Halálos balesetet okozott egy magyar férfi Ausztriában - elítélték

2019.04.26.
2018. május 19-én Kismartonba kirándult a magyar család. Amíg a nő egy bevásárlóközpontban vásárolt, a férfi a gyerekkel az épülethez tartozó presszóban megivott három sört. Kocsiba ültek, s nem sokkal később egy előzés során a magyar autós frontálisan ütközött egy osztrák autóval, amelyben egy 55 éves osztrák nő a helyszínen meghalt. A magyart gondatlanságból elkövetett, halált okozó közlekedési baleset okozása miatt állították bíróság elé. A vádlottak padján a férfi mellett ott ült felesége is. Mivel négy éves gyermeküket nem kötötték be, s súlyosan megsérült, a nőt is hibásnak találta a bíróság. Rá 7 hónap felfüggesztett börtönt szabott ki a bíróság. Hibáztam, nem szabadott volna autóba ülnöm – ismerte be bűnösségét a magyar férfi – írja az orf.at Az ítéletet az érintettek mellett az ügyészség is tudomásul vette, így jogerős. 

Több flottapiaci elismerésben részesültek a Peugeot modelljei

2019.04.25.
Az Egyesült Királyság Európa második legnagyobb cégautó-piaca, ugyanakkor a flottaeladások volumene és a könnyű haszonjárművek iránti kereslet egyaránt nagyobb arányban csökkent 2018 során, mint az újautó-piac átlagos forgalma. Ahogy a gyártók egyre ádázabb harcot folytatnak a vásárlók kegyeiért, úgy válik mind fontosabbá, hogy az előbbiek az elvárásoknak pontosan megfelelő, optimális megoldásokat kínálják a piacon. Az eladások a jelen és a közelmúlt teljesítményének fokmérői, azonban arról, hogy az elkövetkezőkben hogyan fog boldogulni egy márka, hogy milyen mértékben készült fel a közeljövő kihívásaira, a szakmai díjak és elismerések tanúskodnak hitelesen. Ezért bír hatalmas jelentőséggel, hogy az év elején a Peugeot három típusa is első helyezést ért el az Egyesült Királyság meghatározó flottapiaci szakfolyóiratainak Év Autója versenyein. A Peugeot 3008 a Fleet News szavazásán nyerte el az „Év Középkategóriás Szabadidőjárműve” címet. Az ország legkeményebb piaci versenyét felmutató szegmensében rendkívül erős mezőny ellenében kellett helyt állnia a 3008-asnak; a modell első helyezése így különösen nagy elismerést jelent. „A Peugeot 3008 az elégedett felhasználó szinonimája” – kommentálták a többszörösen kitüntetett – bevezetésekor többek között az Év Európai Autójának és az Év Női Autójának is megválasztott – szabadidőjármű elsőségét a Fleet News zsűrijének tagjai. „A modern technológiákkal csordultig pakolt modell remekül vezethető, megjelenése kiemelkedően divatos, utastere pedig kiváló minőségű, prémium környezetet biztosít a vezetőnek és utasainak egyaránt. A 3008 az az autó, amely visszahelyezte a Peugeot márkát a flottapiaci verseny élére.” A döntőbírák arra is felhívták a figyelmet, hogy 2017-es bevezetése óta megbízható, költséghatékony és nem utolsósorban rendkívül kívánatos modellnek bizonyult a 3008 SUV. Mindemellett a Fleet News díjátadóján egy másik Peugeot modell is tapsot érdemelt: az új generációs 508 a felső középkategóriás személygépkocsik mezőnyében „Különösen ajánlott” minősítést kapott a bíráktól. Egy másik brit flottakiadvány, a Business Motoring a 3008 nagyobb testvérét, az 5008-ast választotta meg az Év Középkategóriás Szabadidőjárművének. A szaklap szerkesztői szerint a 1,5 literes dízelmotorral szerelt, Allure felszereltségű 5008 testesíti meg a legjobb választást ebben a kategóriában: a 3008 futóművét, hajtásláncait és belső kivitelét megöröklő modell fontos erénye a nagyobb csomagtartó, illetve az abból kihajtható két extra ülés. A 3008-as modellel közös padlólemezre épülő 5008 igen magas színvonalat képviselő biztonsági, infotainment és kényelmi szolgáltatásai megegyeznek a nála 165 mm-rel rövidebb tengelytávon nyugvó testvérével. A 3008 választéka még az idén egy különösen modern plug-in (hálózatról tölthető) hibrid hajtáslánccal bővül; a 300 lóerős, összkerékhajtású benzin-elektromos egység átlagos CO2-kibocsátása mindössze 49 g/km, ami különösen érdekessé teheti a modellt a széndioxid lábnyomukra (és az ahhoz kapcsoló adóterheikre) ügyelni vágyó flottavásárlók számára. Ami a Business Motoring társkiadványának, a Business Vans magazinnak az Év Haszonjárműve díját illeti,a 2016-ban teljes modellváltáson átesett Peugeot Expert a nagyméretű áruszállítók körében bizonyult az év legkiválóbb ajánlatának. Az új padlólemezre épülő, tetszetősebb és ergonomikusabb új modell sok hívet szerzett magának a ráfutásos baleseteket megelőző autonóm vészfékrendszertől a madártávlati képet biztosító VisioPark tolatókameráin át a vezető éberségét felügyelő rendszerig terjedő, gazdag biztonsági felszereltségével. Ami az áruszállításban nélkülözhetetlen tulajdonságokat illeti, megnövelt terhelhetőséget lehetővé tevő futómű és módosított szervokormány készíti fel a modellt az extra terhek cipelésére, ugyanakkor a tervezők arra is ügyeltek, hogy a helytakarékos hátsó felfüggesztés a legcsekélyebb mértékben se raboljon hasznos helyet a raktérből. A 3008 és 5008 modellek alapját is adó, jelen esetben a haszonjárművek sajátos követelményeihez igazított, moduláris EMP2 platformra épülő Expert háromféle karosszériahosszal, akár 6,6 köbméteres raktérrel áll a felhasználók rendelkezésére. A rakodást kényelmessé és biztonságossá tevő funkciók között a szegmensben elsőként kínál motoros mozgatású, kéz nélkül aktiválható oldalsó tolóajtót, míg a rakomány hatékony célba juttatását, háromdimenziós megjelenítést is alkalmazó fedélzeti navigációs berendezés segíti.    

Tüzes autók, meleg helyzetek

2019.04.25.
„Kigyulladt egy autó az M7-es autópályán.”; „Autó égett Sopronban”; „Így lángol egy autó a BAH-csomópontnál”; „Kigyulladt egy autó Herceghalomnál.” Egymást érték a lángra kapott autókról szóló hírek az utóbbi évben: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság statisztikái szerint 2013 óta folyamatosan és jelentősen nőtt a járműtüzek száma. Míg hat évvel ezelőtt „csak” 305 ilyen esetet regisztráltak, egy évvel később már 371-et, 2016-ban 460-at, tavaly pedig 578-at. Csupán az adhat okot bizakodásra, hogy idén április közepéig „mindössze” 126 járműtűz történt, ami időarányosan kedvezőbbnek látszik. Menet közben gyulladt ki egy személygépkocsi az M6-os autópályán, a kulcsi lehajtó közelében. A tűzben a kocsi teljesen kiégett. Fotó: Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság A katasztrófavédelem statisztikái szerint előfordul gyújtogatás, és nem ritka, hogy garázsban – például szakszerűtlen hegesztés közben – kapnak lángra autók. Nem egy esetben például eldobott csikk miatt keletkező tűz terjed át járműre, de a nyári melegben az utastérben hagyott, majd felrobbanó öngyújtó, spray is gyakori ok. Ugyanakkor a katasztrófavédelem közlése szerint ritkán fordul elő, hogy baleset miatt gyullad ki jármű. „Csupán 0,29 százalék rá az esély, vagyis statisztikailag csak minden 342. közlekedési baleset során gyulladhat ki az autónk. Tavaly összesen 16757 közúti közlekedési baleset történt, és mindössze 49 autó gyulladt ki az ütközés következtében.” Autó lángolt Zalaegerszegen Fotó: Gömbös Norbert tűzoltó százados, Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság A tavalyi 578 eset közül 202-nél a motortérben, 133-nál pedig az utastérben keletkezett tűz. 22 alkalommal a fékrendszer, 6 esetben pedig a kipufogórendszer hibája miatt kapott lángra kocsi. 128 olyan autótűz volt, amelynél az autó teljesen kiégett és nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy hol és miért keletkezett a tűz. Vagyis a statisztikák szerint az esetek majd felénél műszaki okok miatt kaptak lángra az autók. Ezt okozhatja konstrukciós hiba is, de a legtöbbször más áll a háttérben. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakértője úgy fogalmazott: „A személyautók tüzénél meghatározó tényező a jármű műszaki állapota, életkora, karbantartottsága, valamint a megtett kilométerek száma is. A bekövetkezett autótüzek elemzése alapján megállapítható, hogy az esetek felében a motortérben keletkezett a tűz. Jellemzően az üzemanyagellátó-rendszerből jut ki az üzemanyag, amelyet a motor keltette hő gyújt meg. A motortérben keletkező tüzek terjedését elősegítik az olajlerakódások, zsíros szennyeződések. A gépjárműtüzek megelőzhetők, ha az autót rendszeresen karbantartják.” Mit tehetünk ha kigyullad az autónk? Ha füst- vagy égett szagot érzünk vezetés közben, akkor azonnal álljunk félre. Először az utasok biztonságáról kell gondoskodni, csak ezután foglalkozzunk az autóval! „Minden esetben óvatosan, lassan és oldalról nyissuk fel a motorháztetőt, hiszen előfordulhat, hogy a levegő-utánpótlás hiánya miatt még nincs tűz, csak izzik valami. Ha ilyenkor gyorsan nyitjuk fel a motorháztetőt, az izzó, kezdődő tűz hirtelen levegőt kap, majd hatalmas lánggal kicsap a motorháztető alól és súlyos égési sérüléseket okozhat. Ha van nálunk tűzoltó készülék, a motorháztetőt csak annyira nyissuk fel, hogy a résen keresztül befújhassuk a tűzoltókészülék tartalmát. Ha biztonságosan el tudjuk végezni, az akkumulátorsaruk lehúzásával áramtalanítsuk a járművet.” – javasolták a katasztrófavédelem szakértői. Tűzkáros autó Budapest belvárosában  Fontos azonban tudni, hogy a lángok továbbterjedését a tűz kezdeti állapotában van esély megakadályozni, ellenkező esetben egy-két perc alatt az egész jármű lángokba borulhat. Az autókban található elektromos berendezések és a motortérben előforduló éghető anyagok miatt a különböző habbal oltó berendezések alkalmazása a legcélszerűbb és legcélravezetőbb. A személygépjárművekben nem kötelező elhelyezni tűzoltó eszközt, de mindenféleképpen ajánlott ilyen beszerzése. Az ABC porral oltó készülék sem rossz, de a motortérbe befújt a kis porszemcsék későbbi eltávolítása nehézkes, ezért inkább egy ABF habbal oltó tűzoltó készüléket érdemes beszerezni. Egy 2 literes ABF habbal oltó tökéletes választás az autóba, ha nem akarunk ennyit költeni, akkor egy 2 kilogrammos ABC porral oltót már 10 liter benzin áráért is tudunk venni. Egy másik megoldás lehet a Tűzfaló: a kis helyen is elférő, henger alakú szerkezetből a beindítás után nagy mennyiségű oltóanyag áramlik ki. A gyártó szerint beindítás után elég a Tűzfalót bedobni az égő autóba, és az jó eséllyel megfékezi a lángokat.

Rosberg: A Ferrari nem volt fair!

2019.04.25.
Nico Rosberg az utóbbi időben a Forma 1 minden történését kommentálja valamilyen formában, így a csapatutasításokról is elmondta véleményét, amit az Automobilwoche közölt le. Szerinte maga az utasítás nem feltétlenül érthetetlen, ugyanakkor a bánásmod, amit a Ferrari vezetése Leclerc-cel szemben alkalmaz, felvet néhány kérdést szerinte: “Mondták neki, hogy gyorsabban kell mennie, de egy kört sem adtak neki, hogy megmutassa, képes rá. Ez nem volt fair.” 2016 világbajnoka szerint mindez rendkívül frusztráló lehet Leclerc számára, mert lehet Vettel négyszeres világbajnok, ha nem gyorsabb az újoncnál, nem érdemli meg az első számú pilóta szerepét. Mindez persze azért igazi probléma, mert a csere után Vettel sem tudott mit kezdeni a két Mercedes tempójával, így összességében – mivel Leclerc ötödik helyen végzett a stratégia miatt – pontokat dobott el a Ferrari. Néhány versenyen belül minden bizonnyal pont kerül a dolog végére: Leclerc vagy felveszi a kesztyűt és egyenlő félként versenyez Vettel mellett, amíg a két pilóta közül az egyiknek már nem lesz esélye a végső győzelemre, vagy elfogadja a másodhegedűs szerepet a csapaton belül.

WTCR - Marco Rossi lesz a sztárvendég a Hungaroringen

2019.04.25.
 Francois Ribeiro, a versenysorozat promótere az esemény budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön azt mondta: azért hívták meg a nemzeti csapat trénerét, mert tudják róla, hogy "imádja az autóversenyzést". "Abban bízunk, hogy 50 ezer nézőt láthatunk vendégül a hétvégén, hiszen a WTCR nagyon népszerű Magyarországon, amely megérdemli, hogy két állandó versenyzője legyen a rajtrácson" - jelentette ki Ribeiro utalva arra, hogy Michelisz Norbert (Hyundai) és Tassi Attila (Honda) is indul a Hungaroringen, szabadkártyával pedig Tenke Tamás, a Zengő Motorsport fiatal versenyzője is rajthoz áll. (archív) A WTCR promótere kiemelte, hogy a marokkói szezonnyitó hétvége "nagyon szoros" volt, s úgy fogalmazott "nem nagyon tudunk a világon még egy olyan versenysorozatot mutatni, ahol egy időmérő edzésen hét különböző márkát képviselve 24 versenyautó héttized másodpercen belüli köridőket fut". Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, 50 ezer nézőnek nagyon örülnének, és mindenképpen izgalmas hétvégére számítanak, melynek során három futamon is összecsap a WTCR mezőnye. "Tavasz óta vannak rendezvényeink, de természetesen a túraautó-világkupa minden évben egyfajta próbája az év többi versenyének és a Forma-1-nek is a Hungaroringen" - tette hozzá Gyulay. Michelisz Norbert a marokkói idénynyitóval kapcsolatban - amely után a 12. helyen áll összetettben - úgy fogalmazott, "nehéz volt", de számítottak rá, hogy a pontszerzésért is nagyon meg kell dolgozniuk. (archív) "Én most Mogyoródon is nehéz hétvégére számítok, de amikor nincs valós esély a futamgyőzelemre, akkor arra kell figyelni, hogy a lehető legtöbb pontot összegyűjtsük" - jelentette ki a 34 éves pilóta. Hozzátette: kis szerencsével elérhető cél lehet a dobogós helyezés, de előzetesen nagyon nehéz lenne megítélnie, hogy pontosan hol helyezkedik el a mezőnyben. A 19 éves Tassi Attila elsődleges céljaként a tapasztalatszerzést nevezte meg, számára az első WTCR-szezonjában az a lényeg, hogy minél többet tanuljon. "Két évvel ezelőtt az Európa-kupában kihoztam a maximumot a hétvégéből, de ez az idei más lesz. Nagy a mezőny, erősek a versenytársak, ugyanakkor természetesen nagyon jó lenne hazai közönség előtt legalább egyszer felállni a dobogóra" - jelentette ki Tassi. A WTCR mogyoródi fordulójának két betétfutama lesz: a túraautós Európa-kupában (TCR Europe) Nagy Dániel képviseli a magyar színeket, a Kia Platinum Cup elnevezésű márkakupa-sorozatban pedig a mezőny egyetlen női versenyzőjeként Vogel Adrienn-nek, valamint csapattársának, Bernula Istvánnak szurkolhatnak a hazai nézők. A WTCR első futamát szombaton 15.15 órakor rendezik a Hungaroringen, a második és a harmadik versenyre pedig vasárnap 15.30-kor és 17 órakor kerül sor.

Önfékező bevásárló kocsi a Fordtól

2019.04.25.
A Ford ezért kidolgozott egy megoldást, amivel elkerülhetők a balesetek a szupermarketek polcsorai közt és a parkolókban. Ehhez pedig egy olyan már jól bevált technológiából, az Ütközésre Figyelmeztető Rendszerből merített ötletet, ami eredetileg a közúti balesetek megelőzését szolgálta. “Sok szülőben kelt feszültséget a bevásárlás a szupermarketben, mert a gyerekek itt könnyen nekivadulnak a bevásárló kocsival,” mondta Tanith Carey nevelési tanácsadó, a What's My Child Thinking? című gyermekpszichológiai könyv írója. “A kicsik imádják utánozni a felnőtteket, és nagyon szeretnek azzal kísérletezni, milyen érzés irányítani valamit. Amikor egy bevásárló kocsit tolnak, azt gyakran autónak képzelik, a szupermarket hosszú, széles folyosóit pedig versenypályának.” Az ‘önfékező bevásárló kocsi’ pillanatnyilag csupán prototípusként létezik a Ford Interventions terméksorozatában, amelyek célja, hogy az autóipari technológia és tudás segítségével oldjon meg hétköznapi problémákat “Az Ütközésre Figyelmeztető rendszer segít elkerülni a baleseteket, vagy mérsékelni azok súlyosságát. Arra gondoltunk, hogy ugyanezt az elvet az áruházi bevásárló kocsikban is meghonosíthatnánk, felhívva ezzel az emberek figyelmét, hogy ez a megoldás mennyire hasznos az autókban,” vélekedett Anthony Ireson, a Ford Európa marketing-kommunikációs igazgatója. A legtöbb Ford-modellhez rendelkezésre álló Ütközésre Figyelmeztető Rendszer egy menetirányba néző kamerával és egy radarral érzékeli az autó előtt felbukkanó járműveket, gyalogosokat és kerékpárosokat, és ha a vezető nem reagál időben a figyelmeztetésre, akkor a rendszer automatikusan fékezni kezd. Az ‘önfékező bevásárló kocsi’ szenzorai hasonló célt szolgálnak: folyamatosan figyelik a kocsi előtt található akadályokat és embereket, és ha ütközésveszélyt észlelnek, automatikusan fékparancsot adnak.

Tíz százalékkal könnyebb lett, egy tonna alatt marad az új Opel Corsa

2019.04.25.
A következő generációs Opel Corsa teljesen új, könnyűszerkezetes alapra épül – és ezáltal sokkal hatékonyabb lesz. Premierjét még az idén ünnepli. Legyen benzin- vagy dízelmotoros, vagy az első ízben megjelenő tisztán elektromos hajtóművű, valamennyi változatának előnyére válik a kis súly: javul a menetdinamika és csökken a fogyasztás. Az eljövendő nemzedék legkönnyebb változata alatta marad a bűvös ezer kilónak, hiszen mindössze 980 kilogrammot mutat az ötajtós kivitel alatt a mérleg. Elődjéhez képest tekintélyes 108 kilóval lett könnyebb ez a modell, tehát tíz százalékos a megtakarítás – holott nem sokat változott a 4,06 méteres hosszúság. Ez különösen kiskocsitól számít rendkívüli fejlesztési teljesítménynek, amelyből közvetlenül profitálnak a vásárlók. Az Opel Corsa bevezetése, 1982 óta trendformáló bestseller, milliók kedvence. Idáig több mint 13,6 millió gördült le a zaragozai (Spanyolország) és eisenachi (Türingia) üzem futószalagjáról. Most már a hatodik generáció áll a rajtvonalon, és nyártól megrendelhető. Új Corsa: Multienergia-platform tesz lehetővé különféle hajtási koncepciókat Az intelligens könnyűszerkezet kialakítása a számítógépes tervezésnél kezdődik, kihasználva a legújabb virtuális fejlesztési módszereket. Különböző acélféleségek és kötési módszerek céltudatos alkalmazásával nagymértékben sikerült leszorítani a Corsa súlyát. Ide tartozik a nagy- és ultra-nagyszilárdságú könnyű acélötvözetek következetes felhasználása, illetve az erővezetési útvonalak, a csomópontok, a struktúrák és a formák optimalizálása. Az új autó nyers karosszériája 40 kilogrammal könnyebb a típuselődénél. A Corsa következő generációja az új kis- és kompakt autós multienergia-platformra épül, amely többféle hajtáskoncepciót enged meg. Az ügyfél választhat különböző belsőégésű motorok, illetve tisztán elektromos hajtás között. A csekély összsúly jelentős mértékben köszönhető a szintén extrakönnyű, teljesen alumíniumépítésű motoroknak, illetve az első és a hátsó futómű tökéletesítésének is. A kompakt háromhengeres benzinmotor kereken 15 kilogrammal könnyebb az előző generáció hozzá hasonló teljesítményű négyhengeresénél. Különleges ritkaság a kiskocsik szegmensében az új Corsa igényes alumínium gépháztetője: noha jóval hosszabb, 2,4 kilót spóroltak meg vele az aktuális modell acéleleméhez képest. Könnyűfémből ilyet eddig csak zászlóshajójába, az Insigniába épített be az Opel. Könnyítették az üléseket is, az optimalizált struktúrával összesen tíz kilót nyertek, 5,5-öt elöl, illetve 4,5-öt a második sorban. Az eddigi szigetelőanyagokat újabbak, könnyebbek váltották fel. Mindezek összhatása akkora súlynyereség, amely a példás aerodinamikával és a hatékony hajtóművekkel együtt észrevehetően mérsékli a fogyasztást, és azon keresztül a CO2-kibocsátást.  

A Volkswagen is a pástra lép!

2019.04.25.
Az Óbudai Autójavító bázisán került sor az együttműködés szentesítésére, amit Csampa Zsolt a Magyar Vívó Szövetség elnöke és Dalnoki Balázs Volkswagen márkaigazgató írt alá a spontán vívóteremmé vált autószalonban. Az ünnepélyes aktust jelenlétével megtisztelte dr. Kulcsár Krisztián a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint a sportág két kiemelkedő alakja Szatmári András és Decsi Tamás világ és –Európa bajnoki kardvívók is, akik a ceremónia végén, az alkalmi páston egy tízpontos asszót is vívtak egymással. Dalnoki Balázs, Csampa Zsolt, dr. Kulcsár Krisztián, Decsi Tamás és Szatmári András (balról-jobbra) Ez a cikk akár úgy is indulhatott volna, hogy ma már nincsen nagy sportrendezvény a Volkswagen csoport nélkül, hiszen a német márka hazai importőre sokadik alkalommal lép fel hivatalos szállítópartnerként. Így volt ez a mosatni együttműködés esetében is. Dalnoki Balázs a Volkswagen márkaigazgatója felvezető expozéjában elmondta, hogy a mostani kooperációban a tradíciók találkoznak egymással, majd hozzátette: „A Volkswagen az egyik legsikeresebb autómárka a hazai piacon, eddig több mint 245 ezer autót értékesítettünk. Nagy örömünkre szolgál, hogy a legsikeresebb hazai sportág, és várhatóan egy sikeres világbajnokság támogatói lehetünk. Úgy gondolom, hogy a vívás és a Volkswagen márka között az egyik legfontosabb kapcsolódási pont a hagyományok tisztelete. A vívókkal hosszú távú megállapodást kötöttünk, egyrészt öt autóval támogatjuk a Szövetség munkáját, másrészt a világbajnokság szállítójaként tizenhárom autót adunk a verseny lebonyolításához.” A szövetségi támogatás öt autójából álló flottája egy Tiguanból, két T-Roc-ból, egy Passatból és egy elektromos Golfból áll majd, míg a hivatalos szállítói egység Golfokból és Transporterekből tevődik össze.” Tízpontos alkalmi asszót vívott a két kardozó Csampa Zsolt a Magyar Vívó Szövetség elnöke, kiemelte a Volkswagen rugalmasságát a megállapodás gyors lebonyolítását illetően, ami egy komoly lényegi problémára adott megnyugtató megoldást.  Majd rátérve az eseményre kihangsúlyozta, hogy Tokióba Budapesten keresztül vezet az út. A tét óriási, hiszen a világbajnokság érmesei kijutnak a jövő évi olimpiára. Visszatekintőjében elmondta azt is, hogy Magyarország 1959 óta 2019-ben ötödik alkalommal rendezheti meg a Vívó világbajnokságot. A sportvezető hozzátette: „A száznégy nap múlva rajtoló sportesemény kilenc napjára mintegy ötvenezer szurkolót várunk. A versenyek helyszínének otthont adó BOK csarnokba integrált hang és-fényrendszert használunk, több mint 700 négyzetméteres felületre pedig LED-es kivetítőket és LED-padlót telepítünk. A nézőket ráadásul színes betétprogramokkal és látványos show-műsorral is várjuk, amihez hasonló sportprezentációt már láthattak azok, akik kilátogattak a tavalyi birkózó világbajnokságra.” "Digitális szalagátvágás" Együttműködési megállapodás befejező aktusaként jelképes „digitális szalagátvágás következett”. Csampa Zsolt, Szatmári András és Decsi Tamás együttesen érintették meg azt a képernyőt, ami elindította a visszaszámlálást a világbajnokság július 15-én kezdődő rajtjáig. Az óra elindítása egyben a jegyek értékesítésnek is a kezdetét is jelentette. Aki tehát nem akar lemaradni a kardforgatásról azok máris elejét veheti a sorban állásnak.

Beszélgető autók

2019.04.25.
Ez a megoldás lehetővé teszi a Volvo járművek számára, hogy egy felhő alapú hálózaton keresztül kommunikáljanak egymással, és figyelmeztessék a vezetőket a közelükben található csúszós utakra és egyéb veszélyekre. A vészvillogóra figyelmeztető (Hazard Light Alert), illetve a csúszós útra figyelmeztető (Slippery Road Alert) funkciókat még 2016-ban vezették be Svédországban és Norvégiában a Volvo 90-es modellcsaládjának típusain. Ezek a szolgáltatások a jövő héttől kezdve egész Európában elérhetők. A 2020-es modellévtől fogva minden új Volvo alapfelszerelésként kínálja a funkciót, egyes korábbi típusok pedig visszamenőleg is kibővíthetők vele. A szolgáltatások egész Európára kiterjedő bevezetésével a Volvo Cars ismételten arra invitálja az autóipar szereplőit, hogy csatlakozzanak a Volvo kezdeményezéséhez, és osszák meg egymással a közlekedésbiztonságra vonatkozó anonim adatokat. Ezen adatok valós idejű megosztásával nagyban javítható a közlekedés általános biztonsága; a hatás annál erőteljesebben érezhető, minél több autót kapcsolunk össze. A Volvo Cars és a Volvo Trucks a tavalyi évtől kezdve megosztott adatok segítségével figyelmeztetik a járművezetőket a rájuk leselkedő veszélyhelyzetekre Svédországban és Norvégiában. A Volvo Cars annak idején az autóiparban elsőként vezetett be ilyen jellegű rendszereket. Amint bekapcsol egy, a technológiával felszerelt Volvo gépkocsi vészvillogója, a vészvillogóra figyelmeztető rendszer (HazardLightAlert) a felhő alapú szolgáltatáson keresztül figyelmeztetést küld minden, a közelben található Volvo gépkocsinak, figyelmeztetve a vezetőt a potenciális vészhelyzetre. Ez különösen hasznos beláthatatlan kanyarok vagy bukkanók előtt. A csúszós útra figyelmeztető rendszer (Slippery Road Alert) révén nem csupán az aktuális útviszonyokkal lehetünk tisztában, hanem az előttünk álló útszakaszokon uralkodó körülményekről is értesülhetünk. Ennek érdekében az előttünk járó autók névtelenül adatokat gyűjtenek és továbbítanak, figyelmeztetve az utánuk jövőket a csúszós útszakaszra. A Volvo Cars a múlt hónapban számos olyan bejelentést tett, amelyek közös célja a helyes vezetői magatartás és a biztonságosabb autóvezetés támogatása. 2020-tól minden Volvo gépkocsi végsebességét 180 km/órában korlátozzuk. A 2020-as évek elejétől kezdődően a Volvo Cars fedélzeti kamerákkal és egyéb érzékelőkkel szereli fel járműveit. Ezek célja felügyelni a vezetőt, és lehetővé tenni, hogy a jármű közbeavatkozzon, amennyiben nyilvánvalóan ittas vagy figyelmetlen vezetője nem reagál a figyelmeztető jelzésekre, és ezzel halálos vagy súlyos sérüléssel járó baleset okozását kockáztatja.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója