2019.03.25.

Az Audi szisztematikus és átfogó programmal folytatja modelloffenzíváját az elektromos autók terén. A 2018-as évet záró pénzügyi beszámoló előestéjén a márka négy olyan tisztán elektromos meghajtású járművet mutatottbe be, amelyeknek meghatározzák a négy karika jövőjét.

2019.03.23.

A Formula E sorozat izgalmasabb, mint eddig bármikor korábban. Az első öt versenyt ugyanis öt különböző pilóta nyerte, a bajnokság jelenlegi első négy helyezettjét pedig mindössze három pont választja el egymástól. Az Audi versenyzője, Lucas di Grassi pedig az élmezőny sűrűjében, a harmadik...

2019.03.22.

Az előző évinél alacsonyabb nyereség miatt kevesebb, de így sem kevés prémiumot kapnak a BMW, Daimler és Audi német autógyárak dolgozói a 2018-as eredmény után.

2019.03.20.

A múlt héten Budapesten megrendezett „Szakma Sztár” verseny döntőjéről négy arany- és egy bronzéremmel tértek haza az Audi Hungaria és partneriskolái duális szakképzésében tanuló diákok - írja a cég közleménye.

2019.03.12.

2017 tavasza óta – amikor az A3 Sportback g-tron megszerezte az első helyet - az Audi az Auto Bild magazin tartóstesztjének élén áll. Csakúgy, mint az első helyet, a második pozíciót is egy Audi modell szerezte meg, a siker ezúttal az A4 Avant 2.0 TFSI nevéhez fűződik. 

2019.03.05.

Az Audi két hathengeres erőforrással bővíti terepjárója motorkínálatát: egy 3.0 TFSI és a 3.0 TDI új változatával is rendelhető a modell.

2019.03.03.

A pocsék január után a február sem sok örömre ad okot a német gyártóknak az USA-ban. A Volkswagen, az Audi és a Daimler is jóval kevesebb autót értékesített, mint az elmúlt év azonos időszakában – írja az automobilwoche.de.

 

2019.02.28.

Megsimized, és kinyílik. Gombnyomásra, kormányostul úszik középre az egy ülés. Amúgy pályafókuszú versenygép az Audi PB18 e-tron.

2019.02.14.

Az Audi tevékenyen részt vesz a jövő digitális energiavilágának formálásában. A négykarikás márka közreműködik az EEBUS kezdeményezésben, amelynek célja a gyártók közötti és az iparági határokon átívelő együttműködések támogatása. Az Audi e-tron az első olyan elektromos autó, amelynek a...

2019.01.29.

Rendhagyó showt tartott az Audi Zell am See városában: a Formula E csapatbajnoki címvédő Daniel Abt és a DTM bajnoka, René Rast merészkedett hóra meg jégre versenyautójával, de feltűnt a legendás rallyversenyző, Walter Röhrl is egy Sport quattro-val.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....