Forma-1

Már a szezonnyitó ausztrál versenyen más lesz az F1-es időmérő

2016.03.05.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken elfogadta a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság időmérő edzéseire vonatkozó módosítási javaslatokat, így a rajtsorrendről döntő tréning új lebonyolítása már az ausztráliai idénynyitón életbe lép.

A FIA - miután Genfben tanácskozott a Motorsport Világtanáccsal - közleményben jelentette be, hogy a március 20-i Ausztrál Nagydíjtól kezdve már alkalmazzák a változtatásokat. Az időmérőket a csapatok képviselői a részvényesek által februárban egyhangúlag elfogadott módosításoknak megfelelően alakítják át. Ami nem változik, az a szombati időmérő időtartama, amely továbbra is - a szünetekkel együtt - 60 perc lesz.

Az első szakasz, az úgynevezett Q1 16 percig tart majd úgy, hogy hét perc után a leglassabb pilóta kiesik, majd minden további másfél perc elteltével újabb versenyző búcsúzik. A Q1-et követően 15 pilóta marad versenyben.

Az új Q2 15 perces lesz, ebben hat perc után esik ki az első versenyző, majd ugyancsak 90 másodpercenként követik őt a többiek. A szakasz végére nyolc pilóta marad.

A 14 perces Q3-ban már 5 perc után megkezdődik a létszámcsökkenés, majd a másfél percenkénti kiesések után az utolsó 90 másodpercre már csak két pilóta marad. Ők döntik el egymás közt, hogy kié lesz a pole pozíció.

Az új rendszerrel - amelynek célja, hogy a korábbinál több legyen az izgalom - az autók az eddigieknél jóval több időt töltenek majd a pályán. Az idei első időmérőt március 19-én rendezik Melbourne-ben. 

"Jómagam nem rajongok ezért az új lebonyolítási rendszerért, s úgy vélem, a többieknek sem tetszik" - nyilatkozta a Sky Sports televíziónak a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája. "Nem igazán értjük, mi volt a gond a korábbi formátummal, s miért kellett rajta változtatni. Kissé kaotikusnak tűnik néhány héttel az idény kezdete előtt újragondolni bizonyos szabályokat és az időmérő lebonyolítását."

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
A tavasz érkezésével nemcsak a lakást, hanem az autónkat is érdemes alaposan kitakarítani, hogy....
2026.04.27
A prémium német márka 2026 elején gyengélkedik, miközben az SUV-ok eladásai visszaesnek, az....
2026.04.27
Az idei első negyedév megerősítette az európai használtautó-piac egyik legfontosabb trendjét: az....
2026.04.27
Ha mostanában kaptál furcsa hideghívást, jó eséllyel nem ember volt a vonal végén. Steve Young, az....
2026.04.27
A Váci út egy szakaszán torlódásra kell számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.04.27
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe....
2026.04.27
A Hungaroring Tiéd a Ring! elnevezéssel négyezer fős közösségi rendezvénnyel ünnepelte vasárnap,....
2026.04.27
A motorsportban egyre elterjedtebb innováció az ERGO nevű ergonómiai tankszárny, amelyet Talmácsi....
2026.04.27
A német ipar súlyos gazdasági válság közepette van: 2025-ben 124 ezer munkahely szűnt meg –....
2026.04.27
Az ionizáló sugárzás pontosabb és költséghatékonyabb érzékelését segítheti az a fejlesztés,....