2017.04.04.

Halálra gázolt egy idős asszonyt egy személygépkocsi Záhony belterületén kedd délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

2017.04.04.

Napi szinten találkozhatunk közúti balesetekkel a hírekben, cikkekben, de valójában nincs rálátásunk arra, hogy hazánkban milyen körülmények között és mennyi ilyen szerencsétlenség következik be, van-e esetleg trend a változások mögött. Fontos tisztában lenni ezekkel, hogy még inkább...

2017.04.04.

A kínai BYD a komáromi ipari parkban kedden megnyitotta első európai termelő üzemét. Az elektromos buszokat készítő üzemben évente négyszáz jármű előállítását tervezik.

2017.04.04.

Jogerősen egy év, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték és három évre eltiltották a járművezetéstől azt a férfit, aki egy Lamborghini sportautóval száguldozva szenvedett balesetet 2014-ben az M7-es autópályán - tájékoztatott a Kaposvári Törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére...

2017.04.04.

Tovább növekedve, 18,1 milliárd forintos árbevétellel, jelentősen javuló működési hatékonyság mellett zárta a 2016-os évet a Graboplast Zrt., amelynek közgyűlésén a tulajdonosok elfogadták a társaság beszámolóját. A győri székhelyű, négy gyáregységgel rendelkező Graboplast az idei évben is...

2017.04.04.

- Duális képzés elindításáról állapodott meg a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrummal és két tagintézményével, az Eötvös Loránd és a Szily Kálmán szakgimnáziumokkal. A vállalat most épülő Tanműhelyének kapacitása akár öt szakma gyakorlati...

2017.04.04.

Egy magát felfedni nem kívánó vásárló 270 ezer dollárt fizetett Donald Trump hivatalban levő amerikai elnök Ferrarijáért, holott az autó piaci értéke 125 és 175 ezer dollár között mozog.

2017.04.04.

Húsvét előtti csoda, hogy senki nem halt meg és sérültek sincsenek - így kommentálja a bécsi sajtó azt az esetet, amelynek során kártyavárként borult fel egy 55 tonnás hatalmas daru Bécsben.

2017.04.04.

A személyzet patkány látott az Air Berlin Miamiból Berlinbe közlekedő járatán. Az Airbus A330 típúsu gép egy hete egy hangárban áll a berlini tegeli repülőtéren, keresik a patkányt - írja a bild.de

2017.04.03.

Európai uniós rendelet alapján 2017. április 7-től valamennyi schengeni külső határon átlépő utasnak kötelező ellenőrzésre kell számítania - írja a police.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....