ICDP. publikáció

2020: Kegyelemdöfés vagy ébresztő az autószalonoknak?

2020.04.08.

A Genf-i Autószalon elmaradásának bejelentése óta elindult a spekuláció, hogy ez vajon az autószalonok végét jelenti-e. Bár a Párizs-i autószalon még több, mint hét hónapra van, a szervezők minden bizonnyal szeretnék elkerülni az utolsó pillanatos lemondás kellemetlenségeit, így nagyjából 4 hónap múlva dönteniük kell. Ha figyelembe vesszük az új koronavírus jelenlegi helyzetét, jó esély van rá, hogy mindkét nemzetközi szinten fontos európai autószalon elmarad idén (persze nem feledkezhetünk meg a Brüsszel-i kiállításról, ami évente nagyjából 500.000 embert vonz).

Az online modellbemutatók sikere, alacsony költsége és egy a koronavírus által okozott alacsonyabb költségvetés azt eredményezheti, hogy a 2021-es tervek írásánál az autószalonokon való megjelenés magas költségét inkább leváltják a kifejezetten olcsónak számító online bemutatókra. A részvétel már így is csökkenőben volt a legutóbbi Franfurt-i autószalonon is, ami, mint utólag kiderült, az utolsó volt, elsősorban az alacsony érdeklődés miatt. Tehát nem a koronavírus okozza az autószalonok végét (ha egyáltalán), de a kegyelemdöfést megadhatja.

A probléma az autószalonokkal az, hogy nem különösebben alkalmasak a vásárlók meggyőzésére más, jelentősen kedvezőbb árcédulával ellátott opcióknál. Lord Leverhulme, a ma Unilever-ként ismert óriásvállalat alapítója mondta egyszer: “A reklámokra költött pénz fele teljesen felesleges, csak sajnos nem tudom, melyik fele.” Úgy tűnik, az autóipar esetében konszenzus kezd kialakulni az autószalonok “felesleges” kategóriába tartozásáról. Persze nem tudhatják biztosan, ugyanis az ilyen rendezvények hatékonyságát egyszerűen nem lehet mérni.

Viszont mindeközben az online felületek fejlődése lehetővé tette, hogy a különböző oldalakon elhelyezett hirdetések hatékonyságát meglepően pontosan lehet mérni, ráadásul adott esetben még az érdeklődő internetezőről is megtudhat bizonyos adatokat a hirdető, ami értelemszerűen rendkívül hasznos tud lenni.

Mindez nem jelenti azt, hogy nem lesz többet semmiféle autószalon, inkább csak azt, hogy ezeknek a rendezvényeknek valamilyen módon meg kell újulniuk. Egy olyan élményt kell nyújtaniuk a kilátogatóknak, ami után egy pillanatra sem érzik úgy, hogy nem érte meg kimenniük. Így talán a gyártók számára sem tűnik majd pénzkidobásnak a magas részvételi díj és a kiállítás megszervezésének nehézségeit is könnyebben vállalják be.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....
2026.06.29
Joost Kesselst nevezték ki a SEAT & CUPRA fejlesztési igazgatójává 2026. augusztus 1-jei....
2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....