően befolyásolhatja a jövőbeli szereplését - mondta az MTI-nek Györfi, hozzátéve: Vargának minden hétvégén a lehető legjobb teljesítményt kell majd nyújtania ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, ehhez pedig az kell, hogy a fizikai és mentális felkészülése kifogástalanul sikerüljön. A sorozat első versenyét április közepén rendezik Assenben, a Superbike-vb betétfutamaként, a záróviadalra pedig szeptember végén kerül sor a Hockenheimringen.
Címkék: 

Csak hibridet gyárt az uniós piacra a Suzuki Esztergomban

2020.01.20.
Bonnár-Csonka Zsuzsanna kommunikációs vezető tájékoztatása szerint a vállalat több millió euró értékű beruházással készítette elő az új hibrid modellek bevezetését. Az intézkedésnek köszönhetően az esztergomi üzemben 70 százalékban hibrid meghajtású autót gyártanak majd idén, a járművek 85 százalékát exportálják. A 48 voltos ISG technológiával felszerelt modellek a tapasztalatok szerint 15-20 százalékkal csökkentik a fogyasztást és a szén-dioxid-kibocsátás mértékét, ugyanakkor könnyebbek és kisebbek, mint más teljes hibrid, illetve plug-in hibrid rendszerek. A vállalat együttműködik a Toyotával az elektromos autók bevezetésében az indiai piacon. Így a legtöbb közös projekt a Suzuki legnagyobb piacán valósul meg, de Európában is segítik egymást a japán járműgyártók. A két fél az autonóm vezetési rendszerek kifejlesztésén is közösen dolgozik. A Suzuki négy éve vezeti a magyarországi újautó-eladási listát. Magyarországon 2019-ben, 25 766 regisztrált személygépkocsival 16,32 százalékos részesedést ért el a személyautó-piacon. A vállalat belföldi értékesítése meghaladta a válságot megelőző 2008-as év eredményét. A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A társaság közvetlenül 3200 főt foglalkoztat, illetve partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá. A Magyar Suzuki nettó árbevétele 2018-ban 1,953 milliárd euró volt a 2017. évi 2,1 milliárd euró után. Ebből a belföldi árbevétel 280,4 millió eurót tett ki, 18,6 százalékkal bővült. Az adózás előtti eredmény 2018-ban elérte a 82 millió eurót, némileg elmaradva a 2017. évi 90,8 millió eurótól.

Így állnak a gyártók 1 évvel a szén-dioxid alapú bírságok előtt

2020.01.20.
Mindenekelőtt a lényeg: 2021-től az autógyártók által eladott összes autóra egy bonyolult formula alapján kiszámolják azok szén-dioxid kibocsátási átlagát. A cél, hogy 95 g/km alatt maradjanak, afelett viszont rendkívül súlyós, több száz millió eurós büntetések várnak rájuk. Az autóiparban jelenleg zajló folyamatok jelentős többsége innen ered, de a legfontosabb a következő négy trend, amivel a gyártók igyekeznek minél közelebb kerülni a 95 grammos határhoz: Elektromos és plug-in hibrid autók fejlesztése. Előbbiek az első évben duplán számítanak, így a vásárlói igények kielégítése mellett ezért is érkezik annyi elektromos autó idén a legtöbb márka kínálatába Kibocsátást csökkentő techológiák bemutatása. Ilyenek a mild-hibrid és hibrid autók, amik bár nem képesek tisztán elektromosan közlekedni, a beszerelt akkumulátornak köszönhetően alacsonyabb a kibocsátásuk és a vásárlók számára is vonzó lehet az akkumulátor biztosította alacsonyabb fogyasztás/jobb gyorsulás. Árazás, marketing. Bizonyos gyártók az árazásukon keresztül igyekeznek az alacsonyabb kibocsátású autók felé terelni a vásárlókat, mások pedig a reklámjaikban próbálják népszerűsíteni a 95 grammos kibocsátás alatt működő modelljeiket Összeállni egy másik gyártóval, ahogy azt az FCA csoport és a Tesla esete mutatta. Egyes gyártók, mint például a Volvo és a Toyota gyakorlatilag hátradőlhetnek, már most bőven a határ alatt teljesítenek. Esetük jól mutatja, hogy mivel időben felszálltak a „hibrid-vonatra”, flottájuk átlaga jelentősen a későn kapcsolók alatt van, így ők biztosan nem fognak büntetést fizetni. A Renault-Nissan csoport, a Hyundai-Kia konszern, a PSA és a Ford izgalmas helyzetben van, ők valóban versenyt futnak az idővel és a kibocsátással. Míg a Renault esetében jó esély van a bírság elkerülésére, a Ford valószínűleg nem ússza meg és ha a PA Consulting számításai helyesek, körülbelül 1 grammal fogják túllépni a 95g/km-s álomhatárt. A Volkswagen, a Jaguar-Land Rover és a német prémiumautók gyártói, a BMW és a Daimler nincsenek túl jó helyzetben, utóbbiak esetében persze nem meglepő, hogy az általuk forgalmazott autók nem feltétlenül a legkörnyezetbarátabb járművek. Ugyanakkor a Volkswagen helyzete nehéz, rengeteg eladott autójuk miatt óriási büntetésre számíthatnak, így az ID.3-tól minden bizonnyal sokat várnak a wolfsburgiak, attól függetlenül, hogy minden bizonnyal pontosan tudják, hogy a bírságot elkerülni nem tudják, legfeljebb csökkenteni. Attól függetlenül, hogy jelenleg a bírság lehetősége is motiválja a gyártókat, korábban sem tétlenkedtek. A márkák legalább fele magasabb csökkenést ért el az átlagos CO2 kibocsátását illetően 2010 és 2016 között, mint amekkorát várhatóan 2016 és 2021 között fognak. A csökkenés tendeciájának lassulása arra utal, hogy kezdik elérni a hatékonyság fenntartása melletti CO2 kibocsátás csökkenés határát. 2021-ig még van egy év és nem tudhatjuk, milyen trendek befolyásolják majd az átlagokat. Az utóbbi években nyilván nem sokat segített a SUV-mánia, de ha hirtelen tényleg rákapunk a hatékony autókra, még reális is lehet a 95 grammos határ, ami ellen egyébként sokan tiltakoztak.    
Címkék: 

A Ford 42 millió eurót ruház be Valenciában

2020.01.20.
A két új gyártósor alkalmas lesz a fejlett lítium-ion akkumulátorok előállítására, amelyek a vadonatúj Kuga Plug-In Hybrid, a vadonatúj Kuga Hybrid, illetve az új S-MAX Hybrid és Galaxy Hybrid hajtására szolgálnak. A 24 millió eurós költséggel kiépített akkumulátor-gyártó létesítményben idén szeptemberben kezdődik meg a termelés. A várhatóan 2021 elején megjelenő új S-MAX Hybrid sportos egyterű és a Galaxy Hybrid személyszállító még alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást, csekélyebb CO₂-kibocsátást és még kifinomultabb működést kínál majd. A szegmensben jelenleg egyedülálló hajtási technológia vonzó alternatívát kínál a márka EcoBlue dízelmotoros modelljei mellett – anélkül, hogy kompromisszumot jelentene a belső tér, a komfort vagy a rugalmasság tekintetében. Az új, öntöltő S-MAX és Galaxy hibrid változatokat egy 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotorból, elektromotorból, generátorból és lítium-ion akkumulátorból álló hajtáslánc mozgatja. E modellek gyártásának előkészítése – vagyis az új szerszámozás, illetve a gyártósor modernizálása – 8 millió eurós beruházást igényel a Valencia üzemben, és további 10 millió eurót jelent a felkészülés a vadonatúj Kuga Hybrid SUV gyártására. 2020 végéig a Ford 14 elektromos hajtású modellt mutat be Európában. - Mivel a különféle elektromos hajtások gyorsan terjednek a piacon, növeljük beruházásaink mértékét Valenciában, hogy még több elektromos modellt és hajtáslánc-opciót kínálhassunk vásárlóinknak - nyilatkozta Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke. “Mivel minden eddiginél jobban megkönnyítjük a váltást valamilyen elektromos hajtású autóra, arra számítunk, hogy a 2022-es év végére személygépkocsi-értékesítésünk túlnyomó többségét ilyen modellek teszik majd ki.” 2011 óta a Ford 3 milliárd eurót fektetett be a Valencia üzembe, ezen belül 750 millió eurót a Kuga gyártásába, ami a Kuga Plug-In Hybrid, a Kuga EcoBlue Hybrid (48 voltos mild hibrid) és a Kuga Hybrid (full hibrid) változatokból álló palettájával a legtöbb különféle elektromos hajtási módot kínáló Ford-modell. A Ford a Mondeo Hybrid és a Mondeo Hybrid kombi modelleket is a Valencia üzemben gyártja.

Magyarországon nevelkedett Nissany az F1-es Williams új tesztpilótája

2020.01.20.
A brit csapat Tel-Avivban rendezett múlt heti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 25 éves pilóta az idény során több F1-es futamon ott lesz a Williamsszel, három alkalommal pedig vezetni is fogja az istálló egyik autóját a pénteki első szabadedzésen. A szerződés aláírásával egybekötött eseményen Claire Williams helyettes csapatfőnök azt mondta, az elmúlt év végén Abu-Dzabiban rendezett teszten Nissany az egész istállót meggyőzte arról, hogy alkalmas lesz arra a feladatra, amelyet a tesztpilótának az idén el kell végeznie. - A legtöbb versenyző ahogy lehetőséget kap, azonnal azt akarja megmutatni, hogy mennyire gyors, Roy ezzel ellentétben megértette, hogy a tesztprogramot az előzetesen tervezetteknek megfelelően kell végrehajtania, és ezt a legkisebb hiba nélkül meg is tette - jelentette ki Claire Williams. Nissany elmondta, gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy bekerül egy Forma-1-es csapathoz, és a célja az, hogy a lehető legértékesebb munkát végezze el a brit istállónál, mert ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy a későbbiekben akár állandó ülést is kapjon az autósport elitkategóriájában. Az izraeli versenyzőnek még nincsenek meg az F1-es szerepléshez szükséges, úgynevezett szuperlicenc pontjai, melyeknek megszerzése érdekében a Forma-2-es világbajnoki sorozat idei mezőnyében a tervek szerint ott lesz. Roy Nissanynak 2004 óta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a menedzsere, a pilóta a kecskeméti gokartpályán kezdte versenyzői pályafutását. - Nagyon sok minden köt Magyarországhoz, Budapestet ugyanúgy az otthonomnak érzem, és ha tehetném, egy magyar zászlót is felfestetnék a versenyautóra az izraeli mellé - mondta az MTI kérdésére Nissany, kiemelve, hogy a világon a Hungaroring az a pálya, amelyet a legjobban ismer, és hazai futamának tekinti, valahányszor Mogyoródon versenyezhet. Oláh Gyárfás az MTI-nek azt mondta, Nissany az elmúlt 16 év munkájának eredményeként jutott el az F1-es tesztpilótai állásig, ugyanakkor az ebben az időszakban kialakított kapcsolatok a későbbiekben akár egy magyar tehetség Forma-1-es szerepeltetésében is jelentős szerepet játszhatnak. - Mivel időközben az MNASZ elnöke is lettem, és számos jó viszony alakult ki a nemzetközi szövetségben, a Forma-1-ben, és az egyes csapatoknál dolgozó szakemberekkel, biztos vagyok abban, hogy ezeket eredményesen használhatjuk majd a jövőben akkor, ha egy magyar pilóta közel kerül ahhoz, hogy Baumgartner Zsolt után bemutatkozhasson az F1-ben - fogalmazott a sportvezető. A Williams istálló versenyautóit az idei szezonban a brit George Russell és a kanadai Nicholas Latifi vezeti majd, a 22 futamos szezon március 15-én, Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója