közlekedésbiztonság

Új vezérigazgató a DAKK-nál

2013.08.07.

Fekete Antal váltja a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. élén Szarvas Pétert 2013. augusztus 16-tól a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatóságának döntése értelmében - közölte az MNV Zrt. szerdán az MTI-vel.

Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint az új vezérigazgató kinevezése határozatlan időre szól.
A döntéstől az MNV Zrt. azt reméli, hogy az új vezetés a régiós célkitűzések megvalósítása érdekében új perspektívákat nyit majd - hangsúlyozza a vagyonkezelő közleményében.
Az új vezérigazgató szakmai tapasztalatait közlekedési, fuvarozási területen szerezte: Fekete Antal 10 éven keresztül volt az MF Cargo Kft. ügyvezető igazgatója - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

A leváltott vezérigazgató úgy véli, a vagyonkezelő döntésének hátterében az állhat, hogy egyes szakmai kérdésekben markánsan eltérő vélemény alakul ki közte és a vagyonkezelő szervezet vezetése között.
Szarvas Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az MNV Zrt. igazgatósági döntése meglepetésként érte, mivel a mintegy másfél évtizedes vezetése alatt a Körös Volán Zrt. kimagasló szakmai és üzleti eredményeket ért el, továbbá irányításával jött létre a regionális Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.
A vezérigazgató hangsúlyozta: igyekszik jól előkészíteni az átadás-átvételt, hogy a társaság a lehető leggördülékenyebben élje át a vezetőváltást.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....