A Suzuki és a Toyota az együttműködés lehetőségét vizsgálja

2016.10.15.
Az elsősorban kisautókat gyártó Suzuki következetesen fejleszti technológiáit, hogy árban rendkívül versenyképes járműveket alkothasson, ugyanakkor a fejlett és jövőbeni K+F területén növekvő kiszámíthatatlanságot tapasztal. Másrészt, bár a Toyota is végez K+F tevékenységet a környezetvédelem, biztonság és informatika területén, tudatában van annak, hogy ezeken a területeken észak-amerikai és európai versenytársai mögött járhat a normák bevezetése és a más vállalatokkal való együttműködés terén. A Toyota és a Suzuki ezért most elkezdte az együttműködés lehetőségeit vizsgálni, abban a meggyőződésben, hogy ez mindkét vállalatnak segít majd. A tárgyalások annak tudatában folynak, hogy a két vállalat továbbra is tisztességes és független versenytársa egymásnak. Az iparági normák minél szélesebb körű elterjesztése érdekében a Toyota és a Suzuki más vállalatok felé is nyitott lesz az együttműködésre. A Suzuki elnöke, Osamu Suzuki elmondta: „A Toyota, amellett hogy piacvezető, egyben a legmegbízhatóbb vállalat is; aktívan jelen van a különböző fejlett és jövőbeni technológiák fejlesztése területén. Nagyra értékelem a lehetőséget, hogy a Suzuki tárgyalásokat kezdhet a Toyotával a partneri viszony kialakításáról. Először a Toyota tiszteletbeli elnökével, Shoichiro Toyodával beszéltem erről, és rendkívül hálás vagyok, hogy Akio Toyoda elnök úr is érdekélődést mutatott a lehetőség iránt. Ennek jegyében tovább folytatjuk a Suzuki jövője szempontjából nagy jelentőségű megbeszéléseket.” A Toyota elnöke, Akio Toyoda kifejtette: „A gépjárműipar környezete drámai változáson ment keresztül. A túlélés feltétele, hogy képesekké legyünk megfelelni a kihívásoknak. Az egyes vállalatok számára a saját K+F mellett rendkívül fontos lett, hogy olyan partnerekkel dolgozzanak, amelyekkel közösek a céljaik és vágyaik. Szeretnénk az ajtót mindig nyitva tartani minden olyan partneri együttműködés előtt, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy még jobb autókat készíthessünk, és a gépjárműipar továbbfejlődhessen.”
Címkék: 

Turánék nagyot hajráztak a Katalán Rali murvás versenynapján

2016.10.15.
"Rendkívül nehéz pénteki napon vagyunk túl, arra nem számítottunk, hogy ismét szakadó esőben kell nekivágnunk a versenynapnak. Az első gyorsaságin emiatt nem a legmegfelelőbb beállításokkal rajtoltunk, ugyanis a futóműben nem a nagyon saras beállításokat használtuk a vizes, sáros pályákra. Ez megnehezítette a dolgunkat. A második körben sikerült javítanunk, állítottunk az autó beállításain, ami meghozta a gyümölcsét, azonban a harmadik gyorson el is veszítettük, amit itt nyertünk. Sajnos a leghosszabb, közel 40 kilométeres szakaszon a turbó cső bilincse lecsúszott, ami azt eredményezte, hogy körülbelül 36 kilométeren keresztül 100 lóerővel gyengébben mentünk. Szerencsénk volt, mert volt nálunk pár szerszám, amivel ki tudtuk cserélni a bilincset, így a gumicsere zóna után már ismét tökéletes autóval folytathattuk a versenyt" - kezdi a pénteki versenynap értékelését Turán Frigyes. "Meglehetősen felemás napot zártunk, a rövid gumicserét követő gyorsasági se indult sajnos a terveink szerint, mert kaptunk egy jobb első defektet, ami miatt körülbelül 10-15 másodpercet veszítettünk az időeredményünkből, azonban a pénteki nap utolsó két szakasza nagyon jól sikerült és minden lemaradást behoztunk. Mondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó. Összességében egész nap az első tízben tartottuk magunkat a WRC2-es kategóriában, sőt a versenynap végére felértünk a 6. helyre, amivel a megpróbáltatások ellenére teljesen elégedettek vagyunk. Összetettben pedig a szintén szép 24. helyről folytathatjuk a küzdelmet a két aszfaltos nappal, amit már nagyon várunk, jó lesz egy kis váltás a murváról" - tette hozzá bizakodva Zsiros. Szombaton és vasárnap a murvás terepet követően a versenyzők aszfalton folytatják a Katalán Ralit, szombaton összesen 8 gyorsasági szakasz és közel 142 kilométer vár az indulókra.

Az AvtoVaz alaptőke-emelést hajt végre részvénykibocsátással

2016.10.15.
A részvényesek határozata szerint részvényenként 5 rubel (1 rubel=4,40 forint) értében 3,281 milliárd AvtoVaz-részvényt bocsátanak ki. Szergej Szkvorcov, az AvtoVaz igazgatótanácsának az elnöke szerint a cég pénzügyi helyzetének a stabilizálásához 85 milliárd rubelre van szükség. Ez az összeg nem tartalmazza azt a 20 milliárd rubelt, amivel az egyik főtulajdonosnak, a Rosztyehnek tartozik a vállalat, és amit az orosz állami konszern várhatóan elenged.  Az AvtoVaz a tavalyi évet 73,85 milliárd rubel rekordveszteséggel zárta, ami csaknem háromszorosa az egy évvel korábbinak. A cég tavalyi bevétele 8 százalékkal, 176,4 milliárd rubelre csökkent. A részvényesek márciusban úgy döntöttek, hogy lecserélik az AvtoVaz vezérigazgatóját. Április 4-től a svéd Bo Anderson helyére a francia Nicolas Maure került, aki addig a Renault csoport romániai ügyvezető igazgatója és egyben az Automobile Dacia SA elnök-vezérigazgatója volt. Az AvtoVaz cégben a Renault-Nissan szövetségnek 67 százalékos, a Rosztyeh orosz állami konszernnek 33 százalékos tulajdonrésze van. Az orosz cég eladási gondjait jelzi, hogy október 17-től jövő év február 19-ig négynapos munkahetet vezet be gyáraiban. Előzőleg február közepétől augusztus közepéig volt négynapos munkahét az AvtoVaznál. Oroszországban 23 ezer Lada autót értékesítettek szeptemberben, ami 5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az orosz autópiacon az AvtoVaz részesedése 18,2 százalékra emelkedett a tavaly szeptemberi 15,4 százalékról.

Véget érhet a méretcsökkenés a motoroknál

2016.10.15.
Miután az autógyárak a károsanyag-kibocsátási előírások teljesítése érdekében már évtizedeket fordítottak egyre kisebb lökettérfogatú motorok fejlesztésére, a valós használati paramétereket a korábbinál jobban modellező emissziós tesztek bevezetése feltárta ezek hátrányait. A Reuters hírügynökséget tájékoztató szakmai források szerint a General Motors (GM), a Renault és a Volkswagen is egyaránt arra készül, hogy az elkövetkező három évben vagy megszüntesse legnépszerűbb kis benzin és dízel motorjaik gyártását, vagy növelje azok lökettérfogatát. Példájukat minden bizonnyal a többi autógyár is követi majd.  "A motorok lökettérfogatának csökkentésére alkalmazott technológia nem egyeztethető össze az emissziós előírások teljesítésével" - mondta Alain Raposo, a Renault-Nissan hajtáslánc technológiai igazgatója a Párizsi Autószalonon, megjegyezve, hogy "lassan elérjük a zsugorítás (downsizing) technológiai határait". A Volkswagen, a Renault és a GM érdekeltsége, az Opel nem nyilatkozott a motorokra vonatkozó konkrét terveiről. Szakmai forrásokból azonban úgy tudni, hogy a GM 2019-es modellfrissítésében már megválik az 1,2 literes dízel motoroktól. A VW 1,4 literes háromhengeres dízelmotorját négyhengeres 1,6 literes motorokkal váltja fel, a Renault pedig 10 százalékkal növeli annak az 1,6 literes dízelmotornak a lökettérfogatát, ami 2011-ben váltotta fel a modellpalettán az 1,9 literes motort. A cikk nem ért véget, lapozzon a következő oldalra!
Címkék: 

Szabó Krisztián az Európa-bajnok lehet a hétvégén

2016.10.15.
Két éve azzal a szándékkal váltott szakágat Szabó Krisztián, hogy elérkezzen ez a pillanat: és csupán két évvel első nagy ralikrosszversenye – az Európa-bajnokság 2014-es szezonzárója – után bajnoki címet nyerhet a Super 1600-as géposztályban. Dobogó legelső versenyén, futamgyőzelem és összetett harmadik hely az első teljes évében, majd két elsőség az idei öt futamon, egy olyan mezőnyben, amely néha a 30 főt is eléri: ez az út vezetett a 2016-os szezon utolsó futamáig, melyen felkerülhet a korona a magyar fiú fejére. Hat pont a lemaradása a dán Ulrik Linnemannhoz képest, Szabó Krisztián tehát az üldöző szerepében várja a Rallycross Világbajnokságot kísérő FIA Európa-bajnoki szezonzáró versenyét. Csak két pilóta nyert eddig futamot, ők ketten uralták a bajnokságot, amely már csak kettejük között dőlhet el Németországban, az Esteringen. „Próbálok úgy nekiállni az egész hétvégének, hogy én vagyok jobb helyzetben, mivel nekem nincs vesztenivalóm. A második hely már biztosan megvan, innen már csak nyerni lehet. Próbálom lazán felfogni az egészet, nem rágörcsölni. Mentálisan is komolyabban készültem, mint általában, igyekszem kizárni az idegességet, és csak magamra koncentrálni a versenyen, kihozni magamból a legtöbbet, hogy azt mondhassam a végén, akármi is lesz az eredmény, hogy én megtettem mindent.” – mondta a 24 éves magyar pilóta. „Az Estering nem tartozik a kedvenc pályáim közé, de nincsenek rossz érzéseim vele kapcsolatban. Az első kanyar nagyon trükkös, egy rendkívül szűk visszafordító. Kulcskérdés lesz egész hétvégén, mivel sokat lehet nyerni, de ott is maradhat az ember” – mondta a Volland Racing versenyzője, aki az év korábbi szakaszában már tesztelt a Hamburg közelében levő pályán Skoda Fabiájával. „Nem sokat, de szerintem előnyt jelent a tesztelés. Nem kell bajlódnunk a beállításokkal, és jobban fogom ismerni a pályát, mint amikor először versenyeztem itt tavaly.” Szabó Krisztián számára nem újdonság a végső győzelemért vívott harc, hiszen az autókrossz szakágban három Európa-bajnoki címet nyert. „Több biztatást kaptam, mint eddig bármikor, nagyon sokan üzenték, hogy hajrá, drukkolnak nekem a hétvégén, legyen magyar Európa-bajnok rallycrossban is.” – fejezte be mosolyogva Szabó Krisztián.

DTM finálé: az Audi három bajnoki címért száll harcba

2016.10.15.
A szezon utolsó két versenye előtt az Audi a három bajnoki cím közül kettőnél az élen áll. A gyártók versenyében az Audi 37 ponttal vezet a BMW előtt és 174 pont előnye van a Mercedes-Benz csapatával szemben. A csapatok küzdelmében az Audi Sport Team Abt Sportsline 25 ponttal vezet a Marco Wittmann/Timo Glock alkotta BMW Team RMG csapata előtt. A pilóták versenyét illetően Edoardo Mortara (Audi) a szeptember végi budapesti versenyhétvégén 14 pontra csökkentette hátrányát az éllovas Marco Wittmannal (BMW) szemben. Ezzel a Genfben élő pilóta saját erejéből lehet DTM bajnok a hockenheimi versenyhétvégén. Ha mindkét futamot megnyeri, Mortara a bajnok. Abban az esetben, ha Marco Wittmann egyik versenyen sem szerez pontot, akkor a szezon során eddig négy győzelmet begyűjtő Mortarának egy hatodik és egy hetedik hely is elég a bajnoki címhez, amely az Audi Sport tízedik elsősége lenne. Az Audi Sport magabiztosan érkezik a fináléra, amelynek részben a csapat három héttel ezelőtti nem mindennapi teljesítménye az oka. A budapesti hétvégén ugyanis az első futam első hat helyét, míg a második verseny első két helyét az Audi pilótái szerezték meg. Az Audi RS 5 DTM versenyautó pedig immár két éve nem talál legyőzőre a szezonzáró hockenheimringi versenyhétvégén. 2014-ben az Audi egy első, második és harmadik hellyel biztosította be elsőségét a gyártók versenyében. A tavalyi évben Timo Scheider nyerte a szombati versenyt, a vasárnapi futamon pedig – köszönhetően a Jamie Green, Mattias Ekström és Edoardo Mortara hármasnak – a 2014-es eredményhez hasonlóan teljes volt az Audi dominancia a dobogón. A szezonzáró DTM versenyek közül az első október 15-én szombaton 14:55-kor rajtol majd, az idény utolsó futamára pedig október 16-án vasárnap 15:15-kor kerül sor.
Címkék: 

Nagyobb motorokkal reagálnak az autógyárak a szigorodó emissziós tesztekre

2016.10.15.
Az Európai Unió egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási előírásaival a motorok lökettérfogatának csökkentésével igyekeztek lépést tartani azautógyárak, turbófeltöltéssel pótolva a teljesítmény így bekövetkező csökkenését. A VW Golf kategóriájú kompakt osztályban így általánossá váltak az egy liternél kisebb lökettérfogatú három hengeres motorok, sőt, egyes Fiat modellek már kéthengeres motorral futnak.  Ezek a mini-motorok laboratóriumi körülmények között, tesztpadon, irreálisan kímélő feltételek mellett könnyedén tudták teljesíteni a károsanyag-kibocsátási paramétereket. Az autógyárak, a hatóságok és a környezetvédő szervezetek persze mind pontosan tudták, hogy valós használati feltételek mellett a szén-dioxid és a nitrogén-oxid kibocsátás is jóval magasabb a teszteredményeknél, a diszkrepancia feloldása érdekében azonban nem tettek semmit.  Ezeknek az időknek azonban vége. A jövő évtől kezdődően az új autó modellek nitrogén-oxid kibocsátását már közúti körülmények között tesztelik majd és 2019-től már minden autónak meg kell felelnie a kibocsátási követelményeknek. Két évvel később pedig az üzemanyag-fogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás megállapítására is bevezetik a majd valós használati körülményeket jobban modellező nemzetközi mérési szabványt.  Szakértők azon a véleményen vannak, hogy a szigorodó tesztek gyakorlatilag megszüntetik az 1,5 liter lökettérfogatnál kisebb dízel és 1,2 liternél kisebb benzin motorok létjogosultságát. Más részről a nagyobb motorok megnehezítik majd a szén-dioxid-kibocsátás csökkentési célok elérését, ami viszont az elektromos és hibrid autók bevezetését teszi még égetőbb szükségszerűséggé.

Megérkezett az új BMW 5-ös limuzin

2016.10.15.
Az alumíniumból és nagyszilárdságú acélból készült elemek módszeres integrálásával az új BMW 5-ös limuzin saját tömege mintegy 100 kilogrammal csökkent a megegyező motorváltozatú, hajtásláncú és felszereltségű elődmodelljéhez képest. Megjelent az aktív hátsókerék-kormányzás (Integral Active Steering), amely a BMW xDrive intelligens összkerékhajtással is társítható. Az új, 4 935 milliméter hosszú BMW 5-ös limuzin légellenállási alaktényezője (Cd = 0,22 a leghatékonyabb modellváltozat esetében) új mércét állít fel. Újabb lépés az automatizált járművezetés felé Az új BMW 5-ös sorozatot az alapfelszereltség részeként sztereo kamerával szereli fel, amelyek az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető radar- és ultrahang-szenzorokkal együttműködve teljes mértékben képesek feltérképezni az autó 360°-os környezetét. Az 5-ös BMW hetedik modellgenerációjában mutatkozik be a kikerülési segédlet (Evasion Aid), a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer (Crossing Traffic Warning), a minden korábbinál pontosabb sávváltást segítő asszisztens (Lane Change Assistant), valamint az aktív oldalirányú ütközést megelőző rendszerrel együttműködő sávtartó asszisztens (Lane Keeping Assistant with Active Side Collision Protection) is. Az új BMW 5-ös sorozat az extrafelszereltségként elérhető aktív tempomat (Active Cruise Control), illetve az opcionális kormányzási és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Keeping Assistant) kibővített funkcióival 0 és 210 km/óra között az új 5-ös BMW képes a vezető helyett gyorsítani, fékezni és kormányozni is, vagyis akár álló helyzetből elindulni és újra megállni a forgalom tempójában. A cikk nem ért véget, lapozzon a második oldalra!
Címkék: 

Megérkezett az új BMW 5-ös limuzin

2016.10.15.
Intuitív kezelhetőség és átfogó menetkomfort A valaha kínált legkényelmesebb és leginkább felhasználóbarát kezelhetőség érdekében az új BMW 5-ös sorozatot az iDrive operációs rendszer legújabb generációjával szereli fel a gyártó. A csúcsfelszereltségű modellváltozatok esetében a navigációs rendszer, a telefonfunkciók és a szórakoztató alkalmazások mellett már a jármű aktuális beállításai és jellemzői is megjelennek a 10,25 inch átmérőjű, nagyfelbontású központi kijelzőn. A rendszert a BMW ügyfele az érintés-érzékeny iDrive Controllerrel, hangutasításokkal és a vadonatúj BMW 7-es sorozatban bemutatott gesztusvezérléssel is működtetheti, de ha úgy tartja kedve, közvetlenül az érintőképernyőn is aktiválhatja az egyes funkciókat. A színes BMW Head-Up kijelző legújabb generációja immáron 70 százalékkal nagyobb kivetítő-felületen dolgozik. A bajor gyártó az új BMW 5-ös limuzint eközben már az alapfelszereltség részeként LED-technológiás első fényszórókkal szereli fel, amelyhez opcionális extrafelszereltségként akár 500 méteres fényszóró-tartományt kínáló, adaptív kanyarfénnyel és elvakítás-mentes távolságifényszóró-asszisztenssel (BMW Selective Beam) kiegészített adaptív LED fényerő-elosztás (Adaptive LED Headlights) is kérhető. Új motorok A BMW 530i meghajtásáról gondoskodó kétliteres, soros négyhengeres turbós benzinmotor 252 lóerő és 350 Nm csúcsnyomaték leadására képes. 2017. februári piaci bevezetésekor az új 5-ös BMW csúcsmotorja a 340 lóerős soros hathengeres turbómotor lesz. A BMW 520d motorházteteje alatt dolgozó négyhengeres dízelmotor 190 lóerőt képes a hátsó tengelyre küldeni, a fogyasztása a nyolcsebességes Steptronic automataváltóval 3,9 liter is lehet. A BMW 530d 265 lóerős maximális teljesítményre és 620 Nm csúcsnyomatékra képes soros hathengeres dízelmotorja minden tekintetben felülmúlja elődjét. 2017 márciusában ünnepli világpremierjét az új BMW 5-ös sorozat plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt modellváltozata is, a BMW 530e iPerformance modell. A négyhengeres benzinmotor és az elektromos motor alkotta innovatív BMW eDrive hajtáslánc-technológia 185 kW / 252 lóerő maximális rendszerteljesítményre képes. Az új 5-ös BMW héttagúra bővülő modellkínálatának két legzöldebb képviselőjével egy időben érkezik meg az utakra a 462 lóerős biturbó V8-assal hajtott BMW M550i xDrive is, amely átveszi a csúcsmodell szerepét a palettán.
Címkék: 

Lelassult a hazai használtautó-piac növekedése a harmadik negyedévben

2016.10.15.
Az év első kilenc hónapjában 456 ezer személyautó cserélt gazdát, ez a tavalyi teljes év 84 százaléka. A megtorpanás tényéből azonban szabad borús piaci képet festeni Fodor László, a Használtautó.hu szakértője szerint. A használtautó-piac csaknem 3 éve szinte töretlenül bővült, azt a következő egy-két negyedév adatai fogják majd megmutatni, hogy van-e még tartalék a további növekedésben - tette hozzá. A portál előrejelzése szerint 2016 végére 620 ezer belföldi használtautó adásvétele zajlik le, ez 14 százalékkal haladja meg az előző évit. A belföldi újautó-eladások 26 százalékkal nőnek majd idén, elérik a 97 ezer darabot. A használt személyautók importja 18 százalékkal 145 ezerre emelkedik 2016-ban. Az elemzés szerint a meghirdetett autók átlagára 1,808 millió forint volt a harmadik negyedévben, 74 százalékuk legalább 10 éves. Márka szerint az első kilenc hónapban Opelból adták el a legtöbbet, az összes adásvétel 14,0 százalékát tette ki ez a márka. Ezt követte a Suzuki 10,3 százalékkal, a Volkswagen 9,8 százalékkal, a Ford 8,4 százalékkal, illetve a Renault 6,8 százalékkal Ez az öt márka adta a teljes forgalom 49 százalékát. A használtautó-piacon forgó leggyakoribb modell az Opel Astra volt (6,5 százalék), ezt követte a Suzuki Swift (5,9 százalék), a Volkswagen Golf és az Opel Corsa (2,5-2,5 százalék), a Ford Focus és a Volkswagen Passat (2,2-2,2 százalék).
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója