Hat halálos, 31 súlyos baleset a hétvégén

2019.06.03.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 479 személyt fogott el, közülük 100 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 296 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 486 személyt állítottak elő, köztük 221 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 38 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Újabb hajóbaleset – ezúttal Velencében

2019.06.02.
Olasz médiaértesülések szerint vagy motorhiba, vagy egy vontatókötél elszakadása okozta a balesetet. A négy kórházba szállított személy 66 és 72 év közötti turista volt: amerikai, új-zélandi és ausztrál állampolgárok. Kettőjüket már kiengedték a kórházból. A baleset a San Basilio nevű hajóállomásnál történt, a Giudecca-szigettel szembeni csatornaszakaszon, az egyik fő hajózási csatorna bejáratánál, ahol a hajók a nyílt tengerről beúsznak a városba. Az MSC Cruises genfi székhelyű nemzetközi hajózási vállalat Opera nevű luxushajója hangosan dudált, ahogy közeledett a kikötőhöz, mire a járókelők futásnak eredtek. A 2679 utas szállítására alkalmas, 54 méter magas és 275 méter hosszú Opera manőverezését két kisebb vontatóhajó segítette. A vontatás közben következett be a motorhiba, vagy szakadt el az egyik vontatókötél, amelynek következtében a több emeletes tengerjáró ellenőrizhetetlenné vált. A luxushajó ezt követően belerohant a mólóba és az ott horgonyzó kisebb turistahajóba, amelyen helyi források szerint 130 turista tartózkodott. Az ütközéskor többen vízbe estek. A baleset után Velencében azonnal leállt a forgalom. Felfüggesztették a vasárnapra meghirdetett ünnepi hajós felvonulást is. Régóta vita tárgyát képezi, hogy kitiltsák-e a tengerjáró hajókat a lagúnaváros egyre zsúfoltabb vízi útjairól. Ez 2004 óta napirenden szerepel, de eddig sohasem vezették be. 2017-ben a velenceiek saját kezdeményezésre népszavazást is rendeztek, amelyen megerősítették, hogy ki akarják tiltani a tengerjárókat Velencéből. A referendum jogilag azonban nem volt érvényes. A római közlekedési minisztérium vasárnap bejelentette, hogy június végére rendelettel akarja kitiltani az óriás turistahajókat a velencei csatornákról. Évente mintegy 600 tengerjáró hajó "hajt be" Velencébe: 40 ezer tonna súly feletti óriásokról van szó, amelyek egyenként több ezer turistával érkeznek a városba. Kínálatukban szerepel, hogy egészen a Szent Márk térig behajóznak. A természetvédők többször felhívták a figyelmet a tengerjárók mozgása és szennyezése okozta környezeti károkra. Tengerjárókkal érkezik Velencébe a látogatók 20 százaléka, és évi mintegy 400 millió euró bevételt jelentenek a városnak. Az MSC Opera műszaki hiba miatt 2011 májusában félbeszakítani kényszerült egyik útját a Balti-tengeren. Akkor Stockholmban tette partra 1800 utasát, akik úti célja eredetileg Szentpétervár lett volna. A luxushajók biztonsági hiányosságai újra előtérbe kerültek azt követően, hogy egy szállodahajó nekiütközött egy dél-koreaiakat szállító turistahajónak a Duna budapesti szakaszán. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek és 21-en eltűntek.
Címkék: 

Milyen az új dízellel az Opel Grandland X?

2019.06.02.
Hogy néz ki? Az Év autója-díjas Peugeot 3008 testvéreként, azzal azonos sochaux-i gyártósorról érkezve jó génekkel rendelkezik a franciás Opel (a gyártás azonban hamarosan német földre kerül, Eisenach lesz a modell bázisa). Már a 3008 is elég dögösre sikerült, az alapjain lehetetlen csúnya autót építeni, így a Grandland X garantáltan csinos lett. A két modellt összeköti ugyanaz a tetőív, ugyanazok az arányok, valamint a lemezek túlsúlya az üvegezett felületekkel szemben. Belül ég és föld a két autó között a különbség, a 3008-as extravagáns, a Grandland X egyszerű és puritán. Hossza 4477 milliméter, szélessége 1906 milliméter, magassága 1609 milliméter, tengelytávja 2675 milliméter. Mindkét Opel tesztautó kényelmes üléshelyzettel örvendeztetett meg, amikor négyen utaztunk benne, akkor sem volt panasz a helykínálatra. Csomagtartója bőséges, alapból 514 literes (mankókerékkel azonban csak 488 literes, de inkább vigyünk két szatyorral kevesebbet, mint kínlódjunk a kerékjavítóval egy defektet követően). A hátsó ülések egyszerűen, csupán egy kar meghúzásával síkba dönthetők (ebben segít a dupla padlós trükk), a raktér így 1652 literre nő. A hátsó ülések egyszerűen, csupán egy kar meghúzásával síkba dönthetők (ebben segít a dupla padlós trükk), a raktér így 1652 literre nő. Mivel nem rendelhető hozzá összkerékhajtás (akkor minek az X a névben?), a csomagtér egyik változatban sem csökken. Hogy megy? A korszerű dízelmotorok legújabb generációja rajtolt az Opel Grandland X-ben. Az 1,5 liter lökettérfogatú, 16 szelepes négyhengeres turbó erősebb, ugyanakkor takarékosabb is az 1,6 literes francia, illetve Magyarországon gyártott, nyolcszelepes német dízelmotornál. Az oxidációs katalizátor/NOx-elnyelő és SCR-szabályozás kombinációjával teljesíti a legszigorúbb károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírásokat. A hengerfej és a vele egybeöntött szívócső anyaga éppúgy könnyű alumínium, mint a forgattyúsházé. A hengerenként négy szelepet két felülfekvő vezértengely működteti. Közös nyomócsöves befecskendezés juttatja a gázolajat akár 2000 bar nyomással, nyolcfuratos porlasztókon keresztül az égésterekbe. A változó geometriájú turbófeltöltő (VTG) lapátkoszorújának állítása elektromos. Az optimalizált kipufogógáz-kezelő rendszert a káros anyagok mennyiségének leszorítása érdekében kompakt egységbe foglalva helyezték el a motorhoz közel. Az NOx-elnyelő hidegindítási katalizátorként hat, amely a motor bemelegedéséig tartja alacsony szinten a nitrogénoxid-kibocsátást, hogy aztán magasabb hőmérsékleten belépjen az SCR. Az AdBlue tartály 17 literes, míg az üzemanyagtank 53 literes. A hatfokozatú sebességváltó mellett nyolcfokozatú automatával is kipróbáltuk az új 1,5-ös dízelt, amely csak 20 kilóval nehezít a kézi váltóshoz képest az autón. Nagyon simán kapcsol, és kis súrlódásának köszönhetően takarékos, az automatával 5,3 literes volt az átlagfogyasztás (mintegy 500 kilométeres teszten), míg a kézi sebességváltós változatot Erdélyen keresztül hajtva, 5,1 literes fogyasztást mértem 100 kilométerenként (kb. 1600 kilométeres teszten). Az automatikus váltóval szerelt Grandland X terepes üzemmód-választót és a fékek beavatkozásával záróhatást szimulálni képes rendszert, a Peugeot-nál megismert tapadássegítőt (Grip Control) kapott, ami természetesen terepezésre nem alkalmas. A motor 300 newtonméteres maximális nyomatéka megegyezik a leváltott 1,6-oséval. Álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 10,9 másodperc (automatával 12,3 másodperc) alatt gyorsul fel, végsebessége 192 kilométer/óra. Saját tömege kevesebb, mint 14 mázsa. Olyan fürgén mássza meg az erdélyi és a székelyföldi hegyeket, hogy azt hinnénk, kétliteres. Bár motorjai sajnos (még) nem szentgotthárdiak, azért találunk pár hazánkban gyártott alkatrészt a lemezek alatt, az oldalsó üvegek a tatai AGC-nél, a dízelmotor vezérlő elektronikája pedig a hatvani Boschnál készült. Milyen vezetni? A kézi váltón valamit változtathattak mert az előző tesztautóhoz képest ez már pontos, nem lötyög, a kuplung rendesen fog, áttételeit jól eltalálták. Az Aisin automata hibátlan. Pontosan és megbízhatóan teszi a dolgát, ilyen jó automata Opelben még nem dolgozott előtte. A nyugodt autózást kedveli, de nem rosál be akkor sem, ha sportosra vesszük a figurát. Nagyobb gödrök, kátyúk erős tempónál rendesen dobálják az autót. A Soroksári úton belefutottam egy akkora úthibába, amelyből visszatérni Loeb-szerű, kétségbesett kormányzást követően tudtam csak.  A Grandland X kanyarokban még egy kis izgalmat is tartogat, de nem azért, mert nagyon le akar esni az útról (egy kicsit azért igen), hanem inkább azért, mert kormányzása túl mesterkélt, gépies és nem ad sok visszajelzést az útviszonyokról. Az Opel kompakt szabadidő-autóját jó vezetni, magasan ülünk, jól rálátunk a forgalomra, érezni vezetés közben, hogy nem túlsúlyos, élénken reagál a gázadásra. Futóműve elöl MacPherson, hátul olcsó csatolt lengőkaros, érzetre nem szababadidő-autós, sokkal inkább kompakt, olyan, mintha egy Astrát vezetnénk, hasmagassága 19 centi. 18-as kerekeken viszonylag puha az autó, rossz mezőségi utakon sem büntet, csak defektünk ne legyen... Mennyibe kerül? A két tesztautó hasonló felszereltséggel érkezett (az automata egyedi Ultimate volt, de szerencsére 19 helyett 18-as felnikkel, a kézi váltós Innovation felszereltségű), bőrös üléseket kaptak és távtartós tempomattal is ellátták.  Sokféle felszerelést már alapból hordoztak, például LED-es nappali menetfényt és hátsó lámpát, kameraalapú sávasszisztenst, jelzőtábla-felismerőt, intelligens sebességszabályozót, emelkedőn elindulási asszisztenst, Bluetooth-kihangosítós Radio R 4.0-et, részecske- és szagszűrős klímaberendezést, sokféleképpen beállítható komfortüléseket és 40:60 arányban lefektethető hátsó üléstámlát. Listaáron a tesztautók felülről, illetve alulról ütik a 10 millió forintos árat, szerencsére ennél jóval olcsóbban, 6,7-7 millió forintért már lehet nekünk is Grandland X-ünk, az automatikus váltó felára félmillió forint. Az Opel Grandland X vezetője és utasai, az Opeltől megszokottan, a legújabb generációjú Android Auto- és Apple CarPlay-kompatibilis IntelliLink-rendszerekkel kapcsolódhat hálózatra. Kép és szöveg: Biró Csongor

Katalónia 6 ezer euróval támogatja az elektromos autók vásárlását

2019.06.02.
A támogatások a jármű típusától függően 3000 és 6000 euró (kb. 1 és 2 millió forint) között mozognak. Az elektromos motorkerékpár megvásárlásához 700 euróval, az elektromos meghajtású buszok és teherautók beszerzéséhez pedig 15 000 euróval járul hozzá a katalán tartományi kormányzat. Az intézkedéscsomag része annak a szélesebb körű környezetvédelmi intézkedéssorozatnak, amelyet az éghajlatváltozás okozta vészhelyzet miatt léptetnek életbe. A támogatásokat uniós alapokból finanszírozzák. Az alternatív energiával működő járművek megvásárlásának támogatására összességében 7,2 millió eurót különítenek el. Támogatást kapnak a közterületi és háztartási elektromos töltőpontok és az elektromos kerékpárokat kölcsönzők a vállalatok, amelyek céges autóflottájukat elektromos autókkal töltik fel. A katalán vezetés célja, hogy a tartomány energiaszükségletét 2050-re kizárólag megújuló energiaforrásból biztosítsák. Ennek érdekében az évszázad közepére a nagyvárosokból ki akarnak tiltani minden belső égésű motorral rendelkező járművet.

Egész nyáron közlekednek a nosztalgiajáratok

2019.06.02.
A közlemény szerint júniustól a 2-es villamos vonalán az N2-es, vasárnaponként a 19-es villamos vonalán, a Deák Ferenc tér-Szent Gellért tér-Katinyi mártírok parkja útvonalon közlekedő N19-es nosztalgiavillamos. A Deák Ferenc téri metró és a budai Duna-part között körjáratként közlekedő N109-es nosztalgia-autóbusszal is megtekinthetők a fővárosi látványosságok. A korábbi években megszokott járművek mellett júniustól további új retró járatok is közlekednek, például a Széll Kálmán tér és a zugligeti Libegő között R158 jelzéssel. Fotó: BKK A nosztalgiajáratokat nosztalgia vonal- vagy napijeggyel, illetve éves nosztalgiabérlettel lehet igénybe venni, melyek megvásárolhatók elővételben a BKK Ügyfélközpontjaiban vagy a helyszínen, a járművön dolgozó kalauztól. A nosztalgiajáratok mellett közlekedő retró járatok normál díjszabás szerint vehetők igénybe.

Dunai hajóbaleset - Talán hétfőn próbálkoznak újra a búvárok

2019.06.02.
A vasárnap kora délutáni híradás szerint egyelőre sem a magyar, sem az osztrák, sem pedig a dél-koreai búvárok nem látnak lehetőséget a merülésre. A szakemberek abban bíznak, hogy apad a folyó, és enyhül a sodrása. Továbbá megpróbálják leárnyékolni az elsüllyedt hajót, hogy a búvárok könnyebben mozoghassanak - magyarázta az M1 riportere. Szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb Hableány turistahajó, fedélzetén dél-koreai turistákkal, majd másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt. A hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó kiemelésének munkálatait segítő Dunaújváros elnevezésű aknamentesítő hajó a Margit hídnál MTI/Máthé Zoltán

Különös fogás a magyar-szerb határon

2019.06.02.
Egy román állampolgárságú férfi 2019. május 31-én 21 órakor egy Ford Transit vezetőjeként akarta elhagyni az országot, a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt az olasz hatóságok körözik. A magyar rendőrök az egymillió forint értékű járművet lefoglalták.
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandjai – Fürdőzés a strandon

2019.06.02.
Az elmúlt hetek nem éppen a napsütésről szóltak, hatalmas mennyiségű eső esett az egész országban. Így eddig nem igazán volt tolongás a strandokon, de ami késik, nem múlik: hamarosan beköszönt az igazi nyár, és jöhet a pancsolás! A strandokon több veszély is leselkedik a gyerekekre, de ha ezekre odafigyelünk, tényleg élmény lesz a fürdőzés. Az úszógumi sem a tökéletes biztonságot Óvatosan az ugrálással! Ha kiépített strandon, medencékben fürdünk, akkor is nagyon oda kell figyelni a gyerekekre. Ne higgyük azt, hogy a gyerekmedencében nem történhet baj: egy pici gyerek ugyanis akár 50 centiméteres vízbe is bele tud fulladni, ha megijed vagy elesik. Ezért sose hagyjuk felügyelet nélkül őket.  De a nagyobbakat se engedjük úgy a medencékbe, hogy nem figyelünk rájuk. Ha a gyerek nem tud úszni, mindenképpen adjunk rá megfelelő eszközt, amellyel nem merül el a vízben. Ám az úszógumik, karószúk sem nyújtanak tökéletes védelmet, ezért felnőtt felügyelete mellett használjuk őket! Mivel ezek a termékek egységes méretben készülnek, kicsúszhatnak belőlük a gyerekek. Gumimatracot sose használjon az, aki nem tud úszni, mert könnyen leeshet róla. Sok baleset ugrálás közben történik Gyakori veszélyforrás még a medencébe ugrálás. A strandok medencéinél kiírják a vízmélységet, és víz alatti veszélyes tárgyak sem leselkednek a fürdőzőkre. Mégis legyünk körültekintőek, ne a 90 centis vízbe ugorjunk fejeseket, mert életveszélyes sérülés lehet vége. Gyakran akkor következik be baleset, amikor a gyerekek nekifutnak az ugrásnak, és elcsúsznak a kövön.  Nyáron megtelnek a strandok, és a nagy tömegben néhány másodperc is elég ahhoz, hogy szem elől veszítsük a gyerekeket. Ha együtt sétálunk, mindig fogjuk meg a kezüket, és nagyon hasznos felkészíteni őket, megbeszélni velük, hogy mit tegyenek, ha nem találják a családjukat. A legtöbb strandon van hangosbemondó, amelyen keresztül hamar elő lehet keríteni az aggódó szülőket.  Védekezz a napsugarak ellen! Az egyik legfontosabb, hogy megvédd a gyerekek érzékeny bőrét az UV-sugárzástól és a leégéstől (ez persze a szülőkre is igaz). Érdemes olyan helyre letáborozni a strandon, ahol van árnyék, de nagyon jól tud jönni egy UV-védelemmel ellátott strandsátor is. A legkisebbeknél nagyon fontos a világos, lehetőleg fehér vászonsapka, és nem kell meztelenre vetkőztetni őket, mert könnyen leégnek. Egy vékony body vagy laza napozóruha legyen rajtuk ilyenkor. A nagy melegben figyeljünk oda a folyadék utánpótlására, itassuk gyakran a gyerekeket, lehetőleg vízzel, ne cukros üdítőkkel. A naptejet sose hagyjuk otthon, ha strandra megyünk A napvédelem legfontosabb eszköze a naptej, érdemes minél magasabb faktorszámút vásárolni. A faktorszám egyébként azt jelenti, hogy hányszor annyi időt tölthetünk a napon leégés nélkül, mintha nem kentük volna be magunkat. Ehhez ismerni kell a bőrtípusunkat. Ha 10 perc alatt égünk le, akkor egy 30 faktoros naptej 10×30 percig, azaz 5 óráig nyújt védelmet a napon. Legalábbis elméletben. Ajánlott azonban kétóránként újrakenni a napvédőt, mert ha vízbe megyünk – még a vízállónak hirdetett termékek is – lemosódnak, arról nem is beszélve, hogy a ruha vagy az izzadság is könnyen letörölheti a védelmet. Gyerekeknek keressünk kimondottan nekik szánt fényvédőt.  Kerüld el a fertőzéseket! Bár a strandok medencéiben fertőtlenítik a vizet, előfordulhat, hogy a külső fülkagyló begyullad. Ilyenkor viszket és fáj, nyomásra érzékeny lesz a fül, akár váladékozás is előfordulhat. Forduljunk orvoshoz, hogy mielőbb megszüntessük a gyulladást. A kórokozók, esetleg a homok kötőhártya-gyulladást okozhatnak. Ha szennyeződés kerül a gyerek szemébe, tiszta vízzel és kézzel alaposan öblítsük ki. Az égő, viszkető érzést szemcseppel lehet kezelni, amit az orvos ír fel. A strandokon, uszodákban visszatérő probléma, hogy a meleg, nedves felületeket nagyon szeretik a gombák, így könnyen elkaphatunk valamilyen láb- vagy körömgombát. Ezért is tanácsos mindig papucsban közlekedni a strandon, és a zuhanyzóban, fürdőzés után pedig mindig töröljük szárazra a lábunkat, szárítsuk meg a papucsunkat. A kisgyerekek folyton szaladgálnak, ami papucsban nem annyira biztonságos, mert könnyen eleshetnek. Jó megoldás lehet nekik egy olyan szandál, ami kimondottan strandokra, vizes környezetbe lett tervezve.  De nem csak a gombák miatt nem jó ötlet mezítláb mászkálni a strandon. A nedves csempéken, burkolólapokon nagyon könnyű elcsúszni, és a fűben, homokban is lehetnek olyan apró kavicsok, faágak, amelyek felsérthetik a gyerekek lábát.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója