2014.05.02.

A megmérettetés ma már az élet minden területén, a szakmai előrejutásban pedig fokozottan is az élet része. A fiataloknak, pályakezdőknek erre készülniük kell, a felkészülésnek pedig része a gyakorolás, első színtere az iskola. A vetélkedés, a versenyzés mindenkinek kihívás: a tanulóknak, a...

2014.04.25.

Csak akkor tudjuk elmagyarázni, hogy miért is fogyaszt annyit, amennyit a belső égésű motor, illetve az ezzel hajtott autó, ha tudjuk, hogy az energiát mire kell fordítani, és hogy az milyen mértékben hasznosul. Cikksorozatunkban azt vizsgáljuk, hogy valóban van-e esélye az Otto-motornak (...

2014.04.18.

Arról értekezünk mostani sorozatunkban, hogy valóban van-e esélye az Otto-motornak - benzin-motornak, szikragyújtású motornak -, hogy nyomatékosságban és fogyasztásban felvegye a versenyt a mai dízelekkel. A dízelek előnyeit és hátrányait számba vettük. (Aki csak most kapcsolódik be e témánkba...

2014.04.11.

Bizonyára nem hitte volna el sem Otto úr, sem Diesel úr, hogy motorjaik több, mint száz évvel később a technika színpadán ádáz harcot fognak vívni

2014.04.04.

Amíg van kőolaj – és az még sokáig lesz – mindig lesz benzines és dízelmotoros autó, mert a kőolajipar nem tud csak benzint vagy csak gázolajat gyártani, ez csak együtt lehetséges.

2014.03.14.

Figyelem! Életet és vagyont menthet. A kijelzések megkövetelte autóvezetői teendők, kezelői beavatkozások, intézkedések.

2014.03.10.

Ma már közismert, hogy számos terméket például hűtőszekrényt, mosógépet energiafelhasználás és/vagy környezetvédelmi szempontok szerint osztályba sorolnak. A minősítést a terméken jól látható módon – általában színes címkén – feltüntetik, hogy a vásárló e szerint is tájékozódhasson, dönthessen,...

2014.02.28.

Szinte minden gumiabroncsgyártó kísérletezik a levegő nélküli kerékkel, de személyautókon még jó ideig megmaradnak a hagyományos pneumatik abroncsok.

2014.02.21.

A keréknek kell olyannak lennie, mely levegővesztés után is képes viselni a defektes kerékre jutó terhelést, és vele korlátozott sebességgel és távolságon belül, leszerelés nélkül lehessen haladni.

2014.02.14.

Egy héttel ezelőtt ott hagytuk abba, hogy találtunk az autóban pótkereket. Nem a „normálisat”, hanem szükség esetére éppen csak, hogy jót, a mankókereket. Felhívtuk kedves Olvasóink figyelmét, hogy ennek a keréknek a légnyomására is ügyeljenek (reméljük ezt a szerviz is megteszi az autó...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....