Kávézaccból állítottak elő biodízelt kutatók

2013.09.12.
Az intézmény szakemberei az Amerikai Kémiai Társaság (ACS) Indianapolisban rendezett 246. Országos Találkozóján és Kiállításán összegzik ígéretes felfedezésüket.    A kutatók - az egyetem két hallgatója és egy professzora - 2010-ben vágtak bele a projektbe és egy ötgallonos vödörbe gyűjtötték az egyetem kampuszán működő kávézóból a zaccot. Háromlépcsős módszerrel állítottak elő bioüzemanyagot. Először kivonták az olajat a zaccból, majd a triglicerideket biodízellé alakították. A zaccot megszárították és a biodízel tisztítására használták. Utolsó mozzanatként pedig elégették a hátramaradt zaccot, hogy a tüzelhető biomasszához hasonló alternatív energiaforrást nyerjenek.   Az előzetes eredmények szerint a felhasznált kávézacc olajtartalmának aránya 8,37 és 19,63 százalék között mozgott, és a kávéolajból nyert biodízel megfelelt a nemzetközileg érvényes minőségi követelményeknek. A módszer - a nyers biodízel megtisztítása a szárított zaccal - kevésbé hatékony, mint a hagyományos finomítási eljárások, ugyanakkor a költségek szempontjából ígéretes alternatívával kecsegtet. A jövőbeli kutatások a kávézaccból nyert aktív szén tisztítási hatékonyságának javítására fognak fókuszálni.   A fosszilis dízelhez képest a tisztább égésű biodízel kevesebb szén-monoxidot, szénhidrogént és lebegő részecskéket bocsát ki. Csak az Egyesült Államokban évente több mint egymillió tonna kávézacc termelődik, amelynek legnagyobb hányada a szeméttelepeken köt ki.    A kutatók szerint módszerük nem csupán a szeméttelepek nagy területeit szabadítaná fel, de egyszersmind olyan biodízel előállításának lehetőségével kecsegtet, amelyet nem a táplálékforrásként is jelentős kukoricából és szójából nyernek, hanem más természetes anyagból - olvasható a ScienceDaily című ismeretterjesztő hírportálon.    (http://www.sciencedaily.com/releases/2013/09/130909152932.htm)MTI 
Címkék: 

A CAR-REC Kft. megkezdte tudatformáló kampányát

2013.09.12.
A CAR-REC Kft. 2003-ban történt alapítása óta elkötelezett küzdelmet folytat a roncsautók környezetvédelmi szabályoknak megfelelően történő begyűjtése, előkezelése és hasznosítása érdekében.Magyarország Európai Unióba történt belépésekor kötelezettséget vállalt a szakterületre vonatkozó jogszabályi kötelezettségek maradéktalan átvételére, a roncsautók engedéllyel rendelkező bontó-/hulladékkezelő üzemekbe történő irányítására, az ezzel összefüggésben felmerülő visszaélések visszaszorítására.Sajnos uniós tagságunk elmúlt 9 évében nem sikerült tudatosítani a lakosságban annak szükségességét, hogy a nála képződő összetett műszaki termékek hulladékait, így a roncsautókat is csak arra engedéllyel rendelkező bontó-/hulladékkezelő üzemeknek adhatja át, az itt kapott bontási-átvételi igazolással hajthatja végre a jármű forgalomból történő végleges kivonását, ezzel szűnik meg maradéktalanul a járműre vonatkozó adó- és biztosításfizetési kötelezettsége.Ennek fő oka a lakosság környezettudatosságának hiánya, amely alapvetően az oktatási rendszer ide vonatkozó elemeinek hiányosságaira vezethető vissza.Az illegális autóbontók, hulladékbegyűjtők a környezetvédelem és a közlekedésbiztonság legalapvetőbb szempontjait is figyelmen kívül hagyva végzik tevékenységüket, amelynek eredménye a roncsautókból származó környezetszennyezés növekedése és a roncsokból minősítés nélkül kibontott, majd a még működő járművekbe visszaépített alkatrészek által okozott közlekedés-biztonság veszélyeztetés fokozása. Az „Autóroncsok a fenntarthatóság szolgálatában” című, KEOP-6.1.0/B/11-2011-0177 pályázati azonosítójú projekt keretében a CAR-REC Kft. a lakosság környezettudatosságának növelése érdekében a képi-, az írásos és az Internet-es média kereteit kihasználva, nyílt színi rendezvényt szervezve, valamint közép- és felsőfokú oktatási intézményekben előadást tartva kívánja elősegíteni a roncsautókkal kapcsolatos megfelelő eljárásmenet lakosságban történő tudatosítását.A projekt 2013. július 1-je és 2014. május 31-e között valósul meg, melyhez a nevezett pályázat keretében, 95%-os támogatás mellett az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam 36.076.250 Ft vissza nem térítendő támogatást nyújt.   
Címkék: 

Devizapiac - Valamelyest gyengült a forint

2013.09.12.
Az eurót délelőtt tíz órakor 300,55 forinton jegyezték a reggeli 299,73 forint után. A svájci frank jegyzése 242,15 forintról 242,73 forintra nőtt, a dolláré 225,21-ről 225,88-ra, a japán jené pedig 2,2627-ről 2,2697-re. Az euró dollárárfolyama minimálisan erősödött, 1,3303-ra a kora reggeli 1,3321-ről.MTI 
Címkék: 

A Mol nem fogadta el a befektetői ajánlatokat

2013.09.12.
A Mol Nyrt. az érdekeltségébe tartozó Emona Investment Kft.-n keresztül szerdán tett ajánlatot a Magnolia Finance Ltd. által kibocsátott, Mol-részvényekre váltható kötvények megvásárlására. A 610 millió euró össznévértékű, lejárat nélküli értékpapírokból az Emona maximum 244 millió eurónyit kívánt megvásárolni, pénzbeli elszámolás ellenében. Az ajánlat közös lebonyolítói a Citigroup Global Markets Limited és a Deutsche Bank AG, London Branch.A luxemburgi tőzsde oldalán közzétett tájékoztató szerint a kötvények minimális ajánlati ára 83 százalék.A Mol még 2006 márciusában értékesített 6 millió 7479 darab Mol részvényt a Magnolia Finance Limited részére 20 515 forintos árfolyamon, a Magnolia pedig 610 millió euró összértékben, egyenként 100 ezer euró névértékű, lejárat nélküli, átváltható értékpapírt bocsátott ki, amelyeket nemzetközi pénzügyi befektetők részére érékesített. A Magnolia a tranzakcióval 5,58 százalékos befolyást szerzett a Molban. A kibocsátott kötvények 2011. március 20-a és 2016. március 12-e között "A" sorozatú Mol törzsrészvényekre válthatók át. Az átváltható értékpapírokat névértéken bocsátották ki, az első tíz évben az utánuk fizetendő éves kamat mértéke 4 százalék, értékesítésükre 26 670 forint/részvény átváltási árfolyam figyelembevételével került sor. A Mol felsővezetői közül többen rendelkeznek Magnolia kötvényekkel.MTI 
Címkék: 

Vegyesen nyitottak a nyugat-európai tőzsdék

2013.09.12.
A frankfurti DAX-30 0,07 százalékkal emelkedett, a londoni FTSE-100 0,02 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,03 százalékkal esett a piacnyitást követő percekben.   A londoni index 0,07 százalékos javulással, a frankfurti 0,58 százalékos többlettel, a párizsi 0,06 százalékos emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést.MTI 
Címkék: 

A vállalatok innovációs aktivitása és bevételei

2013.09.12.
A tanácsadó cég legújabb, a Világgazdasági Fórumon kiadott  tanulmánya szerint a világ top 20 százalékába tartozó innovátorok  arra számítanak, hogy növekedési rátájuk az elkövetkező 5 évben a  globális átlag duplájára, a legkevésbé innovatív vállalatok  eredményeinek háromszorosára növekszik majd. A tanulmány szerint a  világ leginnovatívabb vállalatai több mint 60 százalékos növekedést  jósolnak maguknak a következő öt évre, ez 250 milliárd dollárt  meghaladó pluszbevételt jelent számukra.       Az elemzés alapjául szolgáló felmérésben 1757 vezetőt kérdeztek  meg az innovációval kapcsolatos szokásaikról, véleményükről és  terveikről, 25 ország 30 különböző gazdasági szektorából.       A vállalatok a tanulmány szerint alapjaiban változtatják meg  innovációs módszereiket napjainkban. Az innováció már túllépett a  termékeken és szolgáltatásokon, mára már az üzleti modellek, a  működési rendszerek és a fogyasztói szokások körét is rendszeresen  érinti. Ráadásul a belső és külső partnerek egyaránt  elengedhetetlenné váltak az innovációs törekvések megvalósításához.      "Az innováció mindennapossá vált. Öt évvel ezelőtt szinte minden  üzletágban a Kínába való terjeszkedést tartották a legerősebb  növekedési lehetőségnek. Ma a vállalatok viszont az innovációban  látják a legnagyobb növekedési potenciált" - idézi a tanácsadó cég  közleményében David Percivalt, a PwC globális ügyfél-innovációért  felelős csoportjának vezetőjét.      Míg kezdetben az innovációt a fejlett országok technológiai és  fogyasztói termékeket gyártó cégeinek kiváltságaként tartották  számon, mostanra a vállalati növekedés kulcstényezőjévé vált,  szektortól és földrajzi adottságtól függetlenül. A tanulmányban  megnevezett vezető innovátorok a legkülönfélébb szektorok és  területek szereplői, az egészségügytől kezdve az autóiparon át a  pénzügyi cégekig, s Indiától kezdve Hollandián keresztül egészen  Brazíliáig bezárólag mindenféle cég található az élbolyban.MTI 
Címkék: 

BÉT - Mérsékelt emelkedésre számítanak az elemzők

2013.09.12.
Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint fél százalék körüli emelkedés jöhet a magyar piacon, miután a nemzetközi tőzsdeindexek emelkedtek. Hozzátette: a szíriai konfliktus diplomáciai úton történő kezelésének reménye is erősíti a befektetők bizalmát.    Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta: alapvetően pozitív hangulatban telik a kereskedés, a BÉT a szerdai zárószintek környékén nyithat. Az elemző szerint az elmúlt napok lendülete fogyni látszik, ugyanakkor nem számít komolyabb esésre. Véleménye szerint csütörtökön a kereskedést befolyásoló fontosabb makroadatok közül csak a heti amerikai munkanélküliségi adat lehet hatással a piacra.   A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 295,09 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 18 387,99 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 570 forinttal, 3,54 százalékkal 16 670 forintra erősödött, 6,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 76 forinttal, 1,79 százalékkal 4325 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,95 százalékkal 319 forintra emelkedett, forgalma 286,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,28 százalékkal 3620 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 186,0 millió forintos forgalom mellett 160 forinttal, 0,80 százalékkal 19 900 forintra esett.MTI 
Címkék: 

Devizapiac - Nem változott a forint árfolyama

2013.09.12.
A svájci frankot a szerdai 241,94 után 242,15 forinton jegyezték hétfő reggel. A dollár jegyzése a szerdai 225,16 után 225,21-en állt. A japán jen árfolyama 2,2528 forintról 2,2627 forintra változott.MTI
Címkék: 

Meghosszabbított pályázat földgázüzemű autóbuszokra

2013.09.11.
A közlemény szerint a tárcához az elmúlt időszakban számos kezdeményezés érkezett a határidő kitolására. Egyebek mellett a pályázat beadása előtt kötelezően lefolytatandó, feltételes közbeszerzési eljárás időigényességére hivatkoztak a kezdeményezők. A minisztérium - a külső, objektív határidők miatt - legfeljebb október végéig adhat időt a pályázóknak a szükséges előkészületekhez.    A közlemény ismerteti: a tárca összesen 1,6 milliárd forint támogatást kínál állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságok számára új, sűrített földgáz meghajtású autóbuszok beszerzéséhez. A forrásból az azonos műszaki tartalmú, dízel-, illetve gázüzemű járművek árkülönbözete fedezhető.   A vissza nem térítendő támogatás szóló járművenként legfeljebb 18 millió, csuklós autóbuszonként pedig legfeljebb 24 millió forint lehet.MTI 

Van-e esélyünk a BMW beruházásra?

2013.09.11.
A magyar sajtó már régóta találgatja, jön-e a BMW? Van esélyünk, államtitkár úr?A BMW globális márka, amelynek piaca is globális. Az az ő döntésük, hogy ha bővítek, hol, milyen telephelyet választanak. Az eddig letelepült cégek telephelyválasztásánál fontos szempont volt, milyen beszállítókat találnak az adott országban, így Magyarországon. Mi akkor tudunk tenni a legtöbbet, ha minél több, minél jobb autóipari beszállítónk van. Bármilyen világhírű cég döntésénél kulcsfontosságú, hogy az adott országban milyen mérnöki kultúrát és milyen beszállítókat talál. Cégnév említése nélkül ekkor van esélyünk újabb beruházások elnyerésére.Vagyis nem dőlt még el a BMW-beruházás, van még esély?Még egyszer mondom, ez a BMW döntése, akar-e bővíteni? Azt ne feledjük el, az autóiparban van egyfajta bizonytalansági tényező, még pedig a válságtól függetlenül. Ez a technológia váltás, amit elég nehéz bekalkulálni az elektromos autótól a vezető nélküli autóig. Beruházási döntéseknél minden szempontot figyelembe kell venni.Rendben van a magyar járműipar Magyarországon? Európa nagy nehézségekkel küzd, miközben Kína és az USA húzza a járműpiacot.A magyar autóipar szerkezetét kell megnézni. Ennek legfontosabb eleme, hogy Magyarországon, ezen belül Győrben és Kecskeméten prémiumkategóriás autók készülnek, s ezekre továbbra is óriási kereslet van a világban, ha nem is Európában. Ahol probléma van az európai autóiparban, az a középkategóriás járműgyártás, a 11 ezer és a húszezer euró közötti autók tartoznak ide. A középosztályt érintette a válság leginkább Európában, vagy nem vásárolnak autót vagy évekkel tolódik a vétel. Ezért az autóiparnak ez a szegmense nagy nehézségekkel küszködik, a nálunk gyártott autókra azonban nincs keresleti probléma.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója