2023.09.15.

A Stadler svájci vasúti járműgyártó 17 milliárd forintos beruházással több mint 170 új munkahelyet hoz létre Szolnokon - közölte a héten tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.

2018.04.22.

Az SMG két fejlesztést hajt végre Túrkevén, összesen mintegy 8 milliárd forint értékben, ehhez külön kormánydöntés alapján a magyar állam 2,2 milliárd forinttal járul hozzá - írja a jarmuipar.hu.

2017.08.01.

2017-ben ismét elérhető a méltán híres pályázat az NFA (Nemzeti Foglalkoztatási Alap), melynek finanszírozásából munkahelyteremtő beruházások lesznek megvalósíthatóak.

2016.02.10.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban megrendezett sajtótájékoztatón ma jelentették be, hogy a Bosch csoport egy újabb fejlesztési projekten keresztül összesen 600 új munkahelyet teremt a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél.

2015.10.21.

Mintegy 2,9 milliárd forintos kapacitásbővítő, egyben 50 új munkahelyet is teremtő beruházást adtak át a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gyárában szerdán.

2015.06.26.

A veszprémi Valeo autóipari vállalat új termékek gyártásába kezdett, a 2,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően 25 új munkahely létesült; a beruházást pénteken adtak át a cég telephelyén.

2015.05.05.

Uniós források felhasználásával, 3 milliárd 477 millió forint összköltséggel építette ki habosított termék gyártókapacitását a móri telephelyű Fehrer Automotive-Rába Kft., amely ezzel száz új munkahelyet is teremtett - közölte a cég az MTI-vel.

2014.10.04.

„A céges nyereséget kizárólag kutatási és fejlesztési projektekre, továbbá új beruházásokra költjük. A magyarországi GDP több mint 2,5 százalékának megfelelő a Bosch csoport éves bevétele, 2012 és 2013 között nem kevesebb, mint 700 új munkahelyet tudtunk teremteni. Ezzel 2013-ban Az év...

2013.10.06.

A fejlett gazdaságok munkaerőpiacai továbbra is gyengélkednek, jövőképük azonban pozitív a Global Economy Watch, a PwC legfrissebb, a nemzetközi gazdasági történéseket vizsgáló havi kiadványa szerint.

2013.09.24.

Több mint ötszáz új munkahelyet teremt a számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat, a Systemax Budapesten létrehozott szolgáltatóközpontja - közölte Orbán Viktor miniszterelnök és Pim Dale, a Systemax EMEA Technology Group vezérigazgatója keddi megbeszélésük után...

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.17
125 évvel ezelőtt, 1901. júniusában döntött úgy a budapesti rendőrkapitány, hogy a helyzet megérett....
2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....
2026.01.17
A teljesen elektromos és hibrid kivitelben gyártandó D99 minibuszának legnagyobb előnye az óriási....
2026.01.17
Az eddiginél szorosabbra fűzte együttműködését a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) és a Skoda: a....
2026.01.17
Összeütközött egy menetrend szerinti autóbusz és egy vasúti mozdony Hamburgban, a mentést végző....
2026.01.17
Az autósoknál a katari pilóta, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a....
2026.01.17
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra....
2026.01.17
Hazánkban is kapható már a Renault 4 E-Tech electric. Kipróbáltuk az Év Zöldautója 2026 díjra....
2026.01.17
A világbajnokság mezőnyéből elsőként a Red Bull-csoport mutatta be 2026-os Forma-1-es autóinak....