A WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára hat és fél éves mélypontra esett a héten. Eközben az orosz miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a következő három évben hordónként 50 és 70 dollár között ingadozik majd a nyersolaj ára.
– A Goodyear bejelentése szerint a Range Rover Sportot a Jaguar Land Roverrel való többéves együttműködés egyik eredményeként Goodyear Eagle F1 Asymmetric SUV abroncsokkal szerelik fel.
A sport és az olimpia meghatározó szerepet játszott Vérten Sándor életében, aki a tíz magyar aranyérmet jelentő barcelonai játékok után pályát változtatott.
Legalább hét ember meghalt egy dél-angliai légi parádén, Sussex grófságban, ahol lezuhant egy repülőgép - közölte a rendőrség.
A sportkombit az Illawarra-tó rendőrei használhatják egy éven keresztül.
Jövőre még biztosan itt, a Győr-Gönyű Nemzetközi Kikötőben rendezik meg a Formula Student Hungary-t – jelentette ki a verseny szombati napját felkereső Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár, aki arra utalt, sokkal több csapatot is fogadhatnának az idei 43-nál, a kikötő nagysága...
A Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A Citroën prémiummárkája megalkotta saját sportrészlegét, amelynek először a Formula E versenyautó továbbfejlesztése és versenyeztetése lesz a feladata.
Egyre inkább az az érzésem, hogy az autóipar kísérteties hasonlóságot mutat a divat világával. Itt is, ott is csak a társadalmi környezeten, a befogadó közegen múlik, hogy egy termék különc és ritka vagy éppen trendi és népszerű lesz. Mindjárt mondok három példát is.
A világbajnoki címvédő és az összetett pontversenyben élen álló Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj szombat délelőtt rendezett harmadik szabadedzésén.