A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Jön a vonat.
Őzet ütött el egy gépkocsi a Szolnok és Besenyszög közötti út 10-es kilométerszelvényénél, a palotáspusztai településrész közelében – írta a katasztrófavédelem.
Legutóbb a plug-in hibrid Across SUV-t teszteltük a Suzuki kínálatából, most pedig eljött az idő, hogy a másik Toyota-alapú modelljük, a full hibrid Swace is bizonyítson nálunk.
Csodával határos módon a két utas el tudta hagyni a járművet – derül ki a katasztrófavédelem közleményéből.
A Kia EV Day-en debütált az EV5 és két új tanulmánymodell. A Kia célja az “elektromos járművek forradalmának” vezetése, és ezzel a márka vezető szerepének biztosítása világszerte.
A szem elé vetített, más néven head-up kijelzők (angolul: head-up display, HUD) technológiája a repülésből származik, napjainkban pedig már főként autókban kerülnek alkalmazásra. A képalkotó egység, az optikai modul és a vetítési felület együttműködésének köszönhetően a fontos információk...
Egy, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI) által vezetett európai kutatócsoportnak sikerült megoldania az úgynevezett flatter jelenség elnyomását egy aktív szabályozórendszer segítségével. A kutatók a megoldást egy speciálisan erre a célra épített pilóta...
Általában kis forgalmú, keskeny utcákban alakítanak ki nyitott kerékpársávot, de egyelőre nem túl gyakori megoldás. Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában elmondjuk, mit kell tudni róla.