Szmogriadó van több kínai városban, korlátozzák a forgalmat

2016.12.19.
A riadót pénteken vezették be a szóban forgó északkeleti városokban, és egyelőre szerdáig tartják érvényben. Az állami média jelentése szerint csak Pekingben több mint 700 cég termelését állították le a hatóságok, és felfüggesztettek sok építkezést is. Emellett korlátozták a repülőjáratok és a forgalomban lévő gépjárművek számát. Utóbbinak a közlekedési rendőrség szerez érvényt a rendszámtáblák figyelése alapján. A szmogriadót hirdető városokban bezárták az iskolákat. A kórházakban megpróbálnak felkészülni arra, hogy sokkal több embert kell ellátni a levegőszennyezéssel kapcsolatos betegségek miatt. Kínában gyakoriak a szmogriadók, amit azzal magyaráznak, hogy az ipar nagymértékben támaszkodik a szénre, és sok a régi, a levegőt jelentősen szennyező gépkocsi. A légszennyezés általában az ország északi részén a legsúlyosabb, ahol a legtöbb ipari létesítmény van, és inkább télen, amikor megugrik a városok energiafogyasztása.

Szilveszter Rallye - 24 márka csap össze a Hungaroringen

2016.12.19.
 A keddi tesztet és a szerdai gépátvételt követően 15 óra 30-kor indul meg a száguldás egy belső szakasszal, és várhatóan csütörtökön öt óra után ér véget a 2016-os szezonzáró versenye. Noha ezúttal belépőt kell venni a kilátogató nézőknek, a 14 éven aluliak és az érvényes, fényképes MNASZ-igazolvánnyal rendelkezők ingyen tekinthetik meg a viadalt. Vélhetően mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-től 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 18. verseny lesz a viadal történetében. Ráadásul olyan, amelyen ismét a legtöbb rekord veszélybe kerül, sőt, több már a nevezéskor meg is dőlt. - Összesen 291 induló lesz, ami abszolút rekord a verseny történetében, akik közül ezúttal hét előfutónk lesz. Külön öröm számunkra, hogy egyre több hölgy is ott van az indulók között, és idén ötvenhárman állnak rajthoz. Szintén történelmi adat, hogy összesen huszonnégy márka képviselteti majd a viadalon, amelyek közül ismét a Ladából lesz a legtöbb a mezőnyben, szám szerint 91. Minden adott tehát ahhoz, hogy valóban egy kivételes versennyel búcsúztassuk a 2016-os esztendőt – jelentette ki a verseny egyik főszervezője, Füredi András. A Szilveszter Rallye főszervezője elmondta, a nézők számára ingyenes lesz a parkolás, mégpedig a mogyoródi pálya főbejáratával szemben kijelölt területen, illetve a Hungaroring nagy parkolójában tehetik majd le autóikat. Ugyanakkor idén már belépőt kell fizetni a bejutásért – 2000 forint fejenként, és a jegy mindkét napra érvényes –, ugyanakkor a 14 éven aluliak és az érvényes, fényképes MNASZ igazolvánnyal rendelkezők ingyen tekinthetik meg mindkét nap a versenyt. A belépők már a teszt napjától, december 27-étől megvásárolhatóak a főbejárat melletti jegypénztárban, míg a többi napokon további négy helyszínen hozzájuthatnak a belépőjükhöz az érdeklődők, melyek pontos helyét a hivatalos honlapon találhatják majd meg (www.szilveszterrallye.hu). - Szerdán délután fél négykor rajtol el a mezőny egy belső szakasszal, és miközben megy a verseny, folyamatosan zajlik majd a rajtceremónia. Kedden reggel fél nyolctól délután ötig lesz folyamatos a program az egymást váltó szakaszokkal. Újítás az idei évben, hogy december 29-én, az utolsó belső gyorsasági stop állomása után a boxutca elején fakultatív Drift Zónát alakítunk ki a versenyzők számára, ahol felszabadult gumifüstölés nyújthat feledhetetlen látványt a közönség számára. A nézők a paddock kerítése mögül, valamint a Gold tribünről láthatják a célba érkező kedvenceik mutatványait – árulta el Garamvölgyi Zoltán, a XVIII. Szilveszter Rallye másik főszervezője.

Buszbaleset: már négy halálos áldozat - kártérítési előleget fizet az utazási iroda

2016.12.19.
- Négyre emelkedett az M3-as autópályán szombat éjjel történt buszbaleset halálos áldozatainak száma - számolt be az M1 aktuális csatorna hétfő reggel. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató-főorvosa az M1-nek azt mondta: két középkorú nőt életveszélyes állapotban vittek kórházukba. Mindkettejüket több órán keresztül operálták vasárnap. Állapotuk stabilizálódott, intenzív osztályon helyezték el őket. Az egyik betegnek azonban voltak más kísérő betegségei, amelyek arra utaltak, hogy nehéz időszak áll előtte. Végül ez a nő az éjszaka folyamán meghalt. Korában írtuk: Az M3-as autópályán Mezőkeresztes és Mezőkövesd között történt balesetben hárman meghaltak, több tucatnyian pedig megsérültek. Az iroda közleménye szerint a baleset okainak felderítése a hatóságok részéről folyamatban van, de az autóbuszon utazók tájékoztatása szerint a baleset elkerülhetetlen volt egy, az autóbusz elé előzésből visszatérő, megperdülő és a busznak csapódó személygépkocsi miatt. A több évtizedes gyakorlattal rendelkező autóbuszvezető megkísérelte az ütközést elkerülni, de a manőver az autóbusz felborulását eredményezte - közölte az iroda. - Miután a balesetért való felelősség megállapítása még hosszabb időt igénylő vizsgálatot igényel, de a tragédiában érintett családok most szorulnak segítségre, a Grand Tours 2000 Kft. Ügyvezetése úgy határozott, hogy felelősségének elismerése nélkül kártérítési előleget fizet az érintettek, illetve családjaik részére, amely összeg a felelősség megállapítása után kerül elszámolásra a károkozó felelősségbiztosításának terhére" - olvasható a közleményben, amely rögzíti: a halálos balesetet szenvedettek családjai részére 500 ezer forintot kívánnak utalni, míg a súlyosan sérült utasokat megkeresik, és "tájékozódás után nekik is segítenek". Az utazási iroda a Facebookon kéri az érintett utasait, illetve hozzátartozóikat, hogy jelentsék be igényeiket a Grand Tours 2000 Kft. debreceni székhelyén.

Tizennyolc brit repülőtéren sztrájkolnak karácsony előtt

2016.12.19.
A munkavállalókat képviselő Unite szakszervezet hétvégi bejelentése szerint a Swissport globális repülőtéri szolgáltató cég nagy-britanniai részlegénél másfélezer jegykezelő, csomagkezelő és teheráru-forgalmi alkalmazott teszi le a munkát december 23-ától 48 órára. A tervezett sztrájk a négy legnagyobb londoni repülőteret, Heathrow-t, Gatwicket, Stanstedet és Lutont is érinti. Az akció emellett kiterjed Aberdeen, Belfast, Birmingham, Bristol, Bournemouth, Cardiff, Doncaster, a közép-angliai térséget kiszolgáló East Midlands, a skóciai Edinburgh és Glasgow, valamint Leeds/Bradford, Manchester, Newcastle és Southampton repülőtereire. A Unite közölte: a Swissport a következő három évre összesen 4,65 százalékos béremelési ajánlatta állt elő, ez azonban alig tart lépést a várható inflációval. A szakszervezet közölte ugyanakkor azt is, hogy "heti hét napon, napi 24 órában" kész újbóli tárgyalásokra a céggel. A sztrájkot az alkalmazottak 62 százaléka megszavazta. Az előzetes adatok szerint december 23-án lesz a legnagyobb forgalom a brit repülőtereken. Egyedült Heathrow-n több mint 200 ezer érkező és induló utassal számolnak aznap. A múlt héten a British Airways légitársaság utaskísérői is sztrájkterveket jelentettek be, ennek az akciónak az időpontja azonban még nem ismert.

Kilenc halott, 40 súlyos baleset hétvégén az utakon

2016.12.19.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 465 személyt fogott el, közülük 77 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 321 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 524 személyt állítottak elő, köztük 238 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 61 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

23 év: 30 millió motor, 1 millió autó, 5 milliárd lóerő

2016.12.18.
„30 millió motor és 1 millió autó jelentős mérföldkő az Audi Hungaria 23 éves történetében”, mondta Peter Kössler, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója. Büszke vagyok, hogy ezt a jubileumot immár több mint 11.400 fős csapatunkkal közösen értük el. A jövőben is számítunk munkatársaink elkötelezett munkájára és nagyszerű teljesítményére, amelynek köszönhetően prémium minőségű motorjaink és autóink szerte a világon lenyűgözik vevőinket.” A jubileumi autó egy catalunya piros Audi TT RS Coupé. Az Audi Hungariánál augusztusban kezdődött a TT modellsorozat legsportosabb tagjának sorozatgyártása. Az autó szíve, a 30 milliomodik győri erőforrás, egy sportos öthengeres motor, amely idén sorozatban hetedszer nyerte el az „Év Nemzetközi Motorja“ díjat. A motor 400 lóerő teljesítményével gondoskodik a különleges vezetési élményről. Borkai Zsolt az Audi Hungaria, a város és az itt élő és dolgozó emberek sikerének nevezte ezt a jubileumot. „A város büszke arra, hogy az Audi városa, ezért igyekszik döntéseivel a vállalat és a munkavállalók jó közérzetéről gondoskodni. Sokat adunk és sokat is kapunk, ettől vagyunk együtt ilyen erősek, ettől tud Győr ilyen dinamikus léptékben fejlődni! Az Audi Hungariánál 1994-ben indult a motorgyártás. Az első győri motor egy négyhengeres, ötszelepes erőforrás volt. Az évek során folyamatosan bővült a motorgyártás portfóliója, újabb motortípusokat vezettek be, míg mára az Audi Hungaria a világ legnagyobb motorgyárává fejlődött. A vállalatnál aktuálisan 216 motorvariáns készül, naponta összesen 8800 négy-, öt-, hat- és nyolchengeres erőforrást gyártanak a győri munkatársak. Az elkészült 30 millió motorral összesen mintegy 5 milliárd lóerő került a világ útjaira. Az Audi Hungaria tevékenysége 1998-ban a járműgyártás területével bővült, kezdetben az Audi sportmodelljének, a TT-nek az összeszerelésével, amelyet további modellek követtek. Győrben készült többek között az Audi RS3 és az Audi A3 Cabriolet mellett az Audi TT Coupé és Roadster modellek második generációja is, kiegészülve a legsportosabb változatukkal, az RS modellekkel. 2013-ban nyitott meg a vállalat teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyára, ahol a szerelde mellett felépült a présüzem, a karosszériagyár és a lakkozó is. Az új járműgyárban indult el az Audi A3 Limousine, majd az A3 Cabriolet sorozatgyártása, valamint az Audi TT-sorozat harmadik generációja is a győri gyártósorokról gördült le. Hamarosan egy újabb modellel, az Audi Q3-mal bővül a győri járműgyártás palettája. A vállalat már megkezdte az előkészületeket az új modell gyártására, egy új, 80.000 m2-es karosszériagyár építésével.
Címkék: 

Frank Péter: Budapesten is fejlesztjük az automatizált vezetést

2016.12.18.
– Mi kell ahhoz, hogy újabb szintre lépjen az autonóm vezetés? – Az autonóm vezetés funkciói hatfokozatú skálán (0-tól 5-ig jelölik – a szerk) osztályozhatók. Közforgalmi úton törvényileg jelenleg a kettes szint megengedett, itt a sofőr folyamatos felügyelete mellett működnek az automatizált funkciók, a sebességtartó, a sávtartás és a többi ismert rendszer. A hármas szintű automatizálás már nem követel folyamatos felügyeletet a járművezetőtől, hanem a rendszernek, felismerve saját korlátait, időben kell jeleznie, hogy a sofőrnek vissza kell vennie az irányítást. Itt még műszaki és jogi problémák is felmerülnek, a két területen párhuzamosan halad a munka. – Hogyan lehet ezeknek a kihívásoknak megfelelni? – Néhány egyszerűbb asszisztenstől eltekintve a legtöbb automatizált vezetési funkcióhoz redundáns vezérlésre van szükség, azaz olyan másodlagos vezérlőrendszerre, független energiaforrással, amely az elsődleges rendszer hibája esetén üzembe lép. A Knorr-Bremsénél több, mint 110 éves tapasztalat halmozódott már fel redundáns biztonsági rendszerek területén. Ezek biztosítják, hogy ne történhessen olyan hiba a gépben, amely az ember által vezetett jármű biztonságát veszélyezteti. A jövőben az automatizált járműnek azokat a funkcióit is hibatűrővé kell tenni, amelyek hibája esetén a sofőrre majd már nem számíthatunk. – Az érzékelők területén milyen fejlesztések zajlanak? – Ma már a járművek nemcsak saját állapotukról gyűjtenek információkat különböző szenzorokkal, hanem a környezetükről is. A saját állapotról az információk például a nyomás-, perdület-, gyorsulás-szenzorokból, a kerekek sebességét mérő szögsebesség-szenzorokból származnak. A környezetről adnak információkat például a radarok, a kamerák, az ultrahangos szenzorok. A szenzorok felbontása, pontossága és a gyorsasága elemi jelentőségű, ezeknek folyamatos a fejlesztése. A különböző és a jármű környezetének eltérő területeit lefedő szenzorok jeleinek a fúziójából alakítja ki a gép a környezetéről alkotott modellt. A jelfúzió fejlesztésében szintén sok még a lehetőség. A jelfeldolgozás gyorsaságának jelentőségére jó példa, hogy a tizenhat tonnás össztömegű tehergépjárműveknél előírt automatikus vészfékező rendszer törvényi követelményei az ütközés energiájának jelentős csökkentését írják elő, de nem követelik meg az ütközés biztos elkerülését. A legtöbb ilyen rendszer ugyanis ma még nem képes a féktávolságon kívül, időben felismerni az ütközés veszélyét. – Akkor itt van szükség komoly előrelépésre ahhoz, hogy szintet lehessen lépni? Az IAA kiállításon a Knorr-Bremse pótkocsi szerelvénye autonóm manővert mutatott be – Sok feladat áll még előttünk. Ezek részben műszaki problémák, részben pedig jogi és etikai kérdések. – A haszonjármű és a személygépjármű szegmensben hogyan jelenhetnek meg ezek a technológiák? – A két terület párhuzamosan fejlődik, ám sajátosságaik miatt eltérő motivációk vannak a fejlesztés hátterében. Egy nyerges szerelvény tömege nagyjából húszszor nagyobb egy átlagos személyautóénál és formája, mérete is eltérő. A haszonjárművek gyakran több járműtagból állnak, vontatóból és vontatmányból, magas a súlypontjuk, egyszóval komplex a dinamikus viselkedésük. A haszonjárműveknek különböző tengelyképlete lehet. Európában a leggyakoribb típus a 4×2 nyerges vontató háromtengelyes félpótkocsival, de számos más változat is fut az utakon. A tengelyek száma sok esetben a jármű használata közben sem állandó, hiszen vannak emelhető tengelyek is. Ezek és hasonló körülmények szabályozási kihívásokat jelentenek a mérnököknek. – Az automatizált vezetéssel kapcsolatban milyen fejlesztések folynak Budapesten? – A budapesti a Knorr-Bremse haszonjárműves üzletágának legnagyobb kutatás-fejlesztési telephelye. Sokrétűek a feladatok: a járműdinamikát szabályozó szoftveres funkciókat, a vezérlőelektronikák hardverét, a fékrendszerek egyéb komponenseit, szelepeit fejlesztjük itt. A magyarországi kutatás-fejlesztési központban működik az advance engineering azaz előfejlesztési osztály is, ahol a távolabbi jövő számára kutatjuk a műszaki megoldásokat. Tesztközpontunkban szimulátorokkal támogatott próbapadokon teszteljük a komponenseket és végezzük a rendszerintegrációt. A budapesti központunkból vezényeljük a járműves méréseket, amelyek részben zárt tesztpályán, részben pedig felügyelt közúti tartós teszteken végzünk. Telente a magyar tesztmérnök csapat Svédország legmélyebb tavának, a Hornavan tónak a jegén teszteli a járműveket extrém körülmények között. De Budapesten készült a Knorr-Bremse által a világon elsőként bemutatott SAE 4-es szintű autonóm nyerges szerelvény is, amely járművezető jelenléte nélkül képes önálló manőverezésre a telephelyen. Somos József

Snowkhana, ahogy még sosem láttad

2016.12.18.
A YouTube-on hatalmas nézettséget elért, Ken Block főszereplésével forgatott Gymkhana-videók sikere nyomán született meg a Snowkhana sorozat, amelynek legújabb darabját apró játékfigurákból és LEGO-kockákból keltették életre fáradságos munkával, képkockánként fotózva – egyfajta főhajtásként John Lewis karácsonyi reklámfilmje előtt. Ha kell egy kis segítség az összes filmjelenet beazonosításához, itt egy puska: Anchorman, Vissza a jövőbe,Bullitt (Mustang), Gyémántok az örökkévalóságnak (Mustang), Mi a manó, Jégvarázs, Forrest Gump, Szellemirtók, Harry Potter és a titkok kamrája, Jégkorszak, Télapu, Scooby-Doo, Ágyúgolyó futam, A birodalom visszavág, Halálos iramban, A Lego kaland, Narnia krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, és Toy Story. A stáblistán felvillan még Batman, Ben 10, a Magányos lovas, Raffaello, a tini nindzsa teknőc, valamint a Gru egyik minyonjának neve is. A teljes produkció elkészítése alig több mint egy hónapot vett igénybe, és a forgatás teljes anyagszükséglete 17 LEGO-fa, 11 flakon hó-spray, hét karton-ház és egy nagy flakon purhab volt – ja, és egy pár harisnyanadrág, amit John Lewis karácsonyi filmjében a trambulinhoz használtak.

Az OXXO Racing a Kia Lotos Cup-ban!

2016.12.18.
Vogel Adrienn és Krajnyák Petra jelen állás szerint az egyetlen női alakulat lesz a lengyel sorozatban, mely olyan nagy versenyek betétfutama szokott lenni, mint a WTTC, DTM, Truck Race. A két női pilóta Suzukiból ül át a Kia volánja mögé, melyet Adrienn már élőben is látott versenyezni: „Nagyon keményen versenyeznek, Most-ban láttam pár futamukat, alapos felkészülés kell, ha jó eredményt akarunk elérni, márpedig ez a cél” - mondta el Vogel Adrienn. „Új kihívás lesz számomra, nemzetközi mezőnyben még nem versenyeztem, de bízom benne, hogy az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva dobogóért tudok majd harcolni.” Krajnyák Petra mögött még nincs annyi rutin, mint amivel csapattársa rendelkezik, így más célokkal is vág neki a sorozatnak: „A nemzetközi versenyek által, biztos vagyok benne, hogy rengeteg kihívás és tapasztalatszerzés vár rám a következő szériában. Úgy gondolom, hogy minél szélesebb a verseny helyszínek palettája, annál többet lehet tanulni és fejlődni. Bizonyos vagyok benne, hogy a számomra teljesen idegen pályák rengeteg izgalmat és reményeim szerint számos sikert is hoznak majd az életembe. Biztosan kemény munka lesz, de a jó autó, a jó csapathangulat és az egész helyzet varázsa mellett el fog törpülni minden nehézségjellege a dolognak. Célom, hogy az edzőm és én is elégedettek lehessünk az eredményekkel, hiszen még most is kezdőnek számítok, bár már várom, hogy a befektetett idő és energia még jobban jelentkezzenek az elért eredményeimben. Izgatottan várom az új szezont egy remek autóval. Meglátjuk mit tudunk kihozni egymásból.”

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója