2014.09.17.

Minden idők legnagyobb, majdnem ötmilliárd forint értékű megrendelését kapta a Rolls-Royce egy makaói kaszinómágnástól.

2014.09.17.

A Honda kisautójának új nemzedéke 2015 nyarától lesz megvásárolható Európában.

2014.09.17.

Az Eolab egy Clio méretű hibrid ferdehátút vetít előre, amely a 2020-as években fog csak megjelenni a piacon.

2014.09.17.

Négyszázmillió forintos ráfordítással körforgalom épült a Tatabányai Ipari Park leginkább balesetveszélyes kereszteződésénél, valamint elkészült közel két kilométernyi kerékpárút és több, a park további részeinek elérését segítő útvonal is.

2014.09.17.

Az átalakítások oka, hogy a csökkenő orosz eladások veszélyeztetni kezdik a gyártó európai étékesítési célkitűzéseit.

2014.09.17.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Boeing és a SpaceX vállalatokat bízza meg "űrtaxik" építésével annak érdekében, hogy az Oroszországtól való függését megszüntetve, amerikai területről maga juttathassa fel űrhajósait a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

2014.09.16.

– Csúcstechnológiát képviselő vállalat telepít egy teljes gyártófolyamatot Miskolcra – mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, miután a magyar kormány nevében stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Takata japán autóipari...

2014.09.16.

- Új technológiát fejlesztett ki a salgótarjáni Salgglas Zrt., így mélyhajlatú és a felület szabad formázásával készülő autó- és kabinüvegek gyártásával növelheti kapacitását - közölte a cég kedden az MTI-vel.

2014.09.16.

A Scania Hungária Kft. szeptember 14-én rendezte meg a Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető 2014 (YETD 2014) verseny elődöntőjét. Az izgalmakkal teli nap után az eredmények alapján kiderült, hogy ki lesz az a tíz ifjú pilóta, aki részt vehet a biatorbágyi döntőn.

2014.09.16.

Elutasította a bíróság a Budapest Autófinanszírozási Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....