Anyukám is érteni fogja – Meggyőződéses idióták 3. rész | Autoszektor
aquaplaning

Anyukám is érteni fogja – Meggyőződéses idióták 3. rész

2018.10.27.

Ön- és közveszélyes autós „szakértők” az interneten: aquaplaning és összkerékhajtás

Mini sorozatunk első két részében elmeséltem, milyen téveszmék miatt jelenthetnek veszélyt a laikusok, amikor a rosszabb gumik kerülnek hátra, és milyen szempontokat hagynak sokszor figyelmen kívül a tuningolók.

Ma az összkerékhajtások vélt és valós előnyeiről lesz szó.

Összkerékhajtás és Aquaplaning

Amiért ezt a cikksorozatot egyáltalán elkezdtem megírni, az egy egészen friss eszmecserének köszönhető, amelyet a Facebook-os Mercedes klubban olvastam, mi több, keveredtem vitába egy sráccal. Korábban írtam már egy cikket a közösségi médiában működő autós csoportokról.

Aki okos és tudatos autóvásárló, az minden lehetséges módon tájékozódik a megvenni szándékozott típusról, persze még a vásárlás előtt! Így tett egy úriember is, aki annak eldöntésében kért segítséget, hogy alap-hátsó, vagy esetleg összkerékhajtással vásároljon magának autót.

Néha homályosak a részletek

Érvek és ellenérvek is érkeztek, amelyek között voltak észérvek és voltak szimplán olyan kommentek, amelyek nem jó tanács jelleggel érkeztek, hanem inkább csak felvágásból (nekem olyan van), de miközben elhangzik a jó tanács, lehull a lepel a hozzá nem értésről is íme:

„Azért a 4x4 NEM csak hóban jó :pl. szakadó esőben nem úszik fel az autó nagy sebességnél sem, a gyorsulás a nyomaték miatt jobb, viszont a “jackari/csapatás oldalra”, na, az elmarad”.

Azt most ne firtassuk, hogy mitől lesz összkerék hajtástól nagyobb a nyomatékunk, maradjunk annál a kijelentésnél, hogy nem úszik fel szakadó esőben. Egy gyors „hűha” reagáláson túl, megkérdeztem, hogy ugyan már hogyan függ össze az összkerékhajtás és az Aquaplaning.

„…úgy Tesa, hogy nem tud felúszni a BMW, ha 4x4 van kapcsolva, bármilyen esőben 160-180 lehet menni.. ha pedig csak normál módban van, 130 megemelkedik az eleje(ahogy a Mercimnek is anno).. Sztem a hajtott első keréken van akkora nyomaték, hogy nem tud felfeküdni a vízre.. Engem minden alkalommal meglep”

Így úszik fel a kocsi

Talán életemben utoljára belementem abba, hogy elmagyarázzam, a vízre felúszás egyszerűsített okát, és elmondjam, semmi köze az összkerékhajtáshoz. Én már csak annyit kívántam neki, hogy ne jöjjön el az az egy alkalom, amikor 160-180-nál tényleg meglepődik az esőben. Mint szegény ügyfelünk, aki a két napja vásárolt és előtte velünk átvizsgáltatott BMW-jét csapta oda. Na, igen, ezekkel a gumikkal lehetett volna xDrive is…

De ha már ilyen kedélyesen elbeszélgettem vele, akkor bekérdeztem, a joker- kérdést, hogy hová kerüljön a kopottabb, vagy a jobb gumiabroncs. jött is a válasz azonnal…

„mivel a kormány adja meg az irányt, azon kell a jó gumi...

A hátsó tapadásvesztést tudod korrigálni többféleképp, sztem…

Valami magyarázatnak kell amúgy lennie, mert nem úsznak fel a többi hülye sem ha “száguldozunk”, én is tisztában vagyok a fizikával de mégis műxik.

És nem hinném, h kizárólag a Merci/Bmw/Audi tulajok idióták, hogy ilyenkor , szakadó esőben is hajtanak.”

Még egy új abroncs esetében a felére csökken a tapadási felület, egy teljesen elkopottnál pedig gyakorlatilag megszűnik

A gumik elhelyezésére vonatkozóan a cikksorozat első részét ajánlom mindenki figyelmébe. Ami pedig az esőben száguldozókat illet, azok szimplán ostobák. Lassítani kell, mert minél nagyobb a sebesség, és minél mélyebb a víz, minél kopottabb a gumiabroncs annál hamarabb felúszúnk majd a tócsán. Lehet bármilyen új gumi a kocsink alatt, akkor létezik az a sebesség és az a vízmennyiség, amit nem fog tudni leküzdeni az autónk, még 4x4-ben sem…

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....