2014.10.14.

Gianni Annoni, étterem-tulajdonos és televíziós műsorvezető 10 éve járt először a Csabai Kolbászfesztiválon. Rákóczi Feri (aki szintén hosszú évek óta velünk tölti, és így lesz ez idén is) rádiós műsorvezető barátja is sokat mesélt neki az alföldi hagyományokról, a fesztivál hangulatáról és az...

2014.10.14.

Egy újabb autó gyártásának előkészítése folyik, amihez állítani kell a gyártósorokon, a gépeken, és megszűnt a Splash modell, valamint az eredeti SX4 gyártása, ezért a termelést visszafogták az esztergomi gyárban.

2014.10.14.

A Hannoveri Haszongépjármű Kiállítás (IAA) keretében Matthias Wissmann, a Német Autógyártók Szövetségének (VDA) elnöke adta át a 2014-es „Német Haszonjármű-díjat”, amelyet a Volkswagen Haszonjárművek részéről Dr. Eckhard Scholz, az igazgatótanács elnöke vett át.

2014.10.14.

A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Fejér megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrizte.

2014.10.14.

A Nissan 2014 egyik legjobb márkája - ezt állítja a világ egyik legelismertebb márkatanácsadója az Interbrand, mely idei, a világ legjobb vállalatait vizsgáló tanulmányában a 2013-as 65. helye után az 56. helyre sorolta az autógyártót. A vezető márkatanácsadó kiemelte a Nissan pénzügyi...

2014.10.14.

Tizenhétezer értékjegyet használtak fel Romániában magánszemélyek a roncsautóprogram keretében, így az idénre biztosított támogatási keret elfogyott - közölte hétfőn a román környezetvédelmi minisztérium.

2014.10.13.

Legendás magyar motorkerékpárok bélyegen és eredeti darabok bemutatója a budapesti Postamúzeumban, ahol miniatűr képeken és élethű méretben is látható Csonka János triciklije, Berva moped, Csepel és Pannónia motorkerékpár.

2014.10.13.

Egy német kalandor, Günther Holtorf 890 ezer kilométert tett meg a terepjáróval 26 országon keresztül.

2014.10.13.

Egy amerikai webáruházban ennyit kell fizetni a rendkívül részletesen kidolgozott slot car versenypályáért.

2014.10.13.

A Hanza-város közel 9 000 utcájának, hídjának és terének tisztításához a Stadtreinigung Hamburg (SRH = Városi Tisztasági Vállalat) 35 nagy, Allison 3500 váltós Mercedes Benz Atego utcaseprő gépet használ. Ezen kívül, évente közel 1.2 millió tonna hulladékot szed össze a 210 darab Allison váltós...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..
2026.04.11
Először Oliver Solberg, aztán Elfyn Evans dobta el a Toyotát a csúszós aszfaltos utakon, így....
2026.04.11
A 11-es úton, Szentendre irányában történt az eset, ahol a főutat egy kerékpárút keresztezi. A....
2026.04.11
Szorosabbra fűződhet a két Stellantis csoport alá tartozó márka partnersége. ..
2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....