Rasszizmus miatt kártérítésre ítélték a Teslát

2021.10.12.
Fizetnie kell az e-autó gyártónak. Fotó: Tesla A Teslának 137 millió dollár kártérítést kell fizetnie volt alkalmazottjának, Owen Diaznek. Erről több amerikai lap is beszámolt. Diaz 2015-ben és 2016-ban a fremonti üzemben dolgozott, és ezalatt rendszeresen rasszista sértéseket kapott a bőre színe miatt.  A bíróság úgy döntött, hogy ellenséges munkakörnyezet uralkodik a cégnél. A Teslában töltött idő alatt Diaz háromszor panaszkodott feletteseinél, de nem járt sikerrel. Korábban is érkeztek hírek a Tesla rossz munkakörülményeiről, de eddig nem sok per indult. Általában a Tesla alkalmazottait arra ösztönzik, hogy a ne nyilvánosság előtt oldják meg a konfliktusokat. Néhány héttel ezelőtt azonban a bíróság egymillió dollár kártérítést ítélt meg egy másik volt alkalmazottnak. Őt is súlyos rasszista sértések érték a munkahelyén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Láss tisztán vezetés közben is – őszi-téli autós tippek

2021.10.12.
1. Rendszeresen ellenőrizzük a világítást! Nincs esti autózás jól funkcionáló fényszórók nélkül. Ha az egész autót nem is tudjuk naponta letakarítani, a lámpákat elöl és hátul is tartsuk tisztán a sáros szennyeződésektől, hogy megfelelő fényerővel és távolságra világítsanak. Legalább havonta egyszer ellenőrizzük a világítást, és kifejezetten figyeljünk a világító berendezések működési rendellenességére figyelmeztető hibajelző lámpára. Mindig cseréljük ki a kiégett izzókat, és szánjunk időt a fényszórók optimális szögben történő beállítására, mert ennek hibája túl rövid világítási távolságot vagy a szemben közlekedők elvakítását eredményezheti. Ne hagyjuk ki a sorból az irányjelzőt és a ködlámpát, és ne feledkezzünk meg a műszerfali megvilágításról sem: csökkentsük a fényerejét, ha túlságosan intenzívnek és ezáltal zavarónak találjuk. Fotó: LeasePlan Figyeljünk rá, hogy a hátsó ködlámpát csak abban az esetben használjuk, ha a látási viszonyok ezt indokolják, például, ha ködben, esőben vagy hóesésben kell vezetnünk. A bekapcsolva felejtett, erős piros fényt kibocsájtó lámpa ugyanis elvakíthatja a mögöttünk haladó autóvezetőt, ami balesetveszélyes. 2. Tartsuk tisztán a látóterünket! A hulló falevelek, az eső, a hó és a sár miatt az őszi-téli időszakban több a szennyeződés az utakon és az autón, ami tovább ronthatja az amúgy sem túl jó látási viszonyokat. Veszélyes lehet, ha a jármű vezetője nem lát ki rendesen a szélvédőn, így mindig ügyeljünk rá, hogy ne csak a fényszórók legyenek tiszták, hanem a szélvédő és a körülötte lévő összes üveg-, illetve tükörfelület is, kívül-belül. Indulás előtt távolítsuk el az ablakokon lévő koszt, a ráfagyott jeget pedig jégkaparóval tüntessük el. Gondoljunk a környezetre, és lehetőség szerint kerüljük a jégoldók használatát. Amennyiben a szélvédőnket kár éri és törés keletkezik rajta, feltétlenül javíttassuk meg egy szakszervizben. Jeges vagy törött üveggel, nagy kitakart felületekkel semmiképp ne induljunk útnak! 3. Gondoskodjunk az ablaktörlő lapátokról! A szélvédő tisztaságához hozzátartozik a jól működő ablaktörlő, ezért fontos odafigyelnünk az ablaktörlő lapátok gumifelületeinek épségére és tisztán tartására, hiszen ez biztosítja a jó kilátást az első és hátsó szélvédőüvegen keresztül. Hideg, fagyos időben inkább kíméljük az ablaktörlőt. Amennyiben szükséges, cseréljük ki a törlőlapátokat elöl és hátul – a LeasePlan az általa kezelt céges autók számára évente egy alkalommal biztosítja ezt, többletköltség nélkül. 4. Válasszunk évszaknak megfelelő ablakmosó folyadékot! A téli időszakban többféle csapadékra is kell számítani, ezért az ablaktörlőknek ilyenkor meghatározó szerepük van a megfelelő látási viszonyok biztosításában. A gumiabroncshoz hasonlóan az ablakmosó folyadékot is tanácsos évszak szerint cserélni, és télen fagyálló verziót használni. Amíg még enyhe az idő, a nyári ablakmosó folyadék utántöltésénél figyeljünk rá, hogy a hideg idő beköszöntével legyen hely a tartályban a téli mosófolyadék betöltésére. Környezetvédelmi okokból ne pumpáljuk ki feleslegesen a nyári ablakmosót, inkább csak részben töltsük fel a tartályt fogyás esetén is egészen addig, amíg a téli ablakmosó folyadék feltöltése szükségessé válik. Az ablakmosóból legyen nálunk tartalék is a csomagtartóban arra az esetre, ha útközben kifogyna. 5. Élesítsük látásunkat! A biztonságos autós közlekedéshez alapvető fontosságú a jó látás. Ennek még nagyobb a jelentősége esti, illetve éjszakai vezetés során, ám a pupilla alkalmazkodási képessége a világossághoz és a sötétséghez 40 éves kor felett fokozatosan romlik. Rendszeresen ellenőriztessük látásunkat, és ha szükség van rá, időről időre győződjünk meg róla, hogy megfelelő szemüveget vagy kontaktlencsét viselünk. 6. Legyen nálunk napszemüveg! A megfelelő látás nemcsak sötétben, hanem szikrázó napsütésben is elengedhetetlen. Főként ősszel, amikor a nap alacsonyabban van a látóhatáron, a reggeli és az esti órákban gyakrabban fordulnak elő balesetek, mivel a felkelő, illetve a lemenő nap fénye sokszor elvakítja az autósok szemét. Ez fokozottan veszélyes havazásnál, amikor a hó visszaveri a napsugarak fényét. Ilyen esetekre mindig tartsunk az autóban lehetőleg polarizált lencséjű napszemüveget, ami jobb kontrasztot biztosít, kiszűri az üvegfelületeken és a havon megcsillanó fényeket, ám az egyenes irányú fényt átengedi. Tartsuk észben, hogy a napfény nemcsak minket, hanem a többi sofőrt is elvakíthatja, ezért különösen figyeljünk erre, és készüljünk fel a vészhelyzetekre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

A BMW új karosszériafényezési eljárást tesztel

2021.10.12.
A rendkívül innovatív technológia nem csupán a minden korábbinál személyre szabhatóbb karosszériafényezések innovációját élteti, de a keletkező hulladék és az energiafogyasztás csökkentésével a folyamat fenntarthatóságához is nagymértékben hozzájárul. Az eljárást első ízben tizenkilenc darab BMW M4 Coupé sportmodellen alkalmazzák, amelyek hamarosan egyedi kéttónusú fényezéssel, motorháztetejükön és csomagtérajtójukon fényezett „M4” típusjelzéssel gurulnak le a dingolfingi üzem gyártósoráról. „Sorozatgyártási folyamatainktól a hatékonyság, a fenntarthatóság és a digitalizáció legmagasabb fokát várjuk el. Ez az intelligens karosszériafényezési technológia minden tekintetben megfelel innovatív termelési folyamataink követelményeinek, miközben egyedülálló ügyfélelőnyöket is kínál” – mondta Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. A BMW Group a Dürr gépész- és üzemmérnöki céggel együttműködve fejlesztette ki az új, EcoPaintJet Pro névre keresztelt karosszériafényezési eljárást. A hagyományos karosszériafényezési eljárások során a felvinni kívánt festéket egy percenként 35-55 ezres fordulatszámon dolgozó harang porlasztja és ragasztja elektrosztatikusan a karosszériafelületre. Az új, innovatív módszer elektrosztatika nélkül működik: a festék egy speciális lemezen keresztül jut a karosszériafelületre, amely rendkívüli pontosságot, túlfújás-nélkül felvihető fényezést és 1-50 milliméter közötti vonalvastagság alkalmazását teszi lehetővé. Az EcoPaintJet Pro eljárás mind a fényezőrobottól, mind a technológiától maximális pontosságot követel. Az eljárás egyszerre két színt is képes felvinni a karosszériafelületre, amelyekkel látványos kontrasztok, csíkok és minták hozhatók létre, például a motorháztetőn. A technológiát úgy fejlesztették ki a mérnökök, hogy az a lehető legszélesebb tartományban alkalmazható legyen, így mostantól mindegyik karosszéria-alkatrész fényezésére lehetőség nyílik – a bajor prémiummárka ügyfeleinek gyakorlatilag végtelen személyre szabhatósági opciót kínálva. Az ehhez hasonló, egyedi karosszériafényezések mindeddig kizárólag kézi maszkolással voltak megvalósíthatók. Az új technológia alkalmazásával megszűnnek az ezzel járó anyagköltségek és munkadíjak, és mint ilyen, a személyre szabott karosszériafényezések alacsonyabb költséggel válthatók valóra. Az innovatív eljárás ráadásul a festék túlfújását is megakadályozza. A hosszútávon fenntartható sorozatgyártáshoz az alacsonyabb energiafogyasztás is nagymértékben hozzájárul: mivel a festék szétválasztására már nincs szükség, így a folyamat levegőigénye is alacsonyabb. Hozzávetőlegesen 7 000 üzemórával számolva ez több mint 6 000 megawattóra energiamegtakarítást jelent, amely évente közel 2 000 tonnával csökkenti a károsanyag-kibocsátást. A mérnökök eközben tovább dolgoznak azon, hogy az innovatív karosszériafényezési technológia a sorozatgyártás más fázisaiban is megjelenhessen. A müncheni központú vállalatcsoport a BMW M4 Coupé kisszériájának innovatív karosszériafényezésével az új eljárásban rejlő lehetőségeket teszteli. Az egyedi járműveket eleinte a vállalat saját flottájában használják majd. A jövőbe mutató karosszériafényezési eljárás a tervek szerint 2022-ben állhat rendszerbe a BMW Group gyártási hálózatában. Fotó: BMW További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Januártól kötelező lesz két maszkot tartani az autóban

2021.10.12.
Egy doboznyi nem kell, elég kettő is.  A Szövetségi Közlekedési Minisztérium szerint a szakértők tanácsát követik, miszerint "két arcmaszkot" kell tartalmazni a jármű elsősegély csomagjának. A DIN 13164 szabványos lap, amely szabályozza az elsősegély készlet tartalmát, ennek megfelelően változik. A maszkok védelmet nyújtanak, különösen az elsősegélynyújtási intézkedéseknél, amikor segítőként nagyon közel kerülünk más emberekhez. Eredetileg a minisztérium azt akarta, hogy a maszkok könnyen elérhető helyen legyenek - hasonlóan a 2014 óta kötelező biztonsági mellényekhez – írja a német honlap. Ezt azonban végül elvetették.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tucson teszt: nem lehet benne csalódni

2021.10.11.
Hogy néz ki? Légyszem/szárny-optikás arculata megosztó, de úgy látom, hogy a többségnek tetszik, 12 napos tesztem során három országban is volt alkalmam találkozni különböző példányaival, elég sokkal. Megesett, hogy integettünk is egymásnak. A sokszemű menetfény LED-es, a főfényszóró csakis felárért lehet fénydiódás. A hátsó, lajhárkaromszerű fénycsík látványos, messziről felismerhetővé teszi a kompakt Hyundai-t. A hátsó ablaktörlőt a harmadik féklámpa rejti, a nagyméretű H logó a szélvédőbe olvad, és az autó oldalsó sziluettje, valamint töredezett övvonala is jelzi, hogy alapos munkát végeztek a tervezők. A Hyundai Tucson hossza 4,5 méter, szélessége 1,85 méter, magassága 1,65 méter, tengelytávolsága 2,68 méter. Kerékjárati ívei szögletesek, de ettől még terepre nem való a Tucson. Szabad hasmagassága 17 centiméter, ez is karcsú, de leginkább a hajtott hátsó tengely hiánya int óva attól, hogy elhagyjuk a könnyű terepet. Akinek valóban szükséges a 4x4-es hajtás, a Tucsonhoz lehet rendelni, nem is vág földhöz az ára: 650 ezer forint. A műszerfal zsúfolt, ahogy a Hyundai menürendszere is többet kínál annál, amennyire valójában szükségünk van. Mert tegyük fel, hogy a természet hangjaira vagyunk kíváncsiak. Mekkora a késztetés, hogy természethangokat játszunk le a hangrendszeren? Nem sokkal egyszerűbb a Tucsonnal kimenni a természetben és ott hallgatni a víz csörgését, a madarak énekét vagy a fák suhogását. De nem? De igen! Én ezt tettem. Képzeljék, sikerült! A műszerórák mind digitálisak, a középkonzol képernyője szélesvásznú (mindkettő képátlója 26 centi), ám az Apple Car Play mégsem tölti ki teljesen, marad egy sáv az időjárásjelentésnek is. A klíma önállóan, de szintén digitálisan vezérelhető, szerencsére a rendszer nem fagyott le soha, a Car Play persze megszakadt néha, de ezt  tapasztaltam más autóknál is. Vezetősegédből van dögivel, szerencsére a funkciók többsége kikapcsolható, vagy legalább állítható intenzitású. Nincs annál dühítőbb, amikor csipog a sebességtúllépésre figyelmeztetés... Sokszor inkább a bírság... Az utastér modern, az ergonómia kiváló, a díszlécbe épített szellőzés alatt textilbetétek pihennek. A Bluetooth egyszerre két telefont is képes az autóhoz kapcsolni. Hagyományos gomb vagy kapcsoló nincs a műszerfalon, mindent érintésérzékeny kapcsolókkal vezérelhetünk. Könnyen (persze, rossz úton folyton mellé nyúlunk, de ennek is megvan a maga romantikája) és többé kevésbé biztonságosan. Az anyaghasználat példás, kárpit jutott a műszerfalra is, az ülések kényelmesek. Különleges funkció - más autóban még nem tapasztaltam -, hogy az alagút bejáratánál automatikusan felhúzza az ablakokat. A helykínálat nagyvonalú (akár egy kategóriával feljebb is megállja a helyét), a második sorban két felnőttnek is kényelmes az utazás (külön állítható a klíma). A hátsó ülések 40:20:40 arányban dönthetők, a háttámla több fokozatba állítható. A csomagtartó hatalmas alaphelyzetben 626 literes (defektjavítóval, a fedél alatti rekeszeket is beleszámítva), de az ülések ledöntésével akár 1,795 köbméteresre hizlalható. Nyaraláskor elég sok csomagot szoktunk magunkkal cipelni, ám képtelenek voltunk kifogni a Tucson tágas vendégszeretetén. A csomagtartóval egyetlen gondom van: nagyon nehéz az ajtaja, ráadásul rossz szögből kell emelni rajta.  Hogy megy? Aki nem akar dízelt, választhatja a Tucsont benzinnel (simán), lágy-, illetve teljes vagy konnektoros hibridként is. A négy változatban közös a motor, mindegyikben az 1,6 literes turbós egység dolgozik.  Különböző erőkifejtéssel, persze. A teszten a leggyengébb, 150 lovas vizsgázott. Amíg Magyarországon nem tűnt erőtlennek az autó, addig az Apuáni Alpok hágóin bizony szenvedett. Jócskán kellett a váltóval játszadozni, akár kettesig visszapakolni, miközben  korábban mesésen alacsony fogyasztása a duplájára szökött. Autópályán, 130 kilométer/óra körüli tempóval 1100 kilométer alatt átlagban 6,3 liter benzint fogyasztott, ami szép teljesítmény két személlyel, klímával és mintegy 300 kilónyi cuccal. A toszkán hegyekben azonban megjött a Tucson étvágya - a fene drága olasz benzint nyakalta rendesen - így a teljes, 2700 kilométeres teszten 6,9 literre nőtt a fogyasztása, ami a 16,5 mázsás szabadidő-autótól még mindig igen becsületes eredmény. Jó, többnyire eco, azaz takarékos módban használtam az autót, kivéve a hajtűkanyarokban Fosdinovo környékén, amikor a normál és a sport állás határozottabban mutatta meg valódi erejét. Hogyan sikerült karcmentesen le- és felvergődni naponta kétszer azokon a szűk szerpentineken, máig sem értem. Áldom az eget, hogy megóvott az olasz banditáktól, akik a tenger szagától felbátorodva sportot űztek, hogy kis Fiatjaikkal levágják a kanyarokat. A Tucson mindennapi küzdelmeihez elég legyen csak annyit megjegyeznem, hogy a hegyi szállásunk és a kedvenc tengerparti öblünk között lefelé 25 hajtűkanyar, mintegy 50 kanyar, majd a Magra folyón túl további 12 hajtű- és 30 normál kanyar vezetett, majd ugyanez várt visszafelé... 7 kilométer alatt kellett 600 méteres szintkülönbséget leküzdenünk. A négyhengeres motor legnagyobb nyomatéka 250 Nm (percenként 1500-4000-es fordulaton), álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 10,3 másodperc alatt gyorsul, végsebessége eléri a 180 kilométer/órát, ennél gyorsabban legalábbis én nem mentem vele. Milyen vezetni? A futómű kényelmes, elöl MacPherson,  hátul többlengőkaros, így jól rugózik a Tucson, gördülési zaj van, de mérsékelt - ha nagy a csend, hepehupás úton kissé nyöszörög az ülés. A kormányzás steril, kevés visszajelzést ad az útról, a váltó pontos, a fékek határozottak. A szerpentineken sajnáltam, nem az ő terepe.  Ott bántam, hogy nem az i20 N sportautót kértem el tesztre. Meg is ütött volna a guta kéteurós benzinárral... A cikk folytatása a www.jarmuipar.hu szakmai portálon olvasható. 

Fel fog támadni a Lancia Delta

2021.10.11.
Jelenleg a Lancia csak az Ypsilon modellt árusítja, ráadásul kizárólag Olaszországban, hamarosan azonban a Stellantis platform-stratégiájának hála új modellek is érkezhetnek az olasz márka kínálatába. Luca Napolitano, a Lancia vezérigazgatója nemrég a Corriere della Serának adott interjújában elárulta, hogy az új Ypsilon 2024-ben érkezik, és hogy a Delta is utódot kap. „Mindenki akarja az új Deltát, nem hiányozhat a terveinkből. Vissza fog térni, és igazi Delta lesz: egy izgalmas autó, a haladás és a technológia manifesztuma. És természetesen elektromos lesz.” Az új Delta minden bizonnyal a Stellantis új, STLA Medium platformjára épül majd, csakúgy, mint a Peugeot 308 és az Opel Astra elektromos változatai. Az új Ypsilon valószínűleg szintén elektromos lesz, és az STLA Small platformot kapja meg, hasonlóan a Peugeot e-208-ashoz és az Opel Corsa-e-hez. Napolitano szintén utalást tett rá, hogy a Lancia visszatérhet olyan nagy európai piacokra, mint Németország és Franciaország. A márka az online értékesítésre fog koncentrálni, de megtalálható lesz a DS és az Alfa Romeo néhány bemutatótermében is. Az első Delta 1979-ben mutatkozott be, a harmadik nemzedék gyártása 2014-ben fejeződött be. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Háromszor is mentettek a balatoni vízirendőrök

2021.10.11.
Műszaki hiba, homokpadra futás, illetve kifogyó üzemanyag miatt kerültek szombat délután olyan helyzetbe vitorlázók, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. A siófoki, balatonföldvári és balatonfüredi egységek három hajó tizenegy bajba jutott utasát segítették ki szorult helyzetükből. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Világsztárok indulnak jövő héten a magyar rali-EB versenyen, Nyíregyházán

2021.10.11.
Andreas Mikkelsen Amint azt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta, az ERC mezőnyébe a külföldi duókon kívül számos magyar kettős is nevezett, így többek között az idény során egyébként is csak az Eb-sorozatban szereplő Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros, valamint a magyar bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián, a 2019-ben győztes Turán Frigyes, Bagaméri László, illetve az ob-n abszolútban jelenleg második Csomós Miklós, Nagy Attila páros is. Ami az ERC-ben induló külföldi sztárokat illeti, ott lesz Nyíregyházán többek között a világbajnokság WRC2-es kategóriájában éllovas Andreas Mikkelsen, Elliott Edmondson norvég, brit duó, a magyar bajnokság összetett pontversenyében most harmadik, a vb WRC2-es kategóriájában címvédő Mads Östberg, Torstein Eriksen norvég kettős, a 3 vb-s futamgyőzelemmel rendelkező Dani Sordo (Cándido Carrera oldalán), valamint az orosz Nyikolaj Grjazin, Konsztantin Alekszandrov páros. "Az elmúlt évekhez hasonlóan kétségkívül a hazai ralisport ünnepe lehet ez a nyíregyházi hétvége, és ezt nem csak azért mondom, mert világ- és Európa-bajnoki menők állnak rajthoz" - nyilatkozta Oláh Gyárfás, hangsúlyozva: 2016-ban még csak merész álomnak tűnt, hogy hosszú szünet után Magyarország újra rali Eb-futamot rendezhessen, mert ehhez a sportágat is Európa-bajnoksághoz méltó szintre kellett emelni itthon" - tette hozzá az MNASZ elnöke kiemelve, hogy az Ob mezőnyéből 16 páros nevezett az ERC-be is, azaz az ő eredményüket a magyar bajnoki mellett az Eb-futamon is értékelik. A harmadik Rally Hungary Európa-bajnoki verseny jövő pénteken kezdődik a máriapócsi Rabócsiringen sorra kerülő prológgal, amelyre a nézők csak védettségi igazolvány birtokában léphetnek be. Az elmúlt két évben is látványos, közönségszórakoztató, villanyfényes első szakasz után a futam szombaton hat gyorsasági szakasszal, köztük a mádi borvidéket is érintő száguldással folytatódik. Vasárnap hét gyorsasági szakaszt bonyolítanak le, 11 óra után a mezőny Nyíregyháza belvárosában, az 5,78 kilométeres pályán méri össze tudását, mely az elmúlt években nagy létszámban vonzotta a közönséget. Az így 14 gyorsaságiból összeálló verseny teljes távja 182,01 kilométer, a céldobogót pedig a nyíregyházi Kossuth téren állítják fel, ahol majd az ünnepélyes eredményhirdetést is rendezik vasárnap este. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Még egyetlen autó sem ment annyit egy tank hidrogénnel, mint a Toyota Mirai

2021.10.11.
Fél éven belül kétszer is új világrekordot állított fel a Toyota Mirai második generációs hidrogén üzemanyagcellás szedán. Miután a típus egy példánya május végén Franciaország közútjain 1003 kilométert tett meg hidrogéntartályainak egyszeri feltöltésével, augusztus végén ismét útnak indult az autó, ezúttal Dél-Kaliforniában, hogy aztán csak 1360 kilométerrel később álljon ki tankolni. Ez utóbbi hatótávolsági rekordkísérletet a Guinness Rekordok Könyvének munkatársai is dokumentálták, majd október elején hivatalosan is bejelentették, hogy a Toyota Mirai minden más hidrogén üzemanyagcellás személyautónál nagyobb távolságot tett meg egyetlen feltöltéssel. Mindkét rekordot teljesen szériaállapotú autókkal érték el, különlegesnek csak a sofőrök felkészültsége volt mondható, ám arra fokozottan ügyeltek, hogy a normál forgalomban elfogadható vezetési technikákat alkalmazzanak. Ezekhez semmi másra nincs szükség, mint józan észre és némi önfegyelemre: a frissen közzétett Guinness Világrekord  megvalósításában közreműködő pilóták, Wayne Gerdes és Bob Winger a heves gyorsítás, illetve lassítás elkerülését, a viszonylag alacsony menetsebesség megválasztását, valamint az energiaigényes fogyasztók (pl. klímaberendezés) használatának mellőzését javasolják. A Toyota Mirai ebben egyébként segíteni is tud vezetőjének: kapcsolható ÖKO üzemmódja többek között a légkondicionáló optimalizált működtetésével csökkenti az energiafogyasztást, míg a Predictive Efficient Drive funkció képes megtanulni a gyakran bejárt útvonalakat, és az adottságok ismeretében úgy tölti fel, illetve süti ki akkumulátorát, hogy a hidrogén üzemanyagcellának a lehető legkevesebb munkát kelljen végezni a szakaszon. Szintén nem mindegy, hogy milyen időjárási körülmények között autózunk: a kaliforniai rekorddöntés idején ideális tartományban, 18-28°C között mozgott a hőmérséklet. Emellett természetesen fontos a megfelelő műszaki állapot fenntartása: a rendszeres karbantartás, a helyes kerékösszetartás, illetve abroncsnyomás beállítása, valamint a jármű össztömegét növelő ballaszt (pl. felesleges csomagok) eltávolítása. Átlagos sofőröktől, akik párás téli vagy forró nyári napon ülnek autóba, és nem érnek rá megfontoltan haladni, mert iskolába, munkahelyre kell sietniük, persze nem várható el ez a fajta tudatos közlekedés. A Toyota Mirai azonban átlagos használat mellett is világelső hatótávolságot kínál: az optimálisan kialakított és elhelyezett üzemanyag-tartályokba tölthető, összesen 5,6 kilogrammnyi hidrogén  akár 650 kilométerre is elegendő. A kiürült tartályok aztán mindössze 5 perc alatt újratölthetők a 700 bar üzemi nyomással működő, szabványos töltőállomásokon. Noha ezekből a töltőállomásokból ma még kevés áll a nagyközönség rendelkezésére ahhoz, hogy széles körben elterjedhessenek a hidrogén üzemanyagcellás járművek, a fejlődés letagadhatatlan: a kaliforniai rekordkísérlet során – amely egyébként két nap alatt zajlott – összesen tizenkét hidrogéntöltő állomás mellett haladt el a Toyota Mirai. A hidrogén üzemanyagcellás technológia a fedélzeten tárolt hidrogén és a légköri oxigén kölcsönhatásából állítja elő a jármű villanymotorjának meghajtására szolgáló elektromos energiát. A folyamat egyetlen mellékterméke a víz, így fenntartható forrásból származó hidrogén felhasználásával minden más alternatív hajtási módozatnál tisztábban közlekedhetünk. A Toyota Mirai Guinness Rekord-kísérlete során megtett távolságon egy hasonló teljesítményű (182 LE, 300 Nm), de belső égésű motorral szerelt modell akár 295 kilogrammnyi széndioxidot bocsátott volna ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Szkeptikusak az olaszok a „zöld autózással” kapcsolatban

2021.10.11.
Igen az elektromosra, de "öko-szkepticizmussal" A Quintegia intézet Automotive Customer Study című tanulmánya szerint - amit az Automotive Dealer Day alkalmából ismertettek - 10 olasz autósból csak kettő hiszi, hogy az elektromos autók nagy előnyökkel járnak a környezet számára. A többség véleménye megoszlik azok között, akik úgy gondolják, hogy miközben az elektromos technológia segítik a károsanyag-kibocsátás csökkentését, az elektromos autózás elterjedése nem lesz jelentős hatással a környezetszennyezés fékezésére (41%), illetve azok között, akik meg vannak győződve arról, hogy az elektromos autók - a teljes gyártási ciklust figyelembe véve - egyáltalán nem hoznak ökológiai előnyöket (38%). Nagyobb pragmatizmus A tanulmány szerint az elektromos autózás elterjedése együtt jár a vásárlói tudatosság növekedésével. Ma már négyből három fogyasztó tájékozott az elektromos autók főbb jellemzőiről, ami vásárláskor nagyobb pragmatizmust eredményez. "Egy év alatt 48%-ról 34%-ra csökkent azoknak az aránya, akik az elektromos autót ökológiai megfontolásokból választanák” - mondta Fabio Barbisan, a Quintegia igazgatója. Vagyis jelentősen visszaszorult a tisztán „ideológiai” megfontolás szerepe az új autó vásárlásakor. „Az elektromos járművet manapság már azért preferálják, mert az érintettek 42 százaléka a jövő autójának tekinti. A vásárlás során egyre nagyobb figyelmet fordítanak a személyes mobilitási igényekre, a megtakarításra és az autó tényleges autonómiájára” – közölte Barbisan. Szavai szerint a választásban kiemelkedő szerephez jut a vezetési élmény. A megkérdezettek 86 százaléka szerint igazi nagy élmény volt a tesztvezetés az elektromos autóval, és ez a válaszolók 49%  százaléka szerint meghatározó volt a döntéshozatalban. Vagyis ez volt a fő érv az elektromos autó mellett. Az igazi akadály a költség Ami az elektromos autókkal kapcsolatos költségeket illeti, a fogyasztók 88 százaléka szerint magasabbak a kiadások egy elektromos autó esetében, mint a hagyományos kocsiknál. Olyannyira, hogy a magas ár az első helyen áll azok körében, akik valamilyen okból evetik ez elektromos autóra váltás gondolatát.  A megkérdezetteknek csupán 5 százaléka mondta azt, hogy azért választotta az elektromos autót, mert az hosszabb távon sokkal olcsóbb, mint a benzines. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója