Tesla - Nem az autó a nagy szám, az üzleti modell!

2021.11.04.
Nincsenek kereskedések – közvetlen értékesítés A hagyományos autógyártók szinte kivétel nélkül rengeteg kereskedővel dolgoznak együtt. Legyártják, beárazzák, hirdetik az új modelleket, amiket végül az ügyfelek a kereskedőkön keresztül tudnak megvásárolni. A kereskedőknek ez azért éri meg, mert az autó árának bizonyos százaléka az ő nyereségük. A Tesla ezzel szemben csak bemutatótermeket használ, ha az ember bemegy oda érdeklődni, a Tesla hivatalos honlapjaira fogják irányítani, ahonnan meg tudja rendelni az autóját. Így tehát a Tesla jelentős összeget spórol meg azzal, hogy kihagyja a kereskedőket az üzletből, ugyanis az ő profitjuk szintén Muskéknál landol. Nincs kedvezmény A hírek szerint a Tesla abban is jelentősen eltér a hagyományos autógyártóktól, hogy nem ad kedvezményt autóiból. A honlapjaikon feltüntett ár nem alkuképes. Ezzel szemben bármelyik hagyományos gyártó esetében teljesen általános, hogy legalább 10 százalék kedvezményt biztosítanak az árból, de adott esetben az sem ritka, hogy a hirdetett ár negyedével csökken, ha az ügyfél nagyon akarja és megfelelő modellt választott. Nincsenek hirdetések Elég körbenézni itt az Autószektoron, láthatjuk, hogy a különböző márkák állandóan reklámozzák modelljeiket . Az online hirdetések mellett ott vannak a tévéreklámok, szponzorációk és az óriásplakátot, amik óriási költségeket jelentenek. A Tesla mindezt szintén kihagyja. Bár idővel ez változhat, de jelenleg akkora a felhajtás a Tesla körül, hogy egyszerűen nincs szükségük rá. Ezt segítik a Cybertruck féle modellek évekkel a forgalmazás előtti bemutatásával, vagy éppen amikor egy Tesla Roadstert rakétára szerelnek és kilőnek az űrbe. Házhoz megy a szerviz – akár online Bizonyos régiókban a Tesla úgynevezett Tesla Rangereket alkalmaz - mobil technikusokat, akik házhoz mennek, hogy megjavítsák az autókat. Bizonyos esetekben a szolgáltatást távolról nyújtják, amikor is a Tesla modelljei vezeték nélkül töltenek fel adatokat a gyártó rendszerébe, így a technikusok megvizsgálhatnak és kijavíthatnak bizonyos problémákat anélkül, hogy fizikailag megérintenék az autót. A töltőhálózatok önálló fejlesztése A Tesla létrehozta saját "supercharger" hálózatát, ahol a járművezetők körülbelül 30 perc alatt, bizonyos esetekben ingyen tölthetik fel Tesláikat. A cél természetesen az, hogy felgyorsítsák az elektromos autók terjedésének ütemét azáltal, hogy olcsóbbá és könnyebbé teszik a használatukat. Nem létező, vagy online, utólag megvásárolható opciók Bár az utóbbi években a legtöbb gyártó elkezdte lecsökkenteni az elérhető extrák mennyiségét, a Tesla modellek eleve egységesen készülnek. Az ember kiválasztja az akkumulátort, a színt és vagy kiválasztja az 1-2 elérhető opciót, vagy nem. Ha nem, akkor is megvásárolhatja azokat utólag az autóban ülve, az infotainment rendszeren keresztül. Ezt több gyártó is próbálja adaptálni, de az óriási hajók lassan fordulnak, így a nagyok egyelőre nem tartanak ott az utólagos extrákat tekintve, ahol a Tesla. Indokolatlan gyorsulásra képes modellek A Tesla gyakran kerül azzal a hírekbe, hogy egy-egy modellje milyen elképesztő gyorsulásra képes. Elég csak a Model S Plaid verziójára gondolni, ami hiperautókat megszégyenítve, 2,1 másodperc alatt van százon. Ez a Model S esetében még valahol elképzelhető, más gyártók is forgalmaznak szedán modelleket sportautós tulajdonságokkal. De a Model X, ami reálisan nézve egy extravagáns családi autó, szintén elérhető Plaid verzióban, 2,6 másodperces százas sprinttel. Már a modellverzió létezése is kész reklám. ráadásul még népszerű is lehet amellett, hogy viszi a Tesla hírét. A személyi kultusz A Tesla talán legnagyobb értéke az alapító és vezérigazgató, Elon Musk. A Teslánál sokkal nagyobb autógyártók, akár egész konszernek vezetőinek neveit is csak kevesen ismerik, de Elon Musk gyakorlatilag bármit tesz, a címlapokra kerül. A Tesla részvényei is részben azért szárnyalhatnak ennyire, mert az emberek hisznek Muskban és így az általa vezetett vállalat termékeiben is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Drágulnak az autópálya-matricák jövőre - mutatjuk az árakat

2021.11.04.
A D1, D2 és U kategóriás éves autópálya-matrica a mostani 44 660 helyett 46 850 forintba kerül majd, a tíznapos 3640 forintról 3820-ra emelkedik, a havi 4970-ről 5210 forintra. A megyei matricák ára 5200-ról 5450 forintra nő. Előreláthatólag december elejétől megvásárolható a jövő évi megyei és országos autópálya-matrica. (Fotó - MTI) Az alappótdíj mértéke a D1 és D2 kategóriában 60 napon belüli megfizetés esetén 15 460-ról 16 220 forintra nő, 60 napon túli megfizetés esetén az emelt pótdíj összege 64 850 forintra emelkedik 61 820 forintról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Svájciak viszik csatába az oroszok Vörös Legendáját

2021.11.04.
A csapat - Mario Jacober (pilóta) és Sladjan Miljic (másodpilóta) - a Classic kategóriában áll starthoz, amelyet 2000 előtt készült autók számára hoztak létre. Mario Jacober pilóta így nyilatkozott: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy részt vehetünk a Dakar Classic rallyn az ikonikus Lada Niva T1 terepjáróval, amelyet magunk készítettünk fel a versenyre . Kevesebb, mint egy év telt el az ötlettől az autó mostani bemutatójáig, de máris hosszú utat tettünk meg. Nagyon hálásak vagyunk minden partnerünknek, a raliversenyzők szakmai közösségének, az szponzoroknak, és természetesen a családunknak a támogatásáért. Együtt célba érünk!” A VAZ-2121 Dakar-2022 terepjáró külső megjelenését a Lada márkával, a csapat hivatalos partnerével együtt találták ki és alkották meg. A csapat a Lada Niva származási helyének tiszteletére kapta a „763” számot. Oroszországon belül ugyanis ezt viselik rendszámtáblájukon a Szamarai régióban forgalomba helyezett gépkocsik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Fejlesztik hétvégén az útdíjfizetési rendszert - értékesítési szünet lesz

2021.11.04.
A tervezett karbantartás az autópálya-matricával és a viszonylati jeggyel közlekedő, továbbá a fedélzeti eszközt használó ügyfeleket is érinti. Az említett időszakban nem lehet majd e-matricát és viszonylati jegyet vásárolni, továbbá HU-GO egyenleget feltölteni sem a társaság saját értékesítési felületein, sem pedig viszonteladó partnereinél. A fedélzeti eszközzel közlekedők útdíjbevallásai - megfelelő egyenleg esetén - a karbantartást követően befogadására kerülnek. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) felhívja a figyelmet arra, hogy a díjköteles útszakaszokat a rendszerfejlesztés ideje alatt sem lehet ingyenesen igénybe venni. Az úthasználati jogosultságot (e-matrica, e-útdíj) érdemes a karbantartási időszakot megelőzően, előre megváltani a NÚSZ Zrt. saját online értékesítési felületein, az ematrica.nemzetiutdij.hu, illetve a hu-go.hu weboldalakon, a társaság ügyfélszolgálati irodáiban, vagy viszonteladó partnereinél. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A cigi szennyezőbb, mint a dízel

2021.11.04.
A tudomány azt már bebizonyította, hogy a cigaretta nem csak a dohányosok szervezetét roncsolja, de káros a körülöttük élők egészségére is. De vajon mennyire terheli a dohány a környezetet a finom részecskék és egyéb szennyező anyagok kibocsátása szempontjából? A kérdésre a válasz a milánói Rákkutató Intézettől érkezett. Az onkológiai betegségekre szakosodott központ az elmúlt csaknem egy évszázad alatt nemzetközi hírnevet szerzett. Az intézet által készített tanulmány szerint a cigarettafüst rendkívül nagy mennyiségű mikroszennyeződést tartalmaz, akár többszörösen magasabb értéket, mint egy régebbi generációs dízelmotor. A milánói intézet célzott kutatást végzett annak érdekében, hogy megmérje a cigaretta égési folyamata során kibocsátott finomszemcsés por összetételét. E vizsgálatot egy olyan lézerberendezéssel hajtották végre, amely képes érzékelni a PM1 és PM10 közötti méretű porszemcsék, illetve finomszemcsés anyagok jelenlétét. (PM – Particular Matter) Meglepő eredményt kaptak: egy dohányos, aki nyolc percig dohányzik folyamatosan (ennyire becsülték egy cigaretta elszívásának átlagos idejét), olyan mennyiségű mikroport terít a levegőben, amely háromszorosa a Harley-Davidson kibocsátásának, hatszor több, mint egy teherautóé és 10-15-szer több, mint egy Euro 3-as specifikációjú dízelmotorral felszerelt autóé. „A cigaretta több finom és ultrafinom porokat bocsát ki, mint a legnagyobb motorok" - magyarázta Roberto Boffi, a Milánói Rákkutató Intézet pneumológiai részlegének vezetője a tanulmány eredményeit kommentálva. "A dohányosok ezzel  közvetlenül hozzájárulnak településük légszennyezéséhez". A mérések elvégzéséhez olyan hordozható eszközt használtak, amelynek technológiája a lézerdiffrakció elvén alapul, és képes kimutatni a PM1, PM2.5 és PM10 szennyező anyagok mennyiségét. "Különböző kísérleteket hajtottunk végre, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a különböző közlekedési eszközök közül egyik sem bocsát ki annyi részecskéket, mint egy cigaretta ” - közölte a kutató. A kísérletek eredményét az intézet különböző szakfolyóiratokban publikálta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Evantra Pura – bivalyerős szuperautó Toscanából

2021.11.04.
Az Evantra Pura az a Pontederában (Pisa) található olasz autógyártó műhely, az Automobili Mazzanti „kézműves” terméke. A toszkán gyártó legújabb alkotása a a kortárs művészetnek és dizájnnak szentelt Firenzei Biennálén debütált, melyet idén immár tizenharmadik alkalommal rendeztek meg. Az Evantrát a halhatatlanság etruszk istennője, Evan ihlette, a Pura változatban pedig a lehető legnagyobb mozgási szabadságot célozza meg. A kompakt - 4,33 méter hosszú, külső méretű – tűzgolyó súlya 1280 kg csupán. A beltartalma azonban brutális. A motor a 6,2 literes bi-turbós V8-as (a Corvette Z06 motorból származik), amely 761 lóerőt, 6300-as percenkénti fordulatszámot és 910 Nm-es nyomatékot képes leadni. A motorhoz hjétfokozatú sebességváltó kapcsolódik. Végsebesség 360 km/h, 0-ról 100 km/h-ra 2,9 másodperc alatt gyorsul. Az Evantra Pura alapból egy extrém szülemény, ám mégis alkalmas arra, hogy a Toscán lankáktól távol, a hétköznapi forgalomban is feltalálja magát. Az autó egyik nagy értéke az exkluzivitása: évente mindössze öt darabban kerül összeszerelésre, valamennyi egyedi megrendelésre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mellbevágó eladási adatokkal szembesültek a britek

2021.11.04.
A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) csütörtökön azt közölte, hogy idén októberben 1991 októbere óta a legalacsonyabb októberi értékesítést mérték, 106 ezer 265 új autó kelt el, 24,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 140 ezer 945-nél. A dízelüzemű autók októberi eladása éves összevetésben 66,4 százalékkal 7 ezer 28-ra zuhant, az összeladáson belül a piaci részesedésük 6,6 százalékra zsugorodott a tavaly októberi 14,9 százalékról. A benzinüzemű autók értékesítése 30,6 százalékkal, 48 ezer 384-re süllyedt, piaci részesedésük az októberben eladott új autók körében 45,5 százalékra esett a tavaly októberi 49,5 százalékról. A legnagyobb mértékben a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (battery electric vehicles, BEV) eladása nőtt, 73,1 százalékkal, 16 ezer 155-re, piaci részesedésük 15,2 százalékra emelkedett a tavaly októberi 6,6 százalékról. A hibrid-elektromos (HEV) autókból 8 ezer 649 talált vevőre, ami 21,5 százalékkal kevesebb tavaly októberrel összevetve, de a piaci részesedésük 7,8 százalékról 8,1 százalékra emelkedett. Az SMMT adatai szerint az idei első 10 hónapban 1 millió 422 ezer 879 új autót értékesítettek Nagy-Britanniában, 2,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A vizsgált időszakban a dízelüzemelésű autók piaci aránya 8,8 százalékra esett a tavalyi első tízhavi 16,6 százalékról, a benzines autóké pedig 47,1 százalékra csökkent a tavalyi 57 százalékról, miközben a BEV autóké 5,5 százalékról 9,9 százalékra emelkedett, a HEV autóké pedig 6,8 százalékról 9,1 százalékra nőtt. Nagy-Britanniában tavaly 1 millió 630 ezer új autót adtak el, ami 29,4 százalékos csökkenés a megelőző évhez képest, és a legnagyobb esés 1943 óta. Európa második legnagyobb autópiacán a 2016-os csúcs után tavaly már a negyedik egymást követő évben csökkent az új autók értékesítése. 2016-ban még 2 millió 690 ezer új autót vásároltak Nagy-Britanniában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos baleset - mélybe zuhant egy autó az M3-asról

2021.11.04.
Lesodródott az útról, és egy körülbelül nyolc méter mély árokba hajtott egy személyautó az M3-as autópálya 57-es kilométere közelében, Hatvan térségében, a főváros felé vezető oldalon. A balesethez riasztott hatvani hivatásos tűzoltók az egyik utast létra és mentőkötél segítségével juttatják el a kiérkezett mentőautóhoz, majd áramtalanítják a járművet. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell számítani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ez a legbiztonságosabb autó oldalütközés esetén - az IIHS szerint

2021.11.04.
Az amerikai szervezet, amely először végezte el ezt a szigorúbb tesztet, kiemelte, hogy a CX-5 szerepelt a legjobban a 2020-as és 2021-es évjáratú modellek közül. „A Mazda CX-5 érte el a legjobb eredményt”, mondta az IIHS video riportjában. „A karosszéria szerkezete extrém jól tartott az erőhatások ellen, a légzsákok megvédték a próbabábuk fejét, és csak kis behatás érte az utasteret, amely kevesebb esetleges sérülést jelent. Szeretnénk, ha a jövőben több jármű érne el ilyen eredményt.” Az új oldalirányú ütközéses teszt nehezebb tömeget használ, mint az előző (1,500kg helyett 1,900 kg) és az autóba nagyobb sebességgel csapódik ez a tömeg (50km/h helyett 60 km/h-val), amely 82%-kal nagyobb ütközési energiát hoz létre, mint a korábbi. Az ütközést végző járművet is áttervezték, hogy jobban tükrözze a mai modern SUV-k és pickup-ok viselkedését, amikor egy másik autó ajtajainak és B-oszlopának csapódik. A Mazda 2022 januárjában vezeti be a CX-5 frissített változatát, amelyet többek között a továbbfejlesztett i-Activsense rendszer különbözteti meg a korábbi verzióktól. A frissített modellbe CTS-t (Cruising & Traffic Support) is építettek, amely pedál- és kormány-korrekciókkal csökkenti a vezető fáradságából adódó koccanásokat, valamint az adaptív LED-fényszórók is jobb megvilágítást biztosítanak. A Mazda következő generációs Skyactiv Járműfelépítése is egy újabb biztonsági megoldás és kényelmet fokozó funkció a 2022-es Mazda CX-5-ben. A frissített modellben elérhető lesz a Mazda intelligens vezetési módot választó kapcsolója (Mi-Drive) is. Ezek mellett a gyártó még számos újítással gondoskodik új modelljének sikeréről, amely az európai eladások 21%-t jelenti. Az IIHS egy független biztonsági teszteket végző szervezet, melyet az észak-amerikai biztosítási szektor finanszíroz. Az összes 2021-es Mazda CX-5, melyet az IIHS vizsgált, megkapta a TOP SAFETY PICK+ jelvényt, a szervezet legmagasabb értékelését. A CX-5 mellett a Mazda3, a Mazda CX-3 és a Mazda CX-30 büszkélkedhet ezzel az eredménnyel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Magyar fiatalember nyerte a Young Car Mechanic nemzetközi döntőjét

2021.11.04.
Az Inter Cars multinacionális járműalkatrész- és garázsipari berendezés nagykereskedelmi vállalat nemzetközi tanulmányi versenyét 2021-ben Ölbei Zsolt nyerte, akivel a magyarországi döntő helyszínén, a győri Csanak-autó Kft. szervizében találkoztunk. A profik szerénységével Amikor Zsolttal leültünk beszélgetni, azonnal a halk, de mégis határozott hanghordozás tűnt fel, főleg, amikor a szakmai kérdésekről esett szó. Zsolt 1999-ben született és a szombathelyi Savaria Technikumban érettségizett, majd még két évet töltött az iskolában: egy év OKJ-s képzés után vált belőle autóvillamossági műszerész, illetve még egy év kellett az autótechnikusi képzettség megszerzéséhez. A Savariaban eltöltött 6 év után következett a WorldSkills válogató. A WorldSkills egy nemzetközi szakmai versenysorozat, amely immár több mint 60 éves múlta tekint vissza. A szakmák világbajnokságának is szokták nevezni, hiszen a kétévente megrendezett versenyen 2019-ben 63 ország 1.354 képviselője mérte össze tudását összesen 56 szakmában. A bútorasztalosok között akkor szintén egy magyar, Simon Krisztán hozta el az aranyérmet. Zsolt a WorldSkills Hungary hazai válogatóját szakmájában meg is nyerte, ekkor oktatói bíztatására iratkozott be a Győri Szakképzési Centrum Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégiumába, ahol elvégezte az alternatív járműhajtástechnikusi képzést, amely egy egyéves tanfolyam, ahol gyakorlatilag minden, a hagyományos (benzines és dízel) hajtásláncon kívül eső technológiát ismerhetnek meg a hallgatók. Lépésről lépésre A Szakképzési Centrumok országosan szerveznek tanulmányi versenyeket, ennek a regionális, majd hazai országos döntőjében is Ölbei Zsolt bizonyult a legjobbnak. Az országos döntőt Győrben rendezték a duális képzésben is részt vevő Csanak-autó Kft. műhelyében. Maga a szerviz tagja a Q-Service hálózatnak, amely az Inter Cars által fenntartott független járműszerviz hálózat. Innen már csak egy lépcsőfok, a nemzetközi döntő volt hátra, amelyre csapatával Zsolt 2021. augusztus 20-án indult el. Az útra felkészítő tanára, az Autószektoron is rendszeresen publikáló Őri Péter és a verseny szervezője, az Inter Cars képviseletében Piri András projektvezető kísérte el. A döntő A lengyel fővárosban megrendezett nemzetközi döntőben az Inter Cars vállalat által lefedett 7 ország képviselteti magát. Korábban 3 fős csapatok képviselték a hazájukat, ez az idei évtől változott, most már kizárólag egy versenyző reprezentál. A végső megmérettetésben 10 feladattal kellett szembenézniük a versenyzőknek. Minden feladatra 45 perc állt rendelkezésre. A kétnapos döntőben naponta 5-5 feladatot kellett megoldani, a versenyzők és csapatuk a 6. feladatig követhették nyomon a kivetített eredményeket, ezután azzal tették izgalmasabbá a versenyt, hogy lekapcsolták az eredményjelzőt. A Shaeffler Csoport támogatásával egy duplakuplungos automataváltó (DQ500, 7 sebességes nedveskuplungos DSG) kuplungcseréjét és beállítást kellett elvégezni. A Meyle egy Ford PowerShift váltón kért szakszerű váltóolaj- és szűrőcserét. A feladatokhoz egyébként rendelkezésre állt minden szükséges technikai információ, de Zsolt jelentős időelőnyre tett szert azáltal, hogy hatékony felkészülésének köszönhetően jól ismerte a váltótípusokat, így nem kellett bajlódni a leírásokkal. A ZF egy 5-ös BMW komplett hátsó fékbetét és -tárcsacseréjét hozta feladatul, itt az elektromos rögzítőfék szerelés utáni adaptálása jelenthette a kihívást. A FEBI hűtőfolyadékkal, hűtőrendszerrel kapcsolatos munkát adott a versenyzőknek. A VALEO ismét a DSG váltókkal kapcsolatos feladatot tűzött ki. A CASTROL egy adatbázis feladatot adott, egy fokozatmentes váltóhoz való hajtóműolajat kellett katalógus alapján azonosítani. Ezt a munkát hibrid járművön kellett elvégezni, a feladat részét képezte a jármű nagyfeszültségű rendszerének áramtalanítása is. A BOSCH most a diagnosztikai berendezéssel kapcsolatos munkát hozott, egy KTS590-es berendezéssel kellett oszcilloszkópos lambda-szonda mérést végezni és az adott járműről a diagnosztikai berendezés segítségével kellett megállapítani néhány rész-konfigurációt, például, hogy van-e benne részecskeszűrő. A MANN+HUMMEL, mint a szűrők jelentős piaci részesedésű gyártója természetesen szűrőkkel kapcsolatos munkát határozott meg: a versenyzőknek 6 percük volt arra, hogy egy adott típushoz kiválasszák a légszűrőt és a pollenszűrőt, majd azokat meg kellett keresni egy alkatrészektől roskadozó polcon, illetve természetesen magát a cserét is el kellett végezniük. A motorszerelési feladatokat az ERLING támogatta. Itt hengerfejtömítést kellett cserélni, illetve az ehhez kapcsolódó vizsgálatokat, munkafázisokat elvégezni. Zsolt egyébként ezt, a ránézésre is legnehezebb feladatot várta a legjobban. Az eredményhirdetés Zsolt úgy emlékszik, hogy amikor először meglátta külföldi kollégáit a csarnokban, azt gondolta, hogy itt legfeljebb a tisztes helytállás jut majd osztályrészéül, aztán menet közben a versenydrukk átcsapott szakmai vehemenciába. Mivel a 6. feladattól nem volt visszajelzés a részeredményekről, utolsó információja az volt, hogy a bolgár sráccal - 262 ponttal - pontegyenlőségben álltak. Az eredményhirdetés a hetediktől az első hely felé haladva történt. Természetesen említették a felkészítő tanárok és a nációk nevét is. Bár Zsolt akkor már bízott a dobogós helyben, de az első helyre csak titkon mert számítani. Amikor már csak két hely volt hátra, tudta, ha nem az ő nevét mondják a 2. helyre, akkor nyert. És így is lett. Így Zsolt nem csak a főnyereménnyel és a szponzorok tárgynyereményeivel lett gazdagabb, de igazi büszkeséget szerzett csapatának, a hazai autószerelőknek és természetesen az egész országnak. Nincs megállás, hiszen a WordSkills és kontinensviadala, az EuroSkills verseny is vár Ölbei Zsoltra, ahol már a szakmájában ismert emberként drukkolhatunk majd neki a világversenyen 2022-ben Sanghajban, illetve az Európa bajnokságon Szentpéterváron. Eredményeiről természetesen beszámolunk majd. Gratulálunk és további verseny- és szakmai sikereket kívánunk! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója