2018.07.01.

Csongrád és Baranya megyében buknak legtöbben a tanulóvezetők közül a gyakorlati vizsgákon: öt sikertelen kísérlet után pedig pályaalkalmasságira küldik őket. Van, aki inkább a szomszéd alföldi megyében próbálkozik. A vizsgabiztosokat a szaktárca ellenőrzi, és mindent rendben talált.

2018.05.12.

Egy 56 éves osztrák férfit igazoltattak a rendőrök a magyar határ közelében fekvő Burgenlandban. Kérték a jogosítványát, azzal azonban nem tudott szolgálni, ugyanis sosem szerzett vezetői engedélyt – írja az orf.at

2018.05.08.

Nézd csak meddig érvényes!

2018.05.03.

A kérdés nem is olyan régen fogalmazódott meg bennem, mikor egy hevesebb vérmérsékletű húszas évei közepén járó ismerősöm ecsetelte, - már forgalmi vizsgájához közeledve -, hogy milyen nehezen tudja megérteni a felesleges harmincas táblák értelmét, a fogalmatlan gyalogosokat, és az ön és...

2018.01.17.

- Először nyílt autószalon nőknek a szaúd-arábiai Dzsiddában a múlt héten, öt hónappal azelőtt, hogy hivatalosan először ülhetnek majd nők a volán mögé.

2017.12.12.

Végre egy nő, aki jól tájékozódik. Lencsés Judit az MHSZ-nél szerzett jogosítványt, amolyan igazi kemény csaj. Ki hinné, hogy egyszer büntették meg, és csak egyszer okozott balesetet. Pedig igaz.

2017.12.03.

Alig hogy véget ért a szezon, újabb hatalmas feladatok előtt áll Keszthelyi Vivien, a nemzetközi sorozatok történetének legfiatalabb magyar túraautó-versenyzője ugyanis a napokban szerzi meg az autóvezetői jogosítványát, hamarosan pedig helikoptervezetői vizsgát is tesz.

2017.11.11.

A Kállói Rendőrőrs munkatársai rövid időn belül beazonosították és elfogták a 26 éves helyi lakost, aki engedély nélkül vitte el az autót.

2017.11.08.

Mivel a jóléti társadalmakban egyre többen élnek egyre tovább, mind több az utakon az idős vezető. De vajon nő-e ettől a balesetveszély? Egyáltalán: rizikós-e idős korban vezetni? És milyen hatásai vannak annak, hogy egyre több a...

2017.04.25.

Egy rendeletmódosítás nyomán a siketeknek és nagyothallóknak is elég lesz a szokásos egészségi alkalmassági vizsgálaton részt venni, amennyiben azt a jogosítvány meghosszabbításáért kérik - számolt be az egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár kedden sajtótájékoztatón.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.09.21
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2023.09.21
A Széchenyi István Egyetem Díszpolgára címmel tüntették ki  Alfons Dintnert, az AUDI HUNGARIA Zrt.....
2023.09.21
Némi tisztánlátás a kínai Gigafactory videójával kapcsolatban.   ..
2023.09.21
Hosszú szünet után újra dübörögnek a vasak, sok tízezer köbcenti, végtelen lóerő, nyomaték. Több....
2023.09.21
Ha van mérvadó mérce az autózás világában egy autó teljesítményére, akkor az a Nordschleife....
2023.09.21
Rövidesen több száz, rögzített sebességmérő radart helyeznek el a szlovákiai közutakon - írja a....
2023.09.21
Az M1-esen csütörtök délutánra tervezett pályazár várhatóan este 9 órától lesz Tatabányánál -....
2023.09.21
Felsővezeték-szakadás miatt csütörtökön lezárják az M1-es autópályát Tatabányánál várhatóan 13.30-....
2023.09.21
A legtöbb gyártó sárgára színűre festi építőipari gépeit. Világszerte a markológépek több mint....
2023.09.21
Ez a kompakt Mercedes-Benz már nem egyszerűen prémium autó, sokkal inkább a luxus kategóriába....