Eldurrant az agya, lerúgta az autó tükrét

2022.10.10.
Fotó: police.hu Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon egy 30 éves helyi lakos ellen. Az eljárás adatai alapján a férfi 2022. október 8-án délelőtt úgy akart egy Litér és Veszprém között történt közlekedési konfliktust rendezni, hogy kiszállt gépkocsijából, majd lerúgta a másik autó visszapillantó tükrét és megkísérelte többször kinyitni a jármű bal első ajtaját. A helyszínre érkező rendőrök a férfit elfogták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

A Lexus visszatér Wakandába

2022.10.10.
Alig több mint egy hónap múlva második fejezetéhez ér a titokzatos technológiai szuperhatalom, a kíváncsi tekintetek elől rejtőző Wakanda sagája. Habár a folytatásnál nem lehet mindenki ott – a T’Challa királyt alakító Chadwick Boseman váratlan, tragikus halála olyannyira megrázta az alkotógárdát, hogy hosszú ideig az egész projekt veszélyben forgott –, az uralkodói udvar hivatalos járműbeszállítója, a Lexus nem csak visszatér, de vadonatúj szintre lépve veszi ki a részét az eseményekből. A videó a képre kattintva indul. Az eposz második része egy vadonatúj kor beköszöntéről szól. Nem is lehetett volna ennél találóbb a történetvezetés, hiszen miközben javában zajlott a forgatás, a Lexus maga is új korszakba lépett. A márka tavaly év végén ismertette ambiciózus villamosítási terveit, amelyek nyomán nem csak eleganciájában, de jövőbe mutató technológiai stratégiáját tekintve is a lehető legméltóbb társa Wakanda vezetőinek. A forgatókönyvet persze nem írhatták újra, hogy a Lexus élő jövőjének helyet adjanak a filmben – bár a Lexus LC 500 Convertible és a Lexus GX méltó módon képviselik a márkát a filmvásznon –, a produkcióhoz kapcsolódó reklámfilmben azonban már a márkatörténet harmadik fejezetének hőse: a tisztán elektromos RZ 450e vállalt főszerepet. Emlékezetes, hogy a Lexus 1989-es színre lépésekor a hagyományos autótechnológiát fejlesztette tökélyre, 2005-ben megteremtette a hibrid luxusautó fogalmát, 2022-ben pedig az akkumulátoros prémiumjárművek szegmensében emeli magasra a lécet. A szpotban a királyi udvar testőrségének vezetője, Okoye tábornok hivatali autójaként jelenik meg az RZ. Tökéletes a társítás, hiszen számtalan párhuzam vonható az akkumulátoros elektromos crossover és az erőt finomsággal, az ösztönöket borotvaéles logikával, a tradíciókat a legmodernebb technológiákkal társító gárda: a Dora Milaje között. A másfél perces filmben több arcát is megvillantja az autó és utasa egyaránt. A tábornok egyszerre elegáns és harcias, higgadt és szenvedélyes, tudós és katona, hazafi és világpolgár – autója pedig késlekedés nélkül alkalmazkodik hozzá. Kényelmes és visszafogott, de ha kell, kezes és dinamikus: olyan jármű, amely a legélesebb helyzetben is tudása legjavát adja. A Fekete Párduc 2. (Black Panther: Wakanda Forever) november 10-től látható a magyar filmszínházakban. Ez lesz a harmadik film, amelyben együttműködik a Marvel Univerzum és a Lexus: a Fekete Párduc 2018-as első epizódja után tavaly ilyenkor az Örökkévalók (Eternals) című hiperhős-filmben tűntek fel a japán prémiumautó-gyártó típusai. Fotók: Lexus, YouTube További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Változások a Bosch Rexroth igazgatóságában

2022.10.10.
Holger von Hebel, aki a kereskedelmi tevékenységekért, a beszerzésért, a logisztikáért, az informatikáért és a humán erőforrásokért felelős, átveszi Donatótól a mobil hidraulika üzletág vezetését. Így novembertől a Bosch Rexroth AG igazgatósága négy tagból áll: Dr. Steffen Haack, Thomas Donato, Holger von Hebel és Reinhard Schäfer. Donato 2022 eleje óta a Bosch Rexroth igazgatóságának tagja. Ezt megelőzően a Rockwell Automation igazgatóságának tagjaként a globális értékesítési és marketingtevékenységért felelt. A Bosch Rexrothnál Donato jelenleg a mobil hidraulika üzletágért felelős, és a kapcsolódó mobil hidraulika termékterületet is irányítja. November 1-től Matthias Aberle veszi át az üzletág irányítását a termékterület gyártásával kapcsolatos jelenlegi felelősségi körének megtartása mellett. Az iparági szakértő, Wucherer 2017-ben csatlakozott a Bosch Rexrothhoz, és azóta irányítja a vezérlési és automatizálási szakterületek világszintű értékesítését. 2021 eleje óta Wucherer a gyártásautomatizálási üzletágért is felelős. Donato is vállalja ezt a feladatot. "Marc Wucherer az elmúlt hat évben átszervezte értékesítési üzletágunkat, szenvedéllyel vezette azt. Globális csapatával a tavalyi évben rekordszámú rendelésfelvételt ért el " – mondja Filiz Albrecht, a Robert Bosch GmbH ügyvezető és munkaügyi igazgatója, valamint a Bosch Rexroth AG felügyelőbizottságának elnöke. „A gyártásautomatizálási üzletágunk is jelentősen profitált Wucherer szakértelméből, és sikeresen fejlődött. A fentieket és az igazgatóságban tanúsított kiváló együttműködést ezúton is szeretném neki megköszönni. Minden jót kívánok személyes és szakmai jövőjéhez.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

A világhírű Kandó Kálmán öröksége

2022.10.10.
Méltán lehetünk büszkék azokra a magyarokra, akik jelentős, korszakalkotó találmányokat, innovációkat hoztak létre a világ járműgyártásában, ami globális változást hozott a közlekedésben. A sok-sok nagyszerű név mellett talán az egyik legkiemelkedőbb Kandó Kálmán munkássága, aki elsőként alkalmazta a nagyfeszültségű, háromfázisú, váltakozó áramot mozdonyoknál, illetve kidolgozta a fázisváltót. Nevezhetjük méltán a vasút-villamosítás úttörőjének. Munkássága forradalmasította a vasúti közlekedést egész Európában, és a tengeren túlon Amerikában, Japánban.    Kandó Kálmán a gimnáziumi évei után a Budapesti Műegyetemen, kitűnő minősítéssel gépészmérnöki oklevéllel végzett. Rövid katonai szolgálat után Compagnie de Fives-Lille (Párizs) villamos gyárában kezdett el dolgozni, ahol az új szerkesztési-számítási módszerei folytán kidolgozott indukciós motorai miatt hamarosan hazahívta Mechwart András, a Ganz gyár vezérigazgatója, hogy itthon kamatoztassa tovább zsenialitását a fejlesztésekben. Így hamarosan Kandó a Ganz gyár igazgatóhelyettese lett mintegy 28 évesen. Szabadalmait nemzetközi szinten felhasználták, csak Magyarországon 70 fejlesztését szabadalmazták.    A fiatal villamos-gépészmérnököt hívták szerte a világban, 1897-ben Baltimore-ban tanulmányozta a kis feszültségű amerikai vasút technikát. Az első, Kandó által kidolgozott háromfázisú villamos vasútját 1898-ban indították Evian les Bains-ban, a Genfi-tó mellett.    Képre kattintva galéria nyílik!   Nagyobb megbízásokat kapott Olaszországból, többek között az ő nevéhez fűződik Észak-Olaszország villamos vasúti hálózatának kidolgozása. Ez az önmagában is merész vállalkozásnak számító kihívás sem rettentette el a fiatal gépészmérnököt. Lankadatlan kitartása, a kudarctól való félelem hiánya volt az a dopping ami arra sarkallta, hogy ilyen nehéz aktuális körülmények között, - beszélünk a kor gépészeti fejlettlenségéről, az alapanyagok hiányáról - véghezvigye fejlesztéseit, így elválaszthatatlanul nevéhez fűződik örökre a vasúti villamos vontatás. Még csak 33 éves volt Kandó amikor az ő fejlesztése és vezetése révén megnyitották az olasz Valtellina vasutat 1902-ben, ami Európa első villamosított főútvonala volt. Az új fejlesztésű vasútvonal olyannyira bevált, hogy öt év múlva az olasz kormány elrendelte és megrendelte Ganz-Kandó, az olaszok által "Sistema Italiana"-nak nevezett szisztémán alapuló, mindösszesen 2000 kilométernyi villamos vasútvonal megépítését. Tehát mondhatjuk azt, hogy akár a Ganz gyár patinás hírneve, akár Észak-Olaszország villamos vasúti közlekedésének korai fejlettsége egyértelműen Kandó Kálmánnak, a magyar gépészmérnöknek köszönhető.    Kicsit keserédes ma ezt a dicsőséget mérlegelni, amikor sajnálatos módon, ha mi Kandó Kálmánra büszke magyarok Olaszországba szeretnénk utazni akár a Garda tó, akár az Adria, vagy netán a Ligur tenger partjára esélyünk sincs Kandó hagyatéka révén Magyarországról átszállás nélkül Itáliába utazni. Jelenleg csak Bécsen vagy Innsbruckon keresztüli átszállással lehet megközelíteni ezt az utazási célpontot. Saját élmény volt egy egyszeri - és megismételhetetlen - élmény, amikor a MÁV sajtótájékoztatóján két napos, nosztalgiavonatos utazást nyertem Velencébe, ahol az exclusive utazás szerelvényeit egy csodálatos, Kandó Kálmán grafikával díszített, büszke villanymozdony húzta.    Azért azt remélem, hogy a MÁV vezetősége, idővel rájön arra, hogy ahogy Horvátországba, Szlovéniába szeret vonaton utazni a magyar turista, úgy a varázslatos Itáliába is érdemes járatokat indítani legalább a nyári szezon alatt. Ezzel is adózva Kandó Kálmán nagyszerűségének.     További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nemzetközi beszállítói vásár Wolfsburgban

2022.10.10.
A hosszú várakozás véget ér. A koronavírus miatti két lemondás után négy év szünet után, október 11. és 13. között kerül megrendezésre az IZB beszállítói vásár tizenegyedik alkalommal a wolfsburgi Allerparkban. A sátorvárosban több mint 60 újítást, köztük számos világpremiert mutatnak be a vásár három napja alatt. A beszállítók többsége a korábbi évek IZB-lemondásai után is kitartott a részvétel mellett, és nem mondta fel a szerződéseket. Ráadásul az idei szakkiállítás minden eddiginél nemzetközibb. Körülbelül 940 kiállító regisztrált 37 országból. Ide tartozik Ausztrália és Románia, ahonnan a cégek először jutottak el a Volkswagen-csoport központjába. A konnektivitással, villamosítással és akkumulátortechnológiával kapcsolatos témák egyre inkább a kiállítók fókuszába kerültek, tükrözve az iparág változásait. Az IZB-n bemutatott termékek minden bizonnyal nemcsak a VW fejlesztői és vásárlói érdeklődését keltik fel, akik hagyományosan alaposan szemügyre veszik a beszállítói portfóliót. Más járműgyártók képviselőit is várják, hogy személyes eszmecsere keretében tájékozódjanak a beszállítók innovációs erejéről. A vásár október 11-től 13-ig naponta 10 és 18 óra között várja az érdeklődőket. Az Allerparkban hat, 38 ezer négyzetméteres csarnok áll a kiállítók rendelkezésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Különdíjat kapott a Széchenyi-egyetem hallgatója egy nemzetközi konferencián

2022.10.10.
Mint minden évben, az idén is a fenntarthatóság volt a nemzetközi PRES konferencia témája. A rendezvény idén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A konferenciasorozat alapítója prof. Jiří Jaromír Klemeš, aki nemrégiben vehette át a Széchenyi István Egyetem díszdoktori címét. Pusztai Zoltán a kiváló előadásáért megítélt különdíjjal. (Fotó: Májer Csaba József) A Széchenyi-egyetem rendkívül büszke arra, hogy számos oktatója és hallgatója vett részt a rendezvényen, amelyen műszaki és gazdasági kérdések egyaránt terítékre kerültek. A győri inrézmény PhD-hallgatója, Pusztai Zoltán egy könnyűsúlyú jármű regeneratív fékezésének optimalizálását mutatta be a tudományos közönségnek. Az előadás olyannyira elnyerte az elnökök tetszését, hogy különdíjban részesítették. A kutatott téma jelentősége és aktualitása megkérdőjelezhetetlen, hiszen az energiahatékonyság és a szennyezéscsökkentés napjaink problémáira kínál alkalmazható megoldásokat. „A bemutatott munka eredményei közvetlenül felhasználhatók a városi elektromos járművek hajtási ciklusa hatékonyságának további javítására. Az optimalizált vezetési stratégiák alkalmazása – beleértve a regeneratív fékezést is – hozzájárulhat a városi közlekedés további energia- és szennyezéscsökkentéséhez” – mondta Pusztai Zoltán, akinek témavezetői prof. dr. Friedler Ferenc és dr. Szauter Ferenc. A konferencián a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának kutatói és oktatói is részt vettek. A gazdasági kutatások terén dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka, dr. Tóth Árpád és Suta Alex PhD-hallgató képviselte a kutatóközpontot. A műszaki területről Krecht Rudolf PhD-hallgató szintén nívós előadással színesítette a programot. A konferenciára benyújtott tudományos munkák rangos, Q3-as minősítésű folyóiratban olvashatók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Volkswagen: Cavallo óva int a cuki pólós menedzserektől

2022.10.10.
Daniela Cavallo Fotó: Volkswagen A VW üzemi tanácsának vezetője, Daniela Cavallo a szakszervezetek erősebb szerepvállalását szorgalmazta az ipari szerkezetátalakításban, valamint a társasági együttdöntési jogi keretek gyors reformját. "50 éves cégalapításunk már régen túl sok helyen elmaradt a társadalmi és technológiai fejlődéstől" - mondta a Willy Brandt kancellár Alapítvány által Lübeckben szervezett eseményen. – Sürgősen korszerűsítésre van szükség. Emellett az IG Metallnak és más munkavállalói érdekcsoportoknak is aktív szerepet kell játszaniuk az elektromosítás, a digitalizálás és a mesterséges intelligencia területén tapasztalható megrázkódtatások, valamint a globális társadalmi, környezetvédelmi és termékszabványokról szóló viták alakításában. Ilyen együtt-meghatározás nélkül az ipari átalakulás kudarccal fenyeget. Biztosítani és bővíteni kell a munkavállalói bizottságok feladatait – követelte Cavallo – azért is, mert több iparágban óriási a továbbképzési igény és az innovációs nyomás. "Általában egyszerűbbé kell tenni az üzemi tanácsok felállítását" - mondta. "Most is szeretnek pólót hordani" Még mindig vannak olyan vezetők, akik kívülről modernnek tűnnek, de belül csorbítják a munkavállalók jogait. "Eközben ők is szeretnek pólót és fehér tornacipőt hordani, és nagyon dögösek. Ezzel csak a jól ismert célokat próbálják elérni: mégpedig az együttdöntést teljesen kijátszani. Az alkalmazandó együttdöntési szabályok és a német üzemi alkotmányról szóló törvény nagy része az 1970-es évekből származik. A Volkswagennél a homályos specifikációk miatt az üzemi tanácsok magas fizetésével kapcsolatos jogi vitákhoz is vezettek – írja a német honlap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Az autóalkatrészek is jelentősen drágultak

2022.10.10.
Az Ifo Intézet szerint Németországban az árak szinte mindenhol tovább emelkednek a következő hónapokban. Az intézet havi cégkutatása szerint az élelmiszer-kereskedelemben tevékenykedő összes cég átfogóan emelni akar árat. A müncheni közgazdászok szerint a gáz és az áram is tovább fog emelkedni, csakúgy, mint az árak a vendéglátóiparban. "Sajnos az inflációs hullám még nem csillapodik" - mondta Timo Wollmershäuser, az Ifo gazdasági vezetője. Szeptemberben az infláció a háború utáni évek óta először volt kétszámjegyű, tíz százalékos. Kiszállításra váró autók a Hödlmayr győri telephelyén. Fotó: Hödlmayr Az autógyártók csaknem nyolc százalékkal emelték alkatrészáraikat 2021 augusztusa óta, amint azt a Német Biztosítási Szakértői Szövetség (GDV) Berlinben bejelentette. Ez a műhelyben végzett munkát is megdrágítja. Az általános inflációval ellentétben azonban már 2021 előtt is meredeken drágultak az autóalkatrészek. A GDV ezért az autógyártókat okolja. „A sofőrök és a műhelyek sok alkatrészt vásárolnak az autógyártótól, ezen a piacon nincs szabad és tisztességes verseny” – mondta Jörg Asmussen, a GDV vezérigazgatója. Szinte mindenhol emelkedik az ár Az Ifo Intézet havonta több ezer céget kérdez meg gazdasági előrejelzéseihez, amelyek árvárakozásokat is tartalmaznak. Ennek megfelelően az élelmiszerboltok 100 százaléka tervez áremelést, összességében a drogériák több mint 92 százaléka. A virágoknál és növényeknél közel 90 százalék, a kerékpároknál és az írószereknél jóval 80 százalék felett volt. A gasztronómiában 87 százalék felett volt, a szállodákban bő 62 százalék. Hasonló a helyzet egyes iparágakban, például a ruházati vagy elektronikai iparban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Egymilliós lendkereket, valaki?

2022.10.09.
Még augusztusban történt. Piszok meleg volt, az új Volkswagen Taigo 1.0 TSi DSG tesztautó klímája azonban remekül működött, úgyhogy kényelmesen érkeztem Székesfehérvárra, ahol egy 10 éves terepjáró(cska) várt a vásárlás előtti helyszíni átvizsgálásra. Import autó szervizkönyvvel Nagy ritkaság, hogy a tizenéves, 200.000-nél kevesebbet futott autókhoz meglegyen a szervizkönyv, ezt szeretik elveszíteni a kereskedők, hogy „tiszta” lappal induljanak a futásteljesítmény kérdésében. Nos, ehhez az IX35-öshöz megvolt, és tanúsága szerint ,tisztességgel, minden év júliusában márkaszerviben elvégzett karbantartásokon esett át. Az autót a leolvasható 118.000 km-rel hirdették, utolsó szervize tavaly nyáron, 107 ezernél történt. Futás szerint még nem, de idő szerint már esedékes a karbantartás, bár ugye azt már minden használtautó-vásárló tudja, hogy az első út úgyis egy ilyen szervizeléshez kell, hogy vezessen. „Premium” felszereltség Nem egy belépőmodellről van szó. Ebben az autóban megtalálható volt többek között a digitális klíma, 17-es könnyűfém keréktárcsák, elöl-hátul fűthető ülések, Bluetooth-os rádió, sőt, tolatókamera is, amelynek objektívját előbb fedeztem fel, mint a kijelzőjét, az ugyanis a visszapillantó tükör baloldalán jelenik meg hátramenetben. Wooow, 2012-ben!! A 2.0 CRDI motor a gyengébbik, 100 kW-os változatával állunk szemben, ebben Garret turbó helyett BorgWarner (BV39-es) feltöltő dolgozik. A hatsebességes manuális váltó után egy osztómű következik, amely az állandó összkerékhajtásról gondoskodik a Hyundaiban. Azért merem terepjárónak nevezni, mert a gyártó beépített egy differenciálzárat is, ami komolytalan autóban nincs. Még javítva sem volt A karosszérián már első látásra feltűnt, hogy nagyon sok rajta a használatból adódó kisebb-nagyobb sérülés. Ezt általában jó jelnek tekintem, mert így tudjuk, hogy nincs felkészítve a kocsi eladásra. Nem is volt: nem csak a külsején voltak kavicsnyomok, karcok és leverődések, hanem az utastér is éppen csak át volt törölgetve, de a porszívó drótja már nem ért el a hátsó traktusig. A tetőkárpit foltjai, a padló szöszmöszei arról árulkodtak, nem azokat az időket éljük, amikor nagyon ki kell csicsázni egy kocsit, talán idő sincs rá, mert jön a vevő a meghirdetés másnapján. Belül még beleütközött a szemem az üléskonzolok erősen korrodált külsejébe. Ennek javítása akár házilag is megtörténhet, azonban sok odafigyelést és szerelgetést igényel majd. Ami talán mégis bosszantó a kasztni meglévő sérülései közül az a bal hátsó krómhatású bevonatú kilincs, amin éppen a bevonat kezdett el csúnyán és (kezet) zavaróan hámlani. Aztán a jó sógorok használták a biztonsági övet, csak nem figyeltek oda, hogy ne lógjon ki, amikor már az ajtót csapják, ezért a baloldali B-oszlop belső (takart) részén kb. 15 db, az ottfelejtett övcsat által okozott kisebb deformáció és fénysérülés éktelenkedett. Körbe is mértem műszerrel természetesen. Úgy voltam vele, mint a halász a hálójával: nem találtam rajta kivetni valót. A hátsó sárvédőkön mérhető érték kicsit magasabb ugyan, de olyan egyforma értékek voltak mind a két oldalon, annyira stimmelt a színük a többi elemével, hogy megállapítottam, hogy ezt a gyárban fújták ilyenre. Még álló helyzetben feltűnt néhány dolog Az egyszerűbb rész a fékalkatrészek kopottsága volt. Ezt a 17-es felnik nyílásain betekintve jól lehetett látni. A tárcsák elöl-hátul oda vannak, vállasak, ezért cserélni kell őket, mégpedig a fékbetétekkel együtt. Az első féktárcsa Mindig elmondom, hogy sokan hőzöngenek, hogy hát mekkora tudomány ezt megállapítani, hogy nem mindenki feketeöves autós. Nem mindenki tudja, hogy mikor jó és mikor nem egy tárcsa, vagy betét. Ezek csereérettek, és ehhez az autóhoz – bár sok utángyártott fékalkatrész van- azokból is a minőségibb darabokat nézve 35 ezer alatt nincs féktárcsa előre és a hátsók darabja is belekerül legalább egy húszasba. Betétekkel és munkadíjjal együtt ez elfogadható minőségben legalább 200.000,- Ft-os költség lesz. A hátsó féktrácsa A kuplungot rugdosó kereskedő A szemlén a motort egy csomó minden miatt alapjáraton is működtetni kell. Egyrészt amíg az ember lepróbálja a klímát, ablakemelőket, elektromos kütyüket jó, ha jár a motor, nehogy lemerüljön az akkumulátor (OK, a klímához mindenképp kell), másrészt, a diagnosztikai lekérdezés elő adatai miatt is muszáj kicsit kerregtetni a gépet.) Szóval, ahogy nézegetem az autót, odajön a kereskedő és néhányat rárúg a kuplungpedálra. Mivel ekkor még nem az autó hangjára koncentráltam, nekem addig fel sem tűnt, hogy valami baj lehet. Ez persze ráirányította a figyelmemet a rendellenesen kerregő hangra, ami valóban feltűnő volt. A kuplungpedál nyomkodására aztán egy időre eltűnt, majd megint visszajött. Sajnos nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy akkor ez most kuplungszerkezet, vagy kettőstömegű lendítőkerék hang. Akármennyire is játszottam a kuplunggal, nem jött a vészes zörgés a lendkerék felől, de erre még visszatérünk. Rozsdás futómű A nagy hasmagasság miatt emelő nélkül is jól vizsgálható a Hyundai ix35 alsó része. Alulnézetből amolyan osztrákosan korrodált lengőkarok és bölcsők látványa fogadott, az alvázon viszont még egészen jó volt a helyzet. A futómű egyébként a próbaúton sem koppant, a rozsda pedig még egy ideig biztosan nem rágja át magát a vaskos alkatrészeken. A próbaút A féktárcsák siralmas állapota azonnal hallható is volt menet közben. Hiába próbáltam – ahogy mondani szokták – megvasalni a tárcsákat, a több kilométeres próbaút végére sem múlt el a surrogás, amivel végképp bebizonyosodott, hogy a fékek csereérettek. Ami pedig a kuplungproblémát illeti, az autó nem ment át az „ötödik sebességben lefullasztom” próbán. 2-2,5 ezres fordulatról, ötösben viszonylag gyorsan felengedve a kuplungot lefulladás helyett jelentős csúszás volt érezhető lábbal és aztán orral is. A kuplungtárcsa, a szerkezet és a csapágy biztosan cserés. A kettőstömegű lendítőkereket pedig a kuplungcserénél ellenőriztetni kell majd. Nagyon drukkolok, hogy ne legyen baja, mert a gyári ára eszméletlen, én ilyet még nem is láttam: valamivel több, mint egymillió forintba kerül! Utángyártottban sokkal jobb lenne a helyzet, de sajnos csak az erősebbik motorverzióhoz kínál a LUK (még mindig aggasztó) kedvezmények nélkül 450.000-ért alkatrészt. Ár és érték Az ix35, főleg AWD verzióban annyira tartja az árát, hogy ez a kocsi 10 év és 110.000 km után is 4 millió forintért került ki a telephelyre. Az alku vége 3.670.000 Ft lett, ebbe azért bele fognak férni az alapvető javítások, de ha esetleg a lendítőkerék is tropa, akkor térdre, imához. Minden esetre a tájékoztatás után (akkor még úgy tudtam, létezik, vagy jó hozzá az utángyártott lendkerék) úgy döntöttek, megveszik az autót. Nagyon tudatos autóvásárlóval volt dolgom Nem csak azért, mert nem sajnálta az időt és a pénzt egy vásárlás előtti használtautó átvizsgálásra, hanem azért is, mert felkészülten tisztában volt vele, hogy tízéves autót venni nem abból áll majd, hogy leszurkolja a vételárat a kasszánál, aztán csak tankolni kell. Azt gondolom, hogy a feltárt hibák és javítanivalók neki is jó alkualapot teremtettek a csaknem 10%-os árengedményre. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

"Autósport olimpia": ralis párossal bővült az utazó magyar csapat

2022.10.09.
Amint az a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) közleményéből kiderült, a duó a Rally2 kategóriában méreti majd meg magát a "motorsportjátékokon". Lászlóék egyedüli magyar kettősként vesznek részt a spanyolországi Európa-bajnoki (ERC) futamon október 20-22-én, és onnan egyenesen a Motorsport Games helyszínére utaznak majd. Az MNASZ szeptember 21-én jelentette be, hogy hét kategóriában kilenc magyar versenyző vesz részt az idei Motorsport Games-en, a ralis párossal így 11 fősre bővült az utazó csapat, és nyolc géposztályban lesz magyar résztvevő. Az MNASZ korábbi tájékoztatása szerint a Forma-4-esek között Kovács Zénó, autókrossz juniorban Csuti Kristóf, gokart szlalomban Szabó Ádám és Horn Lilla, gokart sprintben Juráncsik Balázs, szlalomban Bognár Martin és Deák Tünde, driftben Utasi Péter, e-sportban, azaz a szimulátorosok között pedig Artzt Kristóf indul magyar színekben a viadalon. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2019-ben hívta életre a Motorsport Games-t, melyen a versenyzők a nyári és a téli olimpia mintájára saját nemzetük színeiben küzdenek meg egymással a különböző kategóriákban az érmekért. Az első, Rómában és a közeli Vallelunga versenypályán megtartott 2019-es eseményen hatfős magyar válogatott vett részt, a legjobb eredményt pedig Tóth László érte el Forma-4-ben egy negyedik és egy hetedik helyezéssel. Az első motorsportjátékokon 51 ország képviselői mérték össze tudásukat, a mostani viadalra az FIA 80 ország nagyjából ezer versenyzőjét várja. A Motorsport Games-t 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt nem tudták megrendezni, de azt már akkor is tudni lehetett, hogy a következő helyszín a Paul Ricard versenypálya és környéke lesz. Az idei "autósport olimpián" 17 kategóriában versenyeznek a résztvevők, a magyar indulók nélküli szakágak között szerepel a felnőttek autókrossz viadala, a GT3-as és LMP3-as versenyautókat felvonultató hosszú távú verseny, GT és GT sprint, illetve hosszú távú gokartverseny és túraautó is. Raliban a Rally2 mellett Rally4-es géposztály, valamint a klasszikus versenyautókat felvonultató Historic kategória indulói is összecsapnak a franciaországi eseményen. A Motorsport Games-t október 26. és 30. között bonyolítják le. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója