Óriási fordulat a brit autógyártásban!

2022.07.02.
A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) honlapján szereplő adatok szerint májusban 62 ezer 284 autó készült, 13,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Májusban a belföldi piacra 11 134 személygépkocsi készült, 39,5 százalékkal több éves szinten, exportra pedig 51 150 autó, ami 8,9 százalékos bővülés. Ez azt jelenti, hogy a Nagy-Britanniában gyártott autók több mint 82 százalékát exportálták. A fő célállomás az Európai Unió országai, ide került minden tíz exportált autóból csaknem hat. A májusban gyártott járművek 22,6 százaléka elektromos volt, ami növekedés az egy évvel korábbi 19,3 százalékhoz képest. Nagy-Britanniában az idei első öt hónapban 330 185 autó készült, 23,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kiderült, mennyibe kerül az új Civic

2022.07.02.
Nyilvánosságra hozta a vadonatúj, kizárólag hibrid hajtáslánccal megvásárolható, 11. generációs Civic árait a Honda. A kimagasló minőségű és műszaki színvonalú, kétmotoros, öntöltő e:HEV rendszerre épülő modell indulóára 11649000 Ft. A modell érkezésével a Honda elérte célját, azaz 2022 végén már minden főbb európai modellje képes lesz elektromos üzemmódban is haladni. Az újdonságot a hagyományokhoz hűen több felszereltségi szinttel kínálják. Az Elegance névre keresztelt belépőmodell 17”-os, könnyűfém kerekekkel, textilkárpitozású ülésekkel, első-hátsó parkolóradarral, 7”-os, multiinformációs műszeregységgel, valamint nyolchangszórós, navigációra is alkalmas, Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis infotainment rendszerrel kerül a szalonokba. Akárcsak a többi új Honda modellhez, a Civic különféle változataihoz alapáron jár az átfogó Honda SENSINGTM csomag, ami kategóriaelső menetbiztonsági eszközökkel, illetve aktív és passzív kiegészítőkkel (pl. Sávtartó Asszisztens, Torlódás Asszisztens) teszi könnyebbé és biztonságosabbá az utazást. A Sport változatot 12099000 Ft-tól vihetik haza a vásárlók, méghozzá annak tudatában, hogy szövet-szintetikusbőr ülésekkel, sportpedálokkal, LED ködfényszórókkal, egyedi, fényes fekete borítású külső tükrökkel, selyemfényű, sötétített ablakokkal és feltűnő 18”-os könnyűfém felnikkel is felszerelték az autót. Az Advance kivitelnél 13299000 Ft az alapár, és egyebek mellett továbbfejlesztett, 12 hangszórós BOSE CentrepointTM hifi, panorámatető, Adaptív fényszóró (Adaptive Driving Beam ,ADB), frissített, 10,2”-os, multiinformációs műszeregység, kéttónusú, fekete, polírozott betétekkel látványosabbá tett könnyűfémfelni-garnitúra, bőrülés és fűtött kormánykerék is szerepel a tartozéklistán. – A vadonatúj Civic bevezetése jelentős mérföldkő a márka történetében, hiszen ez az ikonikus modell valaha volt legjobb változata – árulta el Váradi Szabolcs a Honda hazai autó értékesítési vezetője. – Hatékonyság, használati érték, teljesítmény és menetbiztonság terén egyaránt új mércét állít, s minden szempontból tökéletesen passzol az európai vásárlók igényeihez – tette hozzá. A Civic elképesztően népszerű, 1972-es bemutatkozása óta több mint 27,5 millió példányban kelt el a világ 170 országában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Megkezdődött az új BMW sorozatgyártása

2022.07.02.
A BMW Group dingolfingi gyárában legurultak a gyártósorról az új 7-es BMW első, sorozatgyártásban készült példányai. A müncheni központú vállalatcsoport alsó-bajorországi létesítménye ráadásul dupla debütálást ünnepelt, hiszen a csúcs luxuslimuzin érkezésével párhuzamosan a tisztán elektromos meghajtású BMW i7 sorozatgyártása is megkezdődött. A BMW Group több mint 300 millió euró befektetésével készítette fel dingolfingi gyárát az új 7-es BMW sorozatgyártására. A bajor prémiummárka sorozatgyártásról alkotott jövőképének következetes megvalósítójaként a legnagyobb európai üzem fokozatosan állítja rendszerbe a BMW iFACTORY gyártási stratégia „HATÉKONY”, „ZÖLD” és „DIGITÁLIS” alappilléreit éltető technológiákat. A BMW Group Dingolfingban így kísérleti jelleggel az új 7-es BMW sorozatgyártásában alkalmazott automatizált járművezetést is bevezeti, amellyel tovább optimalizálja a modellek összeszerelési fázisát. A BMW Group alsó-bajorországi gyárában 1977 óta készülnek a BMW 7-es sorozat modelljei. Dingolfingban már több mint 11 millió darab új BMW modell látott napvilágot, idén pedig újabb mérföldkő van születőben: a kétmilliomodik 7-es BMW gurul majd le a gyártósorról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tömeg a határon: megindultak a Nyugat-Európából szabadságukra hazatérő vendégmunkások

2022.07.02.
A személygépkocsival Szerbiába tartónak három, az autóbusszal utazóknak egy órát kell várakozniuk. Egyórás a várakozás a röszkei közúti határátkelőhelyen, amely szombaton csak kilépésre használható. Szintén egy órát kell várni az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen, amely júliusban és augusztusban péntek, szombat vasárnap 7 és 22 óra között működik. Harminc-hatvan percet kell várakozni a kübekházi vagy a tiszaszigeti átkelőnél is, melyek 7 és 19 óra között fogadják az utasokat. Intenzív a forgalom a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen is, a Romániába utazóknak személygépkocsival kettő, autóbusszal egy órát kell várakozniuk, a belépő oldalon a személyautóknak egyórás a várakozás. A nagylaki közúti határátkelőhely kilépő oldalán szintén egy órát kell várni. Az utazók itt a kiszombori átkelőt választhatják, amely egész nap fogadja az utasokat. Az utazók a határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről bővebben a rendőrség határinfó oldalán (www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo), illetve a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új Hyundai: képeken az IONIQ 6 formaterve

2022.07.02.
A tisztán elektromos Hyundai Prophecy tanulmányautó által vázolt formai elképzelések mentén megvalósuló IONIQ 6 letisztult, egyszerű vonalaival és kifejezetten áramvonalas formavilágával a Hyundai tervezői által Érzelmekben gazdag takarékosság néven emlegetett értékrendet testesíti meg. Az IONIQ 6 elektromos Streamliner karaktere és tudatosan kialakított, selyemgubó-szerű kényelmet és biztonságot nyújtó belső tere az elektromos mobilitás új korszakának körvonalait rajzolja ki, míg az Etikus egyediség formai tematika a Hyundai energiatakarékosság és környezeti felelősségvállalás iránti, ügyfélközpontú elhivatottságát tükrözi. Akárcsak korábban a díjnyertes IONIQ 5, az IONIQ 6 is azt a Hyundai Look formai stratégiát alkalmazza. Az IONIQ 6 egy olyan elektromos Streamliner, amely egyidejűleg elégíti ki az ügyfelek esztétikai és funkcionális elvárásait. Az IONIQ 6 különösen kedvező, mindössze 0,21-es közegellenállási együtthatójához az olyan részletek is hozzájárulnak, mint a mélyre húzott orrész, az aktív első lamellák, a kerékív-hézagot csökkentő idomok, valamint az opcióként megrendelhető, különösen keskeny, digitális külső visszapillantó tükrök. Az IONIQ 6 külső és belső felületein a legváratlanabb helyeken – a fényszóróktól és a zárófényektől kezdve az elöl elhelyezett, alsó szenzorokig, a légbeömlő rostélyok díszítőelemeitől a középkonzoli visszajelzőkig – összesen 700 parametrikus pixellel találkozhatunk, amelyek tovább erősítik az IONIQ márka arculatát. A felhasználóbarát belső kialakítás jellemző részlete az ergonomikus kezelőfelület, amely központi elhelyezkedésének köszönhetően a lehető legkevésbé vonja el a vezető figyelmét, ezzel elősegítve a biztonságos, ösztönös vezethetőséget. A moduláris érintőképernyőt alkalmazó műszerfalat egy 12" colos infotainment érintőképernyő, valamint egy ugyancsak 12 colos, digitális műszeregység alkotja. A híd szerkezetű padlókonzol egyben kényelmes és praktikus tárolóhelyet is biztosít. Az IONIQ 6 utasterét kétszínű környezeti hangulatvilágítás borítja fénybe. A felhasználók 64 egyszínű, illetve hatféle kéttónusú megvilágítás közül választhatnak. Ezeket a kombinációkat színekkel foglalkozó szakemberek dolgozták ki, azzal a céllal, hogy pihentető, kellemes légkört teremtsenek a vezető és utasai számára. A kormánykeréken elhelyezett, négy fénypontból álló interaktív pixelvilágítás a jármű és vezetője közötti, egyszerű kommunikációt szolgálja. Az első ajtón egyáltalán nincsenek gombok és kapcsolók: ez jobb térérzetet eredményezett, illetve tágasabb tárolóhelyek kialakítását tette lehetővé. A műszerfal homlokzatát, az ajtózsebeket és a középkonzol alsó felét díszítő, áttetsző betétek tovább javítják a térérzetet, és erősítik a különleges hatást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Közel 30 évet töltött egy pajtában a rali legenda

2022.07.02.
Mára elég elterjedt kifejezés lett a pajtalelet szó. Azokat az autókat soroljuk ide, amiket valamiért maguk mögött hagytak a tulajdonosok, és hosszú éveken át rostokoltak valahol, mielőtt megtalálták volt őket. Igazi időkapszulák, amiknek ennél fogva az értéke is magasabb gyakran, mint egy jól karbantartott, ám felújított veteránnak. Az Egyesült Királyságban azonban legtöbbször szó szerint kell érteni a pajtalelet kifejezést, hiszen ott tényleg rendkívül sok autócsoda kerül elő különböző elhagyatott vidéki viskókból és pajtákból. Most éppen egy 1982-es Audi Quattro Turbot találtak Skóciában, amit 1994 óta rágott a rozsda egy helyben. Sajnos tényleg keményen megette a rozsda, és a motorja sem működik, ugyanakkor nem menthetetlen, és mindössze 93 476 km-t futott. Ami tovább emelhet az árán, hogy még rajta vannak az eredeti Fuchs alufelnik, és egy rendkívül ritka bodykit, ami jelen esetben fehér fényezésű. Szerencsére az utastér nagyon jó állapotban megúszta: se szakadás, se fakulás, se gomba nem található odabent, a zebravelúr (igen, így hívták) kabin olyan, mint újkorában. Remélhetőleg valaki felkarolja, hogy hamarosan újra egy sorötös turbóval több legyen az utakon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Átszakította a szalagkorlátot és felborult egy autó a ferihegyi gyorsforgalmin

2022.07.02.
A police.hu azt írta: a rendelkezésre álló adatok alapján egy autó szalagkorlátnak ütközött, majd átszakította azt 2022. július 2-án 5 óra 43 perc körül Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton; az autó a Gyömrői úton a tetejére borulva állt meg. A baleset során egy személy megsérült. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Világpremier: Volkswagen ID. AERO

2022.07.01.
„ID. AERO1 show-modellünkkel az ID.-család következő tagjára kínálunk betekintést, mégpedig egy érzelmekben gazdag, egyben kifejezetten aerodinamikus formavilágú, több mint 600 kilométer hatótávú, kiemelkedő térkínálatú és prémium-belterű autó formájában” – emelte ki Ralf Brandstätter, a Volkswagen Személyautók márka vezérigazgatója. „ACCELERATE stratégiánk keretében teljes gőzzel folytatjuk modellkínálatunk elektromossá alakítását. Az ID.4 után ez a modell a következő világautónk Európa, Kína és az Amerikai Egyesült Államok régiói számára.” A koncepciómodell csaknem öt méter hosszú és kimondottan aerodinamikus kialakítású. Elegánsan, a kupék stílusában ereszkedő tetővonala nagyban hozzájárult kiváló, 0,23-os légellenállási együtthatójához. A Volkswagen moduláris elektromos hajtásrendszer-platformja (MEB) mindemellett rövid karosszéria-túlnyúlásokat, hosszú tengelytávot és kiemelkedően tágas belteret tett lehetővé. Az ID. AERO nagyteljesítményű lítiumion-akkumulátort kapott, 77 kWh nettó energiatároló képességgel. Gazdaságos hajtásrendszerének és kiváló aerodinamikai tulajdonságainak együttese hosszú távokra is alkalmas, akár 620 kilométert is képes megtenni (WLTP) az ID. AERO két töltés között. Elektromos offenzíva Kínában – ACCELERATE stratégiája keretében ID. AERO szériaközeli tanulmányával a Volkswagen fel kívánja gyorsítani kínai elektromos offenzíváját. Az ID.3, ID.4 és ID.6 után az ID. AERO sorozatgyártású változata immár a modellsorozat negyedik tisztán elektromos tagjaként jelenik meg várhatóan 2023 második felében Kínában, ahol a Volkswagen egy-egy vegyesvállalatának megfelelően két különböző változat készül majd belőle. Regionális stratégiája révén a Volkswagen a hosszú távon fenntartható járművek vezető szállítójává kíván válni Kínában, s a tervek szerint már 2030-ra legalább minden második Kínában eladott járműve elektromos hajtásrendszerrel készül. A „Way to ZERO” kezdeményezés keretében a Volkswagen továbbra is világszerte elő kívánja mozdítani villamosítási offenzíváját. Az ID. AERO sorozatgyártású változata az ID.-család új csúcsmodelljeként hivatott a jövőben megjelenni a globális kínálatban, mégpedig Kínán kívül Európában és Észak-Amerikában is. Fotó: VW Elegáns formavilág, színvonalas aerodinamikával, körbefutó fénysávval és metálfényezéssel – A ID. AERO első ízben adaptálja egy felső-középkategóriájú limuzinra az ID.-család formai nyelvezetét. Aerodinamikus kialakítású eleje és teteje körül optimálisan áramolhat a levegő, enyhén behúzott felülettel és hangsúlyos légterelő peremmel kialakított hátulja pedig hatékonyan csillapítja a légáramlásokat. A sportos, 22 col peremátmérőjű, kéttónusú könnyűfém keréktárcsái a turbinákat idéző stílusúak és a sárvédők felületébe simulva integrálták a kerékjáratokba. A hagyományos ajtókilincseket megvilágított érintőfelületek váltották fel, tovább csökkentve a légellenállást. Sziluettjének felső részén jellegzetes tornádóvonala és hátrafelé ereszkedő tetőíve határozza meg a tanulmány formavilágát. A tornádóvonal felett az ID. AERO erőteljes vállöve húzódik, s a vonalvezetés végső soron laposabb és dinamikusabb összhatást kölcsönöz az elektromos limuzin számára. Az ID. AERO tanulmány a világos tónusú Sarki kék metálszínben mutatkozik be, amelynek pigmentjei megfelelő irányú beeső fényben aranyló árnyalatban csillognak. A tető fényes fekete színben alkot kontrasztot a karosszériatörzzsel. Az orrkialakítást az ID.-családra jellemző méhsejt-mintázat („ID. Honeycomb”) határozza meg, amely a lökhárítóban vízszintesen két részre osztva tűnik fel az ID. AERO alapvető stílusjegyeként. Elejét a megvilágított Volkswagen-emblémától jobbra és balra az orr teljes szélességében ívelő, keskeny fénycsík avatja semmi mással össze nem téveszthetővé, amely az innovatív IQ.LIGHT - LED-Matrix fényszórók felett elhaladva egészen a sárvédőkig húzódik – innen pedig többszöri megszakítással az autó oldalán át, vizuálisan egészen a faráig folytatódik. Az ID. AERO domináns stílusú hátulját feltűnő, sötétített fénysáv fogja át, amely a méhsejt-mintázatú hátsó lámpatestekkel kimondottan exkluzív hatást kelt. Az ID. AERO az MEB-platform sokoldalúságát jelzi – Az ID. AERO jól érzékelteti a Volkswagen tisztán elektromos MEB architektúrájának rugalmasságát, amely igény szerint adaptálható a különböző formájú és méretű modellekhez. A kompakt crossovertől az SUV-modellig, a kisbusztól a tágas limuzinig, az MEB az egyes piaci szegmenseken átívelő megoldásként alkalmazható. Az ID. AERO műszaki alapjaként az MEB ezúttal a felső-középkategóriájú limuzinok piaci szegmensébe kínál belépést az ID.-család számára, miközben maradéktalanul kiaknázza a nagy hatótáv, a digitális hálózatba kapcsolás és a távoli (Over-the-Air) szoftverfrissítés jellemezte elektromos mobilitás nyújtotta lehetőségeket. Európai változat Emdenből – Az ID. AERO európai sorozatgyártású változata a tervek szerint 2023-tól az emdeni üzemben gördül le a szerelőszalagról. Az elektromos járművek volumentermelésével Emden a Volkswagen első ilyen jellegű, alsó-szászországi termelési helyszíneinek egyikeként járulhat hozzá jelentős mértékben a modellpaletta elektromossá alakításához – és ezzel az új autók teljes palettájára jutó szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez. 1. Az ID AERO tanulmánymodell és egyelőre nem kapható kereskedelmi forgalomban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A méret a lényeg: giga sokk és szabad kéz a kamionosoknak

2022.07.01.
Svéd Globetrotter 2050        Forrás: Volvo Truck Egymást túllicitálva kreálnak futurisztikus tanulmánymodelleket a teherautó-gyártók, legyen az másfél tonnás furgon, vagy XXL méretű járműszerelvény, akár villamoshajtással. Minden kategóriában érezhető a verseny, egyre nagyobb tempóval rohannak a jövőbe a kamiongyártók. A nagy-teljesítményű villanymotorosoknál és futurisztikus formájúaknál is merészebbek a robotvezérlésűek, amik már nemcsak zárt pályákon, hanem közutakon is közlekednek, közlekedhetnek. Egyre izgalmasabb az élet az egyre népesebb nehézsúlyúak mezőnyében. Sőt, nő a feszültség, mert egyre több az elektromos és autonóm modell, megjelentek a frissen alapított kamion márkák, melyek között akad új kínai, európai és észak-amerikai. Nem mindig teljesülnek az ígéretek, messze van még a piaci bevezetéstől az elektromos Bugatti kamion, a Nikola, a Tesla és Thor teherautója. Mind látványos és kétségtelenül van hírértékük, de sokszor egykék maradnak. Patinás márka légies megoldása      Forrás: Bugatti Design Érdekes és látványos kooperáció eredménye a Xingtu, mely a kínai Baidu internetes cég DeepWay leányvállalatának önvezető rendszerével készült, hogy betörjön hardverével/szoftverével az autóiparba. A Highway Intelligence System 11 kamerát, 1 hőkamerát, 5 radart és egy lézeres letapogatót használ, a teljes autonóm közlekedésre képes rendszerű kamion karosszériáját a Pininfarina stúdió tervezte. A járműszerelvény légellenállási együtthatója mindössze Cw 0,35, így a kedvező légellenállásnak köszönhetően a 450 kWh kapacitású akkupakkal a 49 tonnás összgördülő tömegű Xingtu háromszáz kilométeres útra képes. Utána sem kell órákig tölteni, mert az akkumulátorcseréje mindössze hat percig tart. A Xingtu egyedi darab és egyelőre csak zárt pályán tesztelték, de jó néhány modell már közúton is közlekedik, közlekedhet. Mert a műszaki megoldás nem elég, annak a jogszabályoknak is meg kell felelnie. Már ezzel sincs gond, hiszen egyre több országban engedélyezik a robotpilótákat, és már nem csak személyautókban, hanem 35 tonnás járműszerelvényekben is. Globális produkció a Xingtu   Forrás: Pininfarina A Mercedes Benz FT 2025 jelzésében az évszám előtti két betű, a Future Truck, vagyis a jövő kamionját jelenti. Ahogy más cégek, úgy a német márka is épített már önállóan közlekedő S osztályú limuzint, de ez az első robotkamionja. A kamion elejére épített világító diódák a többi közlekedőnek jelzik, hogy ember, vagy robot vezet: automata üzemmódban fehérről kék színre vált a lámpasor. Először még mesterséges forgalmi szituációkban tesztelték: lassított amikor kellett, fékezett, ha megállt előtte a sor, kikerülte a lassúbb járműveket és magától félreállt, amikor mentőt, tűzoltót vagy rendőrautót kellett elengednie. A prototípust Magdeburg környékén, az A14-es autópályán tesztelték a megengedett 80 km/órás sebességgel. A rendszer a forgalomtól függetlenül működik a beállított sebességhatárig, és az előtte haladó járműtől minden esetben automatikusan biztonságos távolságot tart. Mercedes FT 2025       Forrás: Daimler AG Ez a jelen, de a járműgyártók szerint az egymással is kommunikáló járműkonvojoké a jövő, melyek az útviszonyoknak és az úticélnak megfelelő sebességgel közlekednek, előre kalkulálva emelkedőkkel, lejtőkkel, valamint a dugók miatti kerülőutakkal. A műszaki újdonságokkal alaposan telepakolt kamion kabinját a minimáldizájn szellemében tervezték, spártaiságát és természetességét a nemes fát sugalló burkolat is kiemeli. Az egész belső tér inkább divatos irodát idéz, és már csak a kerek kormány emlékezet hagyományos vezetőfülkére. Az már szinte természetes, hogy külső tükrök helyett kamerák képe jelenik meg a műszerfalon, aminek előnye, hogy nincs holttér és a legrosszabb látási viszonyok között is briliáns képet ad. Hat éve próbálta ki közúton is a SARTRE projektet a Volvo: ennek lényege, hogy a járműkonvoj elején profi sofőr által irányított jármű halad, ezeket követik megfelelő távolságban a többiek, a biztonságos automatikával szélárnyékban haladva jelentős üzemanyag takarítható meg. Ennél is önállóbb a 2050-es modell, melyben felügyelőként sem ül ember. A Sartre nevű konvoj projekt közuti tesztje      Forrás: Volvo Truck Egyre több a gáz, illetve hibrid és elektromos hajtású teherautó, de néhány évig még a hagyományos megoldásokat sem vetik el a gyártók: az uniós szabályozásnak megfelelően már csak EURO6-os besorolású motorral lehet új teherautót forgalomba helyezni. A holland DAF nem elégedett meg a kipufogógáz előírt csökkentésével, csendesebbé is fejlesztette legújabb modelljét. A regionális, nemzetközi és belföldi áruszállításra alkalmas CF típuscsalád a CF Silent szinte lábujjhegyen közlekedik. A sofőr egy műszerfali gomb megnyomásával kapcsolhat csendes üzemmódra, ilyenkor a vezérlőszoftver csökkenti a motor forgatónyomatékát, illetve annak fordulatszámát, melynek következtében a fogaskerekek kisebb sebességre kapcsolnak. Ezzel a jármű zajszintje 72 decibelre csökken, ami kiváló érték, hiszen a legkorszerűbb modellek átlaga jelenleg 80 decibellel képesek közlekedni, aminek különösen az éjszakai áruterítésektől szenvedő városlakók örülhetnek. A csendet és tiszta környezetet szolgálják az elektromos kamionok, melyek mezőnyében igazi fuel cell pionír a Hyundai, mely teherautóflottát működtett Svájcban, ahol jelentős hidrogén töltőhálózat is segíti az üzemanyagcellás járművek elterjedését. A Hyundai tavaly 140 darab XCIENT Fuel Cell teherjárművet szállított európai ügyfeleinek, a cég szándéka, hogy 2025-re 1600 hidrogén üzemanyagcellás járművet értékesítsen. A Hyundai hidrogénes kamionja      Forrás: Hyundai MC A helyi szabályozások is befolyásolják a tervezőket: mivel Londonba már nem hajthatnak be 12 tonnánál nehezebb dízel teherautók, ezért a svéd Volta Trucks kifejezetten Direct Vision Standardnek (DVS) megfelelő gépeket konstruált. A Zero modellt már fagypont alatt is sikeresen tesztelték, sorozatgyártása az ausztriai Steyrben, a korábbi MAN üzemben indult. A svéd startup már ötezer megrendeléssel rendelkezik, a német DB Schenker 1470 Volta Zerót, a Petit Forestier ezernél többet vett. A kedvező aerodinamikai kialakítású karosszéria hossza 9,2 méter, magassága 3,4 méter, ami fogyasztás szempontjából előnyös, a gyártási költséget és a sokoldalú felhasználást, valamint a manőverezést segíti a középen elhelyezett vezetőülés, ami az angol piac szempontjából is fontos. Fagypont alatti teszten a Volta Zero           Forrás: Volta AB A Zero teherautót a Meritor 14Xe elektromos portáltengely hajtja, ez kompakt egységet képez a 130-200 kW-os villanymotorral és sebességváltóval. Az EV rendszer táplálásról az amerikai Proterra által fejlesztett lítiumion akkumulátor pakk gondoskodik: a megrendelők 150, illetve 225 kWh kapacitású közül választhatnak, ezekkel a hatótávolság 150-200 kilométer. Ebben a piaci szegmensben indul a Mercedes-Benz e-Econic és a Renault Trucks is beszáll a 16 tonnás elektromosok mezőnyébe. Középső volán a Zero elektromos teherautóban    Forrás: Volta AB A hosszabb gazdaságosabb jelszó jegyében nemcsak a formai megoldások és hajtásláncok, de a méretek is változnak. A hatékonyságot javítják és a tonna/kilométeres szállítási költséget csökkentik az XXL méretű járműszerelvények. A jelenlegi szabvány 18 méter hosszú és 40 tonna összgördülő tömeget engedélyez. Svédországban, Norvégiában, Hollandiában és Németországban már közúton is közlekedhetnek a 25,25 méteres kombinációk. A német BO-Kraftkreis szabvány szerint a szerelvény külső sarkán mérve a legkisebb fordulókör legfeljebb 12,5 méter sugarú lehet, miközben a jármű nem érintheti a középső 5,3 méter sugarú kört, vagyis az XXL kamionnak folyamatosan kell haladni a kijelölt 7,2 méter széles sávban. Németországban már több száz Gigaliner közlekedik: a 25,25 m hosszú (MAN) járműszerelvény vontatmányába 150 köbméternyi árú fér. Scania gigaliner szerelvény közúton      Forrás: Gyártó További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!            

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója