Óriási érdeklődés kísérte a Közlekedik a Család vetélkedőt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a zavartalan napsütés mellett a vasárnapi gyereknap is besegített a látogatottságba. A versenyt a nyíregyházi Salamon család nyerte.
Robbanás történt és hatalmas tűz ütött ki a Shell nemzetközi olajkonszern egyik hollandiai vegyipari üzemében kedden késő este, a tüzet több óra alatt, reggelre sikerült eloltani.
– Év vége előtt bevethetik az új, "mindent látó" sebességmérőket, amelyektől a rendőrség a balesetek és a közlekedési jogsértések számának csökkenését várja – írja a Népszava szerdai számában.
Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benziné nem változott.
Az amerikai autóeladások elemzői számítások szerint éves szinten 7-8 százalékkal növekedtek májusban, elérték az 1,56 millió járművet.
A Ford más vállalatok számára is felkínálja az autóban ülők – különösen a gyermekek és az idősek – biztonságát jelentős mértékben javító biztonsági övbe épített légzsák szellemi tulajdonát.
Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása – derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából.
Spóroltunk a sebességen, spóroltunk a fékezésen, ma hozzátesszük az apró finomságokat és készen is vagyunk.
Májusban éves szinten 5,6 százalékkal csökkentek a belföldi japán járműeladások. A japán autókereskedők szövetségének (JADA) hétfői adatai szerint ez volt a második egymást követő hónap, amikor visszaesés volt.
A Nagymacsról érkező Kovács család nyerte a Hajdú-Bihar Megyei selejtezőt. Nyereményük egy 30 ezer forintos vásárlási utalvány, és persze a lehetőség, hogy szeptember 13-án Zsámbékon képviseljék a megyét és megnyerjék a Skoda Rapid Spaceback-et.