Nissan csoport

Akkor most mégsem temetjük az egyterűeket?

2023.11.07.

Szilárdtest akkumulátorral és teljes önvezetéssel hódítaná meg a luxus egyterűek piacát a Nissan.

Összesen három elektromos koncepció autót gurított porondra a Nissan a Japan Mobility Show-n, ami tulajdonképpen a Tokiói Autószalon utódja. Mindhárom autó merőben újító formavilágot kapott, ahol a szögletesség mindent elural. Persze a legtöbben a GT-R utódjának tekinthető tanulmánnyal foglalkoznak, de szerintem még érdekesebb, hogy még a Nissan is lát jövőt a luxus egyterűek piacában. Amíg pár éve még temettük a legpraktikusabb csapatszállítókat, hiszen az eladási számaik együtt csökkentek a felső-középkategóriás szedánokkal, addig most úgy tűnik, hogy egyre több gyártó lát bennük fantáziát.

A Nissan Hyper Tourer koncepció egy igazán menő egyterű, a kötelező tolóajtókkal, szabadon alakítható ülésekkel, de döbbenetesen szögletes formavilággal, és hatalmas ablak felületekkel, amik persze sokat puhulhatnak a sorozatgyártásig – ha valóban megéri. A tanulmányautóhoz teljes önvezetést és szilárdtest akkumulátorokat képzeltek az alkotók, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy nem az elkövetezendő években tervezik bevezetni. Sőt, még egy olyan mesterséges intellgenciát is bevetettek, ami állítólag figyeli az utasok agyhullámait, szívveréseit és légzését, hogy ehhez hangolja a zenét vagy a hangulatvilágítást.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....