Anyukám is érteni fogja – Bezzeg az én időmben

2022.08.12.
A járműipar fejlődése mutatja talán az egyik legszembetűnőbb változást immár több mint 100 éves történetében. A gép hajtotta négykerekű járművek alapjaiban változtatták meg a modern kor közlekedését és ennyi idő alatt eljutottunk a dörzshajtásos gőzkocsitól a tisztán elektromos meghajtású, minden kényelemmel és részben önvezető funkciókkal rendelkező autókig. Az idén debütált a Mercedes EQE Amikor 1998-ban megkaptam a jogosítványomat, édesapám rengeteget mesélt arról az időszakról, amikor ő volt kezdő vezető és ezek a történetek mindig valahogy úgy kezdődtek, hogy „Azelőtt”, vagy „Bezzeg, a mi időnkben”. Ma, hogy én is csaknem 25 éve vezetek és folyamatosan figyelemmel kísérem az autók fejlődését, már én is egyre többször kezdek így mondatokat és emlékszem vissza olykor nosztalgiával, olykor pedig szörnyülködéssel a 25 évvel ezelőtti állapotokra. „Bezzeg” és „Azelőtt” Apám szava járása, hogy időszakokra úgy hivatkozik, hogy azelőtt. Persze az adott szövegkörnyezetben érthető, hogy a szóban forgó dolog elterjedése előtti időkre gondol, de pontosan soha nincs meghatározva, hogy évszám szerint hol járunk. A másik frázis, a „bezzeg, az én időmben” már inkább kicsit minősítő szerepű mondatrész, hiszen a folytatásban mindig kiderül, mennyivel nehezebb dolguk volt apáinknak az autózással. Miket hallgattunk mi az ősöktől és miket mondogatunk egyre gyakrabban a fiataloknak? Dupla kuplungolás A legemlékezetesebb ilyen történet a teherautókban (példakánt apán a 350-es Csepelt említette, de a korabeli városi autóbuszokon is ez volt) alkalmazandó dupla kuplungolás. Amíg a váltóművek nem voltak ellátva úgynevezett szinkrongyűrűkkel, addig egy sebességváltáshoz kétszer kellett használni a kuplungot. Csepel D350 Az első elég egyértelmű, a kapcsolt fokozatból ki kellett venni a váltót. Ezután, a váltó „üres” fokozatában fel kellett engedni a kuplungot, hogy az erőátvitel bemenő tengelye a motor fordulatszámát felvegye, vagyis felváltáskor lelassuljon, alacsonyabb sebességi fokozat választása esetén felgyorsuljon, igaz, ide kellett még egy laza gázfröccs is. Úgyhogy a teherautó- vagy buszvezetés komoly fizikai teljesítményt is igényelt, azt hiszem pestiesen szólva a mai srácoknak egy műszak után lerohadna a lábuk egy ilyen gépen. De nem csak ez jelentett kihívást. Szervokormány Az én 1980-as születésű korosztályomnak sem volt még teljesen magától értetődő, hogy szervokormány van az autóban. A rendszer lényege, hogy korábban hidraulikusan, manapság pedig szinte kizárólag elektromos úton segít a kormány elfordításában. Istenem, hányszor hallgattam apámat, amikor parkolás közben duruzsolta, hogy „bezzeg az én időmben nem volt szervokormány”. A családi Lada mellett állva 8 éves forma kisfiúként Amikor a 80-as éves második felében elkezdtem már nézegetni a kocsikat, akkor a KGST-piacos autók egyikében sem volt szervokormány. Na, mondjuk például egy Wartburg 353 egy tonna alatti saját tömegéhez és „combos” 165 mm-es abroncsszélességéhez annyira nem is kellett, de azért apámtól megtudhattam, hogy nem csak a gumikopás elkerülése végett kell minden kormány áttekeréshez csorogni is egy kicsit, hanem hogy egyáltalán meg tudd mozdítani a kormányt. Az újkor sem hozott minden autóba szervokormányt. Opel (A) Astrát, Suzuki Swiftet is lehetett alapkivitelben szervo nélkül kapni. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy autót kormányrásegítés nélkül dobjanak piacra. Alkatrészek a csomagtartóban Az is teljesen természetes volt „azelőtt”, hogy az autósok egy elég komoly szerszámkészlettel és sok esetben pótalkatrészekkel keltek útra. Ha a wartburgosoknál maradunk, alapvetés volt egy pótdinamó, mert az igen gyakran megadta magát. De elterjedt praktika volt a nylonharisnyából eszkábált ékszíj is, sőt, úgy általában egy közepesnél nagyobb műszaki hozzáértés, hiszen a korabeli autók megbízhatósága, vagy másképpen fogalmazva rendelkezésre állása meg sem közelítette a mai színvonalat. Egy karburátor pucolás, vagy szelephézag állítás meg se kottyant apáinknak az út mellett állva. Zene az autóban „Az autó nem diszkó” – ezt is megtanulhattam apámtól. A KGST járművek alapvetően a kivitelek túlnyomó többségében nem tartalmaztak rádiót. Ezért aztán többfél módszer terjedt el. Az egyik hogy valamilyen, általában Sokol rádiót levittek a kocsiba. Ez persze zúgott-búgott, recsegett menet közben és pótelem is kellett hozzá, ha valaki nem tudta megoldani a kocsi elektromos hálózatáról való táplálást. A másik, sokkal izgalmasabb az autórádió beszerelés. Videoton RD3614 (Forrás: nosztaligiaradio.hu) A hazai Videoton nem csak autóba szerelhető rádiómagnókkal, hanem hangszórókkal is készült. Persze akkoriban a kalaptartókra helyeztek egy pár hangszórót és annak is nagyon örültünk, nem úgy mint ma, hogy a gyártók egymásra licitálnak a beépített hangszórók mennyiségével és nem utolsó sorban minőségével. Hosszan sorolhatnánk még apáink intelmeit, de mi változott 25 év alatt, amire olykor már mi is elkezdjük mondogatni, hogy bezzeg a mi időnkben? Menetstabilizációs eszközök A rendszerváltozást követő években megindult hazánkba a használt nyugati kocsik dömpingje. A 90-es években már egyáltalán nem számított ritkaságnak a blokkolásgátló rendszer, vagyis az ABS, melynek működéséről az Anyukám is érteni fogja rovat első cikkei között írtam. Ime. Az 1970-es évek végétől a BMW és a Mercedes kínált elsőként rendelhető ABS rendszereket autóihoz. Azért kellett húsz esztendő, mire több autóban volt már ilyen rendszer, mint amiben nem. Az Európai Unióban forgalomba helyezett új autóknál 2005 óta kötelező a rendszer jelenléte, így aki ma kezd autót vezetni, annak nagy valószínűséggel van a kocsijában ABS. Ez nem volt elmondható rólunk, akiknek még bőszen tanították a pumpálós fékezést, amellyel gyakorlatilag a lábunkkal kellett megtalálnunk az ideális fékerőt a pedállal. A kipörgésgátló is nagy találmány. Csúszós úton indulni sokkal egyszerűbb, ha a kocsi visszaveszi a gázt, amikor túlzásba esünk. Az ESP-ről már nem is beszélve. A közúti forgalomfigyelőnek és a fedélzeti kameráknak hála sok felvételt láthatunk oldalra kitörő járművekkel, amelyek élőben hajtják végre a rénszarvastesztet. A manőver egy viszonylag magas sebesség mellett húzott élénk kormánymozdulattal indul, majd az autó a visszakormányzási kísérletnél mindig kicsit jobban beforog, míg végül sok esetben az út szélén, random pozícióban landol. Egyebek mellett ezeket a manővereket is jól kordában tartja a menetstabilizáló rendszer, de hasznos ez kanyarban is. Bezzeg a mi időnkben: ha benéztünk egy kanyart és nem volt meg a kellő tudás, már törtük is össze a fater kocsiját, vagy legalább is alaposan megpadkáztuk a felniket. Automataváltó Máig jól őrzi pozícióját az a sztereotípia, hogy az automataváltót azoknak találták ki, akik nem tudnak vezetni. A témában, nem túl PC módon, mindig előjön, hogy a béna amerikaiak használják. Ma, negyven éves fejjel elég gyakran odavághatnám, hogy annak idején nekünk még nem volt automataváltó, örültünk, ha egyszer kellett kuplungolni. Van még ennél is demagógabb szöveg? Légkondi Ugyanaz, mint az automataváltó. Amerikában persze minden autóban volt. De a helyzet az az, hogy a technológia Európában is ismert volt, hiszen hűtőgépeket is használtunk, de egészen egyszerűen nem volt fizetőképes kereslet arra, hogy autóink is klímásak legyenek. Az automata klímarendszer 3. zónájának kapcsolói egy VW Arteon-ban, plusban itt hátul is van ülésfűtés Ma jót nevetünk egy autón, amiben még klíma sincsen, pedig tisztán elektromos autót is tudok mutatni, amiben nincs. Lassan ismeretlen fogalom lesz tökig lehúzott ablakokkal, fiatalokkal tele lévő autókat látni a Balcsi felé… Bezzeg a mi időnkben! Felsorolás jelleggel Az elmúlt 2-3 évtized olyan berendezéseket tett szinte alapvetővé az autókban, amelyek nélkül ma már fel-felszisszenünk. Az előzőekben taglaltakon kívül említhetnénk az elektromosan állítható visszapillantó tükröket, elektromos ablakemelőket vagy -ülésállítást. De ott vannak még a fűthető dolgok: tükrök, ülések, kormány, ablakmosó fúvóka. „Azelőtt” azt sem tudtuk, mi az a komfort irányjelző, elektromos rögzítőfék, parkolóradar, sízsák, fényszórómosó vagy Bluetooth kihangosító.   Az idézet Kern András Sztracsatella című filmjéből való, amikor a karmestert alakító főhős idősödő édesanyjával arról beszélget, hogy régebben a karmesterek, filmrendezők nevét tudták az emberek, ma a zenekar magától eljátssza a művet és a rendező helyett Julia Roberts neve cseng a Micsoda nő! cím hallatán. Tábori Nóra színművész a Sztracsatella c. filmben (Rendező: Kern András) -Így változik a világ? -Így, mama. És valóban. Ki akar itt már érteni az autóhoz? Műszaki részletekkel bíbelődni, működéssel tisztában lenni? A bezzeg a mi időnkben kezdetű mondatok feleslegesek. Inkább haladjunk a korral, és ha eszünkbe jut, hogy mi mindenben nem volt osztályrészünk korábban, örüljünk, hogy megéltük a technika fejlődését! További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

500-600 benzinkút nem nyit ki augusztus 19-20-án

2022.08.12.
A közlemény szerint a szövetség pénteken tartott online közgyűlést és a tagság 100 százaléka támogatta az akciót, azaz a kutak kétnapos leállását, élve a jogszabályban rögzített 48 órás leállási lehetőséggel. Ezzel akarják felhívni a figyelmet arra, hogy sok ezer magyar család megélhetése ellehetetlenül önhibáján kívül 2021 november óta. A kutak leállását a kialakult ellátási hiányokkal, bizonytalanságokkal és a ki nem fizetett anyagi támogatásokkal indokolták. Ugyanis a Mol 50 százalékra csökkentette a kiszolgálási volument a kutjaik részére, ezért nem tudják megfelelő módon kiszolgálni a vevőiket. Ráadásul a jogszabályban rögzített állami támogatást idén júliusban még nem kapták meg, illetve nincsenek információik arról, hogy az augusztusi kifizetés mikor várható. Az FBSZ-hez 400 cég csatlakozott, ami 500-600 kutat jelent. A kutak leállásáról szóló akcióhoz a csatlakozás önkéntes alapú - olvasható az FBSZ közleményében. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ilyen a V10-motoros GR Supra, aminél még mindig nehezen találni királyabb autót

2022.08.12.
Ryan Tuerck vérbeli profi, ha autóversenyzésről vagy autók átépítéséről van szó. Hab a tortán, hogy a tehetségéhez jó ötletek is társulnak: a kreatív, már-már lehetetlennek tűnő elképzelések teszik igazán komoly sikerré, hogy ezek az elképzelt autók megvalósulnak. Már konkrétan az előző projekt is felülmúlhatatlannak tűnt, amikor egy Toyota GT86-ba építették be egy Ferrari 458 V8-as erőforrását, majd azt az összes elérhető driftpályán és közeli hegyi szerpentinen megjáratva élvezték ki az eredményt a kamerák előtt. Hogy mivel lehetett a kreatívan GT4586 névre keresztelt driftszörnyeteget felülmúlni? Például egy Le Mans-ba szánt prototípus V10-es motorjával kiegészített Suprával. Az alap egy 2020-as kiadású GR változat volt, amelynek módosításait Tuerck Youtube csatornáján minden részletre kiterjedően végigkövethették az érdeklődők. A videó a képre kattintva indul Az átalakítás legfontosabb része, maga az erőforrás, ami nem más, mint egy 4,0 literes Judd GV4, egy Le Mans-ba és a Forma1-be szánt motorcsalád tízhengeres, 72 fokos V-motorja. Habár ez egy ’90-es években fejlesztett erőforrás, nem kell, hogy bárkit megijesszen: a versenytechnika már akkor is alumíniumötvözetből készült blokkal és hengerfejekkel, valamint kovácsolt, hat csapágyon forgó főtengellyel, hengerenként négy szeleppel és hengerfejenként két vezérműtengellyel, illetve többpontos, elektromosan vezérelt befecskendezéssel készült. A Suprába épített, a jelenlegi technológiával optimalizált változat így névlegesen 750 lóerőre képes, miközben a motor akár percenként 11 ezerig is elforog. Ekkor konkrétan az a csodálatos, vérpezsdítően magas hang árad belőle, ami mellett megannyian éltük a vasárnapjainkat néhány évtizeddel ezelőtt: a Forma 1 technikai aranykorának tartott V10-es korszak megszokott orgánuma. Mindezt legelőször még nem a versenypályán élvezhették ki a nézők, Tuerck és csapata a projekt elkészültekor driftelni vitték az összetéveszthetetlen retro F1 hangon üvöltő Suprát, és csak utána állították át a versenypályás használatra. Az eredetileg driftben jeleskedő versenyző ugyanis a Time Attack futamokba kíván belekóstolni ezzel a projekttel, nemrég a Gridlife eseménysorozatára nevezett be új kedvencével. A közelmúltban Tuerck egy Stranger Things-utalás társaságában emlékeztette a közönségét a Formula Supra nevet viselő autó létezésére, ahol alig néhány másodpercig élvezhettük a V10 egyszerre csodálatos és félelmetes hangját, ám szerencsére akad bőséggel videó, amelyben hosszabb intervallumokon át hallgathatjuk: Ha még ez sem lenne elég, akkor igazi kincs lehet még az autó egy teljesítményméréséről készült videóanyag is. Ezeken a felvételeken a különleges Toyota a fékpadon bizonyítja ordítva, hogy számszerűsítve mire is képes. Nem csak hallani, de a kikötözött autó mozdulataiból is látszik, hogy a hatsebességes, Hollinger márkájú szekvenciális váltó jól bírja a strapát, miközben gond nélkül viszi át a versenycélra fejlesztett erőforrás sokszáz Newtonméterét a fékpad görgőire. A legfrissebb újítások közül a leglátványosabb az RS Future aerodinamikai csomag első splittere és hátsó szárnya, ezek is az autó Time Attack versenyekre szánt kialakítását hangsúlyozzák. A leszorítóerő ugyanis ezeken az időmérő futamokon döntő lehet, hiszen a legjobb köridőket célozva minden századmásodperc számít, a legkisebb finomhangoláson múlhat akár több helyezés is. Egy szó, mint száz, a V10 motoros Toyota GR Supra még mindig az egyik, ha nem a legmenőbb profi átépítés, amit valaha láttunk, és ezt nem csak a nosztalgikus Forma 1 orgánumának és fenomenálisan vad külsejének köszönheti. Egyaránt jár az elismerés a japán alapoknak, az angol verseny-erőforrásnak és Ryan Tuerck kitartó, szakértő csapatának, akik nélkül sem ez a csodás versenygép, sem pedig elődje, a hasonlóan zseniális, Ferrari motoros GT86 sem valósulhatott volna meg. Fotók: Ryentuerck.com, Topgear.com, YouTube További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Sokkolta az autósokat, hogy osztrák katonák fegyvert fogtak rájuk

2022.08.12.
A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. A képre kattintva németül is elolvashatja a cikket és láthatja a fotókat is. Nyomasztó érzést keltett egy katonai konvoj a sofőrökben a burgenlandi Donnerskirchen közelében csütörtökön. Az ok: hirtelen gépfegyverek irányultak rájuk. Mivel a katonák ide-oda irányították fegyvereiket, úgy tűnt, hogy autókra céloznak. „Olyan, mint a háborúban!” – tiltakozott az egyik sofőr. A hadsereg megnyugtatott: az utazás a normál kiképzés része volt, amelyben a konvoj biztosítását gyakorolták. Egyáltalán nem volt veszély, a fegyvereket vaktölténnyel látták el – hangsúlyozták – írja a Kronen Zeitung. A portál cikke utáni hozzászólásokban leszedték a keresztet a hadseregről az olvasók. Nincs ezeknek jobb dolga, mint ilyennel szórakozni? – vélekedett a Kronen Zeitung egyik olvasója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

A közútkezelő idén több mint 1000 kilométernyi útszakaszt újít meg

2022.08.12.
Hozzátették, hogy a további, előkészítés alatt álló projektek megvalósításának menetrendjét újraütemezik és felülvizsgálják a szakemberek a kormányzati rendelések alapján. Valamennyi érintett és a közútkezelő is azon dolgozik, hogy a szükséges források rendelkezésre állása esetén újabb projektek indulhassanak el - hangsúlyozta a közútkezelő. A felújított szakaszokon átfogó beruházásokat végeznek el: nemcsak a kopóréteget cserélik ki, hanem szükség esetén a kötő- és alaprétegeket is újraépítik, megerősítik, illetve az út menti környezetet, árkokat, vízelvezető rendszereket is rendbe teszik, továbbá új burkolati jelekről, táblák kihelyezéséről is gondoskodnak - írták.   Az országos közútkezelő idén is költségvetési,  illetve európai uniós források bevonásával végeztethet teljes körű felújítási munkákat  külső szakvállalkozások bevonásával. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az eddigi legnagyobb beruházás: akkumulátorgyár Debrecenben

2022.08.12.
Az államtitkár elmondta, hogy pénteken egy több mint két éves tárgyalássorozat zárult le, aminek eredményeként 221 hektáros területen épül majd fel a CATL létesítménye, ezzel létrehozva mintegy 9 ezer új munkahelyet Magyarországon. Hozzátette, hogy a kínai cég részvényesi tanácsának jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra a beruházás további részleteit. "A kínai beruházás az elektromosjármű-gyártás területén valósul meg. Ez is alátámasztja, hogy a kormány helyes döntést hozott akkor, amikor meghirdette a kínai nyitás stratégiát és az elektromosjármű-ipart a magyar gazdaságfejlesztés egyik fő tengelyeként határozta meg" - emelte ki Magyar Levente. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború Európát gazdasági válságba sodorta. A kormány célja, hogy Magyarország lokális kivételként kimaradjon ebből az egyre mélyülő válságból, ami úgy lehetséges, ha a gazdasági növekedést fenntarják a nagyberuházások folyamatos Magyarországra vonzásával. A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) közleményben olvasható, hogy 7,34 milliárd eurót fektet be egy 100 gigawattóra (GWh) kapacitású akkumulátorgyár építésébe Debrecenben. Ez lesz a második európai akkumulátorgyára a németországi üzem után. A részvényesi közgyűlés jóváhagyásától függően az első gyártóüzem építése még az idén megkezdődhet. A debreceni Déli Ipari Parkban megvalósuló projekt európai autógyártóknak szállít majd akkumulátorcellákat és modulokat. A vállalat közleményében hangsúlyozta: Magyarország - és különösen Debrecen - stabil üzleti környezettel, fejlett infrastruktúrával és logisztikai kapcsolatokkal, hosszú múltra visszatekintő autóiparral és számottevő versenyképes munkaerővel büszkélkedhet, így tökéletes választás a CATL második európai akkumulátorgyára számára. Mivel a magyarországi üzem közel van vevői - például a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis és a Volkswagen - néhány autógyárához, a CATL képes lesz jobban kielégíteni az európai piac akkumulátorkeresletét, továbbá fejleszteni tudja globális termelési hálózatát és hozzájárul az e-mobilitás, valamint az európai energetikai átállás felgyorsításához - olvasható a közleményben. Az akkumulátorgyártás karbonlábnyomának csökkentése iránti elkötelezettségének részeként a CATL megújuló energiákból származó villamosenergiát használ majd és fontolóra veszi a napenergiára épülő fejlesztések megvalósítását is Magyarországon helyi partnerekkel együttműködésben - írják a közleményben. A fenntartható és körforgásos akkumulátor-értéklánc kiépítése érdekében a CATL azt is vizsgálja, van-e mód arra, hogy helyi partnerekkel közösen hozzon létre Európában akkumulátor-alapanyagokat előállító létesítményeket. "A debreceni gyárunk minden bizonnyal lehetővé teszi számunkra versenyelőnyünk további fokozását, az európai ügyfeleink igényeinek jobb kielégítését és az e-mobilitásra való átállás felgyorsítását Európában" - mondta Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke. Hozzátette: a magyarországi zöldmezős beruházás óriási ugrás lesz a CATL globális terjeszkedésében és egyben fontos lépés azon törekvéseinkben, hogy számottevően hozzájáruljunk az emberiség zöldenergiára történő átállásához. A CATL európai vevői kedvezően fogadták az új projektet. Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Group AG igazgatótanácsának tagja, fejlesztésért és beszerzésért felelős műszaki igazgató elmondta: a CATL új, korszerű európai üzeme Magyarországon újabb mérföldkő az elektromosjármű-gyártás kulcsfontosságú partnereikkel közösen történő bővítésében.  "A CATL-ben olyan csúcstechnológiát előállító partnert ismerhettünk meg, amely a legmagasabb minőségű, karbonsemleges akkumulátorcellákat biztosít számunkra mint az új üzem első és legnagyobb megrendelőjének az újgenerációs elektromos járművekhez Európában, követve ezzel a helyi partnereket előnyben részesítő beszerzési szemléletünket" - idézi a CATL közleménye Markus Schäfert. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Döbbenetes videó az M3-ast letaroló durrdefektes kamionról

2022.08.12.
Az M3-as autópályán, Budapest felé haladt nemrég egy kamion, amikor hirtelen, a semmiből durrdefektet kapott. Nézni is borzasztó, hogy a kamion azonnal irányíthatatlanná vált, gyakorlatilag merőlegesen fordult rá és letarolta a szalagkorlátokat, még a másik pályaoldalra is átment és az árokba borult. Hihetetlen, de senkinek sem történt baja. Sokan azonnal megálltak segíteni, a műszaki mentés idejére azonban így is nagyrészt teljes pályazárat kellett bevezetni. A videó ezen a linken található: https://www.instagram.com/p/ChIJ0KWo57m/ További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Balesetek miatt kész katasztrófa az M7-es

2022.08.12.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt közölte, hogy az M7-es Budapest felé vezető oldalán, a 39-es kilométernél, Kápolnásnyék térségében két gépjármű ütközött össze. Ezek elfoglalják a belső sávot, emiatt a helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt ott forgalomkorlátozásra és torlódásra kell számítani. Az Útinform azt írta, hogy az M7-es ellenkező oldalán, Letenye felé a fonyódi csomópont után történt baleset, a 154-es kilométernél csak a belső sáv járható.  

Csúcsra járatja Magyarország legnagyobb vasöntödéjét a Busch-Hungária

2022.08.12.
„Termelési kapacitásaink évente 60 ezer tonna gömbgrafitos öntvény előállítását teszik lehetővé, így 2022 júniusában 5.037 tonna, a vevői igényeknek megfelelő termék gyártásával megközelítettük a maximumot. Természetesen nem minden hónap hoz újabb rekordot, de a fejlődés nagyságrendjét jól jellemzi, hogy június hónapban 38%-kal magasabb volt a termelési volumen, mint az év első öt hónapjában. Mindezt folyamatos műszaki fejlesztésekkel, a hatékonyság növelését és a precíz munkavégzést segítő beruházásokkal, például robotizálás fokának emelésével értük el. Nem utolsósorban pedig 320 kollégánk elkötelezett és lelkiismeretes munkájának köszönhetjük” – értékelte az eredményt Hegymegi Dávid, a Busch-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. A Busch-Hungária tizenöt éves működésében abszolút rekordot jelent a júniusban előállított 5.037 tonna késztermék. Ez volt ugyanis az első alkalom, hogy a termelés meghaladta az ötezer tonnát egy hónapban. Az idei március hatékonysági szempontból szintén kiemelkedő volt, akkor a cég formázósora új csúcsot állított fel, átlagos napi 2.111 formázott és öntött szekrénnyel. A Busch-Hungária Kft. 2022 első hat hónapjában már több mint 23 ezer tonna öntvényt gyártott, ami a tavalyi csúcsdöntő év 43 ezer tonnás összeredményéhez képest is volumennövekedést vetít előre. „Magyarország legnagyobb öntödéjét világszínvonalúra fejlesztjük, amit folyamatos, komplex beruházási stratégiával valósítunk meg. Idén egy újabb hosszú távú beruházási és fejlesztési ciklust indítottunk el, melynek fókuszában a hatékonyságnövelés és a munkakörülmények javítása áll. Az üzemi munkavégzést megkönnyítő fejlesztések közül több fontos projekt már a megvalósítás szakaszában jár. Megtörtént egyes tevékenységek robotizálása, folyamatban van az eszközpark jelentős fejlesztése, valamint a levegőminőség javítása és a világítás korszerűsítése az öntöde teljes területén. Az újításokkal úgy segítjük a kollégáinkat, hogy az hatással vannak az eredményeinkre is. Emellett több területen optimalizáljuk az üzemi folyamatokat és dolgozunk további nagy értékű technológiai beruházások előkészítésén” – tette hozzá Hegymegi Dávid. A Busch-Hungária Kft. az előző, 2021-ben lezárt beruházási periódusban több mint 19 millió euró értékben hajtott végre fejlesztéseket. Ennek eredményeként a vállalat tavaly több mint 30 százalékkal növelte a vasöntöde olvasztási kapacitását, iparági viszonylatban is élvonalbelinek számító szintre, 80 százalék fölé emelte az formázósor üzemi hatékonyságát többek közt a kimagasló műszaki rendelkezésre állással. A Busch-Hungária pénzügyi értelemben is erős évet tudhat maga mögött, árbevétele 2021-ben csaknem 66,5 millió euró volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója