- A Jaguar Land Rover autóipari vállalat szlovákiai megjelenésének hírére jelentősen emelni kezdték a Szlovákiában működő többi autógyárban a dolgozók fizetését. A PSA után pénteken a koreai Kia jelentette be, hogy jelentős, akár havi 117 eurós rekordösszegű béremelésre számíthatnak a zsolnai...
- Új dokkoló állást készítenek elő a Nemzetközi Űrállomáson kereskedelmi járatok fogadására, és ezért pénteken két asztronauta több mint hat órát töltött munkával a külső felületen.
- A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es szezonnyitó, az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A makói rendőrök elfogtak három tolvajt, akik kerékpárokat loptak el a városban. A gyanúsítottak a kihallgatásuk során a bűncselekmények elkövetését elismerték.
- Forgalomkorlátozásra és torlódásokra kell számítaniuk a közlekedőknek az M1-es autópályán Biatorbágy közelében a jövő héten - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
Közlekedési baleset történt Kerekharaszt közelében. Kérjük a gépjárművezetők fokozott óvatosságát és türelmét. Torlódás várható!
A Toyota és a vállalat nizzai formatervező stúdiója, az ED² közösen készítették el az új i-TRIL tanulmányt, amely számos innovatív ötletet mutat be a Toyota egyre jobb és egyre környezettudatosabb közlekedési megoldásaiból. Az elsőként Genfben bemutatott, Active Lean technológiájú i-TRIL érdekes...
- A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken módosította a külföldi autósokat is terhelő úthasználati díj szabályait. Az ellenzék és több tartomány elutasítja a kormánypárti frakciók szavazataival elfogadott törvényt, amely várhatóan nem lép életbe a jelenlegi, szeptemberig tartó...
Darko Drljevic Montenegróból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.
- Egy évvel a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren 16 emberéletet követelő robbantásos merénylet után sincs kiürítési terve a légikikötőt üzemeltető vállalatnak - közölte a La Libre Belgique című belga napilap egy szakszervezeti vezető nyilatkozatára hivatkozva.