szilveszter rally

Címvédésre készül Turán Frici és Zsiros Gabi a 16. Szilveszter Rallye-n

2014.12.27.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor már többször állhatott fel a Szilveszter Rallye dobogójának legmagasabb fokára és idén is az aranyéremért száll harcba a Subaruval. Az óévbúcsúztató ünnepi futamot december 28-29. között rendezik meg, a hagyományokhoz hűen a Hungaroringen.

„A Szilveszter Rallye minden évben rendkívül nagy népszerűségnek örvend, aki az autósportban feltűnik, ezen az ünnepi futamon biztos, hogy részt vesz. A tavalyi évhez hasonlóan most is körülbelül 250 versenyző nevezett, ami rendkívül magas szám. Rajtunk kívül öt országból érkeznek versenyzők: Ausztriából, Csehországból, Lengyelországból, Németországból és Szlovákiából” – mondta Füredi András, a rendezvény főszervezője.

A 16. Szilveszter Rallye hivatalos tesztjére december 27-én kerül sor a Hungaroringen és környékén, majd 28-án, vasárnap kezdetét veszi a verseny. Ugyan már az osztrák Waldviertel Rallye-val véget ért a hivatalos magyar rally szezon, azonban a versenyszellem a „tét nélküli“, ünnepi viadalokon is éppúgy hajtja az autóversenyzőket.

Nem csoda, hogy a tavalyi futamgyőztes páros, Turán Frici és Zsiros Gabi is folytatni szeretné fantasztikus menetelését, és az idei Szilveszter Rallye-n újra a dobogó legfelső fokáról köszöntené a 2015-ös évet.

„A Mikulás Rallye-hoz hasonlóan a Szilveszter Rallye is alapvetően egy ünnepi látványfutam, amin levezethetjük az egész szezon feszültségeit, és szórakoztathatjuk a közönséget, ám az ünneplés hamar versennyé változik, amikor elrajtolunk. “ – mosolygott Frici. „A tavalyi évekhez hasonlóan úgy szeretnénk szórakoztatni a szurkolóinkat, hogy közben gyorsak vagyunk és a győzelemért is mindent megteszünk. Nagyon szeretjük a Hungaroring aszfaltos pályáját, reméljük, hogy szép téli időnk lesz, és sikerül bebizonyítanunk, hogy a Szilveszter Rallye a mi versenyünk“ – bízik a sikerben Turán Frici, aki nagyon szeretne arannyal a zsebében átautózni a 2015-ös évbe.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....