Jaguar XF 3.0 V6 S/C AWD teszt - képgaléria

2016.12.20.
Galéria képek: 

Vendée Globe - Fa Nándor túlvan a táv felén

2016.12.20.
Amint az a honlapján olvasható hajónaplóból kiderül, a magyar sportember túljutott azon a helyen, ahol egyik versenytársa, Thomas Ruyant ütközött. "Délebbre leszek jelentősen a hajózási utaktól, nagyon remélem, ott már tiszta a víz" - írta helyzetjelentésében Fa Nándor, aki a bajba jutott hajósok között Stéphane Le Diraisont is megemlítette, akinek hajója árboctörést szenvedett, "szükségvitorlázattal közeledik Ausztrália felé". Hozzátette, hogy "két bajba jutott skipper igyekszik biztonságban partot érni". Stéphane Le Diraison hétfőn került vészhelyzetbe, míg Thomas Ruyant - akinek a hajója "belefúrta az orrát a vízbe", miután azonosítatlan tárggyal ütközött - kedden jelezte, hogy kiszáll a versenyből. Amennyiben ez hivatalossá válik, Fa Nándor előrelép, mert Ruyant eddig előtte haladt. A verseny honlapja szerint az élen továbbra is a francia Armel Le Cléach vitorlázik, neki már csak bő 8200 tengeri mérföldet kell megtennie a célba érkezésig. Fa Nándor hátránya vele szemben 4100 mérföld. A magyar vitorlázó harmadik Vendée Globe-ján indul, melyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méter) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a bolygót. Az 1992/93-as menet során Fa Nándor a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg. MTI

Még erősebb lett a Lamborghini Aventador

2016.12.20.
A 2017-es modellévű Lamborghini Aventador S az Audihoz tartozó olasz sportautómárka új csúcsmodellje. A sima Aventadorhoz képest az átdolgozott aero csomag elöl 130, hátul 50 százalékkal több leszorítóerőt biztosít. Új a hátsó diffúzor, a hátsó szárny három fokozatban állítható, lapos állásban nagyobb végsebesség érhető el. A 6,5 literes, 8500-ig pörgethető szívó V12-es motorban találtak még 40 lóerőt, így már 740 lóerőt ad le, a nyomatéka 690 Nm. A kocsi gyorsulása maradt 2,9 másodperc, és a 350 km/h-s végsebesség sem változott. A hatalmas erőt hétfokozatú, egykuplungos, szekvenciális sebességváltó továbbítja a négy kerék felé, az új szoftver miatt a hátsó tengelyre akár a nyomaték 90 százaléka is juthat. Az Aventador S az első Lamborghini, amely négykerék-kormányzású. A rendszer a hátsó kerekek elsőkkel párhuzamos elmozdításával nagy sebességnél növeli a stabilitást, kis sebességnél az ellentétes irányú elfordítással pedig a manőverezhetőséget. Természetesen a hátsó rugókat és adaptív lengéscsillapítókat is áthangolták a hátsó kormányzás miatt. Az Aventador S száraz tömege 1575 kg, az enyhe csökkenés főleg az új kipufogórendszernek köszönhető. A 100 millió forintba kerülő autó 2017 áprilisától lesz megvásárolható.

Tömegkarambol a ködben, legalább öten meghaltak

2016.12.20.
A francia BFM TV-re hivatkozva azt írják, nagyon sok a sebesült is. A tömeglarambol egy gyorsforgalmi úton történt, Les-Sables-d’Olonne és La-Roche-sur-Yon települések között. 

10,2 millió autó eladásával számol a Toyota 2017-ben

2016.12.20.
A növekedési prognózist elsősorban az észak-amerikai, európai és ázsiai piacok javuló teljesítményére alapozza a Toyota, emellett az új, szinte minden piacon megjelenő C-HR szabadidő-autó iránti keresletben is bíznak. A 10,2 milliós eladási prognózisba természetesen a Toyota autókon kívül a cégcsoport többi autója, a Lexus, Daihatsu és Hino típusai is beletartoznak majd. 2016-ban 10,09 millió autó eladásával számol a Toyota, ami hajszállal elmarad a korábbi 10,11 milliós előrejelzéstől. A Toyota évi egy százalékos bővüléssel számol a közeljövőben, 2017-re már 10,36 autót adnának el. A japán gyártó 2015-ben lett a világ legnagyobb autógyártója, sorozatban negyedszerre. Idén még nem biztos az elsősége, mert októberig csak 8,35 millió autót adott el, miközben a Volkswagen-konszern 8,48 millióval átvette az első helyet.

Különleges söralátét a rendőrségtől

2016.12.20.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság kiemelt figyelmet fordít az ittas járművezetésre történő figyelemfelhívásra. A bizottság a „Zéró tolerancia” jegyében háromezer darab megelőzési feliratokkal és kép illusztrációval ellátott söralátétet készíttetett, amelyet a megyében az akcióhoz csatlakozó éttermekben, sörözőkben, vendéglátóhelyeken osztanak szét a rendőrök. Fotó: police.hu A balesetmegelőzési szakemberek 2016. december 16-án Szolnokon a Jazz Restaurant & Pub-ban adták át a jelen lévő vendégeknek a poháralátéteket, miközben röviden tájékoztatást adtak a programról és a szeszesital-fogyasztás következményeiről.

Ittas vagy bódult állapotban levő sofőrökre vadásztak

2016.12.20.
Azt írták, az európai kampány ezúttal kifejezetten az ittas vagy bódult állapotban lévő járművezetők kiszűrésére irányult. A rendőrök 106 ember ellen indítottak eljárást - áll a közleményben. MTI

Dieter Gass az Audi Sport új főnöke

2016.12.20.
A 66 éves Ullrich 23 évig vezette az Audi Sportot, de idén év végén nyugdíjba vonult, igaz, tanácsadó szerepben továbbra is részt vesz a csapat életében. „Dieter Gass fogja vezetni az Audi Sportot a cég előtt álló átalakulási folyamat során, és ő fogja tovább írni az Audi sikertörténetét a motorsportban” – nyilatkozta Ullrich. Ő úgy ismeri az Audi Sportot, ahogy kevesen. Tudom, hogy az Audi motorsport aktivitása jó kezekben lesz” – tette hozzá a leköszönő sportvezető. „Nagyon élveztem a 23 évet az Audi Sportnál. Nagy sikereket értünk el, megkaptam a lehetőséget, hogy olyan remek emberekkel dolgozzak együtt, akiknek máig hálás vagyok. Az igazgatótanács a nehéz időkben is hitt bennünk, úgy hiszem, megszolgáltuk ezt a bizalmat azzal, hogy újra és újra győzelmeket arattunk és bajnokságokat nyertünk” – folytatta. Gass akkor veszi át az Audi Sportot, amikor az otthagyja a Hosszútávú Világbajnokságot, és a Formula E bajnokságban készíti elő a gyári szereplést, persze a DTM program változatlanul fog tovább futni. A ma 53 éves szakember 1994-ben került az Audi Sporthoz, mérnök volt a túraautós programban, aztán inkább elment a Forma-1-be. 2012-ben tért vissza korábbi munkaadójához, ahol a DTM program vezetését vette át. Az Audi Sport két autót indít a Formula E bajnokságban az ABT Schäffler Audi Sport csapat színeiben, de az alakulat egy évvel később már teljes értékű gyári csapatként vesz majd részt az elektromos formula autók világbajnokságában.
Címkék: 

Kerékpáros menekültek ütköztek frontálisan a határ közelében

2016.12.20.
A furcsa baleset Ausztriában történt, a magyar határ közelében fekvő Güssingben csütörtökön kora este egy kereszteződésben. Mivel papirok nem voltak náluk, személyazonosságuk megállapítása időbe tartott. A rendőrség kiderítette, hogy mindketten afgán menekültek, 21 évesek, és egy menekülteknek fenntartott otthonban laktak a környéken.  A frontális ütközés következtében egyikük azonnal eszméletét vesztette, a másik még el tudott menni segítséget kérni, majd ő is elájult - számol be az esetről az orf.at

A fejlődés még csak most kezdődik

2016.12.19.
  Szakmai jövőképet feltáró utazásunk második mérföldkövéhez érkeztünk, ahol azt vizsgáljuk, hogyan valósulhat meg az autonóm autóvezetés. A legfőbb szempontok a vezetési funkciók elfogadása és a biztonságosság. Ha ezeket az akadályokat műszaki, jogi, morális szempontból sikerül megugrani, széles körben valósággá válhat, amit közel harmincöt évvel ezelőtt még csak Michael Knight, és kedvenc „pajtija”, KITT volt képes megtestesíteni a képernyőkön, a Knigh Riderben. És tudta, és tudta, és tudta… KITT, azaz a „Knight Iparművek Kétezres” gazdája kérésére bárhol ott termett, ahol szükség volt rá A biztonságosság kérdése jelenti az egyik legkomolyabb akadályt a bevezetés és a széleskörű elterjedés előtt. Az önvezető autók mellett kampányolók, a jogalkotók és műszaki szakemberek egyaránt a biztonságos megoldásokra törekednek, így az autonóm járművezetéshez vezető úton a félautomatizált fejlesztési megoldások (pl.: távolságtartó automatika, vészfék asszisztens) egyre inkább elterjednek, és elfogadottá válnak, mint annak idején az ABS vagy az övfeszítő. Az önvezető technológia fejlődését ugyancsak elősegítik azok az autósok, akik tulajdonképpen nem is szeretnek vezetni, egészen egyszerűen csak el akarnak jutni A-ból B-be. A kutatások kimutatták, hogy nagyon sokan vannak olyanok, akiknek az autóvezetés nemcsak hogy unalmas, hanem egyenesen frusztráló tevékenység. El lehet képzelni, hogy ezek a sofőrök hogyan viselkednek az utakon… Nos, a forgalmi torlódások okozta frusztrációkra az autonóm járművek M2M (machine-to-machine, azaz gép a géppel) való kommunikációja, az önvezető technológia hálózati szintű optimalizálása egészen biztosan gyógyírként fog majd szolgálni. A városban kialakuló dugókhoz hasonlóan a hosszú, autópályán való vezetés is fárasztó, következésképpen közlekedésbiztonsági kockázatot jelent. A távolságtartó automatika, a sávtartó asszisztens, a vészfék asszisztens rendszerek mind-mind létező megoldások, egyben az önvezető autózás kirakós játékának puzzle darabjai. Ezekről Rusznák András műszaki igazságügyi szakértő kollégánk egy izgalmas, könnyen emészthető cikket is publikált az Anyukám is érteni fogja rovatunkban egy évvel ezelőtt, ide kattintva érdemes átszaladni rajta. Egy nemrégiben készített tanulmány szerint, a megkérdezett autósok 58%-a szívesen utazna vezető nélküli gépjárművel, és ez az arány a zsúfolt Szingapúrban már (62%), Indiában pedig (85%). Valahogy így képzelték el 60 évvel ezelőtt az autópályázást (forrás: Wikipedia) Sokan éljük az autót, napi társunk a munkába járásban, a munkában, és a magánéletben. Az autónk még személyesebbé válhat a közlekedés színvonalának további fejlődésével. A szakemberek szerint a személygépkocsi hamarosan már önmagában is egy emocionális térré, négykerekű nappalivá válhat. A fél-autonóm funkcióknak, valamint más, a csatlakoztathatóság által nyújtott szolgáltatásoknak köszönhetően autónkat már tulajdonképpen az otthonunk kiterjesztésévé válik. Márpedig a mi kultúránkban az otthon egyértelműen tulajdont is jelent, az autóhoz, mint tulajdonhoz az emberek éppen annyira fognak ragaszkodni, mint az otthonukhoz. Mert autót birtokolni jó… (forrás: aamcommeriam.com) Sokat beszéltünk az ICDP szakmai berkein belül (és az Autószektor vonatkozó cikkeiben) a tulajdonlást kiváltó megoldásokról, így a lízingről is. A nemzetközi értékesítési trendekben egyre erősödik a lízing konstrukció, a magánszemélyeknél még mindig dominál a vásárlás és tulajdonlás. Ezzel el is érkeztünk az önvezető autók evolúciójának harmadik mérföldkövéhez, a tulajdonjog szokásának értelmezéséhez, mely talán a téma leginkább nyitott kérdése, legalábbis egyelőre. Valószínű, hogy sokakban továbbra is megmarad a saját autó birtoklása utáni vágy. Vagy azért, mert a várostól messzebb élnek, vagy pedig azért, mert – és ez egy fontos szempont az autókereskedők számára – ők tényleg szeretik az autójukat és tényleg érzelmi kötődést mutatnak az autójuk iránt. Mind az autóipar, mind pedig az gépjárművek szerelmesei felbátorodhatnak a legújabb ICDP piackutatások eredménye hallatán, miszerint ez a bizonyos gépjármű iránti szenvedély továbbra is fontos szempont marad. De hosszútávon az már sokkal nagyobb kérdés, hogy vajon az egyéni gépjármű tulajdonjog megmarad-e ugyanolyan fontosnak vagy sem, különösképpen a nyugat-európai piacokon. Néhány esztendővel ezelőtt Londonban, egy autómegosztással foglalkozó konferencián, Mark Walker a Zipcar-tól egy emlékezetes kijelentést tett, amikor az autózás kihívásairól beszélt, érintve a torlódás, a levegőminőség, a parkolás és a változásban lévő gépjármű tulajdonjog kultúrájának témáját. „Egy nagy átalakulás kellős közepén vagyunk, és vagy egy milliónyi szokásunk van, amin változtatunk kell.” – mondta a Zipcar ügyvezetője. Érvelését folytatva megjegyezte, hogy egy teljesen integrált városi autómegosztási rendszer kedvező megoldás lehet a mobilitási igények kielégítésére, de csak akkor, ha ez a szereplő valódi integráló szereppel bír az ügyfélkezelés, hálózati menedzsment, és a városvezetés célkitűzéseinek megvalósítása terén. A Zipcar egy ilyen szereplő a piacon, és mint ilyen, komoly lobbi tevékenységet folytat a városi döntéshozók kegyeinek elnyerése érdekében. Úgy tűnik, sikeresen, hiszen Madrid, Milánó, Brüsszel, Oslo, Dublin, Párizs érdeklődését már felkeltette, és a lista egyre csak növekszik. A Zipcar egyszerűen tud nagyszerű lenni (forrás: bloomberg) Arról beszélünk tehát, hogy a gépjármű egyre hasznosabbá válik, miközben a tulajdonjog irányi elkötelezettség vélhetően gyengülni fog. Az autógyártók – bár korábban jeleztük, hogy a szolgáltatások piacán még nem igazán mocorognak –beszállítóként igen intenzíven „támogatják” a folyamatot. A Toyota például befektetett az Uber-be, GM a Lyft-be, VW a Gett-be, és a sorból nem marad ki a BMW vagy éppen a Daimler sem. Az emberek a kényelemre törekednek, és időt szeretnének spórolni, ebben pedig kinek lehetne nagyobb tapasztalata, mint az autógyáraknak? Az autóiparnak tehát egyértelműen kiemelkedő a szerepe, és végső soron úgy tűnik, hogy hosszú távon mégiscsak többek akarnak lenni, mint egy egyszerű beszállító. Kérdés, hogy milyen mélyen tudnak beépülni ebben a folyamatosan formálódó szektorba. A Volkswagen 300 millió dollárral vásárolta be magát a Gett-be. Talán ezzel próbálják újrapolírozni a márka reputációját? (forrás: automobil-produktion.de) Összefoglalva tehát a vezető nélküli technológiában megvan a lehetőség, hogy nemzetközi sikertörténet legyen, egyben a mobilitás új aranykora alakulhasson ki belőle. Segítségével új értelmet nyerhet a városi közlekedés, mozgásban tartva az embereket és a forgalmat, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy fennmaradó szabadidejüket hatékonyan osszák be. A megvalósítás felé vezető úton az autógyártóknak és a szolgáltatóknak komolyan el kell gondolkodniuk arról, hogy hova állnak ebben dinamikusan változó ökoszisztémában. Kép: A Mercedes Benz vezető-nélküli koncepcióautója (forrás: Daimler/Mercedes Benz) Az autómegosztás, a telekocsi és az integrált utazási portálok azt mutatják, hogy az út, amely az önvezető autók előtt áll, a gépjármű magántulajdon fontosságát le fogja csökkenteni, és ebből kifolyólag az ügyfeleket távolibbá teszi. Ugyanakkor a fél-autonóm, biztonságvezérelt és más, kapcsolódó szolgáltatásokkal rendelkező gépjárműveket még otthonosabbá teheti. Ez jelentheti azt a kapcsolódási felületet, melyen keresztül az autógyártók és kereskedők mégis közeli kapcsolatban maradhatnak majd az ügyféllel. Aki a legjobb megoldást tudja nyújtani az ügyfélnek a mobilitási formáját tekintve, az a szereplő lehet az, aki komolyan formálhatja az autonómia jellegét, és a széleskörű elterjedésének ütemezését. A cikk forrása Ben Waller – Don’t stop moving című ICDP blogbejegyzése  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója