Forma-1

Brazil Nagydíj - Bottas nyerte az időmérőt, Hamilton autóját törte

2017.11.11.

Valtteri Bottas, a világbajnok Mercedes istálló finn pilótája nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati időmérő edzését, amelynek elején a negyedik vb-diadalát két hete bebiztosító brit Lewis Hamilton a gumifalnak csapódott.

A 28 éves Bottasnak az idén - és pályafutása egészét tekintve is - ez a harmadik pole pozíciója. A rajtrácson a második helyet a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője foglalja majd el, míg a harmadik pozícióból Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája indul. Hamilton az időmérő edzés első szakaszának elején megcsúszott az egyik kanyarban, és a gumifalba csapódott.



A friss négyszeres világbajnok nem sérült meg, de a versenyautója összetört, így nem tudta folytatni a kvalifikációt. Hamilton ugyanakkor nem a 20., utolsó, hanem a 18. helyről kezdheti meg a felzárkózást a vasárnapi futamon, mivel a Toro Rosso mindkét pilótája, a francia Pierre Gasly és az új-zélandi Brendon Hartley 10-10 helyes rajtbüntetést kapott, így ők ketten foglalják el az utolsó két rajtkockát. A Brazil Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 17 órakor kezdődik Sao Paulóban.

A teljes rajtsorrend: 1. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Sebastian Vettel (német, Ferrari) 2. sor: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) Max Verstappen (holland, Red Bull) 3. sor: Sergio Perez (mexikói, Force India) Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 4. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 5. sor: Felipe Massa (brazil, Williams) Esteban Ocon (francia, Force India) 6. sor: Romain Grosjean (francia, Haas) Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 7. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 8. sor: Pascal Wehrlein (német, Sauber) Lance Stroll (kanadai, Williams) 9. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 10. sor: Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso).

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....