A Ladánál készül az új Datsun

2014.04.06.
A Datsun tavaly két modell mutatott be: a Go nevű miniautót és a Go+ nevű mini egyterűt, amelyek csak az indiai piacra készülnek Indiában. A Nissan olcsó márkája most bemutatta a harmadik modelljét, az on-Do-t, amely viszont kizárólag Oroszországban lesz megvásárolható. A kis négyajtós tulajdonképpen egy erősen átdolgozott Lada Granta, nem meglepő, hogy az orosz kocsival egy gyártósoron készül Togliattiban, az AVTOVAZ gyárában.Árát a szerényebb keresetű orosz polgárok lehetőségeihez szabták, az alapmodell 400 ezer rubelbe, azaz átszámítva 2,5 millió forintba kerül. A négyajtós kocsi 4,34 méter hosszú, 1,7 méter széles és 1,5 méter magas, a csomagtartója 530 literes. Kizárólag egy 87 lóerős 1,6-os benzinmotorral és ötfokozatú kézi váltóval fogják árusítani.A Datsun on-Do neve meglehetősen szerencsétlenül hangzik magyarul, összetételére a következő a magyarázat: az „on” japánul utat, mozgást jelent, a „do” pedig az egyes szám harmadik személyét jelenti oroszul.
Címkék: 

Ismét InnovaTurnét indított a Volkswagen

2014.04.06.
e-Up!, az első megvásárolható elektromos Volkswagen2007-ben rendezte meg először a Volkswagen az Innovációs Napot, mely az elmúlt években InnovaTurné elnevezéssel, több hónapos rendezvény sorozattá vált azzal a céllal, hogy a vásárlók közvetlenül is találkozhassanak a márka technikai megoldásaival és újdonságaival. Az eseménysorozat célja, hogy a márkakereskedésekben általában megtalálható tesztautók mellett, a vevők találkozzanak a Volkswagen által kínált egyedi, innovatív megoldásokkal és a különleges modellekkel. Az innovációs paletta megismerése azért is fontos, mert közlekedésbiztonsági vagy kényelmi szempontból jelentős előnyöket nyújthat a leendő autótulajdonosok számára, kipróbálásuk segítheti a vásárlás előtti döntés előkészítését.Az ötödik alkalommal szervezett országos roadshow-hoz – a tavalyihoz hasonlóan – a Volkswagen Haszonjárművek márka is csatlakozott, s két-két magas felszereltségű Amarok és Caddy modellel egészítette ki a tíz személyautóból álló flottát. A márka azért csatlakozott a programsorozathoz, mert különleges felszereltségű modelljei segítségével szeretné bebizonyítani, hogy egy Amarok vagy egy Caddy komoly személyautós tulajdonságokkal rendelkezik, és ezek megvásárlása esetén nem kell lemondani a magas szintű vezetési komfortról. Az autó felszereltsége nem attól függ, hogy a gépkocsit személy- vagy áruszállításra használják, hiszen a munkavégzésre született kocsikban a cég alkalmazottainak szállításakor is szükség lehet ezekre a felszereltségi funkciókra.Így összesen tizennégy Volkswagen járja végig márkakereskedéseket Soprontól Nyíregyházáig, ahol – a www.innovaturne.volkswagen.hu honlapon történő online regisztráció után – kipróbálhatók az egyedi felszereltségű flotta Volkswagenjei. A Volkswagen InnovaTurné idei kínálatában ismét különlegességek láthatók és tesztelhetők.A turné tizennégy autója két flottát alkot egy fehéret és egy többféle színből állót: így megtalálható benne a hengerlekapcsolásos Golf ACT, egy Golf Variant, egy Beetle Cabriolet, egy Golf GTI, egy Tiguan, egy Passat Alltrack, egy CC, egy elektromos hajtású e-up!, egy Phaeton és egy Sharan. A haszonjármű kínálatból két Amarok Canyon, egy Caddy Cross és egy Caddy Maxi Cup próbálható ki. Az innovatív extrák sorát olyan technikai megoldások adják, mint a 4Motion négykerék hajtás, a TSI motorok, a BlueMotion és a CR TDI technológia, a villanyhajtás, a DSG váltó, a kanyarkövető ködfényszóró, a sávtartó rendszer "Lane Assist" + DLA, a sávváltást segítő rendszer "Side Assist"valamint a távolságtartó automatika. A fehér flotta Volkswagenjei:Volkswagen CCA négyajtós modell egy elegáns Limuzin stílusát egy dinamikus kupé eleganciájával ötvözi.  A tesztautót 177 lóerős turbódízel motor hajtja, különlegessége az összkerékhajtás, különös ismertető jegye a 18 hüvelykes Interlagos keréktárcsa.Golf GTIA kockás üléshuzatú legendát 220 lóerős motorral vallathatják az érdeklődők, adaptív lengéscsillapítása, a sportosan kapcsolható DSG váltó és testre szabható sport módja igazi élményautóvá teszik.Passat AlltrackA magasított kombi Passat terepen is megállja a helyét, 177 lóerős, kétliteres turbódízel motorja tökéletes összhangban működik a hatsebességes DSG váltóval. Az elektronikus differenciálzár-hatású funkció (XDS) különösen a kanyargós utakon bizonyulhat hasznosnak, mivel a rendszer a belső íven gördülő első keréken célzott fékezési beavatkozásokkal veszi elejét a kipörgésnek. E kifinomult szabályozás azonban nem csupán az élvezetet, de a biztonságot is szolgálja, mégpedig a hatékonyabb vonóerő-átadás és a mérsékelt alulkormányzottsági hajlam formájában. A nehéz helyzetekben 4Motion összkerék-meghajtás segíti ki sofőrjét és utasait. A Passat Alltrack 177 lóerős dízelmotorral és gazdag felszereltséggel tesztelhető.e-up!Az első Magyarországon kapható elektromos Volkswagent az InnovaTurnén lehet közelebbről megszemlélni, sőt nulla kibocsátású tesztköröket is megtehetnek vele a környezetkímélő technológiák iránt érdeklődők. A 60 kilowattos, 82 lóerős villanyautó egy feltöltéssel 150 kilométer megtételére képes. Fogyasztása 100 kilométerenként 11,7 kWh, legnagyobb forgatónyomatéka 210 newtonméter.Amarok CanyonA Volkswagen pick up nem ismer lehetetlent, szabadidő-autóként és kemény munkagépként is megállja a helyét. A fehér tesztautó különlegessége a tetőfényszóró, kétliteres dízelmotorja 180 lóerős.Caddy MaxiA nagycsaládosok sem maradhatnak ki az innovációs újdonságokból. A Caddy Maxi a Volkswagenek legjobb tulajdonságait ötvözi a hatalmas belső térre, a 7 személyes kivitellel és a pazar helykínálattal. A „Cup” felszereltségű tesztautót 140 lóerős kétliteres dízelmotor hajtja, váltója 6 sebességes dupla kuplungos DSG, hajtása összkerekes (4Motion). A színes flotta Volkswagenjei:Beetle CabrioletA lenyitható tetejű Bogár üde színfoltja a flottának, a napraforgó sárga színű tesztautót 160 lóerős 1,4 literes takarékos benzinmotor hajtja, váltója DSG. A kényelmes kabriózást szélfogó háló garantálja.Golf ACTAz Év Autójának is megválasztott kompakt etalon a tesztparkban 1,4 literes hengerkikapcsolós TSI motorral próbálható ki, amely részterhelésnél két hengerét nem dolgoztatja, így takarékoskodik az üzemanyaggal. A kék metál tesztautó különlegessége proaktív utasvédelme és ergonomikus vezetőülése.Golf VariantA kategória egyik legjobb kombija 605 literes poggyásztartót kínál, miközben a hátsó sor helykínálata is bőséges. Az ezüstmetál tesztautót aktív távolságtartó radarral szerelték fel, motorja 150 lóerős turbódízel, váltója DSG.SharanA Highline csúcsfelszereltségű családi egyterű hét személy kényelmes utazását teszi élménnyé. A barna színű tesztautót 177 lóerős turbódízel motor mozgatja, váltója DSG, tolóajtói elektromosan nyithatók és zárhatók, a gyermekek biztonságát két beépített gyerekülés szavatolja.PhaetonA luxust is elviszi turnéjára a Volkswagen. A legkülönlegesebb limuzint 245 lóerős V6-os CR TDI dízelmotor hajtja, váltója tiptronic automata, hajtása összkerekes. A mélyfekete gyöngyház fényezésű tesztautó különlegessége négyzónás klímaberendezése és egyedi bőr kárpitozása.Amarok CanyonA Copper-narancsmetál, szürke-antracit bőr kivitelű Amarok 180 lóerős motorjához 8 sebességes tiptronic automata váltó kapcsolódik, a pick up-ot navigációs rendszerrel, egyedi tető reflektorokkal, vonóhoroggal és fényasszisztens csomaggal szerelték fel.Caddy CrossA viperazöld metál fényezésű Caddy Cross, nem más, mint egy terepes ruhába öltöztetett egyterű. Motorja 140 lóerős dízel, váltója DSG, hajtása 4Motion.  A következő hónapokban az alábbi helyszíneken és időpontokban találkozhatunk az innováció négykerekű hírnökeivel, a fehér, illetve a színes flottával:Április 4-9. Vác és BudapestÁprilis 11-16. Zalaegerszeg és BudapestÁprilis 18-29. BudapestMájus 2-7. Szombathely és NyíregyházaMájus 9-14. Székesfehérvár és KecskemétMájus 16-21. Székesfehérvár és EgerMájus 23-28. Pécs és DebrecenMájus 30.-június 4. Sopron és BékéscsabaJúnius 6-11. Veszprém és SzegedJúnius 13-18. Budapest és SzolnokJúnius 20-25. Balatonfüred és Miskolc 
Címkék: 

Megszűnik a McLaren MP4-12C gyártása

2014.04.06.
A McLaren szerint a március elején bemutatott 650S kirobbanó sikere miatt döntöttek úgy, hogy abbahagyják az MP4-12C gyártását. Az új típus alkatrészeinek csak a 25 százaléka más, mint az MP4-12C-é, de mégis teljesen más karakter: külseje a P1-es csúcsmodellt idézi, erősebb a motorja és kifinomultabb a futóműve. Már annyi megrendelést felvettek a 650 lóerős 650S-re, hogy hat hónapot kell várnia az új megrendelőknek.A 12C-ből 3500 darabot adtak el 2011 óta, ezzel eddig ez a legnagyobb darabszámban értékesített McLaren típus. A tulajdonosoknak most azzal kedveskedik a wokingi cég, hogy nyártól elérhetővé tesz a számukra egy ingyenes fejlesztési csomagot, amely felfrissíti az aktív hátsó szárnyat irányító szoftvert (ezután gázelvételre és lejtőn is kijön majd a légterelő, nem csak vészfékezés esetén, egyenesben pedig vízszintes pozícióba áll), és az Android-alapú fedélzeti szoftvert is, és lehetővé válik az ablakok távolról történő mozgatása. Felárért tolatókamerát és digitális rádiót is beépítenek a szupersportautóba.

Honda Civic Tourer, a hatalmas hódító

2014.04.05.
Kattintson a képre, galéria nyílik!Amellett, hogy erőteljes megjelenése, áramvonalas formavilága a technikai sportokra utal, mégis ez az új szín a Honda palettáján azt súgja: segítek neked, hogy többet találkozz a természettel. Hatalmas helykínálata lehetővé teszi, hogy kényelmesen elutazzunk egy olyan helyre, ahol tágas csomagtartójában magunkkal tudjuk vinni kerékpárunkat, sílécünket, tenisz, waveboard és egyéb sporteszközünket. A Honda mérnökei elgondolkoztak azon, hogy milyen legyen az az új modell, amely minden igényét kielégít a mai embernek. És úgy tűnik ráéreztek az ízére. Civic Tourer elődje, az kettővel ezelőtti Civicből készített Aerodeck - legalábbis Európában - nem lett túl sikeres, mondhatni kicsit csúnyácskára sikeredett, pont a cikk elején említett „kombi megítélés” miatt. Be lett skatulyázva minden kombi tulajdonos, és úgy tűnik, ez nem volt egy jó húzás.Kattintson a képre, galéria nyílik! A Tourer viszont életteli, az elegáns tető, az elrejtett hátsó ajtó kilincsek, a csomagtérfedél és a lámpatestek harmonikus elrendezése, a fényszórók íves ellentéte a hátra elnyúló és végén legömbölyödő karosszériának. A sportos, áramvonalas külső mégis hatalmas, 624 literes csomagteret kínál amit még lehet fokozni, a hátsó ülések ledöntésével összesen 1668 literes, kategóriája szerint, a legnagyobb helykínálatú kombivá vált. És ha már pakolni szeretnénk, akkor nem csak a tér van meg hozzá, hanem gondoskodtak arról is, hogy könnyedén bepakoljunk. Sokszor okoz problémát a gömbölyded autóknál, hogy hiába a méretes csomagtartó, az ívek miatt nagyobb csomagok, dobozok nem férnek be. Vagy ha nehéz a pakkunk, egész magasra kell emelni, ez nekünk, hölgyeknek sokszor bosszúságot okoz. A Honda tervezői erre is figyeltek, 565 mm a rakodóperem magassága, és széles, magasra nyitható a csomagtartó ajtó. Sok funkciója mellett figyeltek rohanó életünk biztonságának megóvására is.Kattintson a képre, galéria nyílik! A Honda név hallatán mindenki sportos, dinamikus vezetési stílusra gondol, ebben ők mindig jók voltak. A már jól ismert 1,8 i-VTEC motor 142 lóerős, 6,2 literes a száz kilométerenkénti átlagfogyasztása. Emellett Európában elsőként debütált az 1,6-os, 120 lóerős dízelmotor, amely mindössze 3,8 l/100 km-es átlagfogyasztással kecsegtet. Ilyen teljesítményeknél valóban indokolt, hogy – bár felárért – rendelhető bizonyos Fejlett Vezetéstámogató Rendszer, amely főként a városi közlekedés biztonságát segíti elő. A kényelmet és a kocsink úthoz való rugalmasságát az adaptív hátsó lengéscsillapító által tudjuk szabályozni, három fokozatban: Dynamic, Normal, Comfort. Pozitív értelemben elfogult vagyok a Hondával, könnyen, sportosan vezethető autókat gyárt, ami pedig a japán márka javára írható, - sok egyéb előnye mellett - hogy korban bőven megelőzte felszereltség terén európai társait. Negatív értelemben elfogult vagyok a kombikkal, főként formaviláguk miatt, pedig szeretem, ha van elegendő légtér, és ha szükséges, ki tudom használni a csomagtartó előnyeit. Úgy tűnik a Hondának sikerült (az én olvasatomban mindenképp) összefésülni a Tourerben a szépséget a praktikummal.
Címkék: 

Rosbergé a pole, Vettel a Q2-ben esett ki

2014.04.05.
Nico RosbergA Mercedes ismét kisajátította magának az első sort az időmérőn, ezúttal azonban nem Hamilton, hanem Rosberg indulhat az élről, pályafutása során az 5. alkalommal. Hamilton a Q3 végén még megpróbált javítani legjobb idején, de az egyes kanyarban elfékezte magát, ezzel korán elvesztette esélyét a pole pozícióra. Miután Rosberget értesítették csapattársa hibájáról, a német is félbeszakította gyors körét.Daniel RicciardoA Red Bull második számú pilótája, Daniel Ricciardo végzett a 3. helyen a Q3-ban, de csak a 13. helyről fog indulni, mivel Malajziából magával hozott egy 10 helyes rajtbüntetést. Valtteri Bottas (Williams) így előre léphetett a 3. helyre, ami a legjobb eredménye karrierje során. Csak egy tizeddel kapott ki tőle Sergio Pérez (Force India), aki mögött a ferraris Kimi Räikkönen végzett. A finn először győzte le Fernando Alonsót az időmérőkön, aki elé még a hetedik-nyolcadik helyen végzett két McLaren is befért Kevin Magnussennel és Jenson Buttonnal a volánnál.Valtteri BottasHatalmas meglepetésre Sebastian Vettel még a Q3-ba sem jutott be, a visszaváltásokkal akadt gondja a mindössze egy gyors körrel próbálkozó világbajnoknak, és hat századdal csúszott le az utolsó továbbjutó helyről. Mögötte az egyszer a pályát is elhagyó Nico Hülkenberg (Force India) és a két Toro Rosso végzett.A Lotusok ismét szenvedtek, csak a 16. és a 17. helyet tudták megszerezni Romain Grosjean és Pastor Maldonado révén, a venezuelai még a Q2-be sem jutott tovább. Grosjeant egyszer feltartotta Adrian Sutilt, az esetet tanulmányozzák a sportfelügyelők.Eredmények:1. Nico Rosberg          Mercedes             1:33.185s 2. Lewis Hamilton        Mercedes             1:33.464s  +0.279s 3. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault     1:34.051s  +0.866s 4. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes    1:34.247s  +1.062s 5. Sergio Perez          Force India-Mercedes 1:34.346s  +1.161s 6. Kimi Raikkonen        Ferrari              1:34.368s  +1.183s 7. Jenson Button         McLaren-Mercedes     1:34.387s  +1.202s 8. Felipe Massa          Williams-Mercedes    1:34.511s  +1.326s 9. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes     1:34.712s  +1.527s10. Fernando Alonso       Ferrari              1:34.992s  +1.807s Q211. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault     1:34.985s  +1.277s12. Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes 1:35.116s  +1.408s13. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault   1:35.145s  +1.437s14. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault   1:35.286s  +1.578s15. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari       1:35.891s  +2.183s16. Romain Grosjean       Lotus-Renault        1:35.908s  +2.200s Q117. Pastor Maldonado      Lotus-Renault        1:36.663s  +1.789s18. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari       1:36.840s  +1.966s19. Kamui Kobayashi       Caterham-Renault     1:37.085s  +2.211s20. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari     1:37.310s  +2.436s21. Marcus Ericsson       Caterham-Renault     1:37.875s  +3.001s22. Max Chilton           Marussia-Ferrari     1:37.913s  +3.039s

Hamilton a harmadik szabadedzésen sem talált legyőzőre

2014.04.05.
Hamilton a szombati, utolsó szabadedzésen ismét csapattársával harcolt az első helyért, végül 0,115 másodperccel előzte meg Nico Rosberget. Kisebb meglepetésre a Force Indiát hajtó Sergio Pérez lett a harmadik fél másodperc hátránnyal, őt Valtteri Bottas és Felipe Massa követte a két Williams-szel. Úgy tűnik, Bahreinben a Mercedes-motort használó privát istállók lehetnek az Ezüst Nyilak legfőbb kihívói, mivel itt a német motor erőfölénye még jobban kijön a hosszú egyenes miatt.Sebastian Vettel kihagyta a harmadik szabadedzés utolsó 20 percét, miután kisodródott és megpördült a 2-es kanyarnál a Red Bullal. Addig csak nyolc kört tett meg.Jenson Button lett a hatodik a McLarennel, alig előzte meg Fernando Alonso Ferrariját és Nico Hülkenberg Force Indiáját.Sok versenyző – még a gyári Mercedesek is – vétette el a féktávot a hátsó egyenes végén, és túl szélesen fordult be a 11-es kanyarba, ami annak volt a következménye, hogy erős hátszél fújt a pályának azon a részén. Eredmények:1.  Lewis Hamilton     Mercedes              1:35.324s           12 kör 2.  Nico Rosberg       Mercedes              1:35.439s  +0.115s  12 kör 3.  Sergio Pérez       Force India-Mercedes  1:35.868s  +0.544s  10 kör 4.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes     1:36.116s  +0.792s  10 kör 5.  Felipe Massa       Williams-Mercedes     1:36.364s  +1.040s  8 kör 6.  Jenson Button      McLaren-Mercedes      1:36.394s  +1.070s  8 kör 7.  Fernando Alonso    Ferrari               1:36.454s  +1.130s  12 kör 8.  Nico Hülkenberg    Force India-Mercedes  1:36.455s  +1.131s  11 kör 9.  Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault    1:36.680s  +1.356s  16 kör10.  Kimi Räikkonen     Ferrari               1:36.772s  +1.448s  13 kör11.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes      1:36.822s  +1.498s  8 kör12.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault    1:37.030s  +1.706s  11 kör13.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault      1:37.119s  +1.795s  11 kör14.  Esteban Gutiérrez  Sauber-Ferrari        1:37.325s  +2.001s  18 kör15.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari        1:38.089s  +2.765s  24 kör16.  Kamui Kobayashi    Caterham-Renault      1:38.400s  +3.076s  17 kör17.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1:38.736s  +3.412s  15 kör18.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault         1:38.880s  +3.556s  21 kör19.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault      1:38.971s  +3.647s  18 kör20.  Romain Grosjean    Lotus-Renault         1:39.208s  +3.884s  17 kör21.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault      1:39.225s  +3.901s  8 kör22.  Max Chilton        Marussia-Ferrari      1:39.597s  +4.273s  14 kör

Felmatricázták Michelisz Norbi új Hondáját

2014.04.05.
Michelisz Norbert és csapata, a Zengő Motorsport már lázasan készül a Túraautó Világbajnokság (WTCC) jövő hétvégi szezonnyitójára, amelyre Marokkóban kerül majd sor. A magyar pilóta a hét közepén már egy 200 km-es tesztet is teljesített az új autójával, amelyen egy apró kijelzőhibától eltekintve megbízhatóan működött a Honda. „Nem gondoltam, hogy ekkora lesz az ugrás műszakilag. Nagyon erős az autó és nagy élmény, amikor megérzed a leszorító erő megjelenését. Ahhoz már tempó is kell, na meg jó technika” – nyilatkozta a versenyző az első kipróbálás után az autóról.Az idei szezonban a szabályváltozások miatt erősebb motorokat, nagyobb kerekeket és fékeket, és a nagyobb szárnyak révén több leszorítóerőt és szélesebb nyomtávú futóműveket kaptak a versenyautók, amelyek így nem csak látványosabbak, de sokkal gyorsabbak is a tavalyiaknál.Michelisz Norbert ezúttal is egy privát felkészítésű Honda Civic-kel indul a bajnokságban, rajta kívül még két gyári és két privát versenyző hajt ugyanilyen technikát. A Zengő Motorsport már elkezdte az autó felmatricázását, a dizájn némileg eltér a tavalyitól, a főbb színei a fekete, a szürke és a narancs.

Autólopás! MMZ-512 Peugeot 3008 kombi - szürke

2014.04.05.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MMZ-512-Gyártmány: Peugeot-Típus: 3008 5a kombi 2009-Kivitel: 1.6 HDI 115 LE Active-Gyártási év: 2013-Motorszám: PSA9H0510JBER0104008-Alvázszám: VF30U9HD8DS156586-Szín: szürke-Lopás időpontja: 2014 április 3-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: II.-Utca, házszám: Alsó Törökvész u 12https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.620824648005222.1073742876.423534077734281/620824678005219/?type=3&theater

Autólopás! MNF-692 Opel Corsa - fekete

2014.04.05.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MNF-692-Gyártmány: Opel-Típus: Corsa 1.0-Kivitel: 5 ajtós-Gyártási év: 2013-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 április 1-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XIII.-Utca, házszám: Bodor utca 5.-Megjegyzés: Napra pontosan két hónappal ezelőtt lopták el ugyaninnen az ezüst színű Seat Ibizánkat.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.620824051338615.1073742875.423534077734281/620824058005281/?type=3&theater

Autólopás! KJK-938 Suzuki Ignis - kék

2014.04.05.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: KJK-938-Gyártmány: Suzuki-Típus: Ignis-Kivitel: ötajtós-Gyártási év: 2006-Motorszám: M13A1794770-Alvázszám: TSMMHX51S00265000-Szín: kék-Lopás időpontja: 2014 február 3-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XXI.-Utca, házszám: II. Rákóczi Ferenc út 268/Ahttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.620823014672052.1073742874.423534077734281/620823044672049/?type=3&theater

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója