– Nettó közel egymilliárd forintért rendelt új egyenruhát a MÁV a formaruha viselésére jogosult, illetve kötelezett dolgozóinak – írta hétfői számában a Világgazdaság.
Az autóhitelek kérdése nem annyira a volumene, hanem inkább a szerződések magas száma miatt jelent kockázatot a pénzügyi stabilitásra.
Már csak néhány nap, és rajtol a jubileumi, XX. Magyar Borok útja Rallye, mely a Mátrai, Tokaji és Egri borvidékeken összesen 18 borászatot látogat meg 3 nap alatt. A mezőny az augusztus 30-i befutó előtt kanyarodik be a Borpalota Borászat udvarára, hogy megkóstolja a mátrai borvidék...
Sok száz millió fontjába kerülhet a legnagyobb európai diszkont légitársaságnak egy bírósági ítélet, amely szerint a Ryanairt két év helyett hat évig terheli kártérítési felelősség járatainak késéséért.
Megszűnt a hálókocsis vasúti közlekedés Japánban, miután a hét végén megtette utolsó útját a "kék vonatként" emlegetett távolsági szerelvény, 57 évvel az üzembe helyezés után.
- A taxirendelet augusztus 7-i hatályba lépése óta összesen 289 alkalommal ellenőriztek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. dolgozói, és 118 esetben intézkedtek - írta a Világgazdaság hétfőn.
Az elmúlt 96 órában a rendőrök 166 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 3 balesetben 3 személy vesztette életét, 53 súlyos és 110 könnyű sérüléssel végződött.
Taroltak a német csapatok, a legjobb magyar csapat a 11. lett az idei, 6. Formula Student Hungary versenyen. Az egyetemisták Forma 1-es futamának tartott Formula Student magyar versenyének eredményhirdetése nem sokkal vasárnap éjfél előtt ért véget.
A harmadik generációs, négyszemélyes Smart teljes megújulása ellenére megmaradt annak, ami mindig is volt: egy cuki, csajos verda, aminek megjelenése és műszaki tartalma továbbra is hagy némi kívánnivalót a benzinvérű autóimádókban. Az Adam Rocks-szal pedig az Opel egy új frontot nyitott az...
A Volkswagen gyári csapata első alkalommal győzött hazai pályán, ráadásul rögtön hármas győzelmet arattak, mivel a dobogón csak Volkswagen versenyzők voltak, az első Ogier lett.