A Mitsubishi legnagyobb tulajdonosa lett a Nissan

2016.10.25.
Carlos Ghosn, a Nissan elnök-vezérigazgatója emellett azt is bejelentette, hogy a Nissan és az MMC együttműködése kiterjed majd a közös beszerzésekre, a jelenleginél mélyrehatóbb lokalizációra, gyár- és technológiamegosztásra, közös járműplatformok kifejlesztésére, illetve a két márka együttes jelenlétének fejlesztésére a fejlett és a feltörekvő piacokon is. – A Nissan, a Mitsubishi Motors és a Renault együtt új erőt képviselnek a világ autógyártásában – mondta Ghosn. „A vállalatszövetség a világ három legnagyobb autóipari cégcsoportja között lesz, ami méretgazdaságossága, iránymutató technológiái, illetve gyártási kapacitásai révén minden egyes piaci szegmensben és a világ minden pontján ki tudja majd elégíteni a vásárlói igényeket.” Ghosn szerint az MMC-vel létrejött partnerségen keresztül a Nissan összesen mintegy 24 milliárd jennek megfelelő szinergiaelőnyt célozhat meg a 2017-es pénzügyi évben, ami a 2018-as pénzügyi évtől 60 milliárd jenre nőhet. Ez kihat az egy részvényre jutó eredményre is, ami így várhatóan mintegy 4 jennel haladja majd meg a jelenlegi szintet a 2017-es pénzügyi évben, illetve 10 jennel 2018-ban – a Nissannak a Mitsubishi Motors-ban való tulajdonszerzéséhez köthető minden egyéb eredménynövekedésen túl. A Nissan az MMC elnök-vezérigazgatója, Osamu Masuko felkérésére ajánlotta fel segítségét a vállalatot érintő, üzemanyag-fogyasztási adatokkal kapcsolatos krízist követően. A két cég az elmúlt öt év során már együttműködött a japán piacra készülő úgynevezett kei-autók gyártásában. Ghosn a változásokkal kapcsolatban elmondta: „A globális autóipart érintő, még soha nem tapasztalt léptékű változások közepette ez a stratégia a meglévő erősségeinkre és a vállalatmenedzsmentben szerzett tapasztalatainkra építve biztosíthatja versenyképességünk erősödését, vásárlóink egyre jobb termékekkel való kiszolgálását, illetve a befektetőink számára is vonzó megtérülést.”
Címkék: 

Ecclestone: Hamilton az eladhatóbb Forma-1-es világbajnok

2016.10.25.
- Rosberg méltó a bajnoki címre, hiszen az idei szezonban eddig ő szerezte a legtöbb pontot, ami bizonyítja, hogy remek munkát végez - mondta Bernie Ecclestone, majd hozzátette, hogy a Forma-1 szempontjából Hamilton győzelme jobb lenne, mivel a háromszoros vb-győztes nagyobb energiát fektet a sorozat népszerűsítésébe. - Hamilton egyfolytában feltűnik a vörös szőnyegeken és a beszélgetős tévéműsorokban. A világ minden pontjára viszi magával a Forma-1 jó hírét, promóterként pedig ennél jobbat el sem tudok képzelni - fogalmazott. Hamilton 2008-ban, 2014-ben és 2015-ben nyerte meg a vb-t. A 31 éves brit pilótának még van esélye a címvédésre, azonban a sorsa nem a saját kezében van, ahhoz, hogy a szezon végén ünnepelhessen, Rosberg sorozatos hibáira is szüksége van. A 26 pontos előnnyel vezető Rosberg már a vasárnapi Mexikói Nagydíjon világbajnok lehet. Ehhez az kell, hogy megnyerje a futamot, és Hamilton ne végezzen előrébb a tizedik helynél.

A Mercedes fölénye miatt kilépne a Forma-1-ből Malajzia

2016.10.25.
Az F1-es versenynaptárban 1999 óta megszakítás nélkül szereplő Malajziai Nagydíj mostani szerződése 2018-ig szól, de lehetséges, hogy a futam már jövőre sem szerepel majd a programban, mivel a világbajnoki sorozat új tulajdonosai az Egyesült Államokban terjeszkednének úgy, hogy közben ne legyen több egy idényben a mostani 21 futamnál. Razlan Razali, a sepangi pálya vezetője azt nyilatkozta, "talán jót tenne Malajziának egy kis szünet". - A Forma-1 már nem hozza lázba az embereket, miután egy csapat uralja a mezőnyt - tette hozzá. Khairy Jamaluddin sportminiszter azt emelte ki, hogy a rendezés költségei túl magasak, a megtérülés viszont korlátozott, kevesebb jegyet adnak el, a televíziós nézettség alacsony, s a külföldi vendégek közül is egyre kevesebben látogatnak el Sepangba. "Amikor először vendégül láttuk a Forma-1-et, akkor az egy nagy üzlet volt, mi voltunk az első házigazdák Ázsiából a régóta szerepet vállaló Japán után. Most azonban sok ázsiai helyszín szerepel a naptárban, a mi versenyünk nem nyújt semmi újdonságot" - mondta a miniszter. Sepangban a hétvégén rendezik a gyorsaságimotoros-vb soron következő versenyét, amelyre jóval több jegyet adtak el, mint az F1 idei futamára. Jamaluddin szerint a malajziai pályának a Moto GP-re és más sorozatokra kell koncentrálnia, mert ezeknek a rendezési költségei jóval alacsonyabbak, mint a Forma-1-é. Az F1-es Malajziai Nagydíj október 1-jei dátummal szerepel az elmúlt hónapban elfogadott, jövő évi előzetes versenynaptárban.

Menetrend szerinti autóbusz ütközött Csákvár és Csákberény között

2016.10.25.
- Menetrend szerint közlekedő autóbusszal ütközött egy gépkocsi a Csákvár és Csákberény közötti útszakaszon kedd reggel, a gépkocsi vezetője megsérült - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatáson keresztül. Tájékoztatásuk szerint a buszon utazók közül nem sérült meg senki, azonban a személyautó vezetőjét a mentők kórházba vitték. A rendőrség közleménye szerint a forgalom váltakozó irányban, félpályán halad.
Címkék: 

Baltával esett neki a Trabantnak

2016.10.25.
A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. augusztus 21-én 6 óra 30 perc körül Kiskunfélegyházán, a Kőrösi úton parkoló Trabant típusú személygépkocsi szélvédőjét vélt tartozás miatt egy baltával beverte. Ezt követően a sértett tulajdonában lévő szalmabálákat fel akarta gyújtani, majd egy késsel fenyegetőzött. A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek küldték meg.
Címkék: 

Autólopás! LNX-092 Opel Corsa

2016.10.25.
Lopott autó www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. Rendszám: LNX-092 Gyártmány: Opel Típus: Corsa Kivitel: 1.4 ENJOY Gyártási év: 2009 Motorszám: Z14XEP19SH3585 Alvázszám: W0L0SDL6894266515 Szín: szürke Lopás időpontja: 2016 október 21 Lopás helyszíne - város: BUDAPEST Kerület: XIV. Utca, házszám: Újváros park 4  

A Nobel Media kiemelt partnere lett a Scania

2016.10.25.
Alfred Nobel szellemiségét követve kapják meg azok személyek, akik szakterületükön kiemelkedő, jövőbemutató és a fenntarthatóságot szolgáló tevékenységet végeznek. A szervezet, aki a díjat adja és aki kiválasztja az arra érdemes szakembereket, a Nobel Media, mely működését számos szponzorának is köszönheti. A Scania is évek óta elkötelezett híve a társaságnak. Nem csoda, hogy a teherautó-gyártó igyekezett elmélyíteni partnerkapcsolatát. A Nobel és a Scania egyaránt fontosnak tartják a tudományos oktatás fejlesztését, így most ezen a téren terjesztik ki közös tevékenységüket. A gyártó éppen egy olyan iparágban tevékenykedik, ahol a fejlődés az életben maradás kérdése. A Scania azonban nemcsak lépést tart a többiekkel technológia terén, hanem mindjárt a tempót is diktálja. 3500 fejlesztő áll rendelkezésükre minden munkanap, hogy hatékony és okos megoldásokkal lássák el vásárlóikat, ügyfeleiket és a fejlesztői részleg kínosan ügyel rá, hogy mindig elöl járjanak. Azzal, hogy a Nobel Media nagyra becsült partnerei közé kerültek, több olyan fórumra, konferenciára, kerekasztal-beszélgetésre, kiállításra is eljuthat a cég, ahol a világ legújabb vívmányairól szól az eszmecsere, így tulajdonképpen olyan véráramba kerülnek be, ahonnét első kézben kaphatják meg a legfontosabb információkat.
Címkék: 

Ló és autó ütközött, az állat a lovasra zuhant

2016.10.24.
A szokatlan baleset a hétvégén a Magyarországgal határos Burgenland tartományban történt, Ausztriában. Steinbrunn településen két hölgy lovagolni indult a tavaszi őszben  - írja az orf.at. Lovas túrájuk azonban szomorú fordulatot vett, amikor az egyik ló személygépkocsival ütközött. Az állat olyan szerencsétlenül esett, hogy maga alá temette a lovast. A nőt mentő vitte a kismartoni kórházba. Az állat is súlyosan sérült - állatorvos látta el - írja az orf.at A másik lovas és az autó idős vezetője sérülések nélkül megúszta a balesetet.
Címkék: 

Közvetlen benzinbefecskendezés - kell is meg nem is…

2016.10.24.
Miért nem jó a szívócsőbe fecskendezni? A szívócső-befecskendezést átmenetnek tekinthetjük a karburátorok és a közvetlen befecskendezés között, hiszen a ’80-as végén elterjedté vált technika ma már kezd kikopni a motorokból. Ennek legfőbb oka a „downsizing”-effektus, ami meghatározza a motorépítési trendeket. A kisebb lökettérfogatú belső égésű motoroktól elvárjuk, hogy teljesítményük ne csökkenjen az elődökhöz képest, viszont a benzinmotorok teljesítménykorlátja kis motorfordulatszám esetén a kopogásos égés, nagy fordulaton pedig a túlmelegedés. Mivel a kopogásos égés kialakulásában is nagy szerepe van a hőmérsékletnek, ezért ennek csökkentése előnyösen befolyásolja mindkét tulajdonságot. A szívócső-befecskendezés egyik hátránya, hogy az égéstértől távol történik a tüzelőanyag friss levegőhöz adagolása, így mire a keverék az égéstérbe ér, annak hőmérsékletére megnő, így a kompresszió véghőmérséklet is nagyobb lesz, ami növeli a korai gyulladási hajlamot. Milyen előnnyel jár a közvetlen befecskendezés? A közvetlen befecskendezés egyik előnye, hogy a tüzelőanyag égéstérbe történő beporlasztásával az égéstérben uralkodó hőmérséklet csökkenthető, ami főleg a turbófeltöltött motoroknál eredményez jelentős teljesítménynövekedést. A benzinmotor károsanyag-kibocsátására (CO, HC, CO2) is jó hatással van, ugyanis nagy terhelésen nem szükséges nagyon bedúsítani a keveréket a motoralkatrészek védelme érdekében. A Ford például az 1.0 EcoBoost esetében szinte a teljes üzemtartományban képes tartani az 1-es lambda-értéket. Miért nem felhőtlen az öröm? A közvetlen befecskendezés árnyoldala mellet sem mehetünk el szó nélkül. Az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási értékek között megjelent a benzinmotorok részecske-kibocsátásának vizsgálata, mely rosszul érinti a „dízelesedő” (minimum 150 bar befecskendezési nyomás, közvetlen befecskendés, nagyobb égési csúcsnyomás) benzinmotort, ugyanis azzal, hogy később keverjük a benzint a levegőhöz rontjuk a keverék homogenitását. Az Euro6b követelmények teljesítéséhez több gyártó is dupla befecskendezési rendszert vezetett be. Az VW-csoportnál az EA888 motorcsaládjában mind a szívócső- és a közvetlen befecskendezés is megtalálható. Ennek oka nagyon egyszerű: a kipufogógáz-mérés menetciklus alapú, a jelenlegi NEDC-menetciklus főleg kis terhelésen üzemelteti a motort, ilyenkor megfelelő a szívócső-befecskendezés. Amikor az autó kikerül az útra, és a járművezető nagyobb terhelésen használja, akkor a közvetlen befecskendezés dolgozik, így nagyobb teljesítmény vehető ki a motorból kopogásos égés és túlzott keverékdúsítás nélkül. A motor így megfelel a hivatalos méréseken és kielégíti a vevői követelményeket is. Az Euro6C és az újabb menetciklusok más lépésre kényszerítették a gyártókat. Elsőként a Daimler jelentette be, hogy részecskeszűrővel látja el benzinmotorjait, majd a VW is bejelentette, hogy a TSI és TFSI motorok 2017-től fokozatosan GPF-et, vagy is Gasoline Particel Filter-t kapnak, mivel így akár 90%-kal is csökkenthető a finomrészecskék emissziója. A BASF már több éve házal az autógyártóknál 4-utas katalizátorával, amivel a kombinálták a dízel részecskeszűrők szerkezetét és a három komponensre ható katalizátor-anyagokat. Úgy néz ki, hogy a befektetett munka megtérülhet, hiszen – amennyiben az autógyártók az ő termékét választják, akkor – akár több 10 millió eladásuk lehet évente. A motorfejlesztők a befecskendezés optimalizálásán is dolgoznak, az AVL egyik előadásán bemutattak több kísérletet is, melyek arra következtetnek, hogy a befecskendezési nyomás további növelésével csökkenthető a részecskeképződés, így valószínűleg megjelennek majd a 300 bar-os közvetlen benzinbefecskendező rendszerek is. A károsanyag-emisszión túl további üzemeltetési hátrányokkal is szembe kell néznie annak a járműtulajdonosnak, aki ilyen autót választ. A közvetlen befecskendezés elveszi a lehetőséget a szívórendszer és a szelepek tisztításától, így az EGR-nek és a visszavezetett kartergáznak köszönhetően rengeteg lerakódás keletkezhet ezekben a motorokban. Erre a problémára inkább kezelési mintsem megelőzési megoldások születtek, vagyis a használat során egy-egy rendszertisztításra számítanunk kell.   Őri Péter Autótechnika szakfolyóirat felelős szerkesztője

Magyar kerékpártolvajokat ítéltek börtönre Ausztriában

2016.10.24.
A 26 éves magyar állampolgár két év letöltendőt, az idősebb magyat férfi pedig hét hónap letöltendő börtönt kapott. Az ítélet indoklásában a bíró kiemelte, a fiatalabbik magyar visszaesőnek számít, korábban már felfüggesztett börtönbüntetést kapott ugyancsak lopásért. A bíróság épülete Kismartonban, ahol elítélték a magyar kerékpártolvajokat. A két magyar elsősorban Burgenland északi felében garázdálkodott, a lopott kerékpárokat orrgazdák útján eladták. A 65 éves férfi tudomásul vette, hogy hét hónap börtönre ítélték, a fiatalabbik még ügyvédjével konzultál, az osztrák ügyészség képviselője sem nyilatkozott, hogy elfogadják-e a bíróság döntését vagy súlyosbítást kérnek. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója