Zuhanórepülésben vannak a Kínában gyártott Teslák eladásai is: februárban éves viszonylatban 87 százalékkal kevesebb autót exportáltak az amerikai gyártó sanghaji üzeméből.
Jelentősen csökkentek a Tesla európai eladásai januárban - november eleji szintre zuhant a részvények árfolyama.
Az amerikai autógyártó szervokormányhiba miatt rendelte el a visszahívási akciót.
Ilyen és ehhez hasonló szövegű matricákkal mostanában egyre többen dekorálják ki járgányaikat azok a Tesla tulajdonosok, akik így fejezik ki nemtetszésüket Elon Musk vitatott politikai szerepvállalás miatt.
Miken múlik a világ? Nem sokon. Néha egészen egyszerű a magyarázat, hogy mit és miért ott helyeznek el az autókon.
Az utóbbi hetekben meredeken zuhanni kezdtek a Tesla eladásai Európa egyes országaiban, amit megfigyelők Elon Musk cégtulajdonos politikai szerepvállalásával hoznak összefüggésbe.
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat Megapack akkumulátor egységeinek gyártása Sanghajban - jelentette a kínai állami média.
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az általa alapított Tesla részvényárfolyamának jelentős csökkenésével függ össze - számolt be a Bloomberg kedden.
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes irányítja.
