2014.09.22.

A soproni családi vállalkozás, a Hirschler Glas és a multinacionális vállalat, a Guardian Orosháza közös fejlesztésével a hagyományos üveghez képest jelentős mértékben csökkenthető bármely világítástechnológiai berendezés energiaigénye.

2014.09.22.

A Scania Hungária Kft. szeptemberben rendezte meg a Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető 2014 (YETD 2014) verseny elődöntőjét. Az izgalmakkal teli nap után az eredmények alapján kiderült, hogy ki lesz az a tíz ifjú pilóta, aki részt vehet a biatorbágyi döntőn.

2014.09.22.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. úthasználati jogosultságra vonatkozó nyári ellenőrzési tapasztalatai alapján az e-útdíj rendszerben bliccelők aránya a vizuális ellenőrzést követően csupán 1,2%, és ez a szám ráadásul hónapról-hónapra csökken.

2014.09.21.

Eddig minden ötödik Mercedes vevő választása a C-osztályra esett. Az idén debütált újdonsággal változást remélnek e téren. Az autó szebb, tágasabb, és tudását az S-osztályból származtatják, így jó eséllyel folytatódik a siker sztori.

2014.09.21.

A Nissan luxusmárkájának 60 százalékkal több típusa lesz 2020-ra.

2014.09.21.

A Mercedes pár apró módosítást jelentett be a kizárólag Magyarországon készülő négyajtós kupéhoz a 2015-ös modellévre.

2014.09.21.

Mivel csapattársa, Rosberg műszaki hiba miatt kiesett, senki sem veszélyeztette a 2008-as világbajnok elsőségét, aki ráadásul az összetettben is átvette a vezetést öt futammal a vége előtt.

2014.09.21.

A biztonság az első! A mai világban már sokkal jobb és biztonságosabb gyerekként utazni, mint 20-25 évvel ezelőtt. Köszönhetően a mérnökök fáradságos munkájának, ma sokkal több gyermeknek van esélye túlélni egy ütközést, mint régebben.

2014.09.21.

Az autómentes hétvége első napján, szombaton megdőlt a MOL Bubi eddigi bérlési csúcsa: csaknem hatezerszer ültek fel a kerékpárokra a felhasználók - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-t.

2014.09.21.

E heti rajzunk készítője Lugosi Károly, karikatúrájának címe: Nagyok kicsiben

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....
2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....
2026.07.03
Elmarad a rali országos bajnokság augusztusra tervezett miskolci versenye. ..
2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..