2018.04.11.

A Magyar Honvédség megszületésének 170. évfordulója és az I. Világháború befejezésének 100. évfordulója előtt tisztelegve országos körútra indult a Lajta Monitor Múzeumhajó. Tizenegy Duna-parti települést érint, első vidéki állomásán a gönyűi kikötőben tekinthették meg az érdeklődők.

2018.03.01.

Európa útjain hamarosan megszokott látvány lesz a vadonatúj Fiesta Active – ám jó tudni, hogy nem ez a legelső Fiesta-alapú crossover

2018.02.15.

Ez a fekete-fehér felvétel 1939. június 17-én készült az angliai Surrey-ben, a világhírű Brooklands versenypályán, bemutatva, ahogy a Ford Prefect és V8 modellek dobbantóról ugratnak, üvegfalakon és fatáblákon törnek át – s mindez a Ford-rajongók 30 ezres tömege előtt történik.

2018.02.08.

A 2018-as Retromobile kiállítás alkalmából, amely február 7-11. között várja látogatóit Párizsban, a Citroën két ikonikus modellt állít a középpontba: az 1948-ban bemutatott 2CV-t, amely a 70. születésnapját ünnepli, és az 1968-ban piacra dobott Méharit, amely idén lesz 50 éves. ...

2018.01.23.

A motorsport bővelkedik az olyan versenyzőkben, akikben megvan a tehetség bármilyen jármű vezetésére, ám ezek közt nagyon kevés olyan akad, akik ezt újra meg újra meg is tették – és győztek.

2017.12.31.

December közepétől a jövő év április 8-ig látható a stuttgarti Porsche Múzeumban a legöregebb 911-es, amelyet három év alatt restauráltak és hoztak eredeti szépségébe. Az autó járóképes - olvasható a múzeum honlapján.

2017.12.24.

A német autókonstruktőr-nagyságok – köztük a magyar származású Barényi Béla, aki aztán járműbiztonsági találmányival vált világhírűvé – már a kilencszázhúszas évektől kezdve egymással versengve skiccelték fel az olcsó és egyszerű építésű népautó-terveiket. Ezek nyomán született a VW Bogár, de...

2017.12.15.

Az 1929-es gazdasági válság következtében számos autót leállítottak, s rengeteg kereskedés csődbe ment. A kilábalásra az 1930-as évek közepéig kellett várni...

2017.11.27.

Az első világháború után új alapokról indult a szakma. Az 1920-as évek közepére egyre több vállalkozó próbálkozott különféle márkák képviseletével. Az 1929-...

2017.11.22.

Emlékszik még az első generációs Ford Escort kólásüveg-sziluettjére? Majdnem ötven éve már, hogy az első ilyen autó legördült a Ford Halewood üzem szerelőszalagjáról.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....