Használtteszt - BMW E46 330d - A dízelpápa motorjával

2022.11.02.
Az E36 után minden nagyon más lett Az álmom egy E30-as. Nekem az testesíti meg mindazt, amit a BMW jelent. Kell a dupla körlámpa, mert annyira mélyre nyomja a 90-es évek gombot, hogy csak nézni is öröm. Kell a vezető felé forduló műszerfal, mert ez úgyis egyszemélyes móka, hiszen amit az autó ad, azt csak a bal egyből érezhetjük igazán. Ó, micsoda kirekesztés, mai PC világunkban ez már biztosan nem menne át a rostán. De én inkább a műszerfalat nézem, a megszokott tipográfiát, a mutatók táncát, és az analóg fogyasztásmérőt. Na meg persze a futómű, és a fék. És hogy miért hagytam végére a motort? Mert manapság már a mezítlábas 316-osok árai is kilőttek az űrbe így valószínűleg soha nem lesz E 30-am, sorhattal. Az új kiszemelt a 46-os lett, egy 330 Ci személyében. Mert legyen sorhatos, ebbe is belelátom a dupla körlámpát (na jó, hunyorítani kell hozzá), és itt is a vezető felé fordul a műszerfal, aminek a "tipo"-ja olyan, amilyennek lennie kell. Hallotta már, hogy a fanatikus BMW-sek azt mondják, hogy a legjobban sikerült hármas az E46? Ebben már benne van mindaz, amitől azt érezzük, hogy nem Frédi és Béni fapadján zötyögünk, hanem autóban ülünk (tempomat, klíma, komfortülés, fűthető bőrbelső stb.), de nincs benne semmi olyan, ami elszakította egymástól az embereket ( „tapipados” internetes kereső, CarPlay, tablet, okoskütyü ). Ezt még vezetni kell, és nagybetűs VEZETÉSI élményt ad, de nem a hangszórón keresztül, hanem az idegszálainkon zongorázva, tokától-bokáig felrobbanhatunk az adrenalin bombától. És a gyönyörű, mára sem fáradt forma: alacsony, hátra felé emelkedő övvonal, széles sárvédőívekkel, a veséktől induló motorháztetőn végig futó domborítás, az oldalán végig futó szigorú törésvonal, sportosságot, és eleganciát sugall egyben. Hiába, csak tudták a dolgukat a tervezők, mert abban az időben még nem a vese nagyságában volt a márka ereje. Naná, hiszen a teljhatalmú marketingesek mellett manapság már egyre inkább a számítógép irányítja a ceruzát az emberi kéz helyett a formatervező stúdiókban. De ezen a hármason még a DesignworksUSA csapata évekig dolgozott, aztán a formát a tehetséges, és szimpatikus designer-autótervező Erik Goplen rajzolta, aki egyébként egy De Tomaso Mangustát is hajt, szóval tényleg jó az ízlése. A kettes vágányon érkezik az M57 dízelmozdony A cikk elején már említettem Dr. Anisits Ferencet. Ha valaki nem ismerné a mestert, ő a dízelpápa, akiről már nagyon sokat írtunk itt, az Autószektor "hasábjain" is. A csodálatos ember egyik utolsó munkája volt ez a sportos dízelmotor, ami ennek az autónak is értelmet adott. Mert mit ér a futómű, a direkt kormány, ha nincs, ami valahogy megmozgatja? Na, itt megvan az élmény, a mínusz kettőről jövő nyomaték, nagyon jól hangolt automata váltóval, és jó mozgású, könnyű (1 610 kg. önsúlyú) autóval, értelmet nyer, a mára sajnos elcsépelt „vezetés élménye” jelző. A motor tartós, sokan a legtartósabb konstrukciók egyikének tekintik, nem hivatalos információk szerint a gyár is 350-500.000 kilométer közé datálta az élettartamát. Karaktere különleges, kívülről is jól hallható, hogy nem egy sornégyes „kétezres”-el van dolgunk, fordulatra kisimul az egyébként tipikus gázolajos karaktert mutató motor, és szívesen elforog négy-ötezer közé, szóval hazudnék, ha nem élveztem volna a nyomatékgyárat, és nem mosolyogtam volna annyit, hogy forszírozott tempóban sem esünk le az útról, van tapadás, dolgozik a futómű. Így sem sikerült vele 7-8 liternél többet megitatni, szóval utazóautónak kiváló, de városi használatban sem leszünk gyakori vendégek a kúton. Persze, hogy használtanan a prémium is fárad, kéri a törődést A tulajdonos szépen vezeti a költségvetést, így a nagyobb kiadásokról is megvan neki fejben az Excel tábla. Tegyük hozzá, hogy mint sok magyar autóvásárló, ő is megvette a koros prémiumot, annyiban különbözött viszont az átlagtól, hogy tudta, költenie kell majd rá, tett is rá félre, és volt is mire. A gyári xenon szett égeti a foncsort, már a második, bontott lámpatest van az autóban. Az új gyárinak 400.000 Ft darabja, manapság utángyártott sem kapható. Mint minden nagymotoros, kis helyre passzírozott erőforrás esetében itt is problémát jelent a nagy hő, ami előbb-utóbb tönkreteszi az összes gumi, és műanyag alkatrészt, ezért is csordogál az autóból évek óta a hűtővíz, mert ki lehetne ugyan cserélni az összes csövet egyben, de az kb. 1M Ft-os szervizköltséget jelent, ami az autó értékéhez képest túl sok. Így mindig csak kis részletekben frissül a vízcsőrendszer. A hűtővízre mindig figyelni kell, mert ha nincs víz, akkor gyorsan hengerfejes lehet. Gyönyörű a gyári, extraként megvásárolható 18-as felniszett, viszont a peres (40-es) gumi nagyon alacsony, volt már durrdefekt és felni javíttatás, persze mindez a futómű alkatrészeket is jobban terheli. A stabpálcákat kellett cserélni, de lengőkart csak egyszer, lengés csillapítót egyet-egyet. A hólyagosodás, lakk felpattogás is típushiba, extra UV-nak kitett, és csillaggarázsos autóknál persze hatványozottan, és csúnya a bemattult hátsó lámpa is, ezt sem csak ennél az autónál láttam először. Érdekesség, hogy ez az automata váltó nem ZF hanem GM származék, hidrodinamikus automata 5 sebeséges, és kézzel is kapcsolható, illetve sport mód is van benne. Egyszer már a turbinalapát hibájából adódóan ezt is javítani kellett, aminek költsége félmillió forintba került. Azt már mindenki tudja, hogy a szívósorban a pillangószelepek 200.000 kilométeres futás körül kilazulnak, és bepotyognak a motorba. Itt is komplett szívósor csere volt 200.000 km. -nél. A turbófeltöltőt is fel kellett újítani, ennek előjele a turbó környéken megjelenő olaj volt, kis füstölés padlógázon volt csupán a tünet. Ennek felújításakor a ház megmarad, csak a forgórészt cserélik, tehát a klasszikus beadod a régit, kapod az újat. A javítást nem úszták meg a porlasztócsúcsok sem, ezt rázkódással jelezte a motor, amit a hat henger kiegyensúlyozottsága miatt sokkal nehezebb észrevenni. A procedúra ultrahangos tisztítás, bemérés, itt kiderült, hogy kettőt le kell cserélni, a többi visszakerült tisztítás után. Másik típushiba a rozsdásodás, vannak jellemző pontok, kerékjárati ívek teteje, ajtók alja, csomagtartó pereme, és a futómű. A külső tükör elektromos behajtásának mechanikája elkopott az évek alatt, ez is anyagfáradás miatt történt ugyanúgy, mint ahogy az utastérben találunk természetes elhasználódásból adódó anyagfolytonossági hibát, de ilyen kilométerfutásnál már nem lepődünk meg rajta. Ami viszont jó hír, hogy a kardántengely, osztómű hibák nem érintették az autót, de ettől függetlenül a kardántengelyt újra kellett csapágyaztatni, mert nincs rajta zsírzópont, a gyári zsír pedig kb. 15 évig bírja, aztán a kardán elkezd kalimpálni. A csuklópontnál négy csapágyat cseréltek, és kiegyensúlyozták, azóta újra szépen jár. Itt azért megkérdeztem a tulajdonost -ugyanúgy, ahogy bárki más megtenné, hogy megérte ennyit rákölteni? Megnyugtatott, hogy ez a 330-as motor egy unikum, hiszen ez volt az első alkalom, hogy beszerelték a hármasba a csúcsdízelt, és a többség négykerék hajtással konfigurálta, abból van több a használt példányok között, és persze a kombi karosszériából.  Tehát hátsó kerekes hajtáslánccal ilyen belsővel, gyári navin és telefonon kívül fullextrás felszereltségben ritka. Így az sincs kizárva, hogy ez lesz majd a következő egekbe kilőtt árú bajor telivér. Kérdés, hogy mennyit kell erre várni. Miért van ennyi E46 az utakon? Azért, mert az E30 már álom. Az E36-ot széttaposták drift versenyeken, vagy pályabejáró autóként végezték, és persze a tipikus „hülyegyerek” autónak is tökéletesen megfeleltek, így sajnos értékelhető minőségben, hathengeres motorral már egyre kevésbé elérhető. Pár éve még M3-at is lehetett találni épkézláb állapotban, mára azoknak is kilőtt az ára. Tehát jól láthatjuk, hogy a soron következő nagy tömegek által elérhető modell az egyel újabb generáció, így vált fogalommá autós körökben a „háromhúszdé”. Népszerűsége már elérhető árának, sportosságának, és a prémiumnak köszönhető, ebben már lehetünk valakik. Na meg persze annak is, hogy a fentebb említett szervizmunkákat bőven elvárja a húszéves bajor paripa, amit a németországi anyag, és munkadíjak mellet már nem volt gazdaságos megcsinálni, így Jürgen átült egy E90-be, a magyar használtautó behozatali listát pedig évekig ostromolta az E46 320 d. Aztán azóta annyi leütött, hulla szakadt autót láttam belőle, hogy már szinte világít egy-egy szép példány a forgalomban. Így változik a világ, és így fogynak el az utakról a nagy klasszikusok. És nagyon remélem, hogy nem vagyok egyedül azzal, hogy nem kérek a szép, új, hódfogú világból. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon, további használt tesztek pedig itt. (Az akkumulátor nem fért el, hátra került, a helye üresen tátong.) Fontosabb adatok: Motor lökettérfogat: 2993 cm3 Teljesítmény: 204 PS Nyomaték: 410 Nm Végsebesség: 227 Km/h 0-100 km/h: 7.2 s Fogyasztás; vegyes: 6.6 L város: 9.1 L Méretek (H-SZ-M): 4471 mm x 1739 mm x 1415 mm  

Horrorkaravánokat szűrtek ki a rendőrök

2022.11.02.
Az M0 autóúton ellenőriztek járműszerelvényeket az egyenruhások, hárommal szemben kellett intézkedniük. Összességében 2308 kilogrammal mutatott többet a műszer, ami 900 ezer forint bírságot eredményezett a román karavánok sofőrjeinek. A rendőrök a járműveket leparkoltatták, a sofőrök csak a szabálytalanság megszüntetése után folytathatták útjukat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Volkswagennél hamarosan újra maszkhasználat jöhet

2022.11.02.
Ebben a VW egészségügyi és munkajogi osztályának vezetői elemzik a jelenlegi SARS-CoV-2 kockázati helyzetet. „Az alkalmazottaknak fel kell készülniük arra, hogy a Volkswagennél ismét kötelező lesz a maszk viselése” – mondja Lars Neighbor, a csoport egészségügyi/munkabiztonsági részlegének vezetője. A német portál cikke. Képernyőfotó. A VW-nél a koronaválság miatti aggodalmak gyorsan nőnek. Ez derül ki a Lars Neighborral, a Group Health Care/Occupational Safety részlegének vezetőjével és Volker Fuchs-szal, a Csoport Munkajogi részlegének vezetőjével készült interjúból, amely a wolfsburgi székhelyű cég intraneten jelentetett meg. – Az elmúlt két hétben meredeken emelkedett a fertőzések száma – figyelmeztet az egészségügyi szakember. „Jelenleg sokan újra megfertőződnek a koronavírussal.” Fuchs, a VW munkajogásza bejelenti: „Ha a munkavállalók fertőzésveszélye megnő, a szabályokat ennek megfelelően módosítani kell”. És: "A csoportos válságkezelő csapatban novembertől szigorúbb szabályokra készülünk." Az egészségügy prioritás a VW-nél „A dolgozóknak fel kell készülniük arra, hogy a Volkswagennél ismét kötelező lesz a maszk viselése” – mondja. Orvosi szempontból a száj- és orrvédelem (MNS) "nagyon jó módszer a fertőzés kockázatának minimalizálására". A VW számára az alkalmazottak egészsége a legfontosabb. A VW október elején tájékoztatta munkatársait a koronával kapcsolatos aktuális munkavédelmi előírásokról. Ennek megfelelően a cégnél jelenleg nincs általános száj- és orrvédő maszk viselési kötelezettség. Lars Neighbor azonban most azt tanácsolja, hogy „sürgősen tegyék ezt önként”. Mindenekelőtt „azok a kollégák, akik nem tudnak 1,5 méteres biztonságos távolságot tartani a többi alkalmazottól” viseljenek maszkot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Ford Ranger Raptor készen áll a Baja 1000 kemény kihívásaira

2022.11.02.
A Ford Performance és az ausztrál Kelly Racing közös munkájával készült el a Ranger Raptor versenyautó-változata, amelynek fejlesztésében az amerikai Lovell Racing is részt vett, és ez a csapat fog rajthoz állni a géppel a november 28-án a Baja futamon. A Ford Performance egyik legfontosabb off-road partnere, a Lovell Racing számos tereprally-bajnokságot nyert már, és tulajdonosa, Brad Lovell bekerült az Off-Road Motorsport Hírességek Csarnokába. A Ranger már régóta igazi ikonnak számít a Ford kínálatában. A versenygépet Ausztráliában építették és tesztelték, majd átszállították az USA-ba, ahol a hosszú és kemény megmérettetés előtt tovább tökéletesítették. - A Baja 1000 rajtját tesztkilométerek százezrei előzik meg, amelyek arra szolgáltak, hogy a végletekig próbára tegyük a Ranger Raptort - nyilatkozta Brian Novak, a Ford Performance off-road motorsport-szakágvezetője. “Ez egy hihetetlenül kemény futam, emellett pedig a terepjárók közismert próbapályája is. Éppen ezért izgatottan várjuk, hogyan teljesít majd a Ranger Raptor az extrém versenykörülmények közt.” A Baja California Peninsulában megrendezett Baja 1000 a világ egyik leghíresebb terepversenye, ahová a földgolyó minden tájáról érkeznek jelentkezők, hogy próbára tegyék magukat és autóikat a sivatagi szakaszokkal, meredek lejtőkkel és kemény kaptatókkal tarkított útvonalon. Az F-150 Raptor és a Ford Bronco már korábban is sikeresen szerepelt a Baja futamokon. 2017-ban egy egyedi építésű F-150 Raptor dobogós helyen végzett, majd a saját lábán további 400 mérföldet tett meg a csapat hazai bázisáig, de a Baja a Bronco R versenyautó-prototípus fejlesztési programjának is szerves része volt, ahogy a jelenlegi sorozatgyártású Bronco is itt bizonyította strapabírását, 1969-ben pedig a márka legendás győzelmet aratott ezen a versenyen – szóval a Ford neve igencsak sokszor szerepel a Baja 1000 hosszú történetében. A Ford Performance szilárdan hisz abban, hogy a Ranger Raptor készen áll a kihívásra. Az autót a SCORE stock géposztály szabályainak megfelelően építették, és a Shell bioüzemanyagával fog versenyezni, ami egyharmados arányban tartalmaz etanolt és bionaftát. - A csekély karbonlábnyomú üzemanyagok használata az olyan kemény helyeken, mint a Baja 1000, segít abban, hogy a bioüzemanyagok és más tiszta energiaforrások gyorsabban elterjedjenek, és bárki számára könnyen és olcsón elérhetők legyenek - vélekedett Cynthia Williams, a Ford fenntarthatóságért, megfelelésért és homologizációért felelős globális igazgatója. A Ford arra törekszik, hogy járműkínálata, tevékenysége és beszállító lánca legkésőbb 2050-re karbonsemlegessé váljon, 2035-ig pedig teljesítse a tudományos alapon megállapított köztes célokat. Miközben a Ford elkészíti legnépszerűbb modelljeinek elektromos változatait, a vállalat továbbra is folytatja az alternatív üzemanyagok kutatás-fejlesztését, hogy minél több hatékonyan működő, alacsony széndioxid-kibocsátású megoldást kínálhasson vásárlóinak. A hagyományos megoldásokhoz képest az alternatív üzemanyaggal működő járművek csökkenthetik az üvegházhatású gázkibocsátást, méghozzá a kúttól a kerekekig mérve, ami az üzemanyagok előállításából és értékesítéséből származó emissziót is magában foglalja. A https://youtu.be/XIHDEhRzIvA linkre kattintva megnézheti, hogyan épült meg a Baja futamra felkészített, új generációs Ranger Raptor, és hogy milyen tempóra képes az autó a kemény terepen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Párizsban hamarosan libegővel lehet tömegközlekedni

2022.11.02.
A városi mobilitás számos, aktuális kihívása között szerepel, hogy miként lehet fenntarthatóbban megoldani a közlekedést. De a bolygókímélő ötletek parádéjában jó nem megfeledkezni az utasok komfortérzetéről sem. Az Île-de-France Mobilités ezt a két kritériumot szem előtt tartva jelentette be nagyszabású projektjét: drótkötélpálya építését az ingázók szállítására. Mert bár jelenleg sok cég fejleszti a maga eVTOL-járművét, amivel függőleges fel- és leszállást tenne lehetővé (electric vertical take-off and landing), azért a repülő autókkal való mindennapos közlekedés egyelőre mégiscsak odébb van. És gyanítható, hogy tömeges kereskedelmi forgalomba kerülésükkor is, ezek rendszeres használata eleinte csak a Star Wars-lovagok dúsgazdag elődeinek adatik majd meg. Anakin Skywalker, Podracer (YouTube képernyőfotó) Franciaországban viszont tudnak olyat mutatni, ami első blikkre valóban áthidalhat több problémát is. És jóval kevésbé hat lázálmos képzelgésnek utazási szokásaink megváltoztatására, mint a fejünk felett repkedő járművek. Nem is beszélve a repülő autókra vonatkozó KRESZ-regulákról, amiknek a megalkotásáról még egyáltalán nincsenek hírek. A Párizsban bemutatott projekt arról szól, hogy az eddig a hegyekben, főleg a sípályákon használt felvonókkal közlekedjünk a városokban is. A februárban beharangozott elképzelés már kezd is testet ölteni, szeptember végén megkezdődött a drótkötélpálya építése a Val de Marne völgyében. Tehát az első szakasz nyilván nem Párizs történelmi központjában létesül, hanem a fővárostól délkeletre, az ún. banlieu-ben, vagyis külvárosban,  Créteil-Villeneuve és Saint-Georges között. Ezen a szakaszon jelenleg, csúcsidőben közel egy óra is lehet a menetidő hagyományos tömegközlekedéssel. Ha a Cable 1 megépül, ez az idő 17 percre rövidül. Az innovatív közlekedési eszközzel elkerülhetők az útakadályok és forgalmi dugók, ami jelentős időt takarít meg a felhasználók számára és jóval kevesebb károsanyag-kibocsátást jelent. Öt állomás létesül ezen a 4,5 kilométeres szakaszon és a 10 férőhelyes kabinokban várhatóan 11 ezren utaznak majd naponta – áll az Île-de-France Mobilités sajtóközleményében.   Cable 1 projekt (Fotó: cable1.iledefrance-mobilites.fr) Az ambiciózus projekt első szakasza 2023 nyaráig tart, addigra a földalatti szennyvíz-, víz- és villamosenergia-átviteli hálózatok áthelyezésével felszabadítják a felvonó építéséhez szükséges földterületet. Majd jönnek az infrastrukturális munkálatok: az állomások építése, a pilonok felemelése és a kábelek kifeszítése. 2024 második fele már a tesztfázis. Az üzembe helyezés 2025-re várható. Cable 1 projekt (Fotó: cable1.iledefrance-mobilites.fr) A szerkezet építésének költségeit 132 millió euróra becsülik. Ezt az összeget az állam, az Île-de-France régió és Val-de-Marne megye fedezi. Az Île-de-France Mobilités finanszírozza a Cable 1 üzemeltetését, valamint a kabinok 6 millió euróra becsült beruházási költségét. Cable 1 projekt (Fotó: cable1.iledefrance-mobilites.fr) A Les Echos-nak adott interjújában Laurent Probst, az Île-de-France Mobilités vezérigazgatója elmondta, hogy már tanulmányozzák további városi drótkötélpálya-projektek lehetőségét is, de pontos helyszíneket vagy ütemtervet még nem közölt. Cable 1 projekt (Fotó: cable1.iledefrance-mobilites.fr) Franciaországban egyébként nem ez az első városi drótkötélpálya. A grenoble-i volt az egyik első a világon, amit turisztikai céllal létesítettek,1934-ben. Megnyitása óta már több, mint 24 millióan használták.  Franciaország első drótkötélpályás rendszere (Fotó: bastille-grenoble.fr) De kifejezetten nem turisztikai, hanem a mindennapi városi, közúti és már meglévő tömegközlekedési rendszer tehermentesítésére az országban először Brest városában indult libegő, 2016 novemberében. Ez összeköti a La Penfeld folyó két partját. Az ötpercenként induló járatokkal a vonal óránként 1200 embert szállít. Brest, Franciaország (YouTube képernyőfotó) De a drótkötélpályás városi szállítást nem a franciák találták ki. 2004-ben a kolumbiai Medellin lett az első település a világon, amely a meglévő metróhálózatába teljes mértékben integrálta a libegőt. Medellin, Kolumbia (YouTube képernyőfotó) A bolíviai főváros, La Paz is rendelkezik ilyen rendszerrel, ma már szám szerint hattal. La Paz, Bolívia (YouTube képernyőfotó) És jelenleg is több nagyvárosban folyik a tervezése a drótkötélpályás szállítási rendszereknek, hiszen számtalan előnyük vitathatatlan. #1 A forgalmas városi tereket egyre inkább megosztják a különböző közlekedési módok - járműforgalom, buszsávok, kerékpárutak -, a fennmaradó lehetőség az ég felé ível. #2 A libegők kiválóan alkalmasak földrajzi akadályokon és magasságkülönbségeken, folyókon, völgyeken és kikötőkön való átkelésre. #3 Olcsóbbak, mint egy új út, vasútvonal, alagút vagy híd építése. Egy kilométernyi kötélpálya telepítése körülbelül feleannyiba kerül, mint egy ugyanolyan hosszúságú villamosvonalé. #4 Megépítésük viszonylag kevés időt vesz igénybe. #5 Gyorsak, működési sebességük 16-20 km/óra. Összehasonlítva a nagyvárosokban közlekedő buszokkal és villamosokkal, amelyek átlagosan csak 8-12 km/h sebességgel haladnak vegyes forgalomban. #6 Míg a villamos- vagy buszrendszerek esetében a kapacitásbővítés vagy a várakozási idő csökkentése jelentős többletköltséget jelent a drága járművekben és az üzemeltetésükhöz szükséges személyzetben, addig adrótkötélpályáknál nem jelent többletköltséget a kapacitás növelése és a gondolák várakozási idejének csökkentése. #7 Csendesebbek, mint a hagyományos tömegközlekedés. #8 Egyszerűségük közel 100%-os megbízhatóságot biztosít.  #9 Áramkimaradások esetén a vonalak vészhelyzeti tartalék generátorral rendelkeznek.  #10 Az elektromos motorokkal a drótkötélpályák lényegesen kevesebb energiát használnak és sokkal kevesebb CO2-t bocsátanak ki, mint a dízel- vagy hibrid buszok. Mindez a mai világban kiemelt szempont lehet. A jövő közlekedési eszköze? (Fotó: cable1.iledefrance-mobilites.fr) És Jean Pomagalski gépészmérnök már az 1900-as években ebben a megoldásban gondolkodott. Egy remek rajz is fennmaradt tőle a párizsi La Défense-negyed közlekedésére tett reformkísérletéről.    

Támogatás nélkül Kína uralma alá kerül az európai zöldautópiac

2022.11.02.
Az Európai Uniónak több szabályozási ösztönzőt kell nyújtania az autógyártók számára, hogy növeljék a teljesen elektromos járművek gyártását, különben azt kockáztatja, hogy piaci részesedést veszít a kínai versenytársakkal szemben - derül ki a Transport & Environment klímavédelmi csoport tanulmányából. A T&E október 17-én közzétett "A fellendüléstől a fékezésig: az e-mobilitásra való áttérés megtorpan?" című jelentésében a csoport azt állítja, hogy az elektromos autók eladásának növekedése az EU-ban lelassult, és a teljesen elektromos autók 2022 első felében csupán az eladások 11 százalékát teszik ki, miközben a várakozások szerint 13 százalékot kellene elérniük. Eközben a kínai autógyártók, köztük az MG, a Nio, a DFSK, a BYD és a Great Wall Motor igyekeznek megvetni a lábukat az EU-ban, ezt elősegítendő a közelmúltban magas biztonsági minősítést kaptak elektromos járműveikre. A T&E becslései szerint a kínai gyártású elektromos autók (ev) az idei év első felében az EU-ban értékesített ev-k 5 százalékát tették ki, és 2025-re 18 százalékos piaci részesedést érhetnek el, de minimum 9 százalék lesz a részesedésük. Az Egyesült Államokban és Kínában növekvő elektromosautó-eladások azt sugallják, hogy a szabályozási ösztönzők hiánya, nem pedig az ellátási lánc szűkössége a fő oka Európa lassú villamosítási törekvéseinek - írja a T&E. Az EU jelenleg tárgyalásokat folytat egy javasolt éghajlat-politikai javaslatcsomagról, amely többek között 2035-től kezdődően ténylegesen betiltja az új, fosszilis tüzelőanyaggal működő járművek értékesítését - ez alól kivétel lehet a szintetikus üzemanyag. A T&E szerint az európai elektromos járművek gyártásának további ösztönzése érdekében az EU-nak ragaszkodnia kellene a tilalomhoz, elleneznie kellene a szintetikus üzemanyagokra vonatkozó mentességeket – ezt ugyanakkor számos szakértő és szervezet mellett a magyar kormány is ellenzi -, 2025-től el kellene távolítania a kibocsátás-összehasonlító rendszert, és az uniós forrásokat és a nemzeti politikákat az elektromos járművek gyártásának felgyorsítására kellene felhasználnia. "Ha az uniós autógyártók nem tudják növelni a kínálatot..., az azt eredményezheti, hogy a külföldi autógyártók megfizethető árú modelleket kínálnak, és az európai tömegpiac nagy részét elfoglalják" - áll a jelentésben. Julia Poliscanova, a Transport & Environment vezető igazgatója elmondta: "Az európai autógyártók fékezték az elektromos autók kínálatát, miközben a kínai és az amerikai autógyártók gyorsan hozzák az új modelleket a piacra. Ha Európa meg akarja őrizni autóiparának versenyképességét, az EU-nak saját, erős iparpolitikát kell bevezetnie, hogy felvegye a versenyt a kínaiak és az amerikaiak elektromos autókra irányuló bőkezű támogatásával. A kontinens éghajlata és munkahelyei forognak kockán." Kínában az akkumulátorból áramot nyerő elektromos autók a teljes piac 18 százalékát tették ki 2022 első felében, az Egyesült Államokban az ev-k aránya 50 százalékkal nőtt. Ugyanebben az időszakban az ev-k aránya Európában két százalékponttal csökkent, mivel az európaiaknak gyötrelmesen hosszú várakozási idővel kell szembenézniük az elektromos modellekre. Julia Poliscanova hozzátette: "A szabályozási ösztönzők hiánya sokkal inkább lassítja az európai EV-eladásokat, mint az ellátási lánc válsága. A jelenlegi szén-dioxid-célkitűzések nem működnek. Az EU-nak gyorsan meg kell határoznia a benzin és a dízelüzemű járművek 2035-ig történő kivezetését, és meg kell szüntetnie azokat a kiskapukat, amelyek gyengítik az autógyártók célkitűzéseit. Támogatnia kell továbbá az olyan intézkedéseket, mint az elektromos autók olcsó lízingje, hogy mindenki számára megfizethetővé tegye azokat." Az új autók átlagos szén-dioxid-kibocsátásának példátlan mértékű csökkenése után, amelyet az ambiciózus 2020/21-es szén-dioxid-szabványok bevezetése (12 százalék 2020-ban és 2021-ben is) eredményezett Európában, az idei év első felében mindössze 2 százalékkal csökkent az uniós személygépkocsik kibocsátása. Ennek oka a T&E szerint az, hogy a célkitűzések túlságosan gyengék. Az ev-értékesítések stagnálása ellenére a Volkswagen kivételével valamennyi vállalat jó úton halad afelé, hogy teljesítse a 2022-es szén-dioxid-kibocsátási célkitűzést. Az autógyártók saját önkéntes kötelezettségvállalásai szerint villanyautók 2030-ra az autópiac több mint háromnegyedét tennék ki. Ha azonban az autógyártók csak a minimumot teszik meg az uniós célkitűzések teljesítése érdekében - ahogyan eddig is tették -, akkor az ev-értékesítések mindössze 55 százalékot tesznek majd ki. Ez azt eredményezné, hogy Európa az évtized során 135 millió tonna szén-dioxid kibocsátáscsökkentéstől esne el. A lassuló kínálat és a hosszú várakozási idő azonban nem az egyetlen kihívás, amellyel az európai autópiacnak szembe kell néznie. Az európai autógyártók egyre inkább a prémiummodellekre összpontosítanak, így a tömegpiacot, és ezzel együtt a tömeges foglalkoztatást is a tengerentúli szereplők uralma alá vonják. A T&E a megfizethető árú elektromos autók támogatását javasolja az elektromos járművek olcsó lízingje formájában, ahogyan azt Franciaországban javasolták.

Fiatalok, menjetek autószerelőnek!

2022.11.02.
Hatalmas szükség van az utánpótlásra. A jelen a jövő záloga, így most kell megteremteni a táptalajt ahhoz, hogy 5-10-15 év múlva is legyenek jó autószerelők. A mai fiatalok számára rendkívül nehéz a pályaválasztás ebben a világban, ahol feldogozhatatlanul sok inger éri az embert. Bízom benne, hogy a szakmunka végre visszakerül méltó helyére. Fiatalok, menjetek bátran autószerelőnek! Biztos megélhetést nyújtó, csodálatos, élethosszra választott hivatást űzhettek, amiben minden nap kiteljesedhettek! Ebben Piri András is egyetért velem. A Young Car Mechanic főszervezőjével beszélgetek a HangZóna csütörtöki adásában arról a nemzetközi versenyről, amit műszaki középiskolák tanulóinak hirdetnek. Célja a tudatosság fejlesztése a fiataloknál, és persze az is, hogy felkutassák az ifjú tehetségeket. Egyebek mellett erről, a motivációról és a szakma átalakulásáról is beszélgetünk. Tartsanak velem!  A hangzóna korábbi adásai itt hallhatóak.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Példás gyorsasággal indult eljárás a büntetőfékezővel szemben

2022.11.02.
Az ügy adatai alapján 2022. november 1-jén 13 óra 30 perc körül az M7-es autópályán Letenye irányába személygépkocsival közlekedett egy sofőr. A 118. kilométerszelvényben - Kőröshegy magasságában - utolérte az előtte, szintén előzés miatt a belső sávban haladó személyautóst, akit fényszórója villogtatásával próbált kisorolásra ösztönözni. Az első autós az előzés befejeztével vissza is tért a külső forgalmi sávba, azonban a hátul haladó férfi megelőzte őt, elé sorolt, majd a fékre taposott. A vétlen sofőr vészfékezés mellett sem tudta elkerülni az ütközést. A balesetben személyi sérülés nem történt, de a járművekben anyagi kár keletkezett. A büntetőfékezőt a rendőrök a helyszínen elfogták és elállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 38 éves budapesti lakos vallomása során úgy nyilatkozott, hogy nem leckéztetni próbált, csak rossz lelkiállapotban volt, és meg akart állni, hogy elszívjon egy cigarettát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nagy Dánielt nem lepte meg, hogy megszűnik a túraautó világkupa-sorozat

2022.11.02.
A pilóta az M1 aktuális csatornának a múlt héten elmondta, lehetett látni, hogy a sorozat nem élte fénykorát, így nem is a bejelentés ténye, hanem annak hirtelensége volt váratlan számára. A versenyző szerint ebben a kategóriában ilyen magas szintű és ennyire drága sorozatra nincs szükség, így a jövőben a már eddig is remekül működő regionális bajnokságok, így például az Európa Kupa lesz majd a fókuszban. Nagy Dániel, a Zengő Motorsport versenyzője. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt - A túraautó-világkupa költségei az EK háromszorosai voltak, így ezt szinte csak a gyártói háttérrel rendelkező csapatok tudták kifizetni. A nagy márkák azonban félnek a belsőégésű motoros autóversenytől, így zsákutcába került a sorozat - fogalmazott Nagy Dániel. A magyar pilóta elmondta, amióta az eszét tudja, túraautó-kategóriában versenyez, így a jövőjét is ebben képzeli el. Mivel a Zengő Motorsportnál jól érzi magát, bízik abban, hogy a csapattal egy jó mezőnyhöz csatlakozhat. Szerinte egy olyan nemzetközi sorozatnak lehet jövője, amiben a költséghatékonyság van a középpontban. Rossz előjelek már korábban akadtak, nagy csapás a WTCR-re, hogy nyáron kiszállt a Lynk & Co Cyan Racing. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Öt kategóriában is az első 10 között zártunk az autósport olimpián

2022.11.02.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) szerdai közleménye szerint a legjobb eredményt magyar részről a László Martin, Berendi Dávid ralis páros érte el, ők a Rally2 géposztályban ötödikek lettek. Szabó Ádám és Horn Lilla gokart szlalomban hatodikként, Bognár Martin és Deák Tünde pedig az autósok szlalomversenyében hetedikként zárt, míg a gokartosok sprintversenyében Juráncsik Balázs nyolcadik lett. Autókrosszban, a cross car junior kategóriában Csuti Kristóf kilencedikként végzett. Ami a többi magyar résztvevőt illeti: a Forma-4-esek között Kovács Zénó a 17., driftben Utasi Péter a 18., e-sportban, azaz a szimulátorosok között pedig Artzt Kristóf a 39. helyen végzett. - Fantasztikus csapatunk volt, melynek tagjaival öröm volt átélni a Motorsport Games minden pillanatát. Azzal, hogy öt kategóriában is top 10-es eredményt értünk el, jelentősen túlteljesítettük az első, 2019-es eseményen elért eredményeinket. Felemelő érzés és büszkeség volt magyarnak lenni ezen a hétvégén Franciaországban - idézte a közlemény Oláh Gyárfást, az MNASZ elnökét. A második Motorsport Gamesen 72 ország 463 versenyzője mérte össze a tudását 17 különböző kategóriában. Az éremtáblázat élén az olaszok végeztek, megelőzve a házigazda franciákat, illetve a harmadikként záró belgákat. A következő autósport olimpiát 2024-ben, Valenciában rendezik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója