Vonat gázolt el egy motorkerékpárost Békéscsabánál

2017.03.21.
Vargáné Szombati Andrea rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a baleset egy fénysorompóval védett vasúti átjáróban történt, a körülményeket a rendőrség vizsgálja. A helyszínelés idejére lezárták a vasúti átkelőt, a forgalmat az Orosházi útra és a 47-es számú főútra terelik - tette hozzá. A Mávinform a közleményében azt írta: a helyszínelés idejére a vágányszakaszt lezárták, Telekgerendás és Békéscsaba között vonatpótló busz közlekedik. Az átszállások miatt a Szeged-Békéscsaba vonalon utazóknak 30-60 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk. A vonaton nem sérült meg senki. A baleset idején a fénysorompó működött - írta a Mávinform.

4000 milliárd forint áll rendelkezésre közúti és vasúti fejlesztésekre 2022-ig

2017.03.21.
Homolya Róbert kifejtette: vasúti fejlesztésre mintegy 1500 milliárd forint uniós, közúti fejlesztésekre pedig 1200 milliárd forint uniós és 1300 milliárd forint hazai forrás áll rendelkezésre. A vasúti és közúti fejlesztéseknek köszönhetően 2022-ig mintegy kilencszáz kilométer vasúti pálya újul meg és  kilencszáz kilométer gyorsforgalmi út épül meg. Ennek része az M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Csornától az országhatárig tartó szakaszának  megépítése 140 milliárd forintból, 65 kilométer hosszan. Az építésre a közbeszerzést várhatóan az év második felében írják ki, jövő év elején pedig aláírhatják a vállalkozói szerződéseket. Szintén ebbe a csomagba tartozik az M15-ös út négysávosítása, valamint az M1-es autópálya és Pápa között egy összekötő út építése.  Az államtitkár kitért arra is, hogy a Gysev Zrt. az előző uniós ciklusban csaknem százmilliárd forintnyi fejlesztést valósított meg, a mostaniban pedig már mintegy ötvenmilliárd forintnyi támogatási szerződéssel rendelkezik.  Kövesdi Szilárd, a Gysev Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a két évvel ezelőtt kezdődött, 7,7 milliárd forintos vasútbiztonsági fejlesztés 85 százaléka uniós, a maradék 15 százaléka pedig hazai forrás volt. A beruházással ritkulhatnak a késések,csökken a vasúti közlekedés zavartatásának a lehetősége és növekedhet a vasútvonalak átbocsátó képessége. Szombathelyen és Csornán forgalomirányító központot alakítottak ki, Sopronban pedig ezek felügyeletére egy forgalomellenőrző központot. Katasztrófák esetére egy úgynevezett havaria központot és létrehoztak, amely veszélyhelyzet esetén képes mind a három állomás feladatát egységesen átvenni.  Az új központok létrehozásakor 26 négyzetméter felületű LED monitorfalat telepítettek a központokba, amelyek egy időben jelenítik meg a teljes vonalhálózatot. Korszerűsítették az utastájékoztatást, a korábban szigetszerűen működő alkalmazásokat egy egységes rendszerbe tömörítették.

A tengeri közlekedés biztonságosabbá tételére készül az EU

2017.03.21.
Az ezzel kapcsolatos álláspontot keddi brüsszeli ülésén fogadta el a tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN).Az ECOFIN állásfoglalása szerint a személyhajók utasnyilvántartásának digitalizálása azt teszi lehetővé, hogy baleset esetén a kutató- és mentőszolgálatok azonnal hozzáférhessenek a fedélzeten tartózkodó személyek adataihoz. A tervezett újítás értelmében az adatokat nem a hajózási társaságok tárolják majd, hanem elektronikus formátumban azonnal az illetékes hatóság rendelkezésére fognak állni. A javasolt új szabályok egyúttal azt is előírják, hogy az információk között az utas nevén, születési dátumán, nemén és a vészhelyzet esetén igényelt különleges segítségen túl az utas állampolgárságát is fel kell tüntetni. A nyilvántartásban jelenleg ugyanis nem minden esetben szerepel az állampolgárság, ami megnehezíti az áldozatoknak és hozzátartozóiknak való segítségnyújtást - tették hozzá. A tájékoztatás szerint a felesleges adminisztratív terhek elkerülése érdekében az ECOFIN mentesíti az irányelv átültetésének kötelezettsége alól azokat a tagállamokat, amelyek nem rendelkeznek tengeri kikötővel, illetve a lobogójuk alatt közlekedő hajóval. A rendelkezés hatályba lépéséhez az ECOFIN és az Európai Parlament egyetértése szükséges, ez utóbbinak viszont előbb még el kell fogadnia álláspontját az ügyben. (MTI)

Európában is rajthoz áll majd a Lexus RC F GT3

2017.03.21.
A hazánkban is népszerű utcai Lexus RC F sportkupé versenyautó változata most szerezte meg a sportágat irányító szervezet, a FIA homologizációját, így rajthoz állhat az amerikai és japán bajnokságokon, sőt az évadban több európai futamon is indul majd. Az USA-ban a Lexus két Lexus RC F GT3 versenyautót biztosít a 3GT Racing csapat számára, amely az IMSA WeatherTech SportsCar Championship sorozat GTD osztályában fog versenyezni. Japánban az LM Corsa csapat áll majd rajthoz két ilyen autóval a Super GT sorozat GT300 osztályában. Európában két csapat, a Farnbacher Racing és az Emil Frey Racing versenyzett tavaly a VLN Hosszútávú sorozatban RC F GT3 prototípusokkal; fejlesztőmunkájuk idén is folytatódik, hogy a jövőben még jobb eredményeket érhessenek el az európai GT3 futamokon. A csapatok 2017-ben is rajthoz állnak bizonyos európai versenyeken, többek közt a Nemzetközi GT Open sorozat egyes futamain. Tavaly a Lexus volt az első ázsiai autógyártó, amely győzelmet aratott a VLN Hosszútávú sorozatban, az RC F GT3 prototípus első helyezést ért el az október 8-i Nürburgring Nordschleife futamon. A Lexus tavaly egy másik versenyutójával, az RC F modellből kialakított GT500 géppel is kimagasló eredményeket ért el. A 2016-os RC F GT500 uralta a japán Super GT sorozat mezőnyét, és a SARD csapat, illetve Heikki Kovalainen és Kohei Hirate pilóták mind csapatszinten, mind pedig egyéniben bajnoki címet szereztek a GT500 kategóriában. MŰSZAKI ADATOK Motor                          5,4 literes V8 Teljesítmény               373+ kW (500+ LE) Nyomaték                   nincs adat Sebességváltó            6 fokozatú szekvenciális versenyváltó Menetkész tömeg       1.300 kg

Mától Herczig Norbert is a MOL csapat tagja

2017.03.21.
Március 31-én startol el az Országos Rallye Bajnokság, amelyen a háromszoros abszolút magyar rallye bajnok immár a MOL színeiben áll rajthoz. A szponzorációs támogatást megelőzően a versenyző és a vállalatcsoport már tavaly is együttműködött, amikor a MOL versenybenzinek közül a professzionális versenyfelhasználásra kifejlesztett Racing Fuel RST (Rally Standard) üzemanyagát használva lett első helyezett.  A MOL és a magyar rallye kapcsolata több mint 2 évtizedes. A vállalatcsoport a ’90-es évek közepétől a szakág legjobbjait támogatta, a hatszoros magyar bajnok rallylegenda, Ranga László után Kiss Ferenc volt a cég szponzoráltja, aki a MOL Rally Team pilótájaként 1998-ban és 1999-ben is abszolút bajnok lett. Hasonló teljesítményt nyújtott az elmúlt két évben Herczig Norbert, aki Bacigal Igorral nagy különbséggel tudott bajnokságot nyerni 2015-ben és 2016-ban is. Herczig 2016-ban a MOL saját fejlesztésű MOL Racing Fuel RST (Ralley Standard) névre keresztelt versenyüzemanyagával vágott neki a versenynek, és a szezon első 5 futamából ötöt nyert, július végére magyar bajnok lett, az utolsó három futamban gyakorlatilag már rajthoz sem kellett állnia. Ilyen teljesítménnyel a magyar bajnokságban hosszú évek óta nem rukkolt elő senki. Ennek a kiváló eredménynek és a rendkívül sikeres együttműködésnek köszönhetően lett Herczig Norbert 2017-től a MOL hivatalos szponzoráltja, vagyis a MOL-csapat tagja, és bekerült a magyar sport elit alakulatába, amelyben olyan nevek szerepelnek, mint Szilágyi Áron, kardvívó, Kozák Danuta, kajakos, Babos Tímea, teniszező vagy éppen Gyurta Dániel, úszó.  „Herczig Norberttel ismét egy klasszis csatlakozott a MOL csapathoz. A MOL hazánk meghatározó vállalata, közel 500 töltőállomásunk van az országban, üzemeink működnek Százhalombattán, Tiszaújvárosban és Szeged környékén, termékeink ott vannak a mindennapokban. Támogatásainkkal pedig odaállunk az ifjú tehetségek mögé, és az olyan nemzetközi sikereket jegyző sportolók mögé, mint Herczig Norbert, aki kiemelkedő teljesítménye révén példakép lehet a fiatal tehetségek számára, és aki eredményeivel nagy örömet okoz az egész országnak” – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője.  Március utolsó napjai vészesen közelednek, ezért a SKODA Rally Team Hungaria csapata a jövő héten megkezdi az a versenyautóval való felkészülést. Ezt egy hosszú teszttel indítják, ahol a téli szezonban elkészült fejlesztéseket is ki tudják próbálni. A 2017. Magyar Országos Rallye Bajnokság  március 31-én, a miskolci Speedway Arénában rajtol a prológgal.

Tovább dübörög a családi sikerszéria

2017.03.21.
Az érdeklődő családok számára soron következő legfontosabb dátum március 1. szerda, hiszen ettől a naptól lehet regisztrálni a népszerű, fél évtizedes múltra visszatekintő közlekedésbiztonsági versenyre a „Közlekedik a család” honlapján. A helyszíni megmérettetések mellett több fordulós online vetélkedőt is szerveznek, ahol tavaly hétvégi tesztvezetést, üzemanyag utalványt és ajándékcsomagot lehetett nyerni. Magán a versenyen pedig ezúttal is egy vadonatúj személyautót nyerhet a legügyesebb, legbiztonságosabban közlekedő, legszerencsésebb família. A verseny honlapjának főoldala (forrás: www.kozlekedikacsalad.hu) A verseny helyszínek és időpontok ezekben a napokban körvonalazódnak. Ezekről a fontos tudnivalókkal, és a nyeremény autóról az első sajtótájékoztatón tudhatunk meg többet. A sajtónyilvános eseményre információink szerint március második hetében kerül majd sor. A vetélkedősorozat idén is az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében, az Autószektort kiadó Autós Nagykoalíció, valamint a Skoda szakmai támogatásával valósulhat meg. Garantáljuk, hogy az Autószektor végig ott lesz a versenysorozat felkészülési időszakában és a vetélkedők alatt. Így aki figyelemmel kíséri cikkeinket, az elmúlt évek kérdéssorainak és feladatainak megismerésével, a korábbi nyertesek jótanácsaival, valamint a szervezők által „elejtett” kulisszatitkok révén talán nagyobb eséllyel vághat neki az idei versenynek. Tavaly a Polgár család lehetett a legboldogabb, akik a döntő legeredményesebb csapataként egy vadonatúj Skodával gurulhattak haza (forrás: police.hu) Fontos dátum a március 24-26- is, amikor egészen biztosan érdemes lesz ellátogatni az Automobil&TuningShow-ra. A felvonultatott autócsodák mellett ugyanis az AMTS főtámogató Autós Nagykoalíció jóvoltából a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat élményszerű formában sajátíthatják majd el a kicsik és nagyok. Gyermekeknek is kiváló szórakozást nyújt az AMTS (forrás: amts.hu) Sok sikert, jó utat és biztonságos közlekedést kívánunk a 2017-es „Közlekedik a család” versenyzőinek!

Meddig jó az abroncs?

2017.03.21.
1.       A DOT szám utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját. Ebből az utolsó 4 számjegyből az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet jelöli. Sokan az „idei” abroncsot keresik, pedig a gumiabroncs nem gyorsan romló áru, hasznos tulajdonságait éveken keresztül, változatlan formában és minőségben képes megőrizni! 2.       A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az abroncsok élettartama 10 év. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt gumiabroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak. Vagyis, egy nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár. Lényeges azonban megkülönböztetni az új és a frissen gyártott kategóriát. Utóbbival azokat az abroncsokat jelölik, amelyeknél a gyártástól számítva legfeljebb 3 év telt el. A maximum három éve gyártott abroncs a „frissen gyártott”, míg a 3-5 éve gyártottnál használható az „új” megnevezés. 3.       Miért számít újnak egy öt esztendős abroncs?  Az öregedést különböző kémiai és fizikai folyamatok váltják ki. Annak érdekében, hogy ezekkel szemben megvédjék a termékeket, a gyártás során olyan speciális adalékanyagokat vegyítenek a gumikeverékbe, amelyek meggátolják az oxigénnel és ózonnal történő, az abroncs teljesítményét csökkentő kémiai reakciókat. Ezeknek az adalékoknak köszönhető, hogy a szakszerűen tárolt abroncs akár több évig sem veszít felhasználhatóságából, képességei pedig megegyeznek a gyárból frissen kikerült társaiéval. 4.       Az abroncsok élettartama 10 év. Egy jó állapotú 6 éves abroncs is értékesíthető, azzal a megjegyzéssel, hogy még 4 évig javasoljuk használni. 5.       A lényeg röviden. A gumiabroncs:     Frissen gyártott: 3 éves korig     Új: 5 éves korig. Ez azt jelenti, hogy egy legfeljebb 5 éven át szakszerűen tárolt abroncs megfelel egy új abroncs specifikációinak, és nem veszít a felhasználhatóságából!     Élettartama: 10 év, ezért 10 évesnél idősebb abroncsok használata biztonságtechnikai okokból nem ajánlott! 6.       A hivatalos szakszervizek készségesen adnak felvilágosítást az általuk forgalmazott abroncsokkal kapcsolatban felmerülő bármilyen, a gyártásra, szerelésre, javításra, tárolásra vonatkozó kérdésre.

A KIA AMTS standján bemutatkozik a Sun Aqua Kia Racing Team.

2017.03.21.
A KIA Lotos Cup – lengyel szervezésű 6 európai állomással rendelkező nemzetközi versenysorozat –, Európa legdinamikusabban fejlődő márkakupája, amely 2016-ban az év sportmarketing díját is elnyerte. A műszakilag teljesen egyforma KIA Picantók április végén kezdik meg a versenyszezont Németországban, Oschersleben-ben, az ADAC GT Masters betétfutamaként. Két hétre rá Magyarországra látogatnak, ahol a Hungaroringen a WTCC betétfutamaként szerepelnek. Ezt követően Poznan (Lengyelország), Szlovákiaring (Szlovákia), Most (Csehország) és zárófutamként Monza (Olaszország) szerepel a versenynaptárban. A KIA Picantók 100 lóerős, elsőkerékmeghajtású versenyautók. A kupa szervezői kiemelt figyelmet fordítanak rá, hogy a versenyautók között ne legyenek különbségek, ezért a futóművet kivéve minden széria a Picantókban. Az autóknak meghatározott minimum súlya van, emiatt a túl könnyű versenyzők plusz súlyt kapnak az autóba. Minden versenyt követően a versenybírók mintát vesznek az üzemanyagból és az olajból. Versenyek előtt pedig szúrópróba szerűen motorvezérlő elektronikát cserélnek a Picantókban, így senkinek nem áll érdekében, hogy módosítsa a beállításokat. A gumik utcai E jelzésű abroncsok, melyek felületéből le kell darálni a jobb tapadás érdekében. A szigorú szabályok betartatásával a KIA Lotos Cup a legkiegyenlítettebb versenyt biztosítja, hogy valóban a versenyzők tehetségén múljon az eredményességük. Sun Aqua KIA Racing Team hölgy tagjaival személyesen is találkozhatnak a AMTS-en, március 24-én, 11:00 órakor a Kia standon a (G pavilonban)  

Makó közelében ártalmas vegyi anyagot dobott ki kisteherautójából a sofőr

2017.03.21.
Menekülni kezdett, majd kidobott az autóból egy fehér port tartalmazó dobozt egy kisteherautó sofőrje, amikor meglátta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ellenőrzésre készülnek - tájékoztatta a hivatal kedden közleményben az MTI-t. A sofőr "a közelmúltban" Tótkomlós és Makó között haladt járművével, és az ellenőrzést észlelve hirtelen irányt váltott, megpróbált elmenekülni a járőrök elől - fogalmaztak. A pénzügyőrök üldözni kezdték, és eközben a férfi egy nagyobb kartondobozt dobott ki a teherautóból. Miután megállították a járművet, a pénzügyőrök visszamentek a kidobott dobozhoz, amelyben 45 kilónyi, zacskókba csomagolt, ismeretlen fehér por volt, amelynek egy része szétszóródott. A járőrök értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársait, akik a helyszínen megállapították, hogy a vegyszer Magyarországon nem engedélyezett, és por alakban "ártalmas" besorolású. Mivel aznap folyamatosan esett az eső, a kiszóródott porból pedig vízzel érintkezve veszélyes idegméreg lett, értesítették a rendőrséget is. A sofőr a szállítmányáról semmilyen okmányt, bizonylatot nem tudott bemutatni, a beszerzés körülményeiről pedig többféle, egymásnak ellentmondó változatot adott elő. A sofőrt méreggel visszaélés bűncselekményének gyanúja miatt előállították - írták a közleményben.   (MTI)

A TISPOL SEATBELT akció országos eredményei

2017.03.21.
A TISPOL országos akciója során a rendőrök összesen 3728 alkalommal állapították meg a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztását. A rendőrség a TISPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának Műveleti Csoportja) 2017. évi ellenőrzési terve alapján az európai kampány keretében ezúttal a passzív biztonsági eszközök – a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak – használatát ellenőrizte kiemelten. A járművek ellenőrzése során a rendőrök 3653 alkalommal tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, túlnyomórészt – 3100 esetben – a járművezető nem kapcsolta be a biztonsági övét. A gyermekbiztonsági rendszert 67 alkalommal nem használták, míg 8-an bukósisak nélkül közlekedtek. A hatóságok 44 alkalommal intézkedtek közbiztonsági jellegű jogsértések miatt, ebből 5 esetben körözés hatálya alatt álló személyt fogtak el.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója