Nem kizárt, hogy a Lada X-Cross 5 megszűnik létezni, még mielőtt piacra dobják, legalábbis orosz autópiaci szakértők szerint fennáll ennek a komoly veszélye, mégpedig amiatt, hogy az Avtovaz felkerült az amerikai és európai uniós szankciós listára.
Sofőrhiány miatt a Kassai Közlekedési Vállalat (DPMK) korlátozza a 15-ös, a 18-as, az 51-es és az 55-ös járat működtetését. „Sofőrhiány miatt november 3-tól munkaszüneti napokon kevesebb buszjárat lesz négy vonalon. A rendelkezés visszavonásig érvényes” – mondta Vladimíra Bujňáková, a DPMK...
Az OMV Hungária Ásványolaj Kft. bejelentette, hogy a vállalat az év végéig megkezdi az ország nagy forgalmú útvonalain lévő töltőállomásain 28, elektromos autótöltőpontból álló hálózat kiépítését. A beruházás része egy, az OMV és az Európai Unió által közösen finanszírozott nagyobb...
Sokaknak ismerős lehet az az élmény, mikor megrendeli az ember augusztus végén az új iskolatáskát a gyereknek, és akár még októberben is folyamatosan jönnek szembe interneten az iskolatáska ajánlatok. Az egyszeri vásárlások esetében, amilyen mondjuk a repülőjegy vagy a lézeres szemműtét...
Október elsejével 17,6%-al korrigálták a magyar útdíjakat. December elsejétől a német állam 83%-os útdíjkorrekcióra készül és Magyarországon is további 30-40%-os emelés várható januártól. Ez a három intézkedés megközelítőleg 10-15%-os fuvardíjemelést von majd maga után. Az...
Folytatódik mesteremberek rovatunk, ezúttal azonban egy különleges szakmával, és egy különleges életúttal ismerkedhetünk meg. Nem csak a szakma szeretetéről, hanem életútjáról is mesél nekünk Hell Ferenc esztergályos, aki hetven éve szeretett szakmájában él, alkot, és még manapság,...
A Porsche által használt vezérlési koncepció különösen innovatív és intuitív az új Panamerában: a Porsche Driver Experience a vezetőt helyezi a történések középpontjába és tökéletes egyensúlyt teremt az analóg és a digitális elemek között. A luxuskategória sportautóját kiemelkedő minőségű és...
Ünnepélyes keretek között kötött iparfejlesztési együttműködési megállapodást a pécsi székhelyű Magnus Aircraft Zrt., és a több mint 10 millió lakosú, a kínai gazdaságban a TOP 10-ben helyet foglaló észak-kelet kínai Qingdao város képviseletében Sun Shoubin.
Tizenöt modellgeneráció során sokféle karosszériaváltozattal kísérletezett a Toyota Crown, a hatvanhét év alatt azonban egy valami soha nem hiányzott a variációk közül: a szedán. Ez a mostani, tizenhatodik szériában is így van, műszaki szempontból azonban épp ez a verzió a leginkább előremutató...
Jürgen Lunemann 71 éves korában meghalt – értesült az autoszektor.hu