Nagy értékű lopott Audi akadt fenn Röszkén

2019.08.19.
Egy szerb férfi jelentkezett belépésre 2019. augusztus 18-án nem sokkal 16 óra előtt egy német honosságú Audi A6 Avant típusú gépkocsival a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen. Az adattári ellenőrzés megállapította, hogy az autó szerepel a körözési rendszerben, azt a német hatóságok keresik. A rendőrök a 20 millió forint értékű Audit lefoglalták. Fotó: police.hu
Címkék: 

Elkészült a világ legnagyobb kerékpártárolója

2019.08.19.
A hollandok köztudottan szeretnek kerékpározni, Utrecht pedig egyike a legkörnyezetbarátabb eszközt használó városoknak. Ha sok a biciklis, sok tároló kell. Ennek jegyében felépítették a főpályaudvar mellett a tárolót, ami inkább már garázs. Nem csak a saját kerékpárral közlekedők helyezhetik el a bicikliket, hanem ezer kétkerekűt bérelni is lehet. A terület nagysága 21 ezer négyzetméter, ami négy focipályának felel meg. Természetesen a nap 24 órájában nyitva van. A teljes beruházás 30 millió euróba került, s 2014 óta több szakaszban zajlott az építés, amíg elnyerte végső formáját. A statisztika szerint a hollandok 60 százaléka autóval jár munkába, a kerékpárosok aránya pedig 25 százalék. Utrechtben ennél is jobb az arány, így kiérdemli a legkerékpárosbarátabb városok egyikének jelzőjét.

Nem lassít a Ferrari

2019.08.19.
NINCS FÉKEZÉS Ellentétben sok autógyártóval, akiket a piac arra kényszerített, hogy felülvizsgálják 2019-es bevételi terveiket, a Ferrari továbbra is szélben tartja a vitorláját. A 2019. április-június közötti időszak rendkívül pozitív mérleget mutat. A maranellói cég a második negyedévben 984 millió eurós bevételt ért el, ami 78 millióval több (+8,6%), mint tavaly ugyanebben az időszakban. BEIGAZOLÓDTAK AZ ELŐREJELZÉSEK A három hónap alatt 2671 új Ferrari került forgalomba. Ez alapvetően a V8 motorral felszerelt autóknak köszönhető, amelyekből 12,3 százalékkal többet adtak el, mint tavaly ilyenkor. A 12 hengeresekből minimálisan ugyan, de kevesebb fogyott. Az elmúlt negyedévben az európai szállítások 11,4% -kal növekedtek, de a valódi "boom" Ázsiában történt. A Kínát, Hongkongot és Tajvant magában foglaló földrajzi térségben az értékesítés 63,3 (!!!) százalékkal ugrott meg. Ezen adatok fényében a Ferrari meg van győződve arról, hogy teljesülnek az év elején kiadott előrejelzések, amelyek legalább 3,5 milliárd eurós bevétellel számoltak. KÉT ÚJDONSÁG ÉRKEZIK  A pénzügyi mérleg bemutatásával egyidejűleg Maranellóban bejelentették, hogy az év vége előtt két új modellel bővül a Ferrari-család. Az egyik a világ egyik leggyorsabb kabriójának, a Ferrari Portofinónak a coupé változata, a másik pedig a nyitható tetős 812 Superfast lesz. A bemutatóra várhatóan a szeptember 21–22, illetve 28–29-re tervezett Universo Ferrari rendezvényen kerül sor Maranellóban. Ez alkalomból először nyitják meg a nagyközönség előtt a Ferrari külön bejáratú teszt- és vesenypályáját Fioranóban.  

Önvezető kisautók szállítják ki az interneten vásárolt árucikkeket Kelet-Kínában

2019.08.19.
A távol-keleti ország keleti részén található Csiangszu tartomány székhelyén, Nankingban a múlt hétvégén kezdték meg működésüket a csaknem fél méter magas, fehér kisautók a Suning kínai e-kereskedelemmel foglalkozó óriásvállalat egyik helyi leányvállalatának szolgálatában. Az önvezető kisautókba helyezett árucikkekhez a megrendelő egy egyedi jelszó segítségével juthat hozzá, amelyet azután kap meg, hogy a bepakolt jármű útnak indul. A megadott címre érve a kisautó üzenetben értesíti a vásárlót. Fotóillusztráció Ling Jün-fej, a Suninghoz logisztikai kutatóintézetének vezetője elmondta: az önvezető kézbesítő jármű egy 2018 áprilisa óta működő, hasonló autó tovább fejlesztett változata. A fejlesztéseknek köszönhetően a kisautó vezetési teljesítménye nagy mértékben javult: képes magától értelmezni a közlekedési lámpák jelzéseit, érzékelni és elkerülni a 100 méteren belül lévő akadályokat. Az átlagsebességét is növelni tudták, ami így óránkénti 8 és 15 kilométer között alakul - tette hozzá Ling. Az önvezető kisautók helyzetét egy vezérlőközpontban figyelik folyamatosan, ha pedig egy jármű valamilyen problémába ütközik vagy túl hosszú időre leáll, figyelmeztetést küld a központ technikusainak, akik szükség esetén kézi vezérlésre átállítva át tudják venni az irányítást az autók felett - magyarázta, kiemelve: az 5G adta nagyobb sávszélességnek és alacsony késleltetésnek köszönhetően a járműveket kézi vezérléssel félre lehet állítani az útról, majd a probléma megoldása után újra vissza lehet őket kapcsolni automata működésre. A jövőben a vezérlőközpontból több száz önvezető autót tudnak majd irányítani és összetettebb helyzetekben is alkalmazhatják őket - mondta Ling, példaként említve a liftekkel és az portákkal való interakciót. MTI

Kategóriájának egyik legbiztonságosabb tagja a 2019-es Lexus NX

2019.08.19.
Nincs biztonságosabb középkategóriás crossover a Lexus NX-nél: ez derült ki az észak-amerikai közlekedésbiztonsági szervezet, az IIHS átfogó vizsgálatából, amelyben a típus 2019 januárja után épített példányait vetették alá tüzetes vizsgálatnak. Ahhoz, hogy egy autó megkaphassa az IIHS Top Safety Pick (kb. legbiztonságosabb választás) minősítést, legalább „jó” eredményt (a négyszintű ranglistán ez a legmagasabb fokozat) kell elérnie a vezető oldali csekélyátfedéses ütközés, a félátfedéses ütközés, az oldalütközés, a tető beroskadása elleni védelem, valamint a fejtámlák vizsgálata során. Emellett legalább „elfogadható” minősítés szükséges az utasoldali csekélyátfedéses ütköztetés során, kiemelkedően kell teljesítenie a balesetmegelőzés terén, továbbá legalább „elfogadható” első világítással kell rendelkeznie. A Top Safety Pick+ ezzel szemben egyetlen területen sem engedélyez „elfogadható” teljesítményt: utasoldali kisátfedéses karambolban is maximálisan helyt kell állnia, illetve világításának is „jó”-nak kell lennie, ami a megvilágított terület, a maximális távolság, valamint a vakításmentesség követelményeiből áll össze. A 2019 januárja után gyártott Lexus NX-ek az összes vizsgált fő területen az adható legmagasabb eredményt kapták. Ekkortól gyártották ugyanis olyan szerkezeti merevítő elemekkel az autót, amely maximális védelmet nyújt az első utasnak csekélyátfedéses frontális ütközés esetén. A végső értékelést alkotó, több tucat részeredményt vizsgálva egyetlen sem volt az idén vizsgált középkategóriás szabadidőjárművek közül, amely kevesebb pontban kapott volna „jó”-nál alacsonyabb minősítést, mint az NX, illetve, amely felszereltségi szinttől függetlenül biztosít „jó” minősítésű megvilágítást. A 2019-es év során eddig Top Safety Pick+ besorolást elnyert középkategóriás szabadidőjárművek (7 típus) között egyetlen sincs tehát, amely magasabb szintű védelmet nyújtana a legkülönbözőbb veszélyhelyzetekben, mint a Lexus NX.
Címkék: 

Ioniq, a Hyundai zöld brandje

2019.08.19.
Nem volt világelső, nem lett piacvezető, mégis a zöld autózás egyik ikonjává vált a világ számos pontján - és Magyarországon is -  a Hyundai Ioniq. Aki ma hybrid, plug in hybrid vagy villanyautót akar vásárolni lényegében már két tucat típus közül választhat. Aki azonban olyan villanyautót, vagy plug in hybridet szeretne, amely már sziulettjében, formavilágában, stílusában is egyértelműen kifejezi a zöld mobilitást, szinte bizonyos, hogy az Ioniq, a Prius, a Tesla vagy a Leaf valamelyik verziója mellett dönt. ezek lettek ugyanis a zöld autózás mindenki számára érthető és egyértelmű üzenetet hordozó brandjei. Az Ioniq-ban számomra az első és legszimpatikusabb a futurisztikus, mégis harmónikus külső formavilága. Olyan mintha tényleg a jövőből jött volna, viszont vezetni, használni együtt élni vele abszolut nem okoz fejtörést. Tökéletesen logikus, világos funkcionalitás és decens stílusos letisztultság jellemzi a belterét. Az Ioniq talán nem a világ legjobb villanyautója. Szerintem az most a szintén Hyundai által piacra dobott Kona Electric. Még csak nem is a világ legfejlettebb hybridje, viszont aki a technológia mellé racionalitást és megfelelő ár-érték arányt párosít az nem nagyon talál jobb választást. 2016-ban mutatkozott be, majd folyamatosan bővült az Ioniq család, amley mára a Hyundainál egyfajta környezettudatos albranddé fejlődött, azon kevés típus nevek egyike lett, amely néhány év alatt elérte, hogy ha kimondjuk, szinte bárhol a világban mindenki ugyanarra gondol: környezetet jobban kímélő jövőbe mutató villanyautózásra. A Hyundai egyébként elképesztő utat tett meg, az elmúlt évtizedben. Szinonímájává vált a minőségnek, bátor, korábban elképzelhetetlen, közel egy évtizedes garancia ajánlatával. Néhány év alatt a világ autóverseny sportjának is a legismertebb brandjei közé került, hiszen ha valaki a rally vagy a pálya autózás iránt érdeklődik, folyamatosan az i20 és az i30 győzelmeibe botlik. Végül de nem utolsó sorban a villanyautózás egyik legminőségibb brandjeként tartják ma már számon, hiszen a Nissan mellett - elérhető áron - szinte kizárólag a Hyundai kínál kifejezetten elektromos autónak fejlesztett minőségi modelleket. Magyarországon ez különösen így van. Gondoljunk bele, hogy például Heves megyében az egész régió egyetlen elektromos mobilitást kínáló kereskedelmi és tudás központja a Hyundai Hatvan, ahol villanytöltővel, szakértelemmel kiegészítve kínálnak jövőbe mutató járműveket.  Mindeközben a Hyundainál lezajlott egy, ha nem két design forradalom is. Autóik különösen a Tucson és az i30 egyértelműen ott van a világ legszexibb és a legtrendibb formájú járművei között. Márkakereskedő hálózatuk külső és belső designja pedig egy párizsi vagy milánói minőségi butik hangulatára hajaz. Az Ioniq azonban nem egy design bomba, vélhetően, sőt szinte bizonyosan nem is ezzel a céllal készült. Józan és racionális emberek környezettudatos választása. Talán az első olyan elektromos és plug in hybrid hajtással is elérhető jármű, ami bár külsőleg egyértelműen kifejezi a jövőbe mutató technológiát, árában, felszereltségében mégis, a józanul döntő emberek választása. Talán az autó történetben az Ioniq lesz az a modell, ahol az elektromos technológiák először találkoznak a hétköznapokkal.

Szeptember elejéig várja az utasokat a balatonfenyvesi kisvasút

2019.08.19.
A MÁV-START által üzemeltetett kisvasúton júniusban indult újra a forgalom, miután március elejétől felújítási munkálatokat végeztek. Megszépült környezettel várja az utasokat a balatonfenyvesi végállomás, a nyílt vonalon 1,5 kilométeren építettek át a vasúti pályát. A főszezonban, a nyári menetrend végéig mindennap 7 vonatpár indul, míg augusztus 26-tól hétköznaponként naponta ötször, hétvégente – a nyáron is megszokott rend szerint – hétszer fordulnak a kisvonatok. A 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg a szerelvények. Az idei nyáron rekord forgalommal dicsekedhet a kisvasút: júliusban már 24 ezer ember utazott a járatokon, ami 12 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. A legforgalmasabb üzemnapja augusztus 8-án volt a kisvasútnak: aznap 1700 kiránduló választotta a balatonfenyvesi vonalat. A nagy érdeklődésre tekintettel rendszeresen háromkocsis szerelvényeket indítanak, a nyári kilátókocsikban való utazás felejthetetlen élményt nyújt mindenkinek. Minden vonatban található kerékpárszállító kocsi, melyben a babakocsikat is kényelmesen el lehet helyezni. Ősszel folytatódik a pályafelújítás: szeptember 9-től november 30-ig ismét lezárják a vonalat, ekkor Balatonfenyvesről pótlóbuszok közlekednek majd Somogyszentpál és Pálmajor felé is. A szezon zárásaként szeptember 7-én, szombaton tartják a kisvasúti napot, melyre színes programokkal várják az érdeklődőket. Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, az oda-vissza közel másfél órás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Idén nyáron az utasszámot az is növeli, hogy minden csütörtökön és vasárnap az imremajori kézműves piacra sok látogató a kisvasúttal jut el. A kisvasút végállomása a dél-balatoni vasútvonal Balatonfenyves állomásán található. A kisvonatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani.

A Porsche egymilliárd euró értékű zöld Schuldschein-t adott ki

2019.08.19.
A „Schuldscheindarlehen“, vagyis SSD egy német jog szerinti speciális finanszírozási forma, amely jelen esetben 5, 7 vagy 10 éves futamidővel, fix vagy változó kamatozással érhető el. Az előzetes várakozásokat felülmúló komoly érdeklődés okán az eredeti keretet kibővítette a vállalat. „Azt vettük észre, hogy egyre több befektető szeretné a fenntarthatóságba invesztálni tőkéjét. A zöld Schuldschein piacra dobásával mi most erre lehetőséget biztosítunk számukra“, mondta Lutz Meschke, a Porsche AG igazgató tanácsának alelnöke és pénzügyi, valamint IT igazgatója. Az új típusú tranzakcióból származó összeget kizárólag a Porsche Taycan projekt finanszírozására használja a vállalat. Ez a modell a Porsche történelmének első tisztán elektromos szériagyártású típusa. „A jelenlegi kedvező tőkepiaci környezetben különösen vonzó feltételekkel sikerült piacra bocsátanunk SSD kötvényeinket és ezzel is bebizonyítjuk a befektetők számára, hogy hosszú távra tervezünk úgy a fejlesztéseket, mint a Porsche vállalat jövőjét illetően“, tette hozzá Meschke. A stuttgarti sportautógyártó elektromobilitásban és fenntarthatóságban kialakított innovatív szerepe konzekvens módon visszaköszön a vállalat pénzügyi struktúrájában is. A Porsche egy összesen több, mint 2,75 milliárd euro értékű zöld projektportfóliót alkotott. Az összeg mintegy 55 százalékát az energiahatékony, erőforrás-megtakarító termelésre, körülbelül 45 százalékát pedig a fejlesztési költségekre fordítja a vállalat. A Schuldschein kibocsátásának időpontjában a vállalat már elérte a források teljes elosztását a zöld projektportfólió keretében. A zöld projektportfólió fenntarthatóságát, valamint annak az aktuális Schuldschein keretében történő zöld finanszírozásra való alkalmasságát a Porsche szigorú külső vizsgálatoknak vetette alá, beleértve többek között a neves ISS ESG hitelminősítő intézet, valamint a Climate Bond Initiative ellenőrzését. Jelentős kereslet a nemzetközi befektetők oldaláról Több, mint 100 intézményi befektető – például bankok, nyugdíjalapok és biztosító társaságok – vettek részt a Schuldschein-ügyletben. Különösen örömteli, hogy olyan nemzetközi befektetők is komoly érdeklődést mutattak, akik eddig még soha nem fektettek a Porsche Schuldschein-okba – ez esetben elsősorban az ázsiai térségből származó befektetőkről beszélhetünk. Az ügyletet a Landesbank Baden-Württemberg, a Bayern LB és az ING bonyolította le. A folyamatot ezen kívül „zöld tanácsadóként“ (ún. Green Advisor-ként) is segítették az ING szakemberei. A Porsche digitalizációs stratégiájának részeként kiegészítőleg marketing támogatást is nyújtott a „Debtvision“ digitális finanszírozási platformon keresztül, amely felületen a hitelezők széles befektetői bázist elérve hatékonyan és átláthatóan értékesíthetik Schuldschein-jukat. A Porsche Taycan projekt jogosulttá vált a zöld finanszírozásra A zöld projektportfólió középpontjában a Porsche első tisztán elektromos modellje, a Taycan áll, amely jogosulttá vált a zöld pénzügyi eszközökkel történő finanszírozhatóságra, teljesítve a Nemzetközi Tőkepiaci Szövetség (ICMA) „Zöld kötvény alapelveinek“ (ún. "Green Bond Principles“) a „Tiszta szállítás“ kategóriába tartozó pénzeszközök felhasználására vonatkozó összes követelményét. Ennek értelmében nem csupán a projekt eredményét – vagyis az emissziómentes sportautót – sorolhatjuk a fenntartható kategóriába, de a teljes fejlesztés is a fenntarthatóság és az erőforrás-megtakarítás jegyében történt, egyebek mellett beleértve a modern gyártóüzemek létesítését is. A Taycan új, többszintes összeszerelő csarnokában például vezető nélküli (ún. AGV) szállítórendszerek dolgoznak, amelyeknek köszönhetően eddig elképzelhetetlen mértékű rugalmassággal történhet a gyártás. Az AGV-k sík padlón mozognak – ellentétben a hagyományos szállítószalagokkal –, ezáltal szükségtelenné váltak a helyrabló szállítószalag-rendszer alapok. Az új technológia révén jelentős mértékben sikerült csökkenteni az épület magasságát, aminek köszönhetően az üzem nem befolyásolja negatívan Stuttgart-Zuffenhausen levegőkeringését. Az új épületeket a maximális energia- és hőhatékonyság jegyében tervezték és az összes gyártási folyamat az erőforrások lehető legjobb kihasználását helyezi előtérbe. A Porsche Taycan szeptemberben fog bemutatkozni, piacra lépése pedig az év végére várható. Eddig már több, mint 20 ezer komoly vásárlói érdeklődés ékezett a négyajtós elektromos sportautóra – a potenciális ügyfelek egy adott összeg megfizetésével feliratkozhattak egy előrendelési listára. A Taycan dinamikus menettulajdonságain kívül rendkívül meghatározó a kiterjedt töltési infrastruktúra az elektromobilitás tartós sikeréhez. A Porsche mind az otthoni, mind pedig az utazás közbeni használathoz számos intelligens töltési megoldást kínál. A Porsche Charging System digitális felülete Európa-szerte jelenleg összesen mintegy 70 ezer, különböző szolgáltatók által üzemeltetett töltőbázishoz biztosít elérhetőséget, a fizetés lebonyolítása pedig kényelmes módon a Porsche felületén keresztül lehetséges. Ezen felül számos saját, valamint más töltési hálózattal (ide tartozik Európában például az Ionity, az Egyesült Államokban pedig az Electrify America) együtt létesített gyorstöltő állomás is a Porsche ügyfeleinek rendelkezésére áll. 

Nagyteljesítményű variánsok készülnek a Toyota Suprából

2019.08.19.
Nagyobb teljesítmény, kézi sebességváltó, vászon- vagy targatető: amióta megjelent a Toyota Supra ötödik generációja, azóta nem hagyják nyugodni ezek az elméleti lehetőségek a szakmai és vásárlóközönséget, ők pedig Tada Tecuját. Tada-szan, a projekt szellemi atyja, aki 2007-ben a GT86 világra segítésével nemcsak elismerést vívott ki magának, hanem a jogot is, hogy ő vezethesse az A90-es Supra fejlesztési projektjét, soha nem tett felelőtlen ígéreteket. Kezdeti, óvatosan optimista válaszai azonban az idő előrehaladtával egyre határozottabbá váltak, és most, az Autoblog újságíróival beszélgetve épphogy csak konkrétumokat nem mondott friss terveikkel kapcsolatban. „Amikor az ember sportautót fejleszt, a lényeg, hogy minden egyes új modellváltozat egyre nagyobb teljesítményt kínáljon” – osztotta meg szakmai filozófiáját Tada-szan, majd hozzátette: „Tele vagyunk izgalmas ötletekkel.” Mivel a főmérnök szerint gyakorlatilag évről évre szeretnék frissíteni a típust, akár már jövőre megkezdődhet ezek megvalósítása. Korábban szóba került már a tömegcsökkentés, mint lehetséges fejlesztési irány, ugyanakkor Tada Tecuja szavaiból egyértelműen kiderül, hogy a jelenlegi motoropciókat nem tekinti véglegesnek és lezártnak. A 340 lóerős, 500 Nm nyomatékú turbómotorral tehát még koránt sincs vége a történetnek. Vannak azonban határok, amiket a Toyota Supra Tada Tecuja szerint soha nem fog átlépni. „Aki kézi sebességváltós Toyota sportautót szeretne, vásároljon GT86-ost.” Szintén feleslegesen reménykedik, aki egy roadster kivitelre vár. „Már létezik vászontetős kivitel az autóból: úgy hívják BMW Z4. Ha párhuzamot szeretnék vonni, a Supra és a Z4 nagyjából úgy viszonyul egymáshoz, mint a Porsche Cayman és a Boxster” – válaszolta meg meglepő őszinteséggel a kérdést Tada-szan, fittyet hányva a diplomácia szabályaira. A három éven belül aktuális modellfrissítés során könnyedén 400 lóerőre emelheti a gyár a Supra teljesítményét: független fékpadi mérések szerint már most is számottevően erősebb tud lenni a háromliteres, sorhatos motor a hivatalos 340 lóerőnél. Ugyanakkor addig is számtalan lehetőség nyílik a menetdinamika tökéletesítésére, a már említett tömegcsökkentéstől kezdve a karbon-kerámia fékrendszer beépítéséig. Persze miközben a Toyota saját ütemét követve halad előre, a tuningipar gyorsan felismerte a Toyota Suprában rejlő lehetőségeket. Az Akrapovič egyedi kipufogót, a brit Litchfield száz lóerő fölötti teljesítménynövelést kínál az autóhoz. A legizgalmasabb – és a fentiek értelmében leginkább hiánypótló – átalakítást azonban egy texasi műhely, a European Auto Group kínálja. Ők 2020-tól megkezdik a Suprák átalakítását manuális sebességváltós kivitelre. A munka költsége meglehetősen magas, mintegy 12 ezer dollár (3,5 millió forint), mivel azonban a cég Ferrarik kéziváltósításával szerzett tapasztalatot és hírnevet, az ügyfelek minden bizonnyal minőségi munkát kapnak a pénzükért cserébe.
Címkék: 

A haditengerészettől leszerelt elitkatonákkal erősít a BMW az USA-ban

2019.08.19.
A haditengerészet veteránjai a legmegfelelőbb szakemberek számunkra – nyilatkozta a BMW szóvivője. – A húszas évek közepén járó fiatalok kiválóan alkalmasak arra, hogy átképzés után abroncsot szereljenek, a karosszériába az elektronikát beépítsék vagy éppen a fényszórókat beállítsák. Fotóillusztráció: BMW A leszerelt fiatalok átképzését a hadsereg támogatja, így mindenki jól jár a kapcsolattal. A fiatalok szakmát szereznek, a BMW az átképzéshez támogatást kap, a társadalom pedig szakemberekkel gyarapszik. Az automobilwoche.de szerint a BMW az elmúlt évben kötött partneri megállapodást az amerikai hadsereggel azért, hogy a haditengerészettől kieső fiataloknak a civil életben foglalkoztatási perspektívát nyújtson. Ezt szeretnék most továbbfejleszteni – írja a német lap.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója