Kiakadtak a norvégok a Teslára: hibásak az autók

2019.05.28.
Csak ebben az évben már több, mint 40.000 Tesla talált gazdára Norvégiában, így azt gondolnánk, a norvégok elégedettek a márkával. Nos, a helyzet nem teljesen így van, ugyanis rengeteg Tesla horpadásokkal és festékhibákkal, érkezik és kerül átadásra. Fontos megjegyezni, hogy a festékhibák teljesen általános jelenségnek számítanak az autóiparban. A magyar új autó vásárlók jelentős is része meglepődne, hogy az új autójuk valójában már átesett bizonyos javításokon még az átadás előtt, de mivel ezek nem jelentettek valódi értékcsökkenést és hitelesített, gyári technológiával javították ki a hibákat, nem szóltak nekik.   A gond minden bizonnyal ott van, hogy az amúgy is döcögő gyártás miatt lassan kerülnek kiszállításra az autók, kijavítani a szállítás közben keletkezett sérüléseket viszont már nincs idő. Persze a tulajdonosok ezután visszaviszik az autójukat, de a Tesla annak ellenére sem bírja az ütemet, hogy megduplázta szervizalkalmazottjai számát. Úgy tűnik a Tesla mostanság tapasztalja meg igazán, milyen apró részletek jelentenek hatalmas különbséget az autókereskedelemben. Kiváncsian várjuk, mi lesz a megoldás!  
Címkék: 

Az ABB megoldásaival üzemel a világ első, hidrogén meghajtású folyami hajója

2019.05.28.
Az ABB a program keretében üzemanyagcella-alapú energiaellátási és meghajtási megoldást szállít a franciaországi központú Sogestran Group leányvállalata, a Compagnie Fluviale de Transport (CFT) számára épülő tolóhajóhoz. A szállítás tervezett határideje 2021. Az üzemanyagcellához a hidrogént part menti megújuló energiaforrás biztosítja, és a hajó teljes energialánca kibocsátásmentes lesz. A projekt célja azt bebizonyítani, hogy az üzemanyagcellák a gyakorlatban alkalmazható és megvalósítható hajtási megoldást jelenthetnek a közepes méretű, több mint 100 utast vagy ezzel azonos tömegű árut szállító, belvízi vagy tengerpart-menti közlekedésben résztvevő hajók tulajdonosai és építői számára.  A FLAGSHIP program emiatt kiterjed annak vizsgálatára is, hogy a hidrogén üzemanyagra történő átállás milyen hatást gyakorol az üzemeltetésre.  Az üzemanyagcellás erőmű kiépítést követően azt tervezik, hogy a hajó naponta fog közlekedni. Különös figyelmet fordítanak majd az üzemanyag-utántöltési eljárásokra, amelyeknek illeszkedniük kell az üzemeltetési menetrendekhez.  A próbaüzem értékes tapasztalatokat nyújt majd arra is, hogy a tengeri hajózásban alkalmazni kívánt hidrogén üzemanyagcellák esetében miként fejleszthető ki, illetve optimalizálható az üzemanyag-utántöltési infrastruktúra. 

Oldalsó Kameratükör Rendszer jár majd a Honda-e-hez

2019.05.28.
Ez a technológia elsőként jelenik meg a kompaktok szegmenségben, és a stílust illetően éppúgy komoly előrelépést jelent, mint a menetbiztonságra, az aerodinamikára és a kifinomultságra nézve. Az Oldalsó Kameratükör Rendszer a hagyományos visszapillantó tükröket váltja, méghozzá igencsak hatékony formában, ugyanis a közvetített képek két hatcolos képernyőn jelennek meg. A kijelzőket a műszerfal két szélén, ergonomikusan helyezték el a Honda mérnökei, így természetes érzetet és látványt nyújtanak, egyszersmind a menetbiztonságot is fokozzák. A következő generációs kameratechnológiának köszönhetően kifejezetten modern, letisztult és egyszerű lett a rendszer, nem mellesleg tökéletesen passzol a sík A oszlopokhoz és a rejtett kilincsekhez, melyek szintén szériatartozékok a Honda újdonságában. Szemben a hagyományos oldaltükrökkel, a kamerák nem növelik az autó szélességét, légellenállásuk pedig 90 százalékkal alacsonyabb, ami a teljes karosszériára nézve 3,8 százalékos csökkenést jelent. Ez az üzemanyag-hatékonyságot és a hatótávolságot is kedvezően befolyásolja, sőt a szélzaj is jóval kisebb nagy sebességnél. A kamerák házát úgy formálták, hogy ne kerülhessenek vízcseppek a lencsére, de ha ez mégis megesne, a vízlepergető bevonat garantálja, hogy gyorsan megtisztuljon az optika. Az Oldalsó Kameratükör Rendszer ideális elhelyezése megannyi előnnyel jár a menetbiztonságot illetően. Ilyen például, hogy a vezető választhat „normál” és nagy látószögű üzemmódok között, valamint, hogy előbbinél 10, utóbbinál 50%-kal kisebb a holttér, mint a hagyományos tükrök esetében. Szintén hasznos, ha tolatófokozatba kapcsol a pilóta, vezetővonalak jelennek meg a monitorokon, jelentősen megkönnyítve a manővert. A képernyők fényereje a környezeti fényviszonyoknak megfelelően, automatikusan változik. Az Oldalsó Kameratükör Rendszer bevezetését intenzív fejlesztési és tesztidőszak előzte meg, melynek során rossz időben, szürkületben és éjszaka is vizsgálták a berendezés működését. A lelkiismeretes munka gyümölcseként mindig tiszta képet kaphat a vezető a mögötte zajló eseményekről, a monitorok soha nem vakítják el és nincs glória a fényforrások körül. A Honda az új, kompakt elektromos autójával ismét nagyot lépett (előre) terveinek megvalósítása felé, miszerint 2025-ben már minden Európában eladott új Honda gépkocsi képes lesz elektromos üzemmódban is közlekedni. A Honda e hatótávolsága meghaladja a 200 kilométert, akkumulátorai pedig – a gyorstöltés funkciónak köszönhetően – 30 perc alatt 80 százalékra tölthetők.

A BMW Garmisch

2019.05.28.
A BMW Group az idei Concorso d’Eleganza Villa d’Este alkalmából egy olyan klasszikus koncepciót élesztett fel, amelyet Marcello Gandini még a Bertone színeiben alkotott és amely az 1970-es Genfi Nemzetközi Autószalonon megtartott debütálását követően a feledés homályába veszett. A BMW Garmisch újraalkotásával a bajor prémiumgyártó az egyik legmeghatározóbb olasz formatervező előtt tiszteleg, akinek neve izgalmas fejezetet jelöl a vállalat történetében. „Marcello Gandini számomra az egyik legnagyobb formatervező, akinek a művei mindig is nagy hatással voltak rám és a munkáimra” – fogalmazott Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője, akit azóta izgatott a BMW Garmisch, amióta néhány évvel ezelőtt, néhány kifakult korabeli fényképen először megpillantotta. „A BMW Garmisch felélesztése kiváló lehetőséget adott nekünk arra, hogy méltó módon tisztelegjünk Mr. Gandini előtt, felelevenítsük egyik kevésbé ismert munkáját és újra reflektorfénybe gurítsuk a Bertone azon stílusirányzatát, amely egykoron jelentős mértékben meghatározta a BMW modellek formanyelvét. Számomra már ez is elegendő okot adott ehhez a projekthez: betölteni a réseket és kiegészíteni a BMW történetét” – tette hozzá Adrian van Hooydonk. A BMW formanyelvére a kezdetektől nagy hatással voltak az olasz formatervezők és karosszériaépítő manufaktúrák munkásságai. A Carrozzeria Touring 1930-as évek végén napvilágot látott BMW 328 Mille Miglia modelljének könnyűszerkezetes alumíniumból készült karosszériájától kezdve, egészen a Giorgetto Giugiaro keze munkáját dicsérő, ék alakú BMW M1 világpremierjéig, a márka formanyelvét az olasz koncepciók és ötletek Alpokon átívelő szellemisége járta át. És mint a ’60-as, ’70-es években készült olasz show-autók többsége, a Bertone által tervezett eredeti BMW Garmisch is egyfajta független dizájnjavaslatként szolgált a bajor prémiumgyártó felé, a stúdió kreativitását éltetve. „Az eredeti ötlet magától Nuccio Bertone-től származott, aki a Genfi Nemzetközi Autószalonon leleplezett meglepetéssel a BMW-vel kialakított kapcsolatunkat kívánta tovább erősíteni” – emlékszik vissza Marcello Gandini, aki akkoriban a Bertone formatervezési részlegét irányította. „Egy olyan modern, közép-méretosztálybeli kupét akartunk alkotni, amely hű a BMW formanyelvéhez, de egyszerre dinamikus és provokatív is” – tette hozzá. Miközben oldalnézetből a koncepció felettébb simára és letisztultra sikerült, a BMW Garmisch egyik legjellegzetesebb stílusjegye a vese alakú hűtőrácsok függőlegesen elrendezett, szinte szögletes kialakítású újraértelmezése volt, amelyet két oldalról üvegburába épített, négyzet alakú első fényszórók szegélyeztek. Hasonlóan szokatlan elem volt a C-oszlopokba épített, sportautós szellőzőnyílás és Marcello Gandini egyedi stílusának egyik ikonikus fogása, a hátsó ablak méhsejt-mintázatú hálóborítása. Noha a modell mindössze néhány hónap alatt elkészült, a tervezők az eredeti utastér hű másának elkészítési lehetőségét sem halasztották el. A középkonzol függőlegesen elrendezett rádiójával, az első utasülés előtt kihajtható nagyméretű tükörrel, illetve a rikító szín- és anyaghasználattal a BMW Garmisch elegáns megoldásokkal tette összetéveszthetetlenné a kor funkcionális elvei szerint megalkotott utasteret. Marcello Gandini szerint a koncepció névválasztása is a lebilincselő emlékeket élteti: „Olaszországban akkoriban rendkívül népszerű volt a síelés, a Garmisch név pedig a téli sportok emlékét és az alpesi eleganciát idézte” – mondta. Ahogyan az eredeti koncepció, úgy az új BMW Garmisch is a bajor prémiumgyártó dizájnkutatási és prototípus-építési szaktudásának legjavát igazolja. Tekintve, hogy a BMW Garmisch megszületését dokumentáló egykori feljegyzésekből mára alig maradt valami, a BMW Group Design és a BMW Group Classic egy különleges nemzetközi csapatot hívott össze, hogy néhány korabeli, többnyire fekete-fehér fényképből kiindulva, közösen elevenítsék fel a klasszikus koncepció karosszériájának és utasterének minden részletét. A folyamatnak maga Marcello Gandini is részese volt, aki az egykori koncepció megalkotásáról őrzött emlékeivel járult hozzá a formatervezők munkájához, többek között olyan kulcsfontosságú részletekkel, mint a karosszériafényezés – az akkori olasz divattrendeknek megfelelően halvány pezsgőmetál – árnyalata vagy az utastér anyaghasználata. És miután a BMW formatervezői a legkorszerűbb háromdimenziós technológiával újraalkották a klasszikus koncepció minden részletét, a BMW Garmisch egy torinói karosszériaépítő manufaktúrában látott napvilágot – éppúgy, ahogy az eredeti koncepció mintegy fél évszázaddal ezelőtt.

Újabb szolgáltatással bővült a Duna Autó portfóliója

2019.05.28.
Az autópiacon ma szűk keresztmetszetnek számít a haszongépjárművek karbantartása. A kereslet igen nagy, de a megfelelő kompetenciákkal nem sok szerviz rendelkezik. „Rengeteg előkészületet igényelt, hogy megkaphassunk a szervizjogot a Volkswagen haszonjárművekhez is” – kezdte Simon Péter, a Duna Autó Zrt. műszaki igazgatója. „A megfelelő célszerszámok és felszerelések mellett különböző szabványoknak kellett megfelelnie a műhelyünknek, szakembereinknek pedig speciális oktatásokon kellett részt venniük. Nagy büszkeség számomra, hogy a 2005 óta működő Volkswagen szerviz kiegészülhetett a haszonjárművek karbantartásával, és kollégáink szakértelmét mi sem bizonyítja jobban, minthogy már rögtön kaptak is munkát ebből a szegmensből. A legtöbb megbízás a flotta és a KKV szektorból érkezik, de természetesen egyéni vállalkozók és magánszemélyek is megkerestek már minket.” Az Autóváros Volkswagen haszonjármű szervizét a Porsche Hungaria két képviselője, Kiss Pál és Császár Ottó adta át hivatalosan. A szervizértékesítési igazgató elmondta, hogy a vállalat által termelt eredmény több mint 23%-ot nőtt az elmúlt évben, ami kiemelkedő teljesítmény. Kiss Pál továbbá hozzátette: „A Duna Autóban olyan partnerre találtunk, amely nem csak az ügyfelek szervizigényét elégíti ki, de megbízásunkra a forgalomba helyezés, a nullrevízió elvégzésében is segítséget nyújtanak. Így átlagosan 150-200 készítenek fel a szakemberek egy évben a társkereskedések részére.”   Egy öreg hippi a Zay utcában   A Duna Autó Volkswagen haszonjármű szervizének átadásán tiszteletét tette egy valódi legenda is. Az 1961-es évjáratú Samba-kivitelű VW T1 igazi kuriózum, hiszen a 23 ablakos Typ 2 Deluxe a Transporter kínálat elitjének számít. A modellváltozat prototípusa 1951 nyarán került piacra. A kultikus kisbusz különlegességei közé tartozik az eltolható vászontető, a kétszínű fényezés, a gazdag krómdíszítés, valamint az extrákkal felszerelt beltér.     A Volkswagen T1-ről túlzás nélkül megállapítható, hogy a világ egyik legismertebb járműve, kortól és nemtől függetlenül valamennyi szempár jó eséllyel nyomban beazonosítja. A koncepció Ben Pon, holland Bogár- és Porsche-kereskedő fejéből pattant ki, aki a wolfsburgi gyárban a Plattenwageneket (saját célra, Bogár-alkatrészekből épített kisáruszállító) elnézve fantáziát látott a sorozatgyártásában. Tervéről sikeresen meggyőzte a Volkswagen vezérkarát is, a többi már történelem.

A Continental nyerte a Hannover Messe-n az Ipari Energiahatékonysági Díjat

2019.05.28.
A Deutsche Messe az EuPD Research független piackutató és tanácsadó vállalattal közösen díjazta az iparág kiváló energiahatékonysággal rendelkező folyamatait. A Continental a nagyipari vállalatok kategóriájában indult és Conti Thermo Protect szigetelőrendszerével győzte meg a zsűrit. A szilikonos anyagot világszerte alkalmazhatják ipari rendszerek. Rendkívül rugalmas rendszerek a hatékony hőszigetelésért Legyen szó a gőzcsövek szelepeiről, fonott tömlőkről vagy gumiabroncs prések fűtőcsöveiről, a rendkívül rugalmas Conti Thermo Protect (CTP) szigetelőrendszer már bizonyította, hogy lehet rá számítani az ipari hőszigetelés során. A német központú vállalat azért fejlesztette ki a speciális szilikon-gumi keveréket, hogy rugalmas formájú hőszigeteléssel tudjon szolgálni a bonyolult csővezetékrendszerek és egyéb alkatrészek számára. Az anyag egyedi piaci megoldásokat kínál a rugalmas, magas hőmérsékletű csövekhez és tömlőkhöz. Szállítási állapotában a termék szilárdsága hasonló a gyurmáéhoz és könnyen vágható, alakítható, és pontos módon felvihető. Hő hozzáadása után az anyag magától vulkanizálódik, így egy gumi-elasztikus jellemzőkkel rendelkező, újra használható formára öntött termékké válik, ami tökéletesen alkalmazható a komplikált, nehezen elérhető és kanyarodó vagy akár rugalmas alkatrészek esetében. Ennek eredményeképp alkalmazható vezetékcsövekkel és szelepekkel is, melyeken akár 250°C-os gőz vagy folyadék is keresztülhaladhat. Nyugalmi állapotában a termék formálható, a vulkanizált anyag pedig érintésre olyan, mint a gumi, emellett viszont stabil és rendkívül strapabíró. Akárcsak egy 10 mm-es réteg is 60%-al csökkenti a hőveszteséget. Továbbá az így csökkenő környezeti hőmérséklet a munkahelyi biztonság szempontjából is előnyt jelent. Hatalmas megtakarítási potenciál A Conti Thermo Protect hatalmas hozzáadott értéket kínál a közepes- és nagyméretű vállalkozások számára. A rendszerelemek szigetelésével az ipari vállalatok 20-80% közötti megtakarítást tudnak véghezvinni az energiafelhasználásukat érintően. A többszörös díjnyertes termék megbízható módon véd a hőveszteség ellen és jelentősen csökkenti az energiaköltségeket, függetlenül attól, hogy fűtő- vagy hidraulikus rendszerekről, forró olajat alkalmazó berendezésekről, vagy vulkanizáló présekről van szó. A Conti Thermo Protect így nagyon rövid idő alatt behozza árát. Az anyag öntapadó, vízálló és önkioltó, UV-álló, illetve időjárásálló.
Címkék: 

Szabó Krisztián gyorsan ráérzett Silverstone-ra

2019.05.28.
Az előző két versenyen ő húzta a rövidebbet, de Silverstone-ban visszakapott a szerencséből: a kétszeres ralikrossz Európa-bajnok bemutatkozása, Abu Dhabi után újra a döntőbe kvalifikált, ahol ötödik helyezést szerzett. A mezőny egyetlen magyar pilótája és a jól felismerhető fehér Audi S1 EKS RX quattro vasárnap délelőtt, a harmadik kvalifikációs futamon csupán 15. helyen végzett, ami jelentősen visszavetette az összesítésben. Az elődöntőben azonban az előző két versenyhétvégével, Barcelonával és Spával ellentétben kijött neki a lépés, így világbajnoki debütálása, Abu Dhabi után először a legjobb hat között, a döntőben szerepelt. A szezonnyitón negyedikként végzett, Nagy-Britanniából egy ötödik helyezést hozott el.

Országszerte rollerfelvonulást szerveznek

2019.05.28.
A szervezők a rolleresek mellett elektromos egykerekűsöket, hoverboardosokat, kerékpárosokat, gördeszkásokat, longboardosokat és görkorisokat is várnak, hogy együtt hívják fel a figyelmet a környezetkímélő közlekedésre.   „Berlinben 10 000 elektromos roller van, Párizsban körülbelül 5 000, Budapesten ugyan csak 200 darab, de két-három év múlva már itthon is rengeteg, különböző gurulóeszközzel közlekedő lesz az utcákon. A rendezvény egyik célja, hogy ezeket népszerűsítse, hiszen praktikusak, a használatuk egyszerű és környezetkímélő. Emellett célunk a baleset-megelőzés is, felkészítve a gyalogosokat és a gépjárművek vezetőit a legújabb guruló eszközök érkezésére és az azokkal való közlekedésre.” – mondta el Újvári Péter, az UP! zenekar frontembere, a rendezvény főszervezője. Az 1998-ban alakult UP! zenekar tagjai 2001-ben vonultak vissza, idén májustól azonban újra aktív a formáció. Első daluk az Élj már elérhető a nagyközönség számára és a Rolling Day indulója is a készülő számok között van, amit maga a főszervező, Újvári Péter szerez

BMW Motorrad Concept R18.

2019.05.28.
Tekinthetünk rá úgy is, mint a márka visszatérésére a gyökereihez, egy modern csavarral: a BMW Motorrad Concept R18 a nagy BMW Motorrad klasszikusok esszenciáját ülteti át a jelen korba, vagy más szavakkal egy történelmi motorkerékpár-formát ruház fel modern, egyedi hangulattal. Dr. Markus Schramm, a BMW Motorrad vezetője a dizájnt így írta le: „Ezzel az álommotorral a BMW Motorrad a nagy cruiser szegmens emocionális és eredeti megfogalmazását tárja elénk.” A BMW Motorrad Concept R18 megmutatja, hogyan nézne ki az 1960-as évek boxermotorja napjainkban: egy purista custom bike, amely magán hordozza a BMW Motorrad dizájn klasszikus és ikonikus elemeit. „A letisztult vonalait nyíltan a világ elé táró Concept R18 számomra a motorozás legbelsőbb értékét testesíti meg. Az érzést a gondolkodás helyett, amelyben a technológia a magamutogatás helyett arra szolgál, hogy teret engedjen a képzeletnek. Ez a koncepciómotor a nagyon mély érzelmekre hat – csak fel akarsz ülni rá és elhajtani. Amikor pedig újra leszállsz róla, akkor nem rejted egy garázsba és hagyod ott – hanem hátrafordulva még egy utolsó búcsúpillantást vetsz rá” – magyarázza Edgar Heinrich, a BMW Motorrad Design vezetője.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója