Körforgalommá építik át veszélyes csomópontokat

2014.05.10.
Szekszárd, Hajdúböszörmény, Nyíregyháza-Oros, Apagy, Kölcse és Vásárosnamény balesetveszélyes csomópontjai épülnek át a közeljövőben. A kivitelezés terület-előkészítő munkálatokkal Szekszárdon, Hajdúböszörményben, Kölcsén, Vásárosnaményban várhatóan május végén megkezdődik. A hajdúböszörményi kivitelezés a tervek szerint még idén befejeződik, a többi településen a biztonságos körforgalmak 2015 első felében készülnek el. A fejlesztések az Új Széchenyi Terv, Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében valósulnak meg, uniós források felhasználásával.Szekszárd északi határán négyágú, közvilágítással ellátott körforgalom épül a 6. és 65. számú főút találkozásánál. Az elmúlt öt évben itt több halálos kimenetelű és súlyos sérüléssel járó baleset is volt. Kölcsénél, az Arany János utca és a Dózsa György utca kereszteződésében lesz új körforgalmi csomópont, gyalogos átkelőhelyekkel, valamint szélesebb buszöblöket is kialakítanak. Vásárosnaménynál a 41. sz. főút és a Damjanich utca kereszteződésében létesül biztonságos körforgalom. Nyíregyháza-Oros és Apagy települések esetében a kiviteli közbeszerzés hamarosan megjelenik, eredményes eljárást követően az építkezés ősszel indulhat. Nyíregyháza-Oroson, a Diák utca és a Vezér utcai csomópontban az új körforgalom mellett, a Diák utcai csomópontban gyalogátkelőhelyet, illetve autóbuszöblöket alakítanak ki. Apagyon, a Kossuth utca és a vasútállomás felé vezető út kereszteződésében alakítanak ki körforgalmat.
Címkék: 

Ellenzik az európai autógyártók az EU-Japán szabadkereskedelmi egyezményt

2014.05.10.
Egy nem kiegyensúlyozott kereskedelmi egyezmény pont akkor nehezítené meg az egyébként is gyártási kapacitástöbblettel küszködő európai autógyártók helyzetét, amikor hat év visszaesés után a régióban végre fellendülésnek indult az autópiaci forgalom - írja az Automotive News Europe hírportál."Az egyébként is gyenge lábakon álló európai gazdasági helyzetben még egy olyan szerződéssel is szembe kell néznünk, ami a jelenlegi formájában csak megkönnyítené Japán számára, hogy európai exportja növelésére használja ki többletkapacitását, miközben ugyanez a lehetőség nem áll majd az európai gyártók rendelkezésére" - fogalmaz a Ford Europe közleménye. "Egy ilyen helyzet akár elbocsátásokhoz is vezethet, mégpedig a legrosszabb pillanatban."Az EU és Dél-Korea között 2011-ben megkötött kereskedelmi egyezmény 10 százalékkal csökkentette a Hyundai, a Kia és a Dél-Koreában gyártott Chevrolet modellek importvámját, ami pont akkor juttatta értékesítési előnyhöz a dél-koreai gyártókat, amikor a PSA/Peugeot-Citroen kis híján összeomlott a heves árversenyben. Dél-Koreából az EU 2010-ben 294 ezer autót importált, 2012-ben pedig már 402 ezret, miközben minden más országból csökkent az import, összesen 11 százalékkal. A 2012-ben az EU-ban értékesítet 13,7 millió autóból 2 millió volt import. Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA szerint jelenleg az EU Dél-Koreából importálja a legtöbb autót. "Ha most arról van szó, hogy megkönnyítjük Japánnak az importot, akkor fel kell kötnünk a gatyát" - fogalmazott Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler vezérigazgatója márciusban a Genfi Autószalonon.
Címkék: 

Hamilton ismét megszerezte a pole pozíciót

2014.05.10.
Idei 4., pályafutása során pedig a 35. pole pozíciót szerezte meg Lewis Hamilton Barcelonában.  A brit versenyző a Q1ben és a Q2-ben is kikapott csapattársától, Nico Rosbergtől, azonban, amikor számított (a Q3-ban) meg tudta verni. Mögéjük a 3. helyen Daniel Ricciardo futott be, de több mint egy másodpercet kapott a győztestől.Meglepetéseknek sem volt híján az időmérő edzés, ki gondolta volna, hogy Sebastian Vettel csak a 10. pozíciót szerzi meg egy műszaki hiba miatt, hogy Valtteri Bottas behozza a második sorba a Williamst, vagy, hogy Kimi Räikkönen a hosszadalmas küszködése után végre képes lesz legyőzni ferraris csapattársát, Fernando Alonsót?Remekül teljesített az idény elején gyengélkedő Lotusszal a francia Romain Grosjean, aki ötödik lett az időmérőn, és szintén jó teljesítményt nyújtott a Williams finn pilótája, a negyedik rajthelyet megszerző Valtteri Bottas.Az időmérő első szakaszát Pastor Maldonado (Lotus) balesete miatt félbe kellett szakítani. A venezuelai pilóta a 3-as kanyarban a belső falnak csapódott, amikor egy vezetői hiba miatt elindult az autója hátulja. Maldonado sérülés nélkül megúszta az esetet, de az autója összetört, így nem tudott mért kört futni.A harmadik rész elején a négyszeres világbajnok, címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) autója műszaki hiba miatt leállt, így a német pilóta nem tudott gyors kört teljesíteni, s a 10. helyről kénytelen rajtolni. Az időmérőt néhány percre félbeszakították, majd miután Vettel autóját elvontatták, újraindult az edzés. Eredmények: 1.  Lewis Hamilton        Mercedes              1:25.232s 2.  Nico Rosberg          Mercedes              1:25.400s  +0.168s 3.  Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault      1:26.285s  +1.053s 4.  Valtteri Bottas       Williams-Mercedes     1:26.632s  +1.400s 5.  Romain Grosjean       Lotus-Renault         1:26.960s  +1.728s 6.  Kimi Räikkonen        Ferrari               1:27.104s  +1.872s 7.  Fernando Alonso       Ferrari               1:27.140s  +1.908s 8.  Jenson Button         McLaren-Mercedes      1:27.335s  +2.103s 9.  Felipe Massa          Williams-Mercedes     1:27.402s  +2.170s10.  Sebastian Vettel      Red Bull-Renault                                           Q211.  Nico Hülkenberg       Force India-Mercedes  1:27.685s  +1.597s12.  Sergio Pérez          Force India-Mercedes  1:28.002s  +1.914s13.  Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault    1:28.039s  +1.951s14.  Esteban Gutiérrez     Sauber-Ferrari        1:28.280s  +2.192s15.  Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes16.  Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault                           Q117.  Adrian Sutil          Sauber-Ferrari        1:28.563s  +1.799s18.  Max Chilton           Marussia-Ferrari      1:29.586s  +2.822s19.  Jules Bianchi         Marussia-Ferrari      1:30.177s  +3.413s20.  Marcus Ericsson       Caterham-Renault      1:30.312s  +3.548s21.  Kamui Kobajashi       Caterham-Renault      1:30.375s  +3.611s22.  Pastor Maldonado      Lotus-Renault  

Rosberg legyőzte Hamiltont az időmérő előtt

2014.05.10.
Folytatódott a Mercedes dominanciája Spanyolországban, a barcelonai pályán a szombat délelőtti szabadedzést Nico Rosberg nyerte 87 századdal Lewis Hamilton előtt. A brit hibázott a gyors körében, egyszer elfékezte magát, ezért a különbség köztük ennél kevesebb lett volna.A két Mercedes mögé a 3. helyre a hazai pályán versenyző Fernando Alonso (Ferrari) ért oda, de csak 35 ezreddel verte meg egykori csapattársát, a már Williamsnél versenyző Felipe Massát. Jó jel az idényben eddig küszködő Lotusnak, hogy Romain Grosjean az 5. helyre hozta be a villa alakú orrkúpról könnyen felismerhető E21-est, ezzel megelőzte Kevin Magnussent (McLaren) Daniel Ricciardót (Red Bull) is.A tegnap egy rövidzárlat okozta kábelégés miatt csak 4 kört megtett Sebastian Vettel ma már 20 kört tett a Red Bull RB9-esébe, de így is csak a 10. helyet szerezte meg az erre a hétvégére új kasztnit kapott autóval.Sok versenyző küszködött a korlátozott tapadással, Max Chilton (Marussia) például tegnaphoz hasonlóan most is a kavicságyban fejezte be a gyakorlást, mert elfékezte magát és kisodródott.Eredmények: 1. Nico Rosberg       Mercedes              1:25.887s           16 kör 2. Lewis Hamilton     Mercedes              1:26.756s  +0.869s   9 kör 3. Fernando Alonso    Ferrari               1:27.188s  +1.301s  15 kör 4. Felipe Massa       Williams-Mercedes     1:27.223s  +1.336s  10 kör 5. Romain Grosjean    Lotus-Renault         1:27.682s  +1.795s  18 kör 6. Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes      1:27.806s  +1.919s  16 kör 7. Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault      1:27.808s  +1.921s  12 kör 8. Jenson Button      McLaren-Mercedes      1:28.006s  +2.119s  11 kör 9. Pastor Maldonado   Lotus-Renault         1:28.076s  +2.189s  19 kör10. Sebastian Vettel   Red Bull-Renault      1:28.085s  +2.198s  20 kör11. Valtteri Bottas    Williams-Mercedes     1:28.101s  +2.214s  12 kör12. Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault    1:28.242s  +2.355s  16 kör13. Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault    1:28.298s  +2.411s  16 kör14. Kimi Raikkonen     Ferrari               1:28.419s  +2.532s  16 kör15. Sergio Perez       Force India-Mercedes  1:28.571s  +2.684s  13 kör16. Nico Hulkenberg    Force India-Mercedes  1:28.668s  +2.781s  13 kör17. Adrian Sutil       Sauber-Ferrari        1:28.715s  +2.828s  16 kör18. Esteban Gutierrez  Sauber-Ferrari        1:28.865s  +2.978s  18 kör19. Max Chilton        Marussia-Ferrari      1:30.169s  +4.282s  15 kör20. Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1:30.670s  +4.783s  12 kör21. Kamui Kobayashi    Caterham-Renault      1:30.712s  +4.825s  18 kör22. Marcus Ericsson    Caterham-Renault      1:31.559s  +5.672s  19 kör 

Rövidesen indulhat a MOL Bubi

2014.05.10.
Rövidesen – amint minden szoftveres hiányosság javítása megnyugtató, és ezt a tesztek is alátámasztják – a Budapesti Közlekedési Központ elindítja a közkerékpár-rendszer mintegy ezer toborzott felhasználóval zajló nyilvános próbaüzemét, amely után Tarlós István főpolgármester átadhatja a rendszert a nyilvánosságnak.A MOL Bubi közbringarendszer kiépítését végző Közbringa Kft., amely mögött a T-Systems Magyarország Zrt. és a Csepel Kerékpárgyártó és -forgalmazó Zrt. áll, a rendszer működéséhez szükséges egyedi szoftverek végleges illesztését, finomhangolását végzi. Egy olyan bonyolult szoftveres rendszer kialakításakor, mint amilyent a T-Systems készített a MOL Bubi működtetéséhez, óhatatlanul előfordulnak a belső tesztelés során felmerülő igazítási igények, melyeknek nagy részét az infokommunikációs cég mostanra már elvégezte. A BKK a MOL Bubi közkerékpár-rendszer nyílt próbaüzemét csak akkor indítja el, ha az a használatkor már minden fontos paraméterében tökéletesen működik. Jelenleg az elkészült, javított szoftver belső tesztelését végezzük. Amikor minden szoftveres hiányosság javítása megnyugtatóan megtörténik, és a tesztek ezt alátámasztják, akkor adja át a rendszert Tarlós István főpolgármester a budapestieknek – néhány héten belül.A kerékpárkölcsönzés feltételeiről és a gyűjtőpontok elhelyezkedéséről a rendszer hivatalos honlapján lehet tájékozódni.

Oldtimerek népesítik be a hétvégén a Balaton-felvidéket

2014.05.10.
Szombaton reggel 9:30-tól vág neki at Oldtimer Szuperkupa idei második futamának mezőnye a 230 km-es túrának Balatonalmádiból, hogy aztán Balatonfüred, Tihany, Tapolca és Sümeg érintésével bejárja a Balaton-felvidéket.A túra keretein belül zajló verseny nem a gyorsaságról szól, a résztvevőknek mindenütt előírt időpontokat, átlagidőket és sebességeket kell a KRESZ szerint betartaniuk. Az autóban ülő páros - vezető és navigátor – tökéletes összhangban kell együttműködjenek egymással, az autóval, és mechanikus stopperórájukkal, hiszen az ügyességi szakaszokon az előírt szintidőt századmásodperc pontossággal kell teljesíteniük! Minden századnyi eltérés egy hibapontot jelent. A győztes az lesz, aki a nap során a legkevesebbet gyűjti be ezekből, és minden helyszínre pontosan odatalál.A hagyományosnak nevezhető Városvezetők Vándorkupájáért folytatott csatában ezt eddig egy öreg Volga volánjánál Balatonalmádi és Litér polgármesterei abszolválták minden évben, de idén több kihívójuk is akad, ugyanis az útvonalat érintő települések, mint Tapolca, Balatonkenese, Balatonfűzfő első emberei is megküzdenek a stopperrel és az itinerrel.A népes, 30-féle autómárkát felvonultató mezőnyben mindenki talál kedvére valót: Alfa Romeo, Austin, BMW, Checker, Chevrolet, Citroën, Ferrari, Fiat, Ford, Jaguar, Jensen, Lada, Lancia, Lotus, Mercedes-Benz, MG, NSU, Opel, Pontiac, Porsche, Renault, Rolls Royce, Saab, Salmson, Skoda, Spartan, Triumph, Volga, Volkswagen, Volvo, Willys, Yugo is bemutatkozik szombaton.A legrégebbi autó egy 1923-as Salmson VAL3 GP, amely típus a ’20-as években a Le Mans-i versenyek résztvevője volt. Egy igazi raliautó replika is indul, Pásztor Tamás a legendás Renault 17 Gordinit keltette életre és restaurálta eredeti állapotra. Az Alpine ellenfeleként megalkotott típussal a magyar Örökös Bajnok, Ferjáncz Attila nyert két bajnoki címet.A BMW klasszikus modelljei sem hiányozhatnak, Alpina A4/3, 635 CSi és 840i is szerepel a rajtlistán. Az 1994-es kis szériás modell 99%-ban eredeti. Különleges fényezése alpinweiss, ami szintén ritkaság. Az autó belseje is eredeti, gyári kétszínű fehér-kék színben pompázik.A tengerentúlról a közönségkedvenc 1979-es Checker taxi mellett Chevrolet és Pontiac izomautók érkeznek. Az olasz sportkocsigyártást pedig két Ferrari (Dino, illetve Mondial modellek), és több Alfa Romeo képviseli. Az 1968-as Chevrolet Chevelle az egyik ékessége az amerikai szekciónak.Látványos nézői pontok(Mindenhol az első autó tervezett érkezési ideje, amely után még kb. 1,5 órán át láthatók veteránok az adott helyszínen. A rendezvény jellegéből adódóan kisebb késések előfordulhatnak.)Május 10. szombatTelepülés Helyszín Első autóBalatonalmádi - Rajt Városháza tér 9:30Balatonfűzfő Parkoló 9:40Veszprém Aréna parkoló 9:55Tihany Piac Placc (Révkikötő) 11:00Zánka Strand parkoló 11:45Tapolca Pelion parkoló 12:30Sümeg Történelmi Élménypark 14:00Nagyvázsony Templom 15:00Tihany Visszhangdomb 16:00Balatonfüred Tagore sétány 16:15Balatonalmádi - Cél Városháza tér 16:30

Megbüntették a Toro Rossót és francia pilótáját

2014.05.10.
A Toro Rosso pilótáját azért büntették meg, mert a péntek délutáni szabadedzésen, öt perccel a leintés előtt az autójának a jobb hátsó kereke leesett.A versenybíróság döntésének megfogalmazása szerint az istálló, amely 30 ezer eurós pénzbüntetést is kapott, "jelentősen megsértette a biztonsági előírásokat".Laurent Mekies, a Toro Rosso jármű teljesítményéért felelős vezető mérnöke elmondta, hogy szigorú vizsgálatot indítanak az ügyben, hogy kiderüljön, miért esett le a kerék.Amennyiben Vergne a mezőny hátsó felében végez az időmérőn, utolsóként kell majd elstartolnia. 

Felavatták a Bosch új gyárát Kolozsvár mellett

2014.05.10.
A cégcsoport autóvillamossági részlegéhez tartozó gyáregység 70 millió eurós befektetéssel jött létre. A 38 ezer négyzetméteres gyárcsarnokban 750 embert foglalkoztatnak majd. A Tetarom 3 ipari parkban felavatott gyáregységben az autóiparban használatos elektronikus alkatrészeket, vezérlőegységeket gyártanak majd, amelyek a közlekedés biztonságát, az üzemanyag-fogyasztás csökkentését szolgálják. Úgyszintén a zsuki gyárban gyártják majd a villamos kerékpárok meghajtására használt eBike egységeket. Victor Ponta miniszterelnök kiváló befektetésnek nevezte, hogy a román állam több mint 25 millió eurós (7,6 milliárd forintos) támogatással segítette a német társaság új gyáregységének a megépítését. Megemlítette, a Bosch azért jött Romániába, hogy maradjon, és újabb beruházásokkal terjeszkedjen. A román kormányfő szerint az a tény, hogy a Bosch, a Daimler, a Deutsche Bank és más neves német társaságok befektetnek Romániában, a legjobb üzenet, amit az ország kaphat. Azt jelzi, hogy Románia vonzó ország.Dirk Hoheisel, a Bosch csoport igazgatótanácsának tagja az üzemnyitás alkalmából elmondta, a társaság kelet-európai terjeszkedése növeli a cég versenyképességét. Hozzátette, céljuk a közúti közlekedés biztonságosabbá tétele. Ehhez Kolozsvár a megfelelő helyszín, hiszen a város közlekedési csomópont, és egyetemi központ. A Bosch csoport húsz éve telepedett meg Romániában. A bukaresti, temesvári, balázsfalvi és a Kolozsvár melletti egységeiben jelenleg 1700 alkalmazottat foglalkoztat. A nemeszsuki Bosch üzem a cégcsoport autóvillamossági részlegéhez tartozik. A részleg 13 gyáregységében világszerte 24 ezer ember dolgozik.
Címkék: 

Stabil piac mellett némileg visszaestek Kínában az autóeladások

2014.05.09.
A termelés 6,1 százalékkal esett vissza az előző hónaphoz képest, ami 2,07 millió darabnak felelt meg, míg az értékesítésben 7,6 százalékos csökkenést mutattak ki. Ez 2 millió darab körüli autó eladását jelentette. Márciusban 2,17 millió autót adtak el, annak ellenére, hogy az éves szintű növekedés akkor mindössze 6,6 százalékot tett is ki.Az év első négy hónapjában a kibocsátás 9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest, míg az eladások 9,1 százalékos emelkedést (7,93 millió darab) mutattak ugyanebben az időszakban. A szövetség szerint az adatok stabil piacról árulkodnak.    Tavaly 13,9 százalékkal nőttek Kínában az eladások, megközelítve a 22 millió darabot, de elemzők úgy vélik, a környezetvédelmi aggodalmak miatt egyre több helyen bevezetett korlátozások miatt a növekedés üteme visszaeshet. Szerintük az idén 8-10 százalékos bővülésre lehet számítani. Kína először 2013-ban adott el 20 milliót meghaladó számban autókat.A világ legnagyobb autópiacán a külföldi autógyártók hagyományosan jobban teljesítenek, a General Motors például legfrissebb adatai szerint áprilisban 6,3 százalékos növekedést ért el éves bázison, míg versenytársa, a Ford 29 százalékos bővülésről számolt be. A Nissan, az ország legnépszerűbb japán autómárkája, 14,7 százalékos növekedést jelentett. A Toyota 12,4 százalékot ért el.A hazai márkák eladásaiban áprilisban az egy évvel korábbi adatokkal összehasonlítva mindössze 4,5 százalékos növekedést könyvelhettek el, ami 597 ezer darab autót jelentett.

Az Audi R8 a világ első lézerfényszórós szériaautója

2014.05.09.
Korábban úgy tűnt, az ősszel gyártásba kerülő BMW i8 lesz az első szériaautó, amelyhez elérhető lesz a lézerfényszóró, az Audi azonban beelőzte a vetélytársát, mivel megalkotta a lézerfényszórós R8 LMX modellt, ami már nyártól megvásárolható lesz. Érdekesség, hogy 2008-an szintén az R8 volt az első szériaautó teljesen LED-es fényszóróval, igaz, mostanra már az A3-ashoz is rendelhető az a technika.A lézerdiódák fénye jelentősen növeli a Mátrix LED fényszóró által megvilágított területet, de csak a távolsági fénnyel működik, és csak 60 km/h-s sebesség felett. Mindkét lámpatestben négy-négy lézerdiódát helyeztek el, amelyek kétszer olyan messze világítanak, mint a LED-es fényszóró távolsági fénye. A lézerdiódák átmérője mindössze 300 mikrométer, a belőlük távozó kék fény hullámhossza 450 nanométer. Egy foszfor átalakító változtatja fehérré a fényt, amelynek hőmérséklete így 5500 Kelvin. Ez ideális az emberi szem számára, mert így kontrasztosabb képet lát, és a sofőr is kevésbé fárad el. Egy szélvédőbe épített kamera éberen figyeli a forgalmat, és a lámpa fényét úgy változtatja, hogy a szembejövők mindig ki legyenek takarva.Az R8 LMX nemcsak a fényszórójában különbözik a normál R8 V10-től. Ez a valaha készített legerősebb szériagyártású Audi sportkocsi, mivel az 5,2 literes motor teljesítményét 525-ről 570 lóerőre emelték. Az R8-asok királya 3,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h sebességre, a végsebessége pedig 320 km/h. A menetteljesítményekhez képest viszonylag szerénynek számít a 12,9 literes átlagfogyasztása. Az elöl 235/35-ös, hátul 305/30-as gumik 19 colos felniken feszülnek, amelyek mögött karbon-kerémia féktárcsák találhatóak. Különleges, Ara Blue fényezést is kapott az LMX, a speciális árnyalat más R8-ashoz nem rendelhető. Mindössze 99 darabot készít az Audi az R8 LMX-ből, az alapár 210 ezer euró lesz Németországban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója