Magyar cég először nyert innovációs díjat a világ legnagyobb buszos kiállításán Belgiumban.
Letaglózó koncepciót hozott a Mercedes-Benz mindenki számára, akik szerint a nagy kínai megfelelési kényszer során elfelejtettek autót rajzolni.
Üdvözlünk az Autószektor podcast csatornáján, ez a HangZóna! Vendégünk: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól.
Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva idén a pesti alsó rakpart a gyalogosok és a kerékpárosok előtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Az ASFINAG (Osztrák Autópálya Fenntartó) egyre inkább drónokat használ a forgalom megfigyelésére. A balesetek és időjárási események okozta zavarok például jobban megfigyelhetők és felmérhetők a levegőből – írja az orf.at.
Egy alig használt Superb 2.0 TDI több mint 2800 km-t tett meg egy tankkal, raliversenyzővel a volánnál.
Méltatlanul keveset írtam ebben a szezonban a kétkerekűek világáról, ettől már csak a motoromon töltöttem kevesebb időt. Bízom benne, hogy olvasóimnak (mert, hogy vannak olyanok is, akik autó mellett motoroznak is), jobban pörgött a kilométerszámláló, mint nekem. Így októberben már illik temetni...
A Tesla amerikai elektromos autógyártó bevétele rekordot döntött a harmadik negyedévben, az adózott eredménye ugyanakkor 37 százalékkal csökkent.
A retró Land Cruiser FJ sajnos nem lesz kapható Európában.
A híres filmet idéző Peugeot 406-ossal versenypályán érezte magát egy sofőr.