közlekedésbiztonság

Autóelektronikai fejlesztések a járművek vezérlésének stabilitásáért

2014.03.31.

Az idén 20. évfordulóját ünneplő szombathelyi EPCOS elnyerte Magyarország egyik legrangosabb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező innovációs elismerését. A Környezetvédelmi és a Szervezeti Innovációs Díjat a Szombathely egyik legnagyobb munkáltatójának számító elektronikai fejlesztő és gyártó vállalat új generációs alumínium elektrolit kondenzátorának, valamint új, teljesítmény induktivitással kapcsolatos fejlesztéseivel érdemelte ki. A díjazott autóelektronikai fejlesztések jelentős mértékben hozzájárulnak a járművek vezérlésének stabilitásához, tartósságához, valamint a menet- és utasbiztonsághoz is.

A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Vidékfejlesztési Minisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együtt - 2014. március 28-án immár 22. alkalommal adta át a Magyar Innovációs Nagydíjat.

A Szombathelyen immár több mint két évtizedes múlttal rendelkező elektronikai alkatrészgyártó vállalat, a nemzetközi TDK-konszernhez tartozó szombathelyi EPCOS 2013-ban több jelentős, a közvetlen elektronikai ipari felhasználáson túlmutató innovációt is bejelentett. Idén ezek közül két fejlesztést, az EPCOS teljesítmény induktivitásokat, valamint az új generációs alumínium elektrolit kondenzátor kidolgozását hazánk egyik legrangosabb innovációs díjával ismerték el. A vállalat új fejlesztéseivel a 2013. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjat, valamint a 2013. évi Szervezeti Innovációs Díjat nyerte el.

A teljesítmény induktivitásokkal kapcsolatos innováció lényege, hogy jelentősen megnövelték az autóelektronika területén alkalmazott teljesítmény induktivitások mechanikai szilárdságát. Miután egy modern autóban a vezérlőelektronikák (ECU) száma elérheti a százas nagyságrendet is, a fejlesztés jelentős mértékben hozzájárul a járművek vezérlésének stabilitásához, tartósságához, valamint a menet- és utasbiztonsághoz is.

„Az EPCOS elsősorban az autóiparban használt fejlesztése jelentősen növeli a már meglevő motorelektronika megbízhatóságát. Új felhasználási területet jelentenek a vezetéstámogató rendszerek, amelyek fokozott megbízhatósági követelményeknek kell megfelelniük” - mondta Novotny György. Az EPCOS fejlesztésvezetője hozzátette: a fejlesztés során számtalan szimulációt alkalmaztunk még a fizikai megvalósítás előtt. Az EPCOS díjazott innovációja nyomán nagymértékben javult az induktivitások mechanikai szilárdsága” – fogalmazott Novotny György.

Az alumínium elektrolit kondenzátorok használata régóta nagyon elterjedt és kedvelt az elektronikai iparban mivel az ilyen típusú kondenzátorok magas térfogati kapacitást és megfelelő élettartamot ígérnek. A környezeti terhelés tudatos csökkentése régóta ismert szempont a termékek előállításának tervezése során, de az utóbbi időben a termékek felhasználása, működése során felmerülő környezeti terhelés is fontos szempont lett az iparban.

A folyamatosan növekvő iparági igények alapján az új generációs kondenzátorokban az eszköz egyik legfontosabb részét, az elektrolitot – vagyis a kondenzátorban lévő folyadékot - kellett fejleszteni. A szombathelyi EPCOS innovációja révén az új generációs alumínium elektrolit kondenzátor akár több tízezer órás folyamatos működést és élettartamot garantál, valamint az eddigieknél jelentősen kedvezőbb energia-hatékonysági és környezetterhelési tulajdonságokkal rendelkezik.

„Az EPCOS újgenerációs alumínium elektrolit kondenzátorát elsősorban szolár rendszerekben, illetve szolár inverterekhez használják, amely speciális alkalmazási területnek számít” – állítja Dobai László, az EPCOS fejlesztési csoportvezetője. A szakember szerint a kondenzátorok élettartamával és fesztültség-tartományával kapcsolatban egyre nagyobb elvárásoknak, igényeknek kell megfelelni. „Az új generációs elektrolitok bármilyen egyéb felhasználásban előnyt jelentenek: hosszabb élettartamot, illetve megnövelt teljesítményt biztosítanak. Az EPCOS a piacvezetők egyike a szolár rendszerekben alkalmazott elektrolitok fejlesztése terén. Az új generációs kondenzátorokat a szolár inverterek gyártói is most vezetik be” – tette hozzá Dobai László.

Az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. számára a termékek továbbfejlesztése, valamint új termékek kifejlesztése fontos sikertényező. Az elmúlt években a vállalat K+F tevékenységre fordított kiadásait közel egymilliárd forinttal növelte. A társaság célja, hogy terméktechnológiájának fejlesztésére alapozva tovább erősítse vezető iparági pozícióját. Ehhez szükséges, hogy a kutatás-fejlesztési területen jelenleg a foglalkoztatott közel 100 fejlesztési munkatárs létszámát a szombathelyi EPCOS tovább növelje. A magyar fejlesztőmérnökök által irányított innovációs projektekben a világszerte jelen lévő TDK anyavállalat más telephelyein dolgozó kutatókat és fejlesztőket is bevonnak, különös tekintettel japán szakértőkre. Az autóipari elektronikai fejlesztéseken pedig szoros együttműködésben dolgoznak egy svájci fejlesztő csoporttal.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....