Családi vállalkozásként sikeres a Roncsautó - 4. rész

2017.04.10.
Folyamatosan változik a bontós szakma gazdasági környezete, az autó beszállításának a saját telephelyre mindig van egy költsége. És ma már nem biztos, hogy ezt fedezi is az öreg autó, főleg, ha kiárulták belőle az hasznosítható alkatrészek javát. Az elmúlt 100-ból 80-at a Roncsautónak magának kellett beszállítania – a kocsinak jellemzően nincs műszaki vizsgája, vagy annyira sérült, hogy nem járóképes, nem vontatható. (Írásunk előző részét itt olvashatják.) A magyarországi biztosítási rendszeren is lenne még mit finom állítani. Totálkárból kétféle is van: műszaki és gazdasági. Ám a törött autóknak több mint 99 százaléka gazdasági totálkáros, ami azt jelentené, hogy a biztosító nézőpontjából rentábilisan nem javítható. Így azután a társaságok árverezik is saját portáljaikon ezeket a kocsikat. Ezekből a mai szabályozás szerint bárki vásárolhat, az autó meg valamiféle javítás után gyakran simán átmegy a műszaki vizsgán. – Alkatrészforrásnak ma Magyarországon nagyon kevés autót tudunk megvenni – mondja ifjú Dobó József, hozzátéve, ennek oka a biztosítási rendszer. Sokkal olcsóbb a díj, mint a nyugati, uniós országokban, a kárrendezés is ennek megfelelő, vagyis, mindenki oldja meg, ahogy tudja. Ott, ahol valóban megkérik a biztosítás árát, minden máshogy működik. Ha megsérül az autó, felmérik a kárt, a valamekkora önrészt vállaló tulajdonos bemegy a szalonba és vesz egy új kocsit, mert megteheti, mert a korábbi díjakban már kifizette. Ezért is sokkal alacsonyabb az autók átlagéletkora Nyugat-Európában, mint nálunk. Ha gazdasági megfontolásokból nem is vesz már annyi roncsot a társaság, mint korábban, azért évente kötelező a selejtezés, ezt a törvény írja elő a bontókra. Ilyenkor egy kicsit mindig kipucolják a telephelyet és ócskavasárban eladják a felesleget. – A veszélyes hulladékot ki kell belőle szedni, és úgy kapunk kilónként hol kevesebbet, hol többet, most éppen 15 forintot - mondja a szakember, hozzátéve a Pekingben rendezett olimpia idején, 2008-ban 100 forinttal volt a csúcson ez a tőzsdei ár. Ez a 15 forint természetesen látszik a feketepiacon is, úgy, hogy nem nagyon van feketepiac. – Mostanában már alig lehet olyan hirdetést olvasni az újságokban, vagy az interneten, hogy autóját felvásároljuk, ez nem igazán éri meg így azután több autó kerül be hozzánk, mint amikor aranyárban vették az ócskavasat - mondja Dobó József. Magyarországon, mint oly sokan, a Roncsautó is a Shredder-telepeknek adja le a hulladékot, ami ott egy óriási "diódarálóba" kerül, amibe, belefér akár egy teherautó is. Felaprítják és szelektíven szétválogatják a darálékot - ez a lehetőség Szegedhez legközelebb Budapesten van. A Roncsautó Kft. ma valamivel nagyobb, mint egy átlagos magyar családi vállalkozás. – 12 embernek adunk munkát, a legrégebbi kollégánk éppen most ment el nyugdíjba, negyven évet dolgozott együtt édesapámmal – mondja Dobó József. Megtudjuk tőle, mostanában nehéz új munkatársat találni, aki szerel, bont, annak valóban piszkos a munkája. Az értékesítőé természetesen kevésbé az, ő inkább számítógépen dolgozik, de neki is meg kell fognia egy-egy alkatrészt. – Van még két olyan kolléga, aki legalább 20 éve itt van, különben egy nagy család vagyunk és ez azért is igaz, mert az ember szinte több időt tölt a munkahelyén, mint otthon - mondja a családapaként is helytálló fiatal szakember. Vége

Talmácsi Gábor a koraszülött-mentés támogatója

2017.04.10.
Talmácsi Gábor motorversenyző világbajnokunk – korábbi ígéretének megfelelően – ellátogatott a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat központjába. Az előzetes felkészítés, majd az azt követő tesztvezetés segítségével betekintést kapott a koraszülött-mentés különleges, fizikai és érzelmi oldalról egyaránt kihívásokat jelentő mentőgépkocsi-vezetői feladataiba. Gábor látogatásával és a neonatológiai mentőautó tesztvezetésével, idén egy olyan kezdeményezés élére kívánt állni, ami az igen nagy felelősséggel járó koraszülött-mentőautóvezetői munkaerőhiányt kívánja átmenetileg csökkenteni.   „Boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam most arra a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálattól, hogy beülhettem egy neonatológiai mentőautó volánja mögé és megfigyelhettem, hogyan működik a koraszülött kisbabák mentése és kórházakba szállítása éles helyzetben. Ez egy rendkívül fontos küldetés, megható érzés tudni azt, hogy ezek a kis csöppségek a koraszülött-mentők odaadó munkájának köszönhetően már biztonságban vannak. A versenysport során megtanultam, mennyire fontos a precizitás, a megosztott figyelem és a hatékonyság, melyek kulcstényezők a mozgó intenzív koraszülött-osztályon dolgozók életében is. Ha vészhelyzet adódik, elengedhetetlen a gyors helyzetfelismerés, a speciálisan képzett kivonuló személyzet, a kiválóan felszerelt neonatológiai rohamkocsi és a kitűnő minőségű kenőolaj, hogy pontosan és biztonságosan kiérhessenek a helyszínre és ezzel életeket mentsenek.  Csodálatos dolgokat visznek véghez a Cerny Alapítvány munkatársai, megtisztelő, hogy most én is bepillantást nyerhetek egy napjukba” – mondja Talmácsi Gábor. A MotoGP versenyző a nap kezdetén először egy 1 órás előadáson vett részt, melyen felkészítették a mentővezetésre, majd ezt követően Gábor éles helyzetben is tesztelhette, milyen érzés életeket menteni. „A legfontosabb tapasztalatom, hogy a mentőautót nagyon óvatosan, lágyan kell irányítani, ugyanis a kisbabák vérkeringését megzavarhatja egy-egy hirtelen fékezés, gyorsulás, valamint az erős zaj is veszélyforrás lehet. Nagyon ügyeltem arra, hogy kíméletesen, precízen vezessek, minden veszélyfaktort kizárva. Erre egyébként a hétköznapi életben is nagyon odafigyelek. Érdekes élmény volt belelátni abba is, ahogy félúton, Nyíregyháza és Budapest között átadják egymásnak a pár órás csöppséget a szakképzett neonatológus szakasszisztensek és újszülöttgyógyász orvosok. Láttam, milyen odaadással dolgoznak, ami nagyon megható, különleges érzés volt” – mesélt élményeiről Talmácsi Gábor. A Peter Cerny Alapítvány „Neonatológiai Mentőgépkocsi-vezetői Akadémiájára” olyanok jelentkezését várják, akik kellően elkötelezettek a koraszülöttek ügye iránt, eredeti foglalkozásukba átmenetileg belefáradtak, vagy azt sokszor értelmetlennek érzik, és így kiégettségi érzésüket („burn out”) akarják oldani, azzal, hogy ezt a közhasznú tevékenységet – az átmeneti szerényebb bérezés mellett – anyagilag is vállalni tudják.  „Az akció mottója: „Mi 3 hónap alatt betanítjuk, Ön pedig 9 hónapon keresztül csöppnyi életeket menthet”! Egy pillanatra érdemes belegondolni, hogy egy olyan szolgálat munkájába csatlakozhat be a jelentkező, ami évente négyezer koraszülött/beteg újszülött mentését, szállítását, minőségi túlélésének biztosítását végzi.  A tavalyi „Mindennapi Bajnokaink” akció egyik meghirdetett jelmondata: „Ismerem–Szeretem–Támogatom a Peter Cerny Alapítványt” most új lehetőséggel, egy tiszta szívvel végezhető, önkéntes jellegű munka felajánlásával egészülhet ki. Nagy öröm számunkra, hogy a küldetésünk teljesítésében tavaly óta töretlenül segítségünkre van a Shell, az Orbico és Talmácsi Gábor, akik sokat tesznek hozzá ahhoz, hogy alapítványunk mentőautói mindig pontosan és a lehető legbiztonságosabban eljussanak a rászoruló kicsikhez. Bízunk benne, hogy a gyümölcsöző együttműködés még hosszú ideig folytatódik” – tette hozzá dr. Somogyvári Zsolt főorvos, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője.  „Az Orbico és a Shell által biztosított kiváló minőségű üzemanyag és Rimula kenőolaj is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy gördülékenyen menjen a koraszülött gyermekek megmentése és kórházakba juttatása, hiszen a mentőautók rendelkezésre állása és üzembiztonsága jelentős mértékben megnőtt. Remélem, hogy az eseményen való jelenlétemmel én is tudtam segíteni egy kicsit a koraszülött-mentést - szállítást végző szervezet munkáját, nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam és csodálatos élmény volt egy napra belelátni ezeknek a bátor embereknek az életébe. Remek kezdeményezésnek tartom, hogy önkéntes segítőnek is lehet jelentkezni az Alapítványhoz. Ha valaki szeretne segíteni, és kipróbálni magát egy egészen különleges területen, - amely tapasztalatból mondom, újult erővel fogja feltölteni és rendkívüli plusz energiát ad – akkor mindenképp jelentkezzen az Akadémiára” – biztat mindenkit Talmácsi Gábor.  
Címkék: 

A rendőrök őrizetbe vették a baleset 18 éves okozóját

2017.04.10.
A Tatabányai Rendőrkapitányság ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 18 éves tatabányai lakos ellen. A gyanúsított 2017. április 9-én 3 óra 30 perckor haladt két fő utasával együtt, egy hatósági jelzés nélküli személygépkocsival Tatabánya belterületén. A gépkocsivezető a Népház úton, a Vájár-köz kereszteződéséhez érve, egy enyhe jobbra ívelésű útkanyarulatban sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg és elvesztette uralmát járműve felett. Fékezett, átcsúszott a bal oldali forgalmi sávba, majd az útpadkára és egy kandelábernek csapódott. Az ütközéstől a jármű tovább perdült majd egy kerítésnél, a bal oldalára fordult. A fiatalok az autóból kimásztak és a baleset helyszínét elhagyták. A rendőrök egy közeli utcában igazoltatták a három fiatalembert. Megállapították, hogy a sofőrt a Tatabányai Járásbíróság jogerősen eltiltotta a vezetéstől, illetve a gépkocsit ideiglenesen a forgalomból kivonták. A járőrök a járművet vezető férfit szondáztatták és a mérés pozitív eredménye alapján mintavételre előállították. A balesetben a gépkocsivezető könnyen, utasai súlyosan sérültek. A rendőrök a baleset okozóját gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A férfi beismerő vallomást tett. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti!

A vártnál gyorsabban kerülhet egyensúlyba az olajpiac

2017.04.10.
A nemzetközi alapkezelő MTI-hez hétfőn eljuttatott összegzésében kifejtette: egyfelől az olajipari vállalatok világszerte visszafogták beruházásaikat, amelynek eredményeképpen háttérbe szorultak a fúrási műveletek, a magas kitermelési költségű mezőket pedig lezárták, ami több országban a termelés jelentős visszaesését eredményezte. Eközben az alacsonyabb kőolajár hatására 2015-ben és 2016-ban is jelentősen nőtt a kereslet. Az egyensúly felé vezető tendencia idén folytatódhat az elemzők szerint, mivel a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) korlátozásai hatására valószínűleg egyre gyorsabban fogynak majd a globális kőolajkészletek, a kőolajpiaci fundamentális adatok 2017 első felében vélhetően javulnak majd. Az energiaipari tőkeráfordítások növekedése szinte kizárólag az Egyesült Államok palaolaj- és földgáziparának köszönhető, a világ többi részén viszont stagnálás várható. Mindazonáltal a szakemberek továbbra is óvatos optimizmussal tekintenek a kőolajár alakulására, és felhívják a figyelmet a távolabbi jövőt érintő kockázatokra is: ugyan sok vállalat jobban tűri az alacsonyabb kőolajárakat, ha a jelenlegi OPEC-konszenzusnál kedvezőtlenebb forgatókönyv valósulna meg, az súlyos csapást mérhetne a részvényárfolyamokra, ami jelentős finanszírozási problémákat okozhatna a kőolajipari vállalatok számára. A magántulajdonban lévő Fidelity International befektetési szolgáltató világszerte 251,4 milliárd euró befektetést, az osztrák, cseh, szlovák, lengyel és magyar ügyfelek összesen 2,36 milliárd eurós vagyonát kezeli. MTI
Címkék: 

A Generali Csoport támogatásával újítják fel Velence egyik nevezetességét

2017.04.10.
A Venice Gardens Foundation 2014-ben 19 évre terjedő megállapodást írt alá a Gardini Reali felújítására, fenntartására, őrzésére és promóciójára. A Generali támogatásával megvalósuló projekt magában foglalja a kertek teljes botanikai és tájképi, valamint építészeti helyreállítását. Az együttműködésnek köszönhetően felújítják a fedett lugast, a neoklasszikus pavilont, az üvegházat és a történelmi jelentőségű felvonóhidat is, amely a kertet a Szent Márk térrel és a Marciana negyedben található múzeumokkal köti össze. “Büszkék vagyunk, hogy egyedüli partnerként támogathatjuk a Venice Gardens Foundationt ebben a nagyon fontos projektben. Velence kiemelkedő jelentőséggel bír számunkra, hiszen 185 évnyi történelem köti össze a várost a Generalival. Elérkezettnek látjuk az időt, hogy felfrissítsük jelenlétünket a városban: a felújítás ennek az első lépése. Hozzájárulásunk nemcsak az alapítvánnyal közösen szervezett nyilvános programokban merül ki, hanem tervben van a Szent Márk téren lévő Procuratie Vecchie szerkezeti felújítása is, hogy az épületek teret adhassanak a nyilvánosságnak napjaink kulcsfontosságú társadalmi problémáinak megvitatására” – nyilatkozta Philippe Donnet, a nemzetközi Generali Csoport vezérigazgatója. A történelmi jelentőségű Gardini Reali felújításának célja feleleveníteni a monumentális 19. századi építészeti komplexum városi és építészeti témáit, hogy a terület újra a pezsgő Marciana negyed szerves részévé válhasson.    
Címkék: 

Rossz hír húsvét előtt: emelkedik az üzemanyagok ára

2017.04.10.
Az emeléssel a benzin átlagára 363 forintra, a gázolajé pedig 359 forintra nő. Legutóbb múlt pénteken emelkedett az üzemanyagok ára, a benziné bruttó 5 forinttal, a gázolajé bruttó 4 forinttal. Április elseje óta a benzin literenként 14 forinttal, a gázolaj 10 forinttal lett drágább. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
Címkék: 

Kia Picanto 2017

2017.04.10.
Galéria képek: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója