2017.02.24.

Bahman Jalali Iránból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.

2017.02.24.

Hazahozzák pénteken Veronából az olaszországi buszbaleset utolsó súlyos sérültjét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten sajtótájékoztatón.

2017.02.24.

Talmácsi Group néven céget alapított, több márka nagykövete lett, s 2017-től a Moto GP versenyek szakkommentátoraként is feltűnik Talmácsi Gábor.

2017.02.24.

Továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozik az elektromos autókra az állami támogatásnak köszönhetően a Duna Autó Zrt. tapasztalatai szerint. Az ország egyik legnagyobb márkakereskedése díjmentesen készíti el az igénylők pályázatait abban az esetben, ha náluk vásárolják meg a kiszemelt járművet...

2017.02.24.

A Renault mindig is a világ autódivat iparának egyik nagy és bátor újítója volt. Közismertek és közkedveltek azok a formák és műszaki megoldások, amelyekkel a francia márka mindig is bizonyította: nem fél letérni a kijelölt útról.

2017.02.24.

A Stelvio után másik két SUV is érkezik az Alfa Romeóhoz 2018-ban és 2019-ben - jelentette be Baloccóban Sergio Marchionne.

2017.02.24.

Egyre többen veszik igénybe a budapesti közösségi közlekedést - írta pénteki számában a Világgazdaság a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegy- és bérletértékesítéséből származó bevételeire hivatkozva.

2017.02.24.

Kiképzésre, felderítésre, a határőrizeti munkát segítő megfigyelésre, szükség esetén árvízi helyzet felmérésére is bevethetők lesznek a Magyar Honvédség új, rövidesen hadrendbe álló ZLIN típusú repülőgépei. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar helyettes főnöke az MTI-nek adott...

2017.02.24.

Dél-Afrikába kalauzolja az érdeklődőket a Carfection csapata, ahol az új Porsche Panamera 4 E-Hybrid vizsgázott a kezeik között.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....