Emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 33 éves férfit, aki autójával szándékosan elgázolt egy embert, majd megállás nélkül továbbhajtott - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
E heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ideje lecserélni.
Az Autós Nagykoalíció által szervezett "Magyarok a világ járműgyártásában" c. tematikus kiállítás idén is sokszínű járműpalettát mutat be a közönségnek, ezúttal a „G” pavilonban.
Járókelők mennek havazásban a nyári időszámítás első napján Csíkszeredában 2017. március 26-án. MTI Fotó: Veres Nándor
Máris eltelt a tavasz első hónapja és nyakunkon az április. Az idő egyre melegszik, így Tóbiás és Balambér már rengeteg ötletet gyűjtött, mi mindent csináljanak barátaikkal a szabadban. Ezúttal a közeli parkba mennek, ahol előkerülnek labdák és a roller is. A játszadozások mellett azonban a két...
Nehéz elhinni, de az óriási sárga Scania olyan tempóra képes úttalan utakon, amivel sok versenyautót is maga mögé utasított Afrikában.
A modellfrissítés utáni Golf-család minden tagja megtekinthető, még a 310 lóerős R is.
Egy 34 éves jobbágyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként a pásztói nyomozók - írja a police.hu
Az Audi nem csak importőri szinten van jelen, a győri gyár is elhozta a legérdekesebb autóit és motorjait.
Egy futurisztikus tanulmányautót, két egyedileg átépített kecskeméti modellt, és számos nagyteljesítményű gépet hozott el az AMTS-re a Mercedes-Benz Hungária Kft..