- A ZF Hungária Kft. új beruházása eredményeképpen a cég egri gyárának tevékenysége személygépjárművekbe gyártott nyolcsebességes automata sebességváltók előállításával bővül, a beruházással minimum 770 új munkahelyet hoznak létre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken...
Ez az a téma, amit még a KRESZ tanfolyamra járó, friss tudással rendelkező tanulók sem értenek egész pontosan, miközben a közutakon a legtöbb büntetést pont a megállási, várakozási szabályok megsértéséért kapjuk.
A Győri Rendőrkapitánysterületén az elmúlt 24 órában három motorosokat érintő személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
A csepeli rendőrök egy napon belül elfogták azt a két férfit, akik egy kamion teljes rakományát lopták el - Balassagyarmaton egy raktárban hiánytalanul megtalálták az ellopott abroncsokat.
- Mind az első, mind a második szabadedzésen óriási fölénnyel végzett az élen Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj pénteki napján.
Ötödik alkalommal rendezik meg a Magyarok a világ járműgyártásában tematikus kiállítást, melynek céljai között szerepel, hogy bemutassa a hazai autógyártás múltját, jelenét és jövőjét.
A Nissan csütörtökön jelentette be új innovációs laborjának megnyitását Párizsban, az európai startup cégek egyik legjelentősebb inkubátorában. A kezdeményezés fő célja, hogy a vállalat működésének minden területén serkentse az innovatív projekteket, és egyben fontos mérföldkő a Nissan számára...
- Szándéknyilatkozatot írt alá 29 ország - köztük Magyarország - arról, hogy együtt dolgoznak az önvezető, autonóm járművek akadály nélküli közlekedésén az Európai Unióban - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős...
- A megváltozott szabályok miatt a valaha volt leggyorsabb autókat láthatják majd versenyezni a nézők a Forma-1-es világbajnokság hétvégén rajtoló szezonjában, amelynek során jó eséllyel két csapat négy pilótája harcol a végső győzelemért.
Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.