Felfújható gyerekülés a Volvótól

2014.04.15.
A Volvo már korábban is sokat tett a gyerekek biztonságáért, 1964-ben például ők találták föl a hátrafelé néző gyerekülést. Mostani találmányukat, a felfújható gyerekülést is hátrafelé kell betenni az autókba, de az ülés nem ezért forradalmi, hanem azért, mert nagyon megkönnyíti az ülések tárolását, szállítását. Így ideális lehet barátoknak, nagyszülőknek, akiknek ritkán kell kisgyereket szállítaniuk, vagy a szülőknek is utazások alatt, amikor taxikban és bérautókban kell a gyereket biztonságosan elhelyezni. A felfújható gyerekülés lelke az elektromos pumpa, amely némán, 40 másodperc alatt fújja fel levegővel az ülést, amelynek tömege mindössze 5 kilogramm. Ez a fele a hagyományos gyerekülések tömegének. A szülők akár az első ülésről, távirányítással is felfújhatják az ülést, mivel az bluetooth segítségével hozzákapcsolható az okostelefonokhoz. Leeresztett állapotban az ülés mérete mindössze 45x50x20 centiméter, így egy kisebb hátizsákban is könnyen szállítható.Az ülés anyaga egy különleges, „drop-stitch” textil, amelyet eredetileg hadászati célokra fejlesztettek ki, hogy felfújható repülőgépeket készítsenek belőle.
Címkék: 

Autólopás! MGL-803 Audi A4

2014.04.15.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MGL-803-Gyártmány: Audi-Egyéb típus: A4-Típus: Avant-Kivitel: Avant-Gyártási év: 2010-Alvázszám: WAUZZZ8K9AA164590-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 április 14-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: III.-Utca, házszám: Petur utca 39.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.625577164196637.1073742907.423534077734281/625577170863303/?type=3&theater 

Autólopás! MEY-219 Ford Fiesta

2014.04.15.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MEY-219-Gyártmány: Ford-Típus: Fiesta-Kivitel: 3 ajtós, Trend-Gyártási év: 2011-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 április 12-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XIII.-Utca, házszám: Üteg u. 11.-Megjegyzés: Hiba mentes, 3 ajtós, könnyűfém felnis! Nagyon kevés van belőle!https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.625576594196694.1073742906.423534077734281/625576600863360/?type=3&theater

Elemzők: továbbra is a járműgyártás húzza az ipari termelést

2014.04.14.
Az Audi húsz éve járul hozzá a magyar ipari termelés kedvező adataihoz.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közölt részletes adatai szerint az ipari kibocsátás februárban 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal nőtt. Az év első két hónapjában 7,1 százalékkal nőtt a termelés az előző év azonos időszakához képest.Balatoni András, az ING Bank elemzője szerint a várakozásoknál jobbak lettek az ipari termelés februári adatai.A belföldi értékesítés továbbra is gyenge, de fordulatra utaló jel, hogy mind az új megrendelések, mind a rendelésállomány a belföldi felhasználás növekedését mutatja - emelte ki a szakember.Hozzátette azt is, hogy az ipar bizalmi indikátorai jól alakulnak, az elmúlt évek lokális maximumán vannak az indexek.A legfőbb húzóágazat továbbra is a járműgyártás. Változatlanul lejtmenetben van a második legnagyobb feldolgozóipari alág, a számítógép, illetve elektronikai termékek gyártása, ami elsősorban egyes vállalatok termékei iránti globális kereslet visszaszorulásával áll összefüggésben, nem magyar sajátosság - hangsúlyozta.Az elemző ugyanakkor úgy látja, hogy a termelés növekedésének dinamikája lassul majd. Februárban jelentősen, 1,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző hónaphoz képest, ami valószínűleg az előző év végének korrekciója, a bővülésnek ez az üteme nem tartható fenn - mondta.Tavaly különösen a harmadik negyedévben nagyon erős volt az ipari termelés, így az idei év második felében az előző év azonos időszakának adataihoz hasonlítva is lassul majd a növekedés - mutatott rá az elemző. Balatoni András éves átlagban az ipari termelés 5-6 százalék körüli növekedésére számít.Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szintén kiemelte, hogy a vártnál jobban lettek az adatok. Az alaphelyzet nem változott, az ipari termelés hajtóereje továbbra is a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó iparágak - fejtette ki.Az elemző szerint az autóipar változatlanul jól teljesít majd, és továbbra is húzza az ipari termelést. Fontos kérdésnek tartja ugyanakkor, hogy a többi feldolgozóipari alág, amelyek a válság évei alatt nagyot estek, hozzá tudnak-e járulni a termelés bővüléséhez.Kedvező lenne, ha az ipar teljesítménye kiegyensúlyozottabbá válna az idén - hangsúlyozta.Nyeste Orsolya kifejtette: nem tartja kizártnak, hogy ez bekövetkezik, de sok függ attól, hogyan alakul az eurózónában a konjunktúra. A második legnagyobb feldolgozóipari alág, a számítógép, illetve elektronikai termékek gyártása még mindig 7,7 százalékkal csökkent, ami azt jelzi, hogy itt lassú lesz a kilábalás - mondta.A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kedvező teljesítményhez legnagyobb mértékben a járműgyártás járult hozzá, de az ipari termelés egészséges szerkezetű növekedését mutatja, hogy a feldolgozóipar 13 alágából tízben is termelésbővülést regisztráltak.A tárca kiemelte: az exportnövekedés is folytatódott februárban, több mint 11 százalékkal bővült. Az export növekedéséhez nagyban hozzájárult a járműgyártás, amelynek feldolgozóiparon belüli részesedése meghaladja a 28 százalékot. Az ipari növekedés folytatódó erősödését vetíti előre, hogy a KSH által megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 17,3 százalékkal nőtt 2013 februárjához viszonyítva - mutatott rá az NGM.MTI
Címkék: 

Fut és mutogat a Honda új humanoid robotja

2014.04.14.
Egy amerikai tv-show-ban, a „Live with Kelly and Michael”-ben mutatja be április 15-én kedden a Honda a humanoid robotjának, Asimónak a legújabb változatát. Nevének jelentése Advanced Step in Innovative Mobility, amit úgy fordíthatnánk le, hogy „nagy lépés az innovatív mobilizációban”.A 130 cm magas, 50 kilogrammos, ember alakú robot sokkal jobb kézügyességgel rendelkezik, mint elődei, amit jól bizonyít, hogy már képes angolul és japánul is jelbeszéddel kommunikálni. Emellett gyorsabban, 9 km/h sebességgel fut, amiből folyamatos átmenettel tud sétára váltani. Simábban veszi a lépcsőket is, képes egy lábon ugrálni, egyensúlyozni, tálcát kivinni, stb. Japánban már tartottak egy bemutatót az új Asimo képességeibőlA robot váza könnyű és erős magnéziumból készül, amelyre műanyag burkolatot terveztek. A hátán lévő lítium-ion akkumulátor nagyjából 40 perces üzemidőt biztosít.„Asimót arra terveztük, hogy a társadalom azon tagjainak segítsen, akik erre rászorulnak. A Honda hisz benne, hogy a legutóbbi fejlesztésekkel közelebb került ahhoz a végső célhoz, hogy mindenféle embernek segíteni tudjon” – nyilatkozta Satoshi Shigemi, a Honda humanoid robotokért felelős fejlesztőközpontjának vezetője.Az első Asimo robotot 2000-ben mutatta be a Honda, azóta folyamatosan fejlesztették a képességeit. A legújabb nemzedék gond nélkül feltalálja magát emberi környezetben, képes arcokat felismerni, sétálni, futni, lépcsőn haladni, tárgyakat kikerülni. Már számos fontos feladatot hajtottak végre a korábbi nemzedékek: csengettek már a New York-i tőzsde nyitásakor, zenéltek a Detroiti Szimfonikusokkal, sétáltak a vörös szőnyegen hollywoodi sztárokkal, és Disneyland-ben is rendszeres felléptek.
Címkék: 

Mindenhol mérsékelték a viharos szél miatt kiadott riasztásokat

2014.04.14.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint az egész országban citromsárga, vagyis elsőfokú riasztás van érvényben. Így a következő órákban is számítani lehet az óránkénti 70 kilométeres erősséget meghaladó széllökésekre.A meteorológiai szolgálat azt írta: a markáns hidegfront, amely északnyugat felől érte el az országot, délkelet felé távozik. A front előtt és annak mentén továbbra is kialakulnak záporok, zivatarok, főleg délen. A legerősebb széllökések átmenetileg 60-80 kilométer/óra között várhatók, de a Bakony és a Balaton térségében néhol még előfordulhatnak 85-95 kilométer/óra körüli széllökések. Egy-egy erős záporhoz vagy zivatarhoz jégeső vagy jégdara is társulhat. Helyenként rövid idő alatt 10-25 milliméter csapadék is hullhat.Hajnalra gyengül a légmozgás, és a derült, szélvédett északkeleti és délnyugati megyékben talaj menti fagyra is számítani kell. Kedden napközben északkeleten jégdarával, jégesővel kísért záporok, zivatarok kialakulása valószínű, a Kisalföldön viharos széllökések is lehetnek.Az előrejelzés szerint hajnalban általában 2 és 7 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, de Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye szélvédett völgyeiben és délnyugaton, főként a Dráva mentén előfordulhat talaj menti fagy. Délután 9 és 15 fok közötti értékekre lehet számítani.

Hulladékból építettek járműveket Komárom-Esztergom megyei iskolások

2014.04.14.
 Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott elmondta, hogy az alkotások között vannak játékos szerkezetek, igényesen kidolgozott, szinte modellszerű járművek és működő gépek is. A járművek hajtására többen előfeszíthető gumit használtak, volt aki napelemmel szerelte fel a pályamunkát és egy vízzel működő rakétát is beküldtek az iskolások.Felvételünk illusztrációA hulladékból épített jármű készítése egy szemléletformálási programsorozat része, amelynek keretében összesen 67 rendezvényt tartanak a megyében a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésformákat népszerűsítve 7500 óvódás és iskolás, valamint több száz felnőtt bevonásávalA kormányhivatalban berendezett kiállításon a pályaműveken túl az építés folyamatáról készített fotók és a járművek leírása is megtekinthető. Az alkotások közönségdíjára április 27-ig lehet szavazni a Facebookon és a hivatal honlapján.A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes kapja a verseny fődíját: egy nagy értékű utalványt, amely az intézmény virágosítására fordítható. A további helyezettek tanulmányi kirándulást, ajándékcsomagot nyernek.MTI

Az önműködő gépkocsikról, a világ leggyorsabb autóiról a BME tudományos konferenciáján

2014.04.14.
Magyarország egyik legnagyobb, egyetemi hallgatók által  szervezett éves tudományos rendezvényén a villamosmérnöki és  informatikai szakma kutatói, fejlesztői, cégeinek képviselői  tartanak előadásokat és bemutatókat a legújabb technikai  vívmányokról, a diákok pedig workshop jellegű előadásokon mutatják  be kutatásaikat.  Fotó: BMEOláh Ákos, a BME Simonyi Károly Szakkollégiumának vezetője, a  konferencia sajtófelelőse az MTI-nek elmondta, hogy a Schönherz  Zoltán Kollégiumban működő szakkollégium - amely az ország egyik  legnagyobbja csaknem kétszáz taggal - 2003-tól szervez ilyen szakmai  konferenciákat.  Az április 15-i rendezvényen az egyetem fejlesztőcsapata  bemutatja azt a teljesen elektromos hajtású autóját, amely kevesebb  mint három és fél másodperc alatt éri el az óránkénti száz  kilométeres sebességet, így a lóerő/tömeg aránya a Forma-1-es  versenyautókéval vetekszik. Elmondta azt is, hogy a konferencián feleresztenek a világűr  határára egy ballont, és a harminc kilométeres magasságból kapott  adatok elemzése közben bemutatják a mérőballon moduláris felépítésű  fedélzeti rendszerének tervezési fázisait is. A holland Jan Jongboom, a Firefox OS vezető fejlesztője mindent  elárul a legújabb mobil operációs rendszer felépítéséről és  alkalmazásairól, a Microsoft képviselője pedig a játékkonzolok  jövőjét vázolja fel. Szó lesz a manapság egyre jelentősebb etikus hackelésről, a  Bosch szakembere a teljesen önműködő autós közlekedésről fog  bemutatót tartani, de például a "brutális fizika" keretében az  elektromágneses indukció elve alapján képlékenyen alakított fémekről  is tartanak demonstrációt. A konferencián jelen lesznek a világ  olyan nagy fejlesztőcégei is, mint például az NNG, a National  Instruments, a ThyssenKrupp vagy az Accenture.  

Több megyében másodfokú riasztás a viharos szél miatt

2014.04.14.
Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megye jelentős területén, valamint Budapesten a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják a következő órákban.A hétfő éjfélig szóló figyelmeztetés szerint az egész országban viharossá fokozódhat a szél, és több helyen heves zivatarokra is számítani lehet.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója