2014.08.09.

Az intézkedés célja, hogy a parkolásból elinduló járművek vezetői jobban rálássanak az adott útszakaszra, ezzel is növelve a forgalombiztonságot.

2014.08.03.

A bicajosokra vonatkozó fontosabb - és kevésbé ismert - szabályok

2014.07.27.

Átvesszük a kerékpárosokra is vonatkozó KRESZ-táblákat

2014.07.20.

Aktuális! A kerékpárosokra vonatkozó KRESZ szabályok is folyamatosan változnak.

2014.07.06.

Az emberek sokszor nyaralásukkal kötik egybe kerékpártúráikat, az aktív kikapcsolódás, pihenés jegyében, de sokan akadnak akik lakhelyükhöz közel, hétvégi kiruccanás gyanánt ragadnak kormányt.

2014.05.24.

Kerékpáros járőrszolgálattal egészíti a gyalogos és autós járőrözést a Készenléti Rendőrség a nyári turisztikai szezonban Budapesten és a turisták által leglátogatottabb vidéki helyeken.

2014.05.13.

Idén második alkalommal rendezik meg a V4-es kerékpárversenyt, a ma Lengyelországból induló, összesen 658 kilométeres nemzetközi viadal célja a visegrádi országok (V4) együttműködésének népszerűsítése.

2014.05.08.

A városi kerékpározáshoz ad hasznos és kreatív ötleteket az a Bécsből érkező dizájn kiállítás, amely Cycling Affairs: Városfejlesztés két keréken címmel csütörtökön nyílik Budapesten, a Design Terminálban.

2014.04.23.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Kerékpárosklubbal közös szervezésben 13. alkalommal indítja útjára a kerékpározást népszerűsítő kampányát, mely idén tavasszal április 22-én kezdődik és május 30-ig tart.

2014.04.15.

Több mint 76 ezer munkahelyet teremtene a zöld és egészséges közlekedésben és tízezer életet mentene meg évente, ha Európa nagyvárosai elérnék a dán főváros szintjét a kerékpározásban - erre a következtetésre jutott az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE) és az Egészségügyi Világszervezet...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....